2009. november 27., péntek

Azub újdonságok 2010-re


A cseh Azub 2010-ben több újdonsággal is igyekszik még jobban kielégíteni vásárlói igényeit. A legjelentősebb újdonság mindenképpen az, hogy jövőre nyitnak a háromkerekűek irányába. (A régebbi olvasóink nyilván emlékeznek rá, hogy volt az Azub kínálatában korábban már pár trike modell, azonban annak a méltán neves márkának nem ők voltak a gyártói,.)
Jövőre kétféle verzióval is szeretnének megjelenni, mindkettő elöl két, hátul egy kerekű, úgynevezett tadpole modell lesz. Az első az ECO sorozatuk részeként egy kedvező árú (kb 1700 Eur körüli) merev vázas alapmodell lesz, míg a másik egy kategóriával feljebb száll csatába az összehajtható trike-ot kereső vásárlók kegyeiért. A projekt még nem zárult le, csak annyit árultak el eddig, hogy a fejlesztést a Brno-i Műszaki Egyetemmel együttműködve végzik és számos okos technikai megoldásra lehet majd számítani.
Egyébiránt egy mintapéldány már egy ideje használatban van. Túlélt egy kemény igénybevételt jelentő 8 hetes izlandi és nyugat-európai túrát, melynek során 6000 km-t tettek meg vele gond nélkül. Az út természetesen sok finomítási ötletet is adott, így van min dolgozniuk az elkövetkező hónapokban, hogy egy még jobb, minden szempontból tökéletes trike-ot tudjanak piacra dobni hamarosan.

Másik újdonságuk, hogy a legolcsóbb modeljük az Azub Eco felszereltségi szintjén változtattak, természetesen pozitív irányban. A minőségibb Novatec agyaknak, illetve a dönthető kormánynak köszönhetően ugyan az ár is feljebb ment kissé (most 949 Eur lesz), de a változás evvel együtt is örömre adhat okot.
Későbbre vonatkozóan egyébként tervezik, hogy megjelennek ennek a 20"-os kerekekkel szerelt modellnek a kisebb, 16"-os kerekű változatával is, mely az alacsony felhasználóknak, illetve a gyermekeknek készülne. Természetesen az ülés mérete is ehhez lesz majd idomítva, így csak XS, S és M méretet lehet majd kérni. Alkatrészvonalnak a Shimano Alfine családot választották hozzá.
Izgatottan várjuk az újdonságok megjelenését, amint lehetőségünk lesz, azonnal tesztelünk és ennek eredményét természetesen megosztjuk hűséges olvasóinkkal.

2009. november 22., vasárnap

Rólunk írták a Velo.hu-n

Szégyellem magam!

Sajnos okom van rá, hiszen több olyan dolog is történt az elmúlt hónapokban, amiről hírt kellett volna adnom, de valahogy a rohanásban elmaradt. Most eszméltem csak rá, hogy nem írtam két Velo.hu-ban megjelent cikkről, melyek ugyanakkor sokakat érdekelhetnek:
Még a szeptemberi számban jelent meg egy bemutató írás az idei Eurobike-on aranyérmet kapott, összecsukható, elektromotoros rásegítővel ellátott fantasztikus álombringáról, a Gocycle-ről, melyet csak mi forgalmazunk Magyarországon.

A legutóbbi számban (októberi) pedig Thommey tudósítását lehet olvasni az általunk szervezett Race Across Hungary-ről. Akik esetleg még nem hallottak volna erről az idén első ízben megrendezésre kerülő erőpróbáról, azoknak annyit mindenképp érdemes lehet tudni, hogy ezen a RAH-nak rövidített versenyen Szentgotthárdról indulva 680 km-es távot tekertünk végig egyhuzamban, míg Magyarországot nyugat-kelet irányban átszelve megérkeztünk az ország keleti csücskébe, Tiszabecsre. Hatalmas élmény volt és ismételten bebizonyosodott, hogy rekumbenssel nincsenek lekűzdhetetlen távolságok. A célba érkezés után ugyan még azt mondtam, hogy soha többet mégegyszer, most már nem vagyok ebben azért ennyire biztos...
Lényeg, hogy erről az eseményről a blogba írtakon kívül a Velo.hu magazinban is lehet olvasni.
Természetesen a fenti Velo.hu számok (is) kaphatóak nálunk, így aki esetleg lemaradt volna bármelyikről, nem kell rohangálnia újságárusokhoz, forduljon hozzánk bizalommal!

2009. november 21., szombat

Motorizált EZ-Sport

Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de számomra a kerékpározás sok egyéb dolog mellett a béke és a nyugalom megtestesítője is.
Szeretek csöndben suhanni, élvezni, hogy nem zavarom a környezetemet hangterheléssel. Élvezem az erdei utakat, ahol kevésbé járnak a "vadak" (copyright of Jóo Anti), amin természetesen nem az ott élő állatokat értem. Sokszor már a szélzaj erőssége is zavar, miközben egy lejtőn száguldok lefelé. Szeretem hallani az őszi falevelek roppanását, amikor átgördülnek rajtuk a kerekeim.
Városban persze nem ennyire idilli a helyzet, de itt sem szeretnék beállni a motorukat bőgetők népes táborába. Nem szeretem hallani, mikor egy motoros végigdübörög az utcán, főleg sötétedés után. A Mátrában is mindig szomorú voltam, hogy nyári hétvégéken nem lehet megtenni 5 percet sem anélkül, hogy többszáz decibellel el ne húzzon mellettem egy gyakorló "versenyző".
Éppen ezért én kevésbé vagyok nyitott az olyan megoldásokra, mint ami az alábbi videón látható:



Nem értem, miért tesz manapság valaki belső égésű motort egy kerékpárra?
Régen még nyilván más volt a helyzet, de manapság miért nem villanymotor?
Jó persze tudom, így még mindig nagyobb lehet a hatótáv, gyorsan utána lehet tölteni az üzemanyagot, de akkor meg miért nem igazi motort használ az erre vágyó? Mert hogy nem fogja a motorizált kerékpárját lábbal hajtani (a videón se teszi...), abban elég biztos vagyok.
A fenti kérdéseim tényleg kérdések, magyarán, ha valakinek van hozzászólása, vagy fel tudna világosítani a témában, azt örömmel venném. Elvégre ha valamiről többet tudunk, azt jobban megértjük, könnyebben elfogadjuk, toleranciára pedig elég nagy szükség van/lenne manapság...

2009. november 18., szerda

Nagy cégek logói

Hát ugyebár, itt van ez a válság.
A cégeknek muszáj alkalmazkodni hozzá minden tekintetben, így az emblémájuk sem maradhat a régi...

Forrás:
LogoDesignerBlog

2009. november 16., hétfő

Megjegyzés írása

Mivel jelzés érkezett számomra, hogy nem mindenkinek egyértelmű, hogy miképp lehet megjegyzést küldeni a bejegyzéseimhez, ezért inkább leírom, hátha többek számára is hasznos lesz. Tehát röviden:
Minden bejegyzés után szerepel egy sor, mely úgy kezdődik, hogy "Bejegyezte:". Ebben a sorban lehet látni, hogy hány megjegyzés érkezett az adott bejegyzéshez. A sor ezen része úgy van elkészítve, hogy egyben linkként is funkcionál. Ha tehát valaki rákattint, akkor feljön egy kis ablak, melybe rögtön írhatja is a hozzászólását, véleményét. Mivel azonban a kéretlen, automatikusan generált reklámüzenetektől védeni szokták a blogokat (is), ezért amennyiben valaki nem gmail-es e-mail címéről bejelentkezve teszi mindezt, egy ellenőrző mezőbe be kell írnia a felette látható pár karaktert, amit egy program jellemzően nem tud megtenni, csak egy élő személy.
Ezután már csak azt kell eldönteni, hogy mennyit árul el magáról a hozzászóló. Ha nem gmail-es valaki, akkor célszerű az "Identitás választásá"-nál vagy a "Név/URL", vagy a "Névtelen" mezők valamelyike melletti jelölőt választani. Előbbit azért javaslom inkább, mert megadható a becenév, ami azért csak személyesebbé teszi a dolgokat, nem?
Még annyit, hogy mivel a megjegyzések csak a moderátor jóváhagyásával kerülnek ki a nyilvánosság elé, ezért ne várja senki, hogy azonnal megjelenik az üzenete. Ez pár perctől akár pár óráig is eltarthat, de amennyiben nem törvénybe ütköző, vagy durva hangú a véleménye, úgy biztosan olvasható lesz hamarosan a megjegyzések között.
Sok sikert, remélem tudtam segíteni, így most már semmi sem tántoríthatja el a tömegeket, hogy rengeteg személyes megjegyzéssel gazdagítsák a blogot! :)

2009. november 15., vasárnap

Tévedés!

Elnézést kell kérnem mindenkitől, akit előző bejegyzésemben félreinformáltam, ugyanis nem a boríték jelre kell kattintani a megjegyzés írásához, hanem a "Megjegyzés"-re!
Köszönöm Pupunak, hogy jelezte felém a tévedést, amit most már javítottam. Várom tehát a tapasztalatokat, hogy ki mennyivel ment eddig maximum a kerékpárjával.

Greenspeed downhill

Egy rövid videóra leltem a neten egy összehajtható Greenspeed trike-ról, mellyel 80 km/h-val száguldottak le egy kellemes erdei aszfaltúton. Külön örültem neki, hogy a kamera elhelyezését nagyon korrekt módon oldották meg, így kifejezetten látványosra sikeredett a felvétel.

Egyben egy kérdésem is lenne:
Kinek mennyi volt eddig a maximális sebesség, amit rekuval elért?
(Válaszokat az alant lévő "megjegyzés" linkre kattintva lehet írni.)

2009. november 8., vasárnap

Ősz húrja zsong…

Paul Verlaine: Őszi chanson


Ősz húrja zsong,
jajong, búsong
a tájon
s ont monoton
bút konokon
és fájón

S én csüggeteg,
halvány beteg,
míg éjfél
kong, csak sírok,
s elém a sok
tűnt kéj kél.


Óh, múlni már
ősz! hullni már
eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél...
(Tóth Árpád fordítása)





Ó de kár, hogy nem él már Verlaine! Javasolnék neki egy reku-túrát, amilyenben nekem volt részem tegnap, rögtön összeszedné magát. Igen, vége már a vénasszonyok nyarának, tény, hogy zsong, jajong, búsong az ősz húrja a tájon, rám mégsem monoton bút ontott, hanem mélységes örömöt és csendes boldogságot. Ebben nyilván nem csekély szerepet játszott, hogy nem csüggeteg halvány betegként, hanem – jórészt a kerékpározásnak köszönhetően – egészségesen, jó kondícióban éltem meg a morcos november beköszöntét.

Reggel ötkor, amikor elindultam Pestről, ködös pára borított mindent, és hideg eső szemerkélt. Annyi baj legyen, bátraké a szerencse, gyerünk csak tovább! Amikor Tapolcán elővettem a RANS Enduro rekut a kocsiból, már alig szitált, ki is világosodott, úgyhogy a körülményekkel megbékélve indulhattam neki a Nyírád, Ajka, Devecser, Sümeg, Tapolca útvonalnak (80 km). Milyen más volt minden, mint nemrég a Dráva-menti túrán! Kék ég helyett a dombok derekáig lenyúló felhőzet, kristálytiszta kilátás helyett sejtelmes elmosódottság, száraz utak helyett a gumi alatt csicsogó nedvesség, napsütés helyett csípős hideg. Persze, ismételgetem magamnak a közhelyet, nincs rossz idő, csak pipogya ember és gyenge felszerelés… Az előbbi nem szeretnék lenni, az utóbbiból meg jól el vagyok látva. Semmi okom, hogy ne remekül érezzem magam!






Csodás hangulata volt az egésznek. Hogy elvarázsolja a tájat egy kis köd! Azt nem szerettem volna, hogy engem is láthatatlanná varázsoljon, ezért három piros lámpa villogott a gép hátulján, és kénsárga dzsekim is messziről virít. Kaptam is megint néhány barátságos integetést, dudálást.


Devecser után jött a túra egyik érdekessége: elhagyott laktanya területén működik a híres bolhapiac. Ott árulják a devecseri ószeres cigányok mindazt, amit kidobott, megunt jószágként házaknál és bolhapiacokon összeszednek, illetve ég tudja milyen forrásokból beszereznek a nyugati országokban. Nem fotóztam, egyrészt, hogy senki érzékenységét ne bántsam, másrészt már a rekumat is mindenáron meg akarták venni („De jó bringa! Megveszem! De akkor hogyan megyek haza? Hazavisszük!”), hát még ha megpillantják a Canont… De ezt látni kell! Egyszerűen hihetetlen! Sícipők sora, jó állapotúak, sőt némelyik vadonatúj, mögöttük a falnak támasztva a lécek. Garmadával. Bicikli? Százával. Nem új típusok, de sokuk állapota kiváló, egyből rájuk lehetne ülni. Fűnyírók, felni-gumi garnitúrák, kismotorkerékpárok, mosógépek és zenegépek, mindenféle cucc, hozzá vásári nyüzsgés. Rejtő Jenő tollára kívánkozik!

Nemeshanyban egy egészen más jellegű élmény. Régi vízimalom, múzeumnak berendezve. Aki végigvezet,



Csizmadia Elemér, annak a molnárnak a fia, akitől a nemzedékek óta öröklődő malmot 1952-ben államosították. A molnárokat, mint „kizsákmányolókat” gyűlölő rezsim leszerelte, kidobálta a gépi berendezést,



gabonaraktárrá degradálta az épületet. A család visszavásárolta, máshonnan vett, korhű malomberendezéssel helyreállította, úgyhogy megint a régi szépségében látható.




Fotók a molnárszobában, Elemér tüzetes magyarázata, kis kiállítás a falusi élet régi kellékeiből, állatsimogató, szürke marha bikával, racka juhval, szamarakkal, kecskékkel és kutyákkal,



vendégváró fedett padok és asztalok, lángossütő kemencével – nagyszerű az egész! Igen, Csizmadiáékból kéne tízmillió ebben az országban, nem itt tartanánk… A találkozástól és az élménytől feltöltődve hajtottam tovább.

A falu végén kőhíd, rajta Nepomuki Szent János elmaradhatatlan szobrával. Idén nyáron tudtam meg, hogy a derék ember Prágában volt kanonok (1300-as évek), ahol összekülönbözött a IV. Vencel királlyal. Papot lefejezni nem szokás, akasztani illetlenség, hát a Moldvába fojtották. Karakán ember lehetett, szobrainak barokk figurája aligha illik jelleméhez.



Közben egészen kiszépült az idő. Sümegnél már néha előmerészkedett egy-egy napsugár, az utak felszáradtak. Elégedetten értem vissza a kocsihoz. Nem igaz, hogy vége a kerékpáros idénynek! Épp csak elkezdődött – az őszi-téli szezon!

2009. november 5., csütörtök

Felmérés lezárása

Nagyon köszönjük mindenkinek, aki megválaszolta kérdőívünket! A felmérést a tegnapi nappal lezártuk, így jelenleg már nem érhető el a kérdőív a vonatkozó linken. Aki esetleg lemaradt, de szeretné megosztani velünk véleményét, kérjük jelezze felénk szóban, vagy az info@ambringa.hu -ra küldött levélben és mi eljuttatjuk részére a vonatkozó kérdőívet.
A felméréssel egyébként rengeteg hasznos információt kaptunk, a kiértékelés és a feldolgozás jelenleg is zajlik. Külön örültünk annak, hogy ilyen nagy számban jöttek vissza a válaszok, hiszen egyrészt ez önmagában is nagyon pozitív, másrészt több információból jobban kirajzolódik, hogy mik a legfontosabb teendőink. Igyekszünk minden egyes választ megvizsgálni, hogy miképp tudjuk hasznosítani a jövőbeli tevékenységünk fejlesztése szempontjából. Nyilván sok munka van hátra, hiszen rengeteg jó ötlet vár megvalósításra, de igyekezni fogunk megtenni mindent, ami tőlünk telik. Addig is kis türelmet kérünk, reméljük nemsokára már érzékelhető lesz a fejlődés!
Köszönjük ismételten a segítséget!

2009. november 1., vasárnap

Legény a gáton


De régóta vágyakozom már a Drávához! Hatalmas, erőteljes, sőt szilaj folyó, amelynek magyar határszakasza, hála a duzzasztóépítést ellenzőknek, mindmáig természetes környezet, sőt nemzeti park maradhatott. Szerettem volna kenutúrázni arrafelé, de nehézkes engedélyt szerezni, és még nehezebb alkalmas társaságot toborozni – szinte mindenki, aki evezett már a Dráván, említett rémítő élményeket. Csak egyszer evezgettünk rajta, Vízvár közelében, a magas partok alatt, és át egy sóderszigetre, madarakat megfigyelni, de ennyivel persze nem elégedhettem meg.

Tavaly februárban, ausztriai családi sízés után, rekuval akartam hazajönni Magyarországra. Adódott az ötlet: a Dráva-menti kerékpáros túraútvonalat járom be, egészen az Innichen (Olaszország) melletti forrástól Letenyéig. Csodaszép, háromnapos út lett belőle, 500 km-es távval, kerékpár- és országutakon, gátkoronákon és mezei utakon, vasúti híd járdáján és külön a bringásoknak épített függőhídon – erről annak idején (2008. március 3) be is számoltam itt, az Ambringa blogoldalán. Most pedig eljött a folytatás ideje!

De miért csak most? Mert a Három folyó kerékpáros túraútvonal magyarországi szakasza



(http://www.dravapartihaz.hu/harom_folyo.pdf) nincs úgy kiépítve, mint külföldön, és az elöl-hátul 20 colos kerekű Challenge Hurricane SL rekum nem ilyesmire termett – Ferrari ez a bringák között, földutakra meg Jeep kell, azaz a RANS Force 5 Enduro, amely most van nálam kipróbáláson, de úgy néz ki, hogy marad is végleg… Szóval most került alám alkalmas gép, tegnap pedig felhőtlen őszi napra volt kilátás! Feleségem felajánlotta, hogy a túra kezdőpontjától a végéig elviszi a kocsit, közben gombászgatva, így minden összejött egy álomtúrához.
Nem Letenyétől indultunk, hanem Barcsról, mert azon a szakaszon kevés az aszfalt, és sok a földút.

Rögtön a szabad strand mellett alig kijárt, füves keréknyom fordul be az erőbe. A talaj síkos a reggeli harmattól, de két col széles, amúgy eléggé sima profilú Big Apple gumimmal jól boldogulok. Újszerű élmény: rekuval horgászösvényeken! Mivel azonban az Enduro üléspozíciója eléggé felegyenesedett, hamar ráérzek az alkalmas haladási technikára.



Közben jobbról ki-kicsillan a Dráva, horgászhelyeknél rá lehet látni a vízre. Nem tudok betelni a látvány szépségével!

Szélesebb erdei útra kanyarodik ki az ösvény, és rögtön látszik, hogy egy időre szünetel az idill: traktornyomokban megállt hatalmas tócsák sora és sártenger fogad. Itt még a montit is tolnám, hát ugyanezt teszem a rekuval. Nem hosszú az egész, utána megint kerekezni lehet.

Néhol trükkösen kanyargós, bukkanós az út, másutt a mély homokos talaj kényszerít rövid leszállásokra – az egyik eléggé hirtelenre sikerül, de jó puhára estem…

Drávatamásitól Felsőszentmártonig országút következik. Forgalom semmi, az aszfalt jó, itt meg úgy megy a RANS, hogy versenybringával sem volnék gyorsabb. Közben olyan kényelmes, mintha autóban ülnék. Pompás kombináció! A falvak mintha Csipkerózsika-álmot aludnának, vendéglő csak néhol, de az is zárva, nyitva tartó boltot is alig látni, feleségem csak néhány zsömlét és egy kis kolbászt tudott szerezni, amit a Dobló felnyitott hátsó ajtaja alatt üldögélve fogyasztunk el.
Innen aztán a mai etap végéig, Drávaszabolcsig gátkoronák jönnek. De gyönyörű ez a vidék! Nagy látványosságok nincsenek, „csak” erdők, felhagyott legelők, amelyeket elborít a vaddohány, megmaradt faóriások, üde rétek, egy-egy felröppenő egerészölyv.

Élvezem, hogy testtartásomból adódóan nem kell fárasztóan felemelgetni a fejemet, hogy lássak valamit, hanem épp a szemem előtt vonul el a táj. És végtelen a csend, sehol egy lélek, magam vagyok.

Néhol le lehet menni a Dráváig. Csinos táborhely, fa asztalokkal, padokkal és budival, tiszta és rendes az egész. Sima felszínnel, de kavarogva, gyorsan fut a víz. Félelmetesen szép. Visszajövök még tavasszal, de akkor sátrat is hozok!

Az út eleinte aszfaltozott, majd földes, illetve szakaszonként füves lesz, alig látszó keréknyommal. Jól haladok rajta, 15 km/órás sebességgel, beválik a keményre pumpált széles gumi. Igen, ez (is) kell nekem, a teljes szabadság érzése, hogy miután a Hurricane-nal aszfalton bejártam majdnem az egész országot (és még szeretném is járni!), most feltárultak előttem a földutak, a reku kényelmével bejárhatóan. Legény a gáton ez a RANS Enduro!


A vége felé egy kis meglepetés: az Ormánságból betorkolló, bő vizű Fekete-víz nevű csatornán felszedték a hidat, csak a pillérei maradtak. El kell menni jó három kilométert a legközelebbi hídig, majd ugyanennyit vissza a túlparton. Egyáltalán nem bánom, gyönyörűség minden egyes méter!

Aztán, már a finisben, még egy kis erőpróba. Valami nagy erőgépek gumikereke vagy lánctalpa irdalta be mélyen a gátkoronát, egész szélességében, fellazítva a homokos talajt. Itt sem akadtam el, átjutottam rajta leszállás nélkül. A legvége pedig megint aszfalt, úgy torkollik ki a főútra, ahol párom vár a kocsival.

Még pár száz méter, be Drávaszabolcs faluba, hogy folytonosan csatlakozzék a GPS nyomvonala egy korábbi túráéhoz, és 90 kilométer után, még szép napsütésben, elégedetten és boldogan leszállok a gépről.

Nagyszerű partnernek bizonyult, alig várom a következő túrákat, és persze azt a sátras kirándulást a Drávához!