2010. május 27., csütörtök

Hármasugrás

Az idei özönvíz-tavaszban nem lehet előre tervezni, csak lesni az Interneten, mikor várható napos idő valahol, és akkor habozás nélkül nekiindulni. Közben persze szinten tartva a kondíciót és a bringa állapotát…

Ezúttal Wiener Neustadt környékére ígért derűt a meteorológia, így azon a környéken választottunk ki három BIG-csúcsot (http://www.challenge-big.eu/) Szilágyi Zsolttal. A menetrend a szokásos: hajnali indulás Budapestről kocsival, reggel fél nyolckor már kerekeztünk Weikersdorfból, irány a Hohe Wand (BIG 669, 1065 m).

Nevéhez illően impozáns sziklafal ez, a tetejéről a levegőbe kinyúló panoráma-terasszal. Az út egyik szakasza a fal lábánál vezet, látványos szerpentinnel, amelynek meredeksége szerintem jóval meghaladja a leírásban említett 10 százalékot, szerintem közel lehetett a 15 százalékhoz. Igazi alpesi etap, az útépítés mesterműve!

Tőlem azonban lehetett volna meredekebb is: míg Zsolt nagy erőfeszítéssel küzdötte fel magát országúti versenybringáján, és kígyóvonalban haladva segített magán, az én Carbonrecumbent Road Runner rekum tökéletes mászógépnek bizonyult! Pillekönnyű, 11 kilós, és a merev vázával szuper hatékony.

Lassú menetben (4,5 km/óra) is stabil, jól irányítható. Teljes kényelemben, pörgős pedálozással vitt fel, és mindig maradt tartalékban három fokozat, úgyhogy bizakodva, alig várom a nagyszabású, nehezebb BIG-útvonalakat.

Nagy élvezet és pozitív tapasztalat volt ez a kaptató!

Odafönn előbb egy kiágazásnál lehet elmenni a Skywalk teraszhoz, ahol sasként repülni érzi magát az ember, és a via ferratán felkapaszkodó embereket nézegetheti.
Aztán még egy emelkedő, és fenn vagyunk a csúcson, ahonnan szép látvány kínálkozik a Schneebergre. Lefelé pompás a mélyrepülés a sima aszfalton. Egyben kiderül, hogy noha montis áttételem miatt nem tudok 55 km/óra fölött pedálozni, szinte egyformán gyorsak voltunk Zsolttal: az én maximumom 71,5 km/óra volt, az övé 73,5. Közben nagyon stabilnak bizonyult a Road Runner, a fék pedig feladata magaslatán áll. Szóval hosszú távon és emelkedőn klasszisokkal jobb volt az én gépem, lejtőn pedig gyakorlatilag ugyanolyan jó. Az alsó, lankás szakaszokon simán faképnél hagytam néhány helyi bringást – hurrá!
Jöhet a második ugrás, kocsival a Hocheck (BIG 668, 1037 m) lábához (Furth an der Triesting), majd bringázás az erdei aszfaltúton, Jó húzós az emelkedő, eleinte erdőben, majd nyílt területeken. Közben integetünk egymásnak egy-két szép veteránautó utasaival. Hamar felértünk a csúcsra, a vendégfogadóhoz, ahol szokás szerint le sem ültünk a teraszon egy italra, hanem már zúgtunk is lefelé a lejtőn.
A harmadik ugrás az előző kettőhöz hasonlóan történt, csak ezúttal az Ebenwaldhaus (BIG 675, 1046 m) volt soron. Ez a mászás Kleinzellből indul,
ahol megcsodáltuk egymás gépét egy éppen arra vetődő osztrák rekussal.


Az út három hajtűkanyarját kockakő fedi, az egyébként jó aszfaltot pedig sokhelyütt zúzalék teszi csúszóssá, úgyhogy helyénvaló az óvatosság.

Pünkösdhétfő lévén rengeteg autó parkolt odafönn, a tömegtől idegenkedve nem is mentünk el egészen a házhoz, hanem mellette, a réten fotóztunk párat.
Megint egy gyors lejtőzés, fél négykor indultunk is haza, hétre itthon voltunk. Valódi hármasugrás lett ez a mai túra: hipp-hopp-hopp, mint az atlétikában!

2010. május 18., kedd

Új Azub árak


Még a SPEZI-n kaptam meg az Azubtól az új árlistájukat, melyet most felraktam a honlapunkra a prémium tartalmak közé. Mostanáig nem zargattuk az érdeklődőket vele, de nem tudjuk tovább tartani a régi árakat, így mostantól ez lesz érvényben. A változás egyébként nem olyan nagy, bár egyeseket érzékenyen érinthet, hogy mostantól a Bufo/Apus/Ibex széria is Alivio felszereltséggel indul, nem pedig Acerától, ezért is emelkedett az áruk.
De legalább a minőség tovább emelkedett és új termékek jelentek meg a kínálatukban (pl a gyerekreku, az ECO trike, az új kerékszettek, stb).

2010. május 16., vasárnap

Optimal Energy Joule

Bár nem reku, de most volt a CNN-n ez az elektromos autó, mely nagyon megtetszett, gondoltam mást is érdekelhet.

Az információk szerint az Optimal Energy nevű afrikai cég Joule nevű járműve komoly alternatívája a jelenlegi személygépkocsiknak, hiszen 300 km-es hatótávolságával, 135 km/h-s végsebességével, 5 fős plusz 700 literes csomagterével a napi gépjármű használatra tökéletesen alkalmas mind városban, mind autópályán. 60-ra 5 másodperc alatt gyorsul, a 100 km/h-t pedig el tudja érni 16 másodperc alatt, ami ugyan nem túl sportos, de a normál használatban tökéletesen elég szerintem. Hasonlóan a mi Bion-x rendszerünkhöz, fékezéskor a mozgási energiát visszatölti az akkumulátorba, így biztosítva a minél nagyobb hatótávolságot még városi közlekedésben is. Ráadásul rendelkezik minden olyan kényelmi funkcióval (pl: elektromos ablak, légkondícionáló, rádió, MP3 lejátszó, Ipod csatlakozó, Bluetooth), melyről a mai ember nem nagyon tud már lemondani. Lithiumos aksija nulláról történő teljes feltöltésére 7 óra szükséges, de ha elfelejtenénk otthon éjszaka, vagy a munkahelyen bedugni a konnektorba, akkor fél óra elég, hogy ismét mozgásba tudjuk hozni a járgányt. (Kapható hozzá szolárpanel is egyébként.) Biztonsága sem marad el a megszokottól, hiszen ABS, komplett ütközésvédelmi rendszer valamint légzsákok védik a bennülőket. (A törésteszten 4 csillagot szeretnének elérni.)
Hát nem sokat gondolkodnék, ha már kapható lenne nálunk...
De talán már nem kell sokat várni rá, ugyanis várhatóan idén kezdik meg korlátozott forgalmazását Dél-Afrikában és 2012-re ígérik, hogy beindul a nagy mennyiségű gyártása.

2010. május 15., szombat

Mai túra lefújva!

A héten folyamatosan lestük az időjárás előrejelzéseket, de mostanra világossá vált, hogy nem számíthatunk semmi jóra ma délután. Az utolsó pillanatig kivártunk, hátha szebben alakulnak a dolgok, mint az előrejelzés, de végül meghoztuk a sajnálatos döntést, lefújjuk a mai túrát.
Elnézést kérünk azoktól, akiknek esetleg felborítottuk a délutáni programját, de mivel hatalmas zuhét és hideget jósolnak délutánra, illetve a jelenlegi időképen láthatóan az ország nagyobbik részén már esik is az eső (pár perce kezdett itt Budakalászon is cseperegni), így nem láttuk értelmét a mai túra megtartásának.

Megpróbáljuk úgy szervezni a jövő szombatot, hogy akkor be tudjuk pótolni a most elmaradó közös tekerést. Ha sikerül, akkor itt a blogon és a naptárunkban erről hírt fogunk adni.

2010. május 12., szerda

Bihargás


Soron következő BIG-túrának a Bihar-hegységi Fürdő-hágót (BIG 864 Stana de Vale) pécéztem ki, mert viszonylag alacsony (1209 m), egymagában áll és eléggé félre esik a csoportosan felkereshető csúcsoktól – jobb az ilyet a hóolvadással sorra megnyíló magas utak előtt elintézni. Először Balázs vőmmel szövögettünk terveket, de azok összeomlottak, végül Szilágyi Zsolt barátom

mondott igent, aki új BIG-tag, de korántsem kezdő hegyi bringás: együtt voltunk a Provence-ban, Andalúziában és a Col de Mont Cenis környékén, ezenkívül önállóan is jegyez márkás túrákat. Az eredetileg szombatra gondolt „bihargás” végül vasárnap valósulhatott meg, azzal, hogy nekem időben haza kell érnem a választás második fordulójára. Nem is lett semmi probléma, minden klappolt, remek napot fogtunk ki!

Kettőkor találkoztunk, fél háromkor már kifelé surrantunk a városból, fél hatkor léptük át Méhkeréknél a határt (24 órás), Nagyszalontán (Salonta) vettünk egy nagyobb benzinkútnál út-matricát (Kötelező! Egyhetes a legrövidebb, román neve „Bon fiscal”, ára 12,22 lej), majd roppant változatos minőségű utakon haladtunk tovább. Rövid szakaszokon egész jó az aszfalt, másutt rázós, ócska, és helyenként egészen váratlanul átmegy bazalt macskakövezésbe – vizesen életveszélyesen csúszhat! Onnan pedig, ahol már a Nagyvárad-Déva országos főúton kell menni, egyszerűen kriminális, csupa kátyú, őrülten szlalomozik rajta mindenki. 450 km után hét óra tájt értünk Belényesre (Beius), de a román időzóna szerint ez már nyolc óra.



Mivel már menet közben szendvicseztünk, rövid szedelőzködés után útra kelhettünk.


Igazából kezdődhetne a „hivatalos” túra Bondoraszóban (Budureasa) is, mert odáig, az első 6 kilométeren, alig emelkedik valamelyest, és nem is attraktív az út. A falutól


kezdődik a komolyabb munka, de három rövid szakaszt (kettő 12 százalékos, egy 9 százalékos) leszámítva egyenletes és könnyű a kaptató. Hanem a 12 százalékos részek elég cudarok, mert durván rakott kockakő fedi őket – felfelé rossz rajta menni, lefelé még rosszabb.



Egyébként tűrhető az útminőség, épp csak egy kicsit kéne jobbnak lennie, hogy élvezni lehessen a lejtőzést.



Végig együtt, vagy egymás közelében mentünk, gyakran fotózgatva, de ezen kívül pihenésre nem volt szükség. Két helyen is van jó forrás, lehet kulacsot tölteni.



Közben egy szomorú mementó: az 1978-ban itt autóbalesetet szenvedett 19 ember emléktáblája.



Képzetes nyughelyüket megszépítette a helyenként szinte szőnyegszerűen virágzó encián és a ragyogó napsütés.



Fenn a hágón diadalkapu fogadja a bringást,


de még azt megelőzően kitűztem a magyar zászlót a Stina de Vale helységtáblára – hátha meglátja a fotót Georghe Funar, és menten elpityeredik!


Egyébként ezen BIG első magyar teljesítői lettünk, (akárcsak múltkor, Szilágyi Andrással a boszniai Mrakovicán). Tudom, hogy Keicsi Gáborék május közepén terveznek bihari túrát, Gábor kedvesen fel is ajánlotta, hogy tartsak velük, de így alakult, anélkül, hogy a magyarok közül bárkit is meg akarnánk előzni. Nekem csak a közös piros-fehér-zöld eredmény számít, az legyen minél szebb! Tízkor értünk fel (magyar idő szerint). Van egy szállodaépület, de oda nem mentünk be („normális”, autós népeknek való, mit is keresnénk köztük?), hanem a nagy kapunál falatoztunk és öltöztünk be az ereszkedéshez. A túloldali lejtőből, Biharfüred felé, az út belátható szakasza nagyon rossz állapotú. Vissza, lefelé vigyázva jöttünk, 65,5 km/óra volt a maximum, ami elárul valamit az útviszonyokról, mert a lejtő sokkal gyorsabban húzna.

A táv 49 kilométerre, a műszer szerinti menetidő épp 3 órára jött ki. 11 előtt visszaértünk a kocsihoz, és délután fél négykor már Budapest utcáin gurultunk, így szeretteinkkel tölthettük a nap hátralevő részét. Aki korán kel, aranyat lel!

Ez már a 12. BIG-magaslat volt, amelyet rekuval teljesítettem (Pannonhalma, Misinatető, Dobogókő, Galyatető, Kékestető, Felső Borovnyák [Bánkútnál], Panské Sedlo, Nevoljas Pass, Mrakovica, Szitnya, Skalka, Stana de Vale) -- kíváncsian várom azok érvelését, akik szerint hegyi túrázásra nem jó a fekvőbringa. Most ugyanis megint az bizonyosodott be számomra, hogy nagyon is alkalmas: vízszintesen és emelkedőn körülbelül egyformán mentünk az amatőr triatlonversenyző Zsolttal, lefelé pedig, szokás szerint, egykettőre összezsugorodott "varázstükrömben". Think reku, think BIG!

2010. május 11., kedd

Spezi - ICE

Próbálom utolérni magam, de nem nagyon megy. Mindenesetre most egy újabb résszel kívánom megörvendeztetni a blogom olvasóit a Spezi-s élményeinkkel kapcsolatosan, remélem várják páran...
Az Ice új háromkerekűire nagyon kíváncsi voltam már akkor, mikor hónapokkal ezelőtt először kaptam képeket a fejlesztéseikről. Mindenképpen ki akartam őket próbálni a kiállításon és ez szerencsére sikerült is, nem is akárhogyan. Az első napon még csak a próbapályán tudtam nagy nehézségek árán megszerezni pár körre egyet, így vasárnap a gyártó német képviseletével egyeztettem annak érdekében, hogy kivihessünk két modellt egy kicsit szabadabb próbára a kiállítás területéről. Bár a németek elég nehézkesek voltak, így több emberrel is kellett egyeztetni a kérdésben, de végül csak beadták a derekukat és Tamással elvihettünk egy merev Vortex-et (a képen bal oldalon) és egy össztelós Sprint-et (jobb oldalon) egy kis kiruccanásra.
A választás nem volt véletlen. Azt hittem, hogy az új össztelós Sprint lesz az igazi nagy élmény, de végül a Vortex jobban levett a lábamról. Egy igazi műremek, olyan, amibe beleülsz, és rögtön elvarázsol.
Hát én beleültem és rögtön azt éreztem, hogy minden rám van szabva. Kicsit megmozgattam a pedált és azonnal meglódult olyan könnyedséggel, mintha rejtett elektromotor segítene. Nem volt mit tenni, ezt a gépet ki kellett próbálni!

A teszt pedig csak megerősítette a rajongást. Szárnyalt a Vortex, dinamikusan és agresszíven, ugyanakkor hihetetlen kezességgel. Próbáltam kibillenteni az egyensúlyából, de ez szinte lehetetlen volt. Belementem a kanyarba olyan sebességgel, amivel csak mertem, de nem lehetett zavarba hozni. A gumik már oldalra csúsztak, de még ekkor sem emelte meg a kerekét, nem próbált felborulni. Stabilitása és agilissága megdöbbentő. Ha legközelebb valami hasonlóra mennék, mint a tavalyi 685 km-es Race Across Hungary-nk, akkor egy Vortex-en tenném meg legszívesebben!
Ezek után persze kicsit furcsának tűnhet, hogy viszont ha konkrét vásárlási döntés előtt állnék, akkor talán mégis inkább egy Sprint-et részesítenék előnyben, mint hétköznapibb használatra alkalmasabb típust. Ez a modell valamivel magasabb ülésű, túrázósabb, és alapban is el van látva hátsó lengéscsillapítással, na és persze kicsire összehajtható. Ha pedig valaki a hazai rosszabb minőségű utakon is igazán kényelemben szeretne utazni, akkor kérheti össztelós változatban is, olyan kivitelben, mint amilyen a másik tesztmodellünk volt.
Fel voltam készülve rá, okulva az eddigi össztelós tadpole trike-okon szerzett tapasztalataimból, hogy nyilván nem lesz olyan stabil a kanyarokban, mint egy elöl merev háromkerekű, hiszen a centrifugális erő a külső íven lévő kerék telóját benyomva csökkenti az oldalsó kitámasztást. A Sprint azonban valamiképp meghazudtolni látszott az eddigi tapasztalatokat. Nyilván szerepet játszik ebben az is, hogy a Sprint sem az a magas ülésű trike, így a súlypont nála is nagyon alacsonyan van, de hogy ennyire jól és biztosan lehessen vele kanyarodni, azt nem gondoltam volna. Őt is próbálgattam kihozni a sodrából, és tulajdonképpen őt sem lehetett, ha az ember kicsit is segített a felsőtest bedöntésével, a Sprint gyönyörűen követte nagyobb sebesség esetén is az éles kanyarívet minden bizonytalankodás nélkül. És itt még nincs vége az előnyeinek!


Az Ice idén már két velomibilos burkolatot is kiállított, melyet erre a modellre lehet ráépíteni. Az egyik a Borealis, melyet tavaly már bemutattunk, a másik pedig a Challenger, mely kompaktabb és számomra kicsit a go-one gyönyörű vonalait idézte, csak sokkal szebb hátsó résszel. Aki tehát vesz egy össztelós Sprint-et és bármelyiket a fenti két burkolat közül, az boldog tulajdonosa lehet egy egész évben használható, fantasztikus háromkerekűnek, mely akár velomobilként is tökéletesen funkcionál.
A harmadik modell, az Adventure szintén tetszett nekem, bár azt nem tudtam hosszabban kipróbálni. Ez egyébként a nálunk a boltban bemutatódarabként funkcionáló T modell utódja, azoknak készül, akiknek fontos a minél jobb láthatóság, illetve a könnyebb be- és kiszállás. Egyébként mindenben hasonló a Sprinthez, csak magasabb.
Végül egy rövid videó, Tamás a Vortex-en:

Az Ice tehát kitett magáért és tovább erősítette bennem a trike-ok szeretetét úgy, hogy bebizonyította, lehet versenyzésre is használni egy háromkerekűt.

2010. május 10., hétfő

Balázs Peti beszámolója


A rekus győztesünk, Balázs Peti elküldte nekem a beszámolóját a Tour de Tisza-tóról, melyet ezúton közkinccsé is teszek:
Kicsit későn álltam be a rajthoz, és nagyon hátulra. Aztán hallottam, hogy kinyitották oldalt a korlátot, hogy aki úgy gondolja, hogy az élmezőnyhöz tartozik, az előrébb állhasson. Éltem ezzel a lehetőséggel, így a rajtvonal mögött kb. 50 méterrel sikerült beállnom. Tudtam, hogy Thommey is előrement, de nem láttam. Amikor elindült a verseny, elkezdtem szép apránként előrébb furakodni. A 33-as úton már megláttam Thommey-t, és sikerült is kb. 20-30 méterre megközelítenem. A célom az volt, hogy beálljak mögé. Kb a táv felénél sikerült is, ekkor együtt mentünk néhány kilométert. Aztán a tiszalöki gátról lefelé jövet, a rettenetesen rossz minőségű úton, kb.40-es tempónál egy meghibásodás következtében Thommey kidőlt a mezőnyből (szó szerint, de láthatóan nem sérült meg súlyosan). Innentől kezdve úgy gondoltam, hogyha már eddig az első bollyal jöttem, megpróbálok velük maradni, ameddig csak bírom. Nagyon fárasztó volt, hogy a társaság minden apró úthibánál, az út mellett álló járműveknél fékezett, aztán újra felgyorsított. De ez segített is a felzárkózásnál: ha az egyik fékezésnél kicsit lemaradtam, különösebben nem kellett erőlködni a gyorsításnál, mert a következő fékezésnél simán utolértem őket. Aztán a vége felé már nagyon idegesen helyezkedtek a versenyzők, megjöttek az első beszólások is. De nem volt vészes. Sikerült végig a bollyal maradnom, így az első csapattal, az abszolut győztes után 18 másodperccel érkeztem a célba.
Nagyon örülök, hogy rekusként, az AM Bringa mezében állhattam a korcsoportos eredményhirdetésen a dobogóra.
Gratulálok ismételten és köszönöm a boltnak a reklámot!

2010. május 9., vasárnap

Tour de Tisza-tó beszámoló

Először is hadd kezdjem a legnagyobb hírrel:
Komoly eredményt sikerült elérnie a tegnapi Tour de Tisza-tó versenyen Balázs Petinek, hiszen korosztályában a második helyen végzett hihetetlenül jó eredménnyel:
1 óra 43 perc 42 másodperc alatt tette meg a 65 km-es távot, 3 perccel megdöntve a tavalyi legjobb rekus időt! Mindössze 18 másodperccel ért be később, mint az idei abszolút győztes!
Mindezt ráadásul úgy, hogy egy nem igazán fekvős testhelyzetű rekuval végig tudta tartani az élboly iramát, ami 51 évesen különösen elismerésre méltó!

Gratulálok neki ezúton is!
Hiába, aki a Párizs-Brest-Párizs 1200 km-es távra készül, az komolyan gondolja...

Egyébként szerencsére az idén is voltunk páran rekusok körbetekerni a Tisza-tavat. Tudtommal heten indultunk fekvőkerékpárral, ha azt az általam személyesen sajnos nem ismert sportembert is beleszámolom, aki kézzel hajtott háromkerekűjével teljesítette szintén fantasztikus eredményt produkálva a versenyt. Én egyszer próbáltam egy hasonló (bár nem verseny) modellt, de párszáz méter lassú tekerés után már alig bírtam megmozdítani a karjaimat, úgyhogy tényleg minden elismerésem, főleg mivel láttam milyen hatalmas iramot diktált!
Egyébként volt pár furcsa járgány rajtunk kívül is, hiszen indultak velocipéddel, összecsukható kiskerekű városi bringával (Strida), görkorcsolyával, hogy csak a legkülönlegesebbeket említsem.
Az időjárás egyébként egész kedvező volt, mivel felhős időben, aránylag kis szélben tekertünk végig. A vihar és a jégeső megvárta, amíg délután 3-kor elindultunk haza, igaz, akkor keményen rákezdett, így aki nem iparkodott vagy műszaki probléma miatt a begyűjtő autóra várt, annak nem lehetett kellemes a nyakába kapni a jeges égi áldást...
Szegény Tamás is majdnem így járt. Féltávnál ugyanis eldurrant az első kerekének mind a külsője, mind a belsője, így kiesett az élbolyból. Mikor azonban kiderült, hogy a felmentő egységre még több órát kellene várnia, inkább kitömte a külsőt és ha lassan, óvatosan is, de végül beérkezett a célba. Kreativitásának és tapasztaltságának hála, így csak az esés miatti horzsolásokat kellett elviselnie, a zuhét legalább megúszta. Pedig milyen szép lett volna, ha ketten a Petivel az utolsó 10-20 km-en a szembeszélben otthagyják az élbolyt és egymást segítve megnyerik a versenyt... A látottak alapján lett volna erre esélyük, na majd jövőre!
Idén sajnos nekem sem volt szerencsém ezzel futammal. Az utolsó napokban valami vírus elkapott. Sokáig azon tűnődtem, hogy egyáltalán elinduljak-e, de végül nem akartam lemaradni az eseményről, és a nejem rosszallása ellenére is inkább nekivágtam. A tervem az volt, hogy majd a végéről indulva óvatosan megyek, hogy ne terheljem túl magam, de ezt csak az első néhány km-en tudtam betartani, utána egyre jobban elragadott a versenyláz. Fokozatosan beleerősítettem és egymás után hagytam le az előttem haladókat. Így viszont végig egyedül kellett mennem, sehol sem tudtam bolyozni, ami szintén meglátszik a tavalyinál lényegesen rosszabb eredményemen. Élménynek azonban így is nagyon jó volt, megérte elindulni. Sőt, még a verseny izgalma javított is az állapotomon, elmúlt a torokfájás és csökkent a köhögés. Ezentúl javaslom, ha valaki megbetegszik, de még nem annyira, hogy ágynak is dőljön, tekerjen egy jót, hátha segít az adrenalin!

A fotókért külön köszönet Balázs Eszternek.

Azub szétszedhető trike videó

Ehhez nem szükséges szerintem túl sok komment:

2010. május 5., szerda

Tour de Tisza-tó

Most szombaton lesz a Tour de Tisza-tó, melyre a hagyományainknak megfelelően mi is elmegyünk. Aki ma (május 5.) még jelentkezik, az kedvezményes áron tud indulni!
A versenyen 65 és 15 km-es távon lehet indulni, a rajt 10:30-kor lesz Tiszafüreden a Halas térről. Ha valakinek gondot jelentene a kerékpár oda- vagy visszaszállítása, akkor jelezze mielőbb, várhatóan meg tudjuk oldani, ha behozza hozzánk pénteken estig.
További információk ide kattintva.

2010. május 4., kedd

Challenge újdonságok a Spezi-n


Idén a holland Challenge a "ráncfelvarrásra", azaz a kisebb módosításokra helyezte a hangsúlyt, bár kicsi ízelítőt kaptunk azért a jövőről is.
Egy korábbi bejegyzésemben már említettem az új kormányokat és a láncvezető görgőt, így ezekre most már nem térnék ki részletesebben. Viszont örömmel konstatáltuk, hogy a fejlesztéseinket átvették. Hogy mire gondolok pontosan?
Remélhetőleg többen is emlékeznek arra a gyönyörű Furai-ra, melyet mi alakítottunk át a megrendelő igényei szerint szinte teljes mértékben. Az átalakítás leglényegesebb pontja a 24"-os kerékméretről 26"-os kerekekre történő módosítás volt, ahol ráadásul azt is meg kellett oldani, hogy a vázban 1"-osra kialakított villanyakcsőbe belerakható legyen az 1 1/8-os villanyakú Corratec karbonvilla. Nos a dolog annyira sikeres lett, hogy a blogunkban megjelent képek miatt jópáran (főleg franciák) megkeresték a Challenge-t, hogy nekik is kellene hasonló. Az így felkeltett keresletre nem volt mit tenniük, ki kellett jönniük a 26"-os Furai verzióval, illetve a vastagabb villanyakhoz is módosítják a vázat és a kormánystucnit.
A megvalósult újdonságok sora itt tulajdonképpen véget is ért, de hogy ne legyen hiányérzete a látogatóknak, bemutattak két érdekes dolgot. Az egyik egy szétfűrészelt vázcső volt, melyen megcsodálhattuk a háromkerekűjük finom megoldásait.
A másik érdekesség az a makett volt, melyen a jövőbeli össztelós trike-juk első lengéscsillapítását tekinthettük meg. Két párhuzamos karbonlapot fognak alkalmazni a merev szárnyprofilok helyett. Ügyes megoldás, kíváncsi leszek, miképp válik be a gyakorlatban.
Érdekes ugyanakkor, hogy a Challenge, dacára a háromkerekűi hatalmas sikerének, még mindig nem érzett rá erre a piaci igényre. Mikor ugyanis erről beszélgettem a cég tulajdonosával, szokatlan kijelentést tett:
- "Furcsa, különös, hogy ilyen jól fogynak a trike-ok."
- "Miért tartod furcsának?" - kérdeztem vissza.
- "Hát mert egy kerékkel több van rajtuk, mint amennyi kell... "

2010. május 3., hétfő

SPEZI 2010 képdömping



Hétvégén ballagott, most meg érettségizik a lányom, így egy kicsit megcsúsztam a Spezi beszámolóval, elnézést mindenkitől! Tomi viszont feltöltötte képei nagy részét a webre, ráadásul csoportokba rendezve. Kárpótlásként íme tehát a link, melyen elcsemegézhet, akit érdekelnek a kiállítás főbb látnivalói.
A képdömping ide kattintva érhető el.