Bringázz munkába!

Bringázz a munkába! Bár tetszik a kezdeményezés, csak ritkán bringázhatok munkába, mivel itthon dolgozom. Az alkalmi lehetőségeket azonban ki nem hagynám! Tegnap Baján akadt feladatom, és persze megint rekuval utaztam. Ja, hogy 160 kilométerre van, és mínusz 7 fokot ígért a meteorológia? Annál jobb!
Szerző: Karlovitz "Pupu" Kristóf

Egy bajai cég felkért gépeinek tesztelésére, és ezzel kapcsolatban idén elbicikliztem már Bajára, Kaposvárra, Miskolcra és a Tolna megyei Uzdra. Az első három kétnapos vállalkozás volt (kettő közülük függőágyas táborozással), az utóbbi egynapos, összesen 1500 kilométert tettek ki. Most ismét Baja volt soron. Időhiány és a beígért esős időjárás miatt megint úgy döntöttem, hogy pikk-pakk túra lesz belőle. Csillagos égboltról ragyogott a fogyó félhold, amikor 2-kor nekiindultam, Soroksár és az 51-es út felé. Nincs hőmérőm, de látszott, hogy nem lehet valami nagy kánikula, a szabadabb helyen álló kocsikat szépen csillogó dér borította. Üres utakon, 25-27 km/órával robogott a karbon-reku. Dömsöd után foltokban talajmenti köd várt – nagyon szeretem a ködöt, különös hangulatot ad! Busch & Müller fényszóróm megmutathatta, mit tud, hátul három erős fénydiódás lámpa villogott, és van első-hátsó beépített sisaklámpám is, amelyet csak időnként kapcsolok be, főképp a kerékpárműszerként működő GPS nézegetéséhez. Tükörből ellenőrzöm, milyen messziről kezdenek kerülni az autók, ez mutatja, mennyire látszom. A felezővonalból alig egy-két csík látszott a tejfölben, de Harta környékén néhol csak pár méternyire lehetett ellátni, ott kénytelen voltam kissé visszavenni a tempóból. Közben persze bepárásodik a szemüveg és a tükör. A kesztyű ujjával törölgetem őket, de a tükör nem tisztul. Ohó, nem pára ez, hanem jégvirág! Szép réteg fagy másutt is a bringára – jégvirágos jókedvemben dalolok én! Csak a lábfejem fázott, egyébként remekül éreztem magam. Dunavecsénél emelkedett a Nap vörösen a fehéres táj fölé, onnan megint rá lehetett kapcsolni. Néha rövid megállás, fotózni, inni egy pohár forró teát a termoszból, és elővenni egy szendvicset, amelyet már menet közben ettem meg. Így is összejött egy félórányi állásidő, fél tíz elmúlt, mire célba értem, már kellemes napsütésben. A Manitu teleszkópos rakodógéppel 11-ig tartott az ismerkedésem, utána rögtön nyomás hazafelé! Addigra már finom meleg lett, kesztyű nélkül mentem, és enyhe déli szellő segített. Jó darabon együtt haladtunk egy bringással, aki nagyon köpte a tüdejét a reku akkor már 30 körüli menetsebessége miatt – ahol elváltunk, vett is üléspróbát rajta, és eltette az Ambringa üzletkártyáját. Sose lehet tudni… Benzinkutaknál egy-egy sört tankolva fogyasztottam a távot visszafelé. Jókedvemet két apró bosszúság sem ronthatta el: megbolondult a mobiltelefonom, és elpattant egy küllő, ki is kellett akasztani a hátsó féket. Nem nagy baj, úgyis csak dísznek van, az első lassít igazán. Hét és fél órányi út után, még besötétedés előtt értem Budapestre, egész autósorok mellett surranva el a délutáni csúcsban, majd pontosan 17 órányi távollét után, este hétkor toppantam be otthon, épp jókor az elmaradhatatlan, mindennapi viszkis koccintásra feleségemmel. Ebből már látható, hogy mindennap aligha járhatnék bringával bajai munkába, mert vajmi kevés időm maradna másra… Így alkalmilag azonban nagyon jó, megint teljesen feldobott a remek, 323 kilométeres menet. Autózni öröm, bringázni maga a boldogság!

Megjegyzés:
Elnézést kérünk olvasóinktól, a cikk még hetekkel ezelőtt született, de lassú voltam a közléssel. Murla

Lopakodó

Karbon-gépemet radar nem látja. Függőágyas táborhelyeimen szállásbejelentőt nem kell kitölteni. Kíváncsi tekintetek elől köd, esőfüggöny rejt el. Kerülöm a turisztikai helyeket és a városokat. Átlopakodtam Szlovákián és Lengyelország egy részén. Nyolc napnyi teljes függetlenség és mámorító boldogság.

Reggel öt óra, határátkelőhely Sátoraljaújhelynél. Búcsút veszek feleségemtől, aki hazaviszi az autót, és nekiindulok. Ködpára lep mindent, sokat látni nem lehet, hát jó nagy utazósebességre kapcsolok. Kelet-Szlovákián amúgy is megállás nélkül akarok átvágni, mert olvastam ezt-azt a lakosságról. Délben már Palota fölött állok meg a Kárpátok hágóján: ha Jan Slota látná kis piros-fehér-zöld zászlómat az ezeréves lengyel-magyar határon, meg is ütné a guta! Persze nem lát senki, olyan alacsony a felhőzet. Áll ott egy obeliszk, 1893-ból, magyar címerrel, valahogy elfelejtették ledönteni.

A Bieszczady hegység következik. Csodaszép hegyvidék, néhány felkapottabb látványosságát, például a keskeny nyomtávú vasútvonalat leszámítva csak vérbeli turisták járják, hiúz, medve és farkas él arra. Maga a nyugalom, a csend és a béke. Este az út menti facsoportban akasztom fel függőágyamat, hogy másnap még sötétben induljak tovább. A San mellett húzódó erdészeti utat néztem ki magamnak, mert kivételes táji szépségeket ígér: apró lépcsőkön és keresztben álló sziklabordákon fut a folyó. Csakugyan gyönyörű! Az út pocsék, aszfaltmaradványok váltakoznak durva kőszórással és jobb, murvás szakaszokkal, néhol tolni kell a biciklit, viszont se autóval, se emberrel nem találkozni. Később, már kinn az országúton, egy kis meglepetés: átépítés miatt zárva a híd. Semmi baj, átvisznek csónakkal. Az este egy szép fenyvesben talál.

Kultúrák határmezsgyéje is ez a vidék: Róma és Bizánc, katolikus és görögkeleti, latin betűs és cirill írás találkozik. Gyakori a „cerkev” típusú fatemplom, míves kis műemlék-épületek ezek, tan-útvonal szolgál a bemutatásukra. Az egyikben néma ájtatosságba merült pópát láttam az oltár mögött, törökülésben, némán intettünk egymásnak. Két fura alak találkozása: egyikünk sem igazán illik a fogyasztói társadalomba.

A harmadik nap szomorú történelmi emlékeké. Przemysl városa, ahol felmenőim, a monarchia katonatisztjei szolgáltak, és annyi derék magyar ember esett el az első világháborúban, majd Belzec, a náci haláltábor, ahol félmillióan vesztették életüket. Utána a semmi közepén táboroztam egy erdőben, szúnyogokkal hadakozva. Elfelejtettem füstölő spirált hozni, holnap pótolom! Aztán a Bug folyó. Ám mielőtt elkérném, folyóvá változnak az utak is, úgy zuhog az eső. Néha nem tudom, hogy biciklit, vagy vízi biciklit hajtok! Közben nagyon megnyugtató érzés a Carbonrecumbent Road Runner megbízhatósága: egy csavart sem kellett meghúzni az egész úton, a legmostohább körülmények között is kifogástalanul működött minden.

Barátságos ember hív meg egy sörre, elbeszélgetünk a történelmi időkről. Álmodó falukon haladok át, tervezett fürdésemből és napozásomból nem lesz semmi, mert barna vízzel rohan a megduzzadt Bug, a környéket pedig sejtelmes pára takarja. Épp illik a hangulat Sobibórhoz, ahol szintén megsemmisítő tábor volt, két és fél millió az áldozatok száma. Estefelé újra szakadni kezd az eső és villámok csapkodnak, amikor letáborozom egy fenyvesben. Milyen jó is ilyenkor száraz ruhába bújni, és a függőágyban ringatózva hallgatni az elemek tombolását!

Eddig északi volt az irány, most átvágok nyugatra a Visztulához. Erdők váltják egymást megművelt vidékekkel. Semmi különös, de én most éppen a semmi különösnek örülök. Sehol nincs turistabusz, emléktárgy-üzlet, kavalkád. A Visztula is megáradva fogad, nem is csoda azok után, ahogy nap közben többször elkapott a felhőszakadás. Zord örömmel tölt el, hogy nem tudnak kifogni rajtam az abnormális viszonyok: jó felszerelésemnek és kitartó harci kedvemnek köszönhetően napi kétszáz kilométereket haladok. Közben kerülnöm is kell egy jót: árvíz miatt nem jár a komp, el kell menni a legközelebbi hídig.

Másnap nagy bringás csoporttal futok össze, van sípos-tárcsás vezetőjük és kísérő kocsijuk. Megcsodálják rekumat, van, aki álló helyzetben üléspróbát vesz, elámulnak, hogy tudok lengyelül, és kiakadnak, hogy mekkora lépésekkel haladok. Később egy városkában épp a térképet nézegetem, amikor megáll mellettem egy versenybringás, hogy segíthet-e. Mint mondja, ő is találkozott a csoporttal, tőlük hallott rólam, szívesen elkísér egy darabon. Mentünk is, mint a szél! Táborhelyet viszont nem találtam, mert a Dunajec völgyében csak a meredek hegyoldalakon van erdő, ami vízszintesebb, ott mindent művelésre fogtak, vagy beépítettek. Ilyenkor az a szokásom, hogy megyek tovább, és vagy lesz jó hely, vagy átutazom az éjszakát, aztán másnap pihenek valamelyest. Most, amikor egy erdőfoltot vizsgáltam meg a töksötétben, megszólított egy lengyel kerékpáros, hogy itt sátrazik egy szörpgyártó telkén, van hely nekem is. Függőágyat felkötni nem volt hová, állt viszont ott néhány nagy hordó, amelyeket paddal-asztallal rendeztek be, hogy leültethessék a vendégeket. Egy ilyenbe kvártélyoztam be. Éjfélkor aztán beindult az esedékes zuhé, a hordó pedig csúful beázott! Szerencsére maradt egy száraz sarka, ahol összekuporodhattam. Hát, nyugalmasabb éjszakát is el tudtam volna képzelni 270 kilométer után.

Szerencsére kiszépült az időjárás a Dunajec áttörési szakaszára. Itt pár éve már lejöttem tutajjal, ami a környék idegenforgalmi attrakciója, most pedig a parti kerékpárút van műsoron. Csodaszép táj, meredek, sziklás hegyek és a fehér tajtékot vetve suhanó víz. Két jókora kaptató leküzdése után Zakopane jön, megannyi emlék helye hegymászó korszakomból, de a hegyeket most komor felhőfüggöny rejti. A város katasztrófa sújtotta terület: autó-áradat borítja el, kilométeres dugók mellett araszolok. Na, ezt hamar magunk mögött hagyjuk!

Az utolsó táborozás már Szlovákiára jön ki, az Árva folyó vidékén. Nagyszerű fenyves, besüt a lemenő Nap, szúnyog egy darab sem, ideális hely. Elégedetten, hálás érzésekkel vackolok el a függőágyban, noha vacsorára kénytelen voltam megelégedni tíz deka keksszel, mert korábban zártak a boltok, mint képzeltem. Egyébként sem sokat ettem ezen a túrán, rendes ebédet csak háromszor, azon kívül némi péksüteményt és sajtot. Bámulatosan kevés elegendő egy ilyen bringás túrához. Sörből viszont rendesen fogyasztottam.

Dermesztően hideg lejtőzéssel, még sötétben indul a másnap, Rózsahegy felé, majd a Donovaly hágó megmászása következik. Besztercebányán, Zólyomon suhantam át, és délután kettőkor már Parassapusztán találkozunk feleségemmel, aki, elmondása szerint megijedt tőlem, mert állítólag megviselt volt az ábrázatom. Annyi biztos, hogy több mint egy hétig, szélsőséges időjárási viszonyok között a szabad ég alatt voltam, ami azért igénybe veszi az elpuhult városi embert, leadtam két és fél kilót, de a végén is remek kondícióban éreztem magam. Hét és fél nap alatt 1538 kilométert tettem meg, napi átlagban 192-t, amivel meg vagyok elégedve, különösen a hegyvidékeket és az időjárást is figyelembe véve.

Nagyszerűen bevált a fekvőbringa-függőágy kombináció, lopakodó túrázáshoz a lehető legjobb! A kettő úgy függ össze, hogy függőágyban sokkal kényelmesebb és pihentetőbb az alvás mint sátorban, és a magányos erdei táborhelyek romantikusabbak egy kempingnél, de néha elég sokat kell menni, hogy jó helyet találjon az ember. Délután fél hattól kezdtem nézegetni, de néha mennem kellett még egy-két órát, míg rábukkantam az igazira. Amikor pedig, már túl a kétszázon, estefelé egyre csak gyűlnek a kilométerek, felbecsülhetetlen a reku komfortja. Ez a túrastílus pedig a teljes kikapcsolódást, az elégedett boldogság érzését teremtette meg.

Szerző: Karlovitz "Pupu" Kristóf

Kiskunsági túra két teljesen eltérő rekuval

Pupu a vőjével ment egy több napos, "fán-alvós" bringatúrára a Kiskunságba.


Kettejük bringája alig hasonlít egymásra, hiszen Pupu az európai style-nak megfelelően rövid tengelytávú, sportos fekvővel, egy Carbonrecumbent-tel vágott neki, míg Balázs az amerikaiak által leginkább kedvelt hosszú tengelytávú fotelbringát, a Tour Easy-t bérelte ki tőlünk. Előbbiből remélhetőleg hamarosan lesz bemutató darabunk (a magyar gyártó már több hónapja ígéri, de valaki mindig lecsap az elkészült darabra, nemrég például Ausztráliából vettek egyet!).
A Tour Easy pedig az egyik leghíresebb és legrégebbi fekvős cégnek, az Easy Racers-nek a gyártmánya, mely kb olyan név kinn, mint a motorok között a Harley Davidson. A gyárnak még saját újságja is van, illetve rendszeresen tartanak nagy létszámú rekus találkozókat! Amerikában egyébként még szélvédőt is szoktak rá rakni, nem véletlen, hogy a gyártó logóján is avval szerepel:

Én is rendeltem belőle, így nálunk is van készleten, de bevallom még senki sem kérte hozzá. Pedig hideg időben jó szolgálatot tesz, hiszen csökkenti a hőelvonást, nem fagy le a felsőtest. (Vagy lehet, hogy mi nem reklámoztuk ezt a terméket eléggé, ezért nem tud róla senki?)

Pupu mindenesetre azt nyilatkozta a Tour Easy-ről egy 1200 km-es tesztet követően, hogy ennél kényelmesebb fekvőbringán még sosem ült!

Csúcstámadás

Tegnap, szeptember 25-én a RAH sorozatunk harmadik évében, 252 km-es távú körtúra során Budakalászról indulva megmásztuk Galyatetőt és Kékestetőt.

(Aki nem tudná a RAH rövidítés a Race Across Hungary, azaz Verseny Magyarországon Át, melynek névadó eseményeként 2009-ben a legnyugatabbi városból, Szentgotthárdról indulva szeltük át fekvőkerékpárokkal egyszuszra Magyarországot, majd 685 km megtétele után másnap érkeztünk meg a legkeletibb településre, Tiszabecsre. Tavaly észak-dél irányban tekertünk keresztül hazánkon. Idén a legmagasabb pont, a Kékestető megmászása volt a feladat körtúrába illesztve. Jövőre még gyűjtjük a jó ötleteket!) 

A résztvevők száma erőteljesen növekszik, így idén közel négyszer többen voltunk (15-en), mint két évvel ezelőtt, pedig páran betegség és egyéb közbejött indok miatt lemondták a túrát az utolsó pillanatban. A hangulat és az időjárás príma volt, soha rosszabbat! Külön öröm, hogy majdnem mindenki teljesíteni tudta az általa kitűzött célt, csak ketten kényszerültek visszafordulásra technikai problémák miatt.
Főbb adatok: 252 km táv, közel 2800 m szintemelkedés, 22,6 km/h pihenők nélküli átlagsebesség.

Míg az előző években a RAH-nak a fő célja a fekvőkerékpár kényelmének és hosszútávú túrázásra való tökéletes megfelelőségének a bemutatása volt, az idei túrával azt is szerettük volna emellett bebizonyítani, hogy az emelkedők leküzdése sem jelent akadályt a fekvőkkel. Azt gondolom, hogy mivel mindenki, aki nekifutott a legmagasabb hegyünknek, fel is jutott a csúcsra, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a rekumbensek tökéletes kerékpárok túrázásra, akár sík, akár dombos-hegyes vidékről legyen szó! Kell ennél meggyőzőbb bizonyíték?

Köszönjük a tegnapi részvételt és szeretettel várunk mindenkit a jövő évi RAH-on (mert folytatása lesz a sorozatnak, ezt bátran megígérhetjük), vagy már az októberi Ambringa-túrán!
Végezetül még külön szeretnék köszönetet mondani Róbert Gábornak a szervezésért, és az idei túra útvonalának ötletéért!

Ütemterv a 2011.09.25-i túrához

A hétvégén ismét komoly kihívás elé nézünk, amikor a RAH hagyományok folytatásaként Budakalászról indulva egy 252 km-es túra keretében megmásszuk többek közt a Kékestetőt is. Erről már egy előző bejegyzésben írtam, így a részleteket most nem ismételném meg. (Aki még nem olvasta, ide kattintva megtekintheti.)
Közben Gábor (a túra szervezője) elkészített egy időtervet, melyet ezúton közreadok, hátha még páran kedvet kapnak:

Ahogy remélhetőleg látszik a becsatolt anyagban (a képre kattintva feljön egyébként nagyobb, jól olvasható formában), 5:45-kor indulunk Budakalászról és reményeink szerint 20:40-kor érkezünk vissza. Utóbbit én kicsit korainak érzem ugyan, mert elég szűkre van szabva az időterv, minimális pihenőkkel és haladós irammal, de remélhetőleg 10 óra körül azért sikerül visszaérkezni.
Jó lámpát feltétlenül hozzon magával mindenki! akinek nincs, annak tudjuk ajánlani a legutolsó Velo.hu lámpatesztben győztes Busch&Müller Ixon IQ lámpánkat, mely most már sztenderdnek számít a köreinkben, sok rekus illetve komoly bringás használja, többek közt a Pupu is...
Fontos még a megfelelő ruházat, izotóniás ital, illetve táplálék. Ha valakinek szüksége van például Bar szeletre, vagy bármire, akkor jelezze időben, ne vasárnap hajnalban, amikor már esetleg nem fogunk tudni segíteni!
A túra komolyságát a nagy táv mellett az is bizonyítja, hogy a szintemelkedés legalább 2320 m lesz, de mivel ez a térkép alapján lett számítva, így több is lehet a kisebb hullámzásokból fakadóan.
A teljes túrára jelentkezettek száma már most 9 fő, de további 4-5 fő jelezte, hogy résztávra beszáll. Utóbbi esetben a fenti időterv abban is támpontot nyújt, hogy kb mikor lehet az egyes helyszíneken becsatlakozni.
Szeretettel várunk mindenkit!

Túl az Óperencián

Pupu küldte az alábbi beszámolót az Enss folyó menti gyönyörű vidéken megtett túrájukról:

Túl az Óperencián

E bringás történet hőse, azaz hősnője a feleségem, Sárika, alias Kacsa, aki épp egy éve, nagymamaként kezdett el bringázni, és most az első komoly túráját teljesítette. Ausztriában az Enns folyó völgyét jártuk be, gyönyörű tájakat láttunk és kedves emberekkel találkoztunk.

Kacsa, aki soha életében nem tanult meg biciklizni, épp egy éve kapott kedvet, és egy kölcsön háromkerekű rekun kipróbálta a dolgot Dunakeszi és Vác között. Megtetszett neki, nemsokára körüljártuk a Fertőt, sokat csavarogtunk a Dunánál és a Tiszánál, de végig úgy maradt elkönyvelve, hogy csak síkvidéki túrák jöhetnek szóba. Mígnem pár hete barátokkal kerültünk egyet a Keszthelyi-hegységben, ahol kiderült, hogy megbirkózik ő hosszú és eléggé húzós emelkedőkkel is. E képességének hamarosan hasznát vette…
A kipécézett Ennsradweg (www.ennsradweg.com) ugyanis, az Enns folyó völgyét követve, tendenciájában lejt ugyan, de az útvonal sokat liftezik fel-le, összesen kiad körülbelül ezer méternyi szintemelkedést, és 1800 lejtést. „Inkább sportos” túrakerékpárosoknak ajánlja a leírás. Egyébként harcias elődök nyomába léptünk, lévén, hogy az Ober Enns német kifejezést torzították Óperenciává a kalandozó magyarok.
Baljós előjelekkel indult a túra. Eleve el kellett halasztani, mert pár hete, a tervezett időszakban katasztrofális volt az időjárás. Mostanra, június végére ígért napsütést a meteorológia. Ám pár nappal az indulás előtt Kacsa kikapott valami kórságot, úgyhogy erősen legyengülve, kellemetlenségektől gyötörve döntötte el vagányul, hogy azért belevág. Kifelé autózva aztán elromlott az idő is, komoly front vonult fel, esett az eső. Ami ilyen rosszul kezdődik, az csak jól folytatódhat!
Úgy is lett. Délutánra kezdett felszakadozni, így rögtön meg is tettük az első szakaszt, Radstadt és Pruggern között, hol mezei-, hol erdei utakon, vagy külön kerékpársávon, takaros falukat érintve. Az út, akárcsak később, nem végig aszfaltozott, sok a murvás szakasz, de ezek is simák és kemény felületűek, jól bringázhatók. Másnap pedig már hétágra sütött a Nap, amikor a leghosszabb etapot (67 km) tettük meg, Admont városáig. Ez húzós volt! Néhol olyan meredek kaptatók tarkítják, hogy be kellett segítenem Kacsának egy kis tolással, mert kipörgött a hátsó kereke! El is fáradt rendesen, de a harci kedve mit sem csökkent, sőt másnaptól javulni kezdett az egészsége, tudott már enni is valamit.
Úgy szerveztük meg a túrát, hogy én hajnalonként visszakerekezek az előző napi szakaszon, és utánunk hozom az autót, majd együtt reggelizünk, és következhet az aznapi közös menet. Az admonti fogadóban is tisztázni próbáltam még az este, hogy miképp tudok majd jó korán bejutni a garázsba, ahol a bringák állnak, mire így szólt a gazdasszony: − Fél hatkor nyitjuk ki. De nem kell bicikliznie, épp megy arra egy autónk, elviszi magát, nem is kerül semmibe! Ekkora szívélyességet nem illene visszautasítani, el is fogadtam örömmel.
A harmadik túranap a királyszakaszé: a Gesäuse hegytömbjén vágja keresztül magát az Enns, több száz méter magasra felnyúló sziklafalak között. Egyik lélegzetelállító látvány a másik után! Vadul zúg a folyó, egyébként csönd van, már amikor nem dübörögnek el mellettünk teherautók. Itt ugyanis nincs hely külön kerékpárútnak, csak ahol alagutat kell megkerülni. Meg-megállva, bámészkodva haladunk, középtájon egy vendéglő napernyője alatt ebédelve és sörözve – szép az élet!
A negyedik napon (szállásunk Kirchenlandl faluban volt) jó darabig küzdöttünk a hivatalos útvonal emelkedőivel, és élveztük a száguldást a lejtőin, mígnem a folyóvölgyi utat elhagytuk az országút kedvéért, mert az kevésbé hullámos, és Kacsa már kezdett ereje végéhez érni. Sokat vesz ki az emberből a tűző napsütés és a meleg is. Ausztriában amúgy sem rossz forgalomban biciklizni, mert nagyon korrektek, sőt néha már idegesítően óvatoskodók az autósok, néha már rájuk kiáltottunk volna: − Előzz végre, te szerencsétlen!
Az Ennstal túrát Reichramingban fejeztük be, de még hátra volt a ráadás, egy oldalvölgyben a Hintergebirgsradweg bejárása. Itt régebben keskeny nyomtávú vasút szolgálta a fakitermelést, ennek a nyomvonalán most a közforgalom elől elzárt murvás út vezet, a bringások paradicsoma! Meredek kaptató nincs benne, sőt alig emelkedik, lehet zavartalanul csodálni a patakot, a sziklafalakat és a sok alagutat, amelyekben automatikus világítást szereltek fel a kerékpárosok kedvéért. A Schleierfall (Fátyolvízesés) lett a méltó végpont, ahonnan visszafordultunk, már kezdődő esőben. Mire legurultuk azt a húsz kilométert, úgy néztünk ki, mint a vaddisznók! Szerencsére a faluban találtunk egy nyilvános vízcsapot, rajta locsolócsővel, így lemosott bringákat pakolhattunk be a kocsiba. Közben elégedetten regisztráltuk, hogy Kacsa épp most érte el a 2000-edik kerékpáros kilométerét. Hazafelé akkora felhőszakadásban jöttünk, hogy alig lehetett látni valamit, de ekkor már hiába adta ki a mérgét az időjárás: ezekkel az élményekkel a hátunk mögött csak mosolyogtunk rajta.

Karlovitz „Pupu” Kristóf

Augusztus 28-i túra videói

"Haladó rekus tagozatunk" 2011 augusztusi túrája a következő útvonalon haladt:
Budakalász-Dunakeszi-Vác-Penc-Acsa-Galgaguta-Nógrádsáp-Nézsa-Alsópetény-Bánk-Rétság-Vác-Dunakeszi-Budakalász.
Kellemes időben nagyon jót bringáztunk, sőt a délutáni nagy melegben még fürödtünk is a Bánki-tóban! A túráról két videó is készült:





Legközelebb eljössz Te is?

Budakalász-Kékestető-Budakalász túra

Maradj fekve egész nap, de közben azért tekerj fel a Kékestetőre!

Az előző évek RAH hagyományainak folytatásaként, szeretettel meghívjuk minden rekus és nem rekus barátunkat egy kiadós szeptemberi bringázásra!

A túrát ezúttal nem versenynek hirdetjük, bár egy szakasz erejéig idén is lehet majd mérkőzni, hanem egy klasszikus, egész napos tempós túrának, ahol terveink szerint nagyjából együtt haladunk. Cél a Kékestető!

Indulás 2011. szeptember 25-én hajnalban az Annyira Más Bringabolttól (Budakalász, Tanító u. 2), érkezés este vagy éjszaka ugyanide.
A táv 252 km, a szintemelkedés jelentős, hiszen az útvonal finoman szólva sem sík:

Budakalász-Vác-Pásztó-Mátraháza-Kékestető-Mátraháza-Gyöngyös-Aszód-Budakalász

Evvel a túrával azt is szeretnénk bebizonyítani, hogy rekuval nem kell félni az emelkedőktől. Fontos viszont, hogy egyrészt a kerékpárod és Te is kiváló állapotban legyetek, másrészt a megfelelő táplálkozásra (pl izotóniás ital!) és öltözködésre is fordíts kellő figyelmet, mert ekkora távot és szintemelkedést megtenni egy kulacs vízzel nem lehet, ha csak nem vagy teve! De mivel egy kivétellel nem tudok kerékpározó tevéről... :)

Ha szereted a komoly kihívásokat, és elég edzettnek érzed magad, akkor mindenképp gyere el!

Videó a leghosszabb Ambringa-túráról

Szombaton kellemes hangulatú Ambringa-túrán voltunk jópáran. Már a kezdetek jól alakultak, ugyanis ismét kaptunk finom réteseket, melyekből mindenki kapott, aki elég korán érkezett.
A túra során először Szentendrén és Leányfalun keresztül elbringáztunk Dunabogdányba. Itt történt egy kis baleset, ugyanis az egyik résztvevő házilagos készítésű rekuja olyan szerencsétlenül dőlt el álló helyzetből a pihenő közben, hogy eltört a kormánya. Bár sok szerszámot és pótalkatrészt vittünk magunkkal, de kormány nem volt közöttük, így egy faággal kellett ideiglenesen visszarögzíteni a helyére. Szerencsére a műtét sikerült, így az illető folytatni tudta a túrát, bár végül rövidebb úton tért haza, nem jött végig velünk.
Visszafelé Tahitótfalunál betekertünk a hídon a szigetre, és átmentünk a keleti oldalra. Kis várakozást követően komppal átkeltünk Vácra. Innen már visszafelé vettük az utat és a hangulatos kerékpárúton a Duna mellett visszateketünk Dunakeszire, majd végül a Megyeri-hídon átgurulva már erős sötétedésben érkeztünk vissza Budakalászra. A túra távja összesen 69,5 km-re jött ki, így ez volt az eddigi leghosszabb könnyű túránk.
Pupu megjegyzése értelmében nagy szerencsében részesültünk, ugyanis ő több pihenőnél is ivott egy-egy sört az egészségünkre. A túra igazi hőse mégsem ő, hanem a mindössze 7 éves Juli volt, aki könnyedén és jó tempóban tekerte le a hosszú távot. Csupán annyi gondja volt, hogy nem mehetett olyan gyorsan, mint szerette volna, ugyanis elfogytak a sebesség fokozatok a bringáján.... :-) Utólag is gratulálunk neki, még másnap is elismerően beszélgettünk róla a többiekkel! Mennyit menne ez a kislány rekuval?!
Köszönöm mindenkinek, aki eljött, legközelebb is szeretettel látunk mindenkit!

Békés-Dánfok 120 km túra videója

Ha már lúd, legyen kövér elv alapján, elkészítettem a békési kerékpáros találkozó egyik túráján felvett videó vágott verzióját is. A 122 km-es túra során sok érdekeset és szépet láttunk mind a kulturális, mind a természeti látnivalókból.
Engem talán a legjobban a videó végefelé látható tarhosi zenepavilon nyűgözött le, mivel nem számítottam hasonlóra sem. Ez a gondozatlanságában is fenséges épület az elvadult bekötő úttal teljesen lenyűgözött. Hiába, sok fantasztikus dolog található szép hazánkban, mely valahogy nem kap kellő figyelmet és megbecsülést...
Ez a zenepavilon egyébként korábban az ország első zeneiskolája volt, még Kodály Zoltánék alapították. 15 évig üzemelt, és sok tehetséges zenész nevelkedett a falai között.
Köszönöm a Bihargók csapatának, különösen Pap Attilának, aki ezt a bringás túrát vezette, hogy megismertettek minket ezzel a vidékkel!

A Kerékpáros Találkozón egyébként számtalan kedves élménnyel gazdagodtunk. Gyulára többször is be kellett mennünk, hogy legyen elég időnk végignézni a legfőbb látnivalókat, na meg újra és újra végigenni a Százéves cukrászda legfinomabb tortáit. A kerékpáros túrákon kívül a kenus túra volt még fantasztikus, arról sajnos nem készítettem videót, pedig a Kőrös gyönyörű, békés, csendes és nyugodt. (Talán Békés sem véletlenül kapta a nevét...)
Mi mindenesetre megszerettük ezt a vidéket is!
Ja és el ne felejtsem, egy díjat is kaptunk, melyet ezúton is köszönünk a szervezőknek!

Június-júliusi túrák videói

Még korábban rögzítettem, de csak most, a szabadságom alatt volt időm megszerkeszteni a júniusi és júliusi Ambringa-túrák videóit. Elnézést a késedelemért, de remélem örömmel nézik vissza azok, akik eljöttek velünk túrázni:
Júniusi túra videója

Júliusi túra videója

Ambringa-túra most szombaton

Ugye nem felejtkeztetek el róla, hogy most szombaton, augusztus 13-án lesz a havi Ambringa-túra?
Minden a szokásos módon lesz, azaz 14:30-kor indulunk a bolt elől, vissza pedig várhatóan 19-20 óra között érkezünk. Bérelni most is lehet fekvőkerékpárt, a foglalás részletei iránt érdeklődj a 26/343-353-as telefonszámon!
Szeretettel várunk mindenkit!

Túl az Óperencián

Nemrég Pupu és neje, Sárika együtt túráztak Ausztriában, az Enns folyó mentén. Íme Pupu beszámolója és videója, melyet ezúton is köszönök:

E bringás történet hőse, azaz hősnője a feleségem, Sárika, alias Kacsa, aki épp egy éve, nagymamaként kezdett el bringázni, és most az első komoly túráját teljesítette. Ausztriában az Enns folyó völgyét jártuk be, gyönyörű tájakat láttunk és kedves emberekkel találkoztunk.

Kacsa, aki soha életében nem tanult meg biciklizni, épp egy éve kapott kedvet, és egy kölcsön háromkerekű rekun kipróbálta a dolgot Dunakeszi és Vác között. Megtetszett neki, nemsokára körüljártuk a Fertőt, sokat csavarogtunk a Dunánál és a Tiszánál, de végig úgy maradt elkönyvelve, hogy csak síkvidéki túrák jöhetnek szóba. Mígnem pár hete barátokkal kerültünk egyet a Keszthelyi-hegységben, ahol kiderült, hogy megbirkózik ő hosszú és eléggé húzós emelkedőkkel is. E képességének hamarosan hasznát vette…
A kipécézett Ennsradweg (www.ennsradweg.com) ugyanis, az Enns folyó völgyét követve, tendenciájában lejt ugyan, de az útvonal sokat liftezik fel-le, összesen kiad körülbelül ezer méternyi szintemelkedést, és 1800 lejtést. „Inkább sportos” túrakerékpárosoknak ajánlja a leírás. Egyébként harcias elődök nyomába léptünk, lévén, hogy az Ober Enns német kifejezést torzították Óperenciává a kalandozó magyarok.
Baljós előjelekkel indult a túra. Eleve el kellett halasztani, mert pár hete, a tervezett időszakban katasztrofális volt az időjárás. Mostanra, június végére ígért napsütést a meteorológia. Ám pár nappal az indulás előtt Kacsa kikapott valami kórságot, úgyhogy erősen legyengülve, kellemetlenségektől gyötörve döntötte el vagányul, hogy azért belevág. Kifelé autózva aztán elromlott az idő is, komoly front vonult fel, esett az eső. Ami ilyen rosszul kezdődik, az csak jól folytatódhat!
Úgy is lett. Délutánra kezdett felszakadozni, így rögtön meg is tettük az első szakaszt, Radstadt és Pruggern között, hol mezei-, hol erdei utakon, vagy külön kerékpársávon, takaros falukat érintve. Az út, akárcsak később, nem végig aszfaltozott, sok a murvás szakasz, de ezek is simák és kemény felületűek, jól bringázhatók. Másnap pedig már hétágra sütött a Nap, amikor a leghosszabb etapot (67 km) tettük meg, Admont városáig. Ez húzós volt! Néhol olyan meredek kaptatók tarkítják, hogy be kellett segítenem Kacsának egy kis tolással, mert kipörgött a hátsó kereke! El is fáradt rendesen, de a harci kedve mit sem csökkent, sőt másnaptól javulni kezdett az egészsége, tudott már enni is valamit.
Úgy szerveztük meg a túrát, hogy én hajnalonként visszakerekezek az előző napi szakaszon, és utánunk hozom az autót, majd együtt reggelizünk, és következhet az aznapi közös menet. Az admonti fogadóban is tisztázni próbáltam még az este, hogy miképp tudok majd jó korán bejutni a garázsba, ahol a bringák állnak, mire így szólt a gazdasszony: − Fél hatkor nyitjuk ki. De nem kell bicikliznie, épp megy arra egy autónk, elviszi magát, nem is kerül semmibe! Ekkora szívélyességet nem illene visszautasítani, el is fogadtam örömmel.
A harmadik túranap a királyszakaszé: a Gesäuse hegytömbjén vágja keresztül magát az Enns, több száz méter magasra felnyúló sziklafalak között. Egyik lélegzetelállító látvány a másik után! Vadul zúg a folyó, egyébként csönd van, már amikor nem dübörögnek el mellettünk teherautók. Itt ugyanis nincs hely külön kerékpárútnak, csak ahol alagutat kell megkerülni. Meg-megállva, bámészkodva haladunk, középtájon egy vendéglő napernyője alatt ebédelve és sörözve – szép az élet!
A negyedik napon (szállásunk Kirchenlandl faluban volt) jó darabig küzdöttünk a hivatalos útvonal emelkedőivel, és élveztük a száguldást a lejtőin, mígnem a folyóvölgyi utat elhagytuk az országút kedvéért, mert az kevésbé hullámos, és Kacsa már kezdett ereje végéhez érni. Sokat vesz ki az emberből a tűző napsütés és a meleg is. Ausztriában amúgy sem rossz forgalomban biciklizni, mert nagyon korrektek, sőt néha már idegesítően óvatoskodók az autósok, néha már rájuk kiáltottunk volna: − Előzz végre, te szerencsétlen!
Az Ennstal túrát Reichramingban fejeztük be, de még hátra volt a ráadás, egy oldalvölgyben a Hintergebirgsradweg bejárása. Itt régebben keskeny nyomtávú vasút szolgálta a fakitermelést, ennek a nyomvonalán most a közforgalom elől elzárt murvás út vezet, a bringások paradicsoma! Meredek kaptató nincs benne, sőt alig emelkedik, lehet zavartalanul csodálni a patakot, a sziklafalakat és a sok alagutat, amelyekben automatikus világítást szereltek fel a kerékpárosok kedvéért. A Schleierfall (Fátyolvízesés) lett a méltó végpont, ahonnan visszafordultunk, már kezdődő esőben. Mire legurultuk azt a húsz kilométert, úgy néztünk ki, mint a vaddisznók! Szerencsére a faluban találtunk egy nyilvános vízcsapot, rajta locsolócsővel, így lemosott bringákat pakolhattunk be a kocsiba. Közben elégedetten regisztráltuk, hogy Kacsa épp most érte el a 2000-edik kerékpáros kilométerét. Hazafelé akkora felhőszakadásban jöttünk, hogy alig lehetett látni valamit, de ekkor már hiába adta ki a mérgét az időjárás: ezekkel az élményekkel a hátunk mögött csak mosolyogtunk rajta.

Karlovitz „Pupu” Kristóf

Pupu 40.000-es ünnepi túra

Karlovitz "Pupu" Kristóf 2011.05.31-én ünnepelte a 40.000. fekvőkerékpáros km-ét. Ebből az alkalomból egy 120 km-es ünnepi túrára mentünk, melyre az utolsó pillanatos szervezés ellenére több rekus barát is eljött. A 40.000. km-hez ugyan csak visszafelé jövet értünk, de mi már Esztergomban megünnepeltük a jeles alkalmat Pupu két kedvenc italával, whiskey-vel és sörrel.
Köszönöm mindenkinek, aki eljött,

Pupunak és nejének, Sárikának pedig további rengeteg kellemes rekus túrát kívánok!

Baráti üdvözlettel
Murla

Hétvégi túrahármas

Hétvégén sűrű volt a túranaptárunk. Szombaton a májusi Ambringa-túránk mellett volt egy „kihelyezett tagozat” is, amelyen Pupu vett részt, ezért nem lehetett velünk a Szentendrei-szigeten. A nemzetközi BIG DAY keretében (http://www.challenge-big.eu/ ) a magyar bringás csúcsgyűjtők a Galyatető háromszori megmászására vállalkoztak. Pupu ismét igazolta, hogy nagyon jól lehet rekuval kaptatókat leküzdeni – íme, a beszámolója:

A BIG nemzetközi bringás hegyi-túrázás résztvevői minden esztendőben ugyanazon a napon tartanak egy teljesítménytúra-szerűséget, a végén közös bringaemeléssel. Idénre a Pásztó – Galyatető – Parádsasvár − Galyatető – Nemti – Galyatető – Pásztó útvonalat tűzték ki a magyar szervezők, ami 2200 méternyi szintemelkedést jelentett 120 kilométeres távon.
Számomra nem voltak valami jók az előjelek, éreztem, hogy valami betegség bujkál bennem, de azért úgy gondoltam, hogy elmegyek az indulás helyéig, megteszek valamennyit a többiekkel, aztán legfeljebb visszafordulok… Ám a csoportos menet úgy hatott rám, mint öreg huszárlóra a trombitaszó!
Sajnos, ami az útviszonyokat illeti, katasztrófaövezet a Mátra, végig nagyon kellett vigyázni a kátyúkkal. Simán ment az első szakasz, noha utolsóként értem fel Galyatetőre. Hiába, alig akadt olyan a többiek között, aki ne lehetett volna fiam, sőt unokám, meg nem is a gyorsaság a fő erényem, hanem a kitartás. Ezért, míg a többiek frissítettek a büfénél, én már indultam is le, Parádsasvár felé, úgyhogy már javában kapaszkodtam megint felfelé, mire szembe jöttek. Így már sikerült harmadikként felérnem. Persze ez nem verseny, hanem közös túra, de nem szerettem volna, hogy várni kelljen rám. Hasonló taktikát alkalmaztam a harmadik menetben is, az észak felé vezető (Mátraalmás, Szuha) aszfaltozott, de gödrös erdészeti úton, így a harmadik mászás végén még én várhattam a közös bringaemelésre. Lefelé pedig, vissza Pásztóra, nem volt ellenfele a rekunak, csak a legvégén értek utol, amikor lelassítottam a kedvükért.
Utóbb aztán megjött a böjtje a hetvenkedésnek, másnapra elég nyomorultul éreztem magam, nem is mentem többet, mint 30 kilométert egy általam szervezett túrán a Vértesben, hétfőn pedig irány a doki… Sebaj, a kórság elmúlik, a szép élmény pedig megmarad, és megint elgondolkozhatott néhány komoly bringás, hogy nem is olyan butaság az a reku!

Vasárnap egyébként én is jelen voltam a vértesi túrán, melyet Pupu szervezett és bár az időjárás nem kedvezett nekünk (végig szemerkélő esőben tekertünk), mégis sokan voltunk és nagyon jól éreztük magunkat. Ehhez a gyönyörű környezeten és a jó társaságon kívül hozzájárultak Pupu nejének, Sárikának a finomságai, ugyanis saját készítésű pogácsával és gesztenyés papuccsal teli kosarakkal várt minket Vérteskozmán! Ezekután csoda, hogy elfelejtkeztünk az esőről? :)

Nyírségi függőágyas túra

Pupu új kalandot talált magának. Mostanában a rekus túrázását nomádabbá tette, ugyanis a fákon alszik...
Múlt héten egyik tavalyi RAH-os társunkkal, Gáborral mentek 2 napos nyírségi túrára, melynek során az éjszakát a fák közé kifeszített fekhelyekben töltötték. Ráadásul most a költségek minimalizálása és a környezet kímélése érdekében nem autóval, hanem vonattal utaztak a túra kezdő pontjára, Miskolcra, valamint haza Debrencenből.
A beszámoló alapján kellemes élmény lehetett, bár én majd csak kicsit melegebb éjszakákon próbálnám ki ezt a módszert, de mint tudjuk, egy teve sokkal fagytűrőbb... ;-)
A túra beszámolóját ide kattintva olvashatjátok.

Áprilisi Ambringa-túra

Most szombaton, április 9-én ismét Ambringa-túra.
A megszokott módon ½ 3-kor rajtolunk az Annyira Más Bringabolt elől (Budakalász, Tanító u. 2.), de lehetőség lesz Dunakeszin is csatlakozni a túrához kb 15 órakor. Ez főleg azok számára lehet hasznos, akik vagy csak rövidebb távot szeretnének tekerni, vagy akik (akár a fokozott rendőri ellenőrzés miatt) ki szeretnék hagyni a 2-es út kerékpárosok számára tilos szakaszát. (Egyébiránt hihetetlen, hogy 2011-ben még mindig nincs kerékpárút Budapest és Dunakeszi között...)
A túrára jöhetsz bármilyen (a KRESZ előírásait teljesítő) bringával, de javaslom, hogy inkább bérelj egyet fekvőkerékpárjaink közül a túrára, mert az élmény így sokkal nagyobb lesz!
További információkat az alábbi linken érhetsz el. Kedvcsinálónak pedig íme egy kis videó a túra útvonaláról:


Szeretettel várunk szombaton egy kellemes tavaszi bringázásra!

Video a márciusi túránkról

Az év első Ambringa-túrájáról készítettem életem első video-clipjét. Kicsit hosszú lett, van pár egyéb hibája is, de talán visszaad valamit a túrából. Ha más nem is, de talán a résztvevők végignézik...

Ambringa-túra most szombaton

Most szombaton lesz az év első Ambringa-túrája. A meteorológiai előrejelzések alapján szép időnk lesz (állítólag gyönyörű napsütés és 13-14 fok!), úgyhogy a megszokott módon ½ 3-kor rajtolunk az Annyira Más Bringabolt elől (Budakalász, Tanító u. 2.).
Jöhetsz bármilyen bringával, de javaslom, hogy inkább bérelj egyet fekvőkerékpárjaink közül a túrára, mert az élmény így sokkal nagyobb lesz!
További információkat az alábbi linken érhetsz el.

Szeretettel várunk szombaton egy kellemes tavaszi bringázásra!

Éjjeli lámpateszt és túra

Múlt szombaton érdekes tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak.
Sötétedés után találkoztunk a Pilisben, hogy leteszteljünk sokféle lámpát a velo.hu magazin számára. Bár a tesztet csak szűk körben hirdettük meg, még így is heten voltunk jelen, hogy minél tárgyilagosabban tudjuk megállapítani a különbségeket.
A tesztpéldányok között volt természetesen a kedvencünkből, a Busch&Müller lámpáiból is, de mellettük Lupine, Cateye, BBB, Basta és még sok egyéb is. Az olcsó, 2-3 ezer forintos modellektől a negyedmilliósokig minden kategóriából pár. Természetesen az elemes/aksis kivitelekből volt jóval több, de néhány dinamóst is próbára tettünk.
Hamar kiderült, hogy a fényképezőgép képességét sajnos meghaladja, hogy az emberi szemhez hasonlóan adja vissza a látottakat, de azért természetesen Thommey igyekezett mindent elkövetni, hogy minél élethűbbek legyenek a képek. A fő gondot az okozta, hogy a fényképezőgép sokkal szűkebb fényerősségi tartományban és nem annyira finom átmenettel képes rögzíteni a képet, így sajnos a látottakhoz képest sokkal közelebbinek mutatják képességben magukat a lámpák a fotókon a kényszerűségből eltérő beállítások miatt (A kisebb fényűek hosszabb záridővel lettek fotózva.)
A valóságban egészen elképesztőek voltak a különbségek, sokan valószínűleg el sem tudják képzelni, hogy hol tart már a technológia. A korábban erős fényűnek számító Cateye csúcsmodellek teljesen leszerepeltek a jelenlegi nívós modellekhez képest. Pár lámpa annyira kis fényt produkált, hogy még 30 másodperces záridővel is szinte képtelenség volt egy kis halvány foltot produkálni a fotón vele. Még a párezer forintos kategória környékén is volt olyan, melynél a Tamás mobiltelefonja jobban megvilágította az utat!
Az is kiderült, hogy mennyire más eredményt hoz, mikor egyszerűen lemérjük egy lámpa fényerősségét, illetve amikor használatban van. Természetesen van összefüggés a kettő között, de egy kicsivel erősebb fényű lámpa még nem biztos, hogy jobban is használható, ugyanis a fényterítés milyensége erősen befolyásolja a megfelelőségét. Néha ugyanis csak egy szűk sávra korlátozódik a fény, mellette viszont nem látni szinte semmit, ami különösen zavaró kanyarban, vagy terepen. Ugyanakkor egy másik modell jobban terít, ezért kisebb központi fényerősséget kapunk, ellenben így is jobban látható vele az előttünk lévő terület. De persze az se mindegy, hogy mennyi ideig bírja egy feltöltéssel a lámpa, vagy milyen súlyos, mennyire könnyen szerelhető fel, milyen módon szabályozható, mennyire vakítja a lámpa a felhasználóját (volt olyan, ami kormányra szerelve a lencsetartó kupak áttetszősége miatt minket vakított, így szinte kevésbé láttunk, mint nélküle...), vagy szembejövőket, így mennyire használható közutakon, vagy például baráti túrázások alkalmával.
Utóbbira akkor jöttünk rá, mikor a mérések és a fotózás után teszttúrára indultunk az éjszakában. Az igazán erős fényű, szinte nappali világosságot adó lámpákat használók számára a közvetlenül előttük haladó bringás(ok) fényvisszaverője erősen vakító hatású, ezt tanúsíthatom!
Mindent összevetve érdekes és tanulságos volt a szombati teszt, a túra meg kifejezetten élvezetes. Annak mindenesetre nagyon örültem, hogy valamennyi letesztelt Busch & Müller termék kifejezetten jól szerepelt. A dinamós vonalon például egyértelműen taroltak, megelőzve sok komoly elemes lámpát is! Azt is bebizonyították, hogy nem kell lemondani a tökéletes kerékpáros világításról dinamós táplálás esetén sem...
Továbbiak a velo.hu magazin következő számában hamarosan! (De persze majd mi is igyekszünk - amennyit lehet - közzétenni belőle.)