2008. szeptember 25., csütörtök

Optima Stinger kontra Challenge Hurricane SL


Az összevont (szeptember-októberi) Bikemagban a napokban jelent meg egy összehasonlító teszt Pupu tollából, melyben a saját Challenge Hurricane SL-jét hasonlította össze egy Optima Stingerrel. A két 20/20-as modell a félverseny/féltúra kategóriába tartozik, elég alacsonyak, fektetett ülésűek, össztelósak, gyorsak, kompaktak. Hasonló a felépítésük, mégis sok mindenben különböznek. Melyik a jobb?
Nem akarom lelőni a poént, így mindenkit csak arra bíztatok, hogy vegye meg a Bikemag aktuális számát a részletekért. (Akár nálunk a boltban is kapható.)
Rövid előzetes olvasható egyébként a Bikemag honlapján.

Velokraft Vk3 ismét útrakész

Még a tavasszal, a Tour de Pelso előtt vettem észre, hogy a Velokraft Vk3-asom első villája megrepedt. Természetesen rögtön jeleztem a gondot a gyártónak, aki azonnal kivizsgálta a problémát. Sajnos a megoldás nem volt egyszerű, ugyanis változtatniuk kellett a karbonvilla konstrukcióján. Ez, valamint a megfelelő tesztek elvégzése elég sokáig tartott, így csak pár nappal a cseh rekus találkozó előtt kaptam kézhez az új villát. Mivel a találkozóra már evvel a géppel szerettem volna menni, így a cserét gyorsan megejtettük.
Azonban volt még más változtatási elképzelésem is. Korábban az egyetlen gondom a Vk3-mal a merev első villa volt. Szinte a szívem fájdult meg minden egyes durva bukkanótól, amibe véletlenül belementem. A Budakalász és Szentendre között lévő kerékpárúton például szinte lehetetlen megúszni mindet, és sajnos ez nem egyedi hazánkban... Azonban ez a gép így gyönyörű, a saját karbon villájával, így csak egyetlen megoldás kínálkozott: a Pantour agyteló. Ezt a különleges amerikai terméket még Kamil, a Velokraft cég vezetője mutatta nekem találkozásunkkor. Eddig a beépítését az gátolta, hogy találnom kellett megfelelő lukszámú, jó minőségű, keskeny profilú 20"-as felnit. Közel egy évbe telt, mire sikerült ilyennek a beszerzését megoldanom. Ez végül a Velocity egyik kiváló felnije lett, az Aeroheat. Miután a speciális hosszúságú küllőket is sikerült legyártatni, végre elhárult minden akadály azelől, hogy kiváló telós kerék legyen az alkatrészekből. Sala megépítette az "álomkerekemet", majd sikerült megoldania a felmerülő egyéb problémákat is.

A tapasztalataim nagyon jók az új villába rakott lengéscsillapított kerékkel kapcsolatosan. A cseh találkozón volt lehetőség elég durva terepeken próbára tenni, hiszen volt ott köves, murvás út, buckás, gyökeres erdei ösvény, kátyús aszfalt, stb. (Megjegyzem mindez 1 1/8" -es Schwalbe Stelvio külsővel...) Bár a Pantour csak 12-14mm-t tud mozogni, ez már elég volt az úthibák éleinek elsimítására. Normál esetben tökéletes megoldás, hogy gyorsan merjünk tekerni a hazai gyengébb minőségű aszfaltokon is. A tárcsafék működésén se volt érezhető a Pantour csillapítása. Természetesen az eddig beletett kb 200 km még nem tekinthető tartós tesztnek, de már nagyon bíztató eredményt hozott.

Most, hogy céges matrica is került a csomagtartó-dobozra, ha lehet, még szebb lett a Velokraftom!

2008. szeptember 24., szerda

Mistral

Kicsit elmaradtam mostanában az eseményektől, hiába próbálom utolérni őket. Már több hete megérkezett a boltba a Challenge legolcsóbb fekvőkerékpárja, a Mistral E, de egyszerűen nem jutott időm bemutatni...
Konstrukcióját, jellegét tekintve tulajdonképpen az alacsonyabb és fektetettebb ülésű Hurricane és a nagyobb kerekű Furai között helyezkedik el a holland gyártó palettáján. Azoknak ideális, akik kompakt méretű, gyors, de azért városi utakon is jól használható rekumbenst szeretnének megfizethető áron. Ha azt nézzük, hogy 1550 Eur-től indul az ára, akkor talán nem tűnik túl olcsónak, de nézzük azt is meg, hogy mit kap ennyi pénzért az ember:

- Elöl-hátul lengéscsillapítás
- 27 sebességes SRAM Dualdrive váltószett
- Shimano Deore V-fékek
- sárvédők
- csomagtartó
- kitámasztó

Ha valaki ezt a felszereltséget - mely valljuk be, eléggé szükséges egy 20/20-as fekvőnél- megpróbálja összerakni más gyártó kínálatának hasonló termékéből, akkor látja igazán, milyen jó vétel is ez a Mistral, melynek egyébként 3 különböző (árkategóriás) változata létezik:

Mistral E - a nálunk lévő mintadarab, mely a legolcsóbb;

Mistral SL - a legkönnyebb Mistral (SL, azaz szuper könnyű, mivel csak 10 kg!);

Mistral Deluxe - a legkomfortosabb, legjobb, legújabb fejlesztésű Mistral


Természetesen létezik alsókormányos változatban is, ez például a Mistral SL USS:

Mikor megérkezett, először fenntartásaim voltak vele kapcsolatosan. A Challenge zártcellás ülésszivacsát rögtön lecseréltem, az ülést kicsit átvariáltam, a láncvédőcső rögzítésén finomítottam, majd a beállítások után elmentem vele egy kb 80 km-es budapesti túrára. Itt aztán sikerült összeszoknunk, meg is kedveltem. (Ebből is látszik, hogy nem szabad elsőre ítélkezni.) Azóta a Hídavató-túránkra már ki is kölcsönözték, én magam pedig leteszteltem erdei terepen is. Itt is jól vizsgázott, sőt a szállítása sem okozott semmilyen nehézséget, könnyedén beraktam az autómba. (Igaz, a Hurricane, vagy a Stinger állítva is befért, nem kellett oldalára fektetni, de ha az ülést nem állítottam volna legfelsőbb állásba, akkor talán a Mistral is utazhatott volna a kerekein állva.) A legjobban egyébként kialakítását tekintve az Azub Bufo áll közel hozzá, de annál sportosabb és könnyebb. Mindketten 20/20-as kerekeken gördülnek, hátsó villájuk egyszerűbb konstrukciójú, egyenes, a Bufo vagy a Mini viszont szélesebb tartományban állítható be az igényeknek megfelelőre. Árban az "alap" Bufo olcsóbb, de hasonló felszereltségi szinten nézve a Mistral E már jelentősen kedvezőbb árú. Aki tehát a kompakt rekukat részesíti előnyben, annak mindenképpen érdemes kipróbálnia a Mistralt.

Talán még érdekes lehet az alábbi pár kép, melyen egymás mellé téve látszik a zöld Challenge Hurricane SL, a kék Mistral E, valamint a fehér Azub Mini. (Utóbbi az Azub Bufo-val szinte teljesen megegyezik, csak a hátsó villa kialakítása, valamint az ülés rögzítése nívósabb.)

2008. szeptember 23., kedd

Radical Design áremelés


Megkaptuk a legjobb rekus táskákat és a díjnyertes Cyclone utánfutót gyártó holland cégnek, a Radical Design-nak az új árlistáját, mely a jövő hónap elsejétől lép érvénybe. Az áremelést az ismert világgazdasági folyamatokra vezetik vissza levelükben, avval a megjegyzéssel, hogy korábbi árlistájuk már két éve változatlan volt, most viszont már nem tudták elkerülni az emelést, mely általában 5-15% közötti. Sajnos van pár kiugró termék, melynél az emelés még ezt is meghaladja, igaz, olyan is akad néhány, melynek ára nem változik.

Aki tehát most tervezi esetleg valamelyik termékük megvételét, annak érdemes lépnie, mert a héten még a kedvezőbb áron megvásárolhatók/megrendelhetők a Radical Design termékei a boltunkban.

A teljes árlista a honlapunkról letölthető: http://ambringa.hu/hasznos/egyebanyagok/Arlistak/

A Cyclone utánfutójukról készült egy angol nyelvű prospektus, mely szintén megtalálható a holnapunkon: http://ambringa.hu/hasznos/egyebanyagok/Prospektusok/

Zebike - Gurul

Ma ismét találkoztam valakivel a boltban, akit már jó rég nem láttam. Beszélgettünk kicsit, és rögtön találtunk 2-3 olyan dolgot, ami más számára is érdekes lehet. Az egyik ilyen egy tavalyi, a saját blogjában megjelent bejegyzése, melyre ezúton hívnám fel a figyelmet. Mivel nem sikerült közvetlen linket találnom, ezért a könnyebb hozzáférés érdekében bemásoltam ide a teljes szöveget:

"Gurul (07-07-04)

Ebben a tárgyban összesűrűsödik valami, két gombostűvel a zászlóra szegezem, aztán had lobogjon. Valamennyire lobog. Jön ugyan az ökológiai válság, a cunamiszörf bérleteket lassan helyben is fel lehet használni, de aki szól, hogy nem kéne annyit kipufogni, annak máris homlokára van tapasztva a "luddita" címke.

És akkor fekvőbicikli. Rekumbens.

Technológia, és nem füstöl. Lagarder vágás. Annak, aki kisiskolásként szeretett volna a szék hátsó lábain hintázni, de a tanítónő mutatóujja emelkedett rögvest. 30 helyett 40-nel, ugyanolyan erőkifejtéssel. Kényelem és forma. Fent a kormány, mint rendesen, vagy lent, kétoldalt. SWB vagy LWB, nagy a dilemma. Beszédtéma. Szakirodalom. Ürügy, hogy kimerészkedjek a betonból.

Aztán majd nagy leszek, és én is Füzes Oszkár leszek, és arról írhatok, hogy az a szemét EU azért ösztönzi a környezetvédő technológiákat, mert neki megvan készen, el akarja adni, és jól meggazdagodni. És nem volt ugyan tél, de nincs baj, és ha van is, nem annyira, és aki igen, az nem, és a fejlődőek még rosszabbak. A cikk elejére és végére még egy elegáns "Egyébként nem értek hozzá" kerül, és már mehet is a legolvasottabb közéleti napilap hétvégi kiadásának címlapjára.

Mindegy is. És még a reku elején a pedál és a fogaskerekek, mint a gőzös oldalán a mechanika. Seb, és frissen gőzölög. Mono no aware. Kibekkelem vele a katasztrófákat. Ugyanis a fémház üreges belül, az a szalmaszál, amit kidugok felül."

Részlet a "Felfordított Lelőhely" című blogból (2007.07.04), szerző Zebike, aki egyébként egy Azub Mini boldog tulajdonosa lassan egy éve...

2008. szeptember 20., szombat

Critical Mass 2008.09.22.

Critical Mass Szeged 2008.09.22. 17 óra, Dóm tér
A most következő hétfőn megint lesz Critical Mass, mely viszont jellegében különbözni fog a korábbiaktól. Nem lezárt, biztosított utakon fog haladni a felvonulás, hanem bringás közlekedés lesz a normál forgalomban valamelyest szervezett formában. A célja, hogy az "Autómentes Nap" kereteit felhasználva egyrészt bemutassa, hogy milyen lenne az, ha sokan választanák közlekedési eszközként a bringájukat, másrészt ezen a példán keresztül kényszerítse ki a városfejlesztési döntéshozókból a korszerű kerékpárutak minél erőteljesebb fejlesztését.
További információk: a http://www.criticalmass.hu/ honlapon.

Új 200 m-es sebességrekord!


Sam Whittingham a héten megrendezett 25.000,- $-os deciMach versenyen csütörtök délután Varna Diablo III gépével megdöntötte a 200 m-es repülőrajtos sebességrekordot. A 132,5 km/h-s új csúcs még nem hivatalos, hiszen azt még a HPVA-nak, azaz az Emberi Erővel Hajtott Járművek Szervezetének hitelesítenie kell. Gratula a győztesnek, akinek az eredménye különösen figyelemreméltó, hiszen sokkal jobb időt kerekezett a többieknél, pedig volt pár nagy név még a versenyen...
Ja, és ha valaki nem tudná, mindezt sík úton, majdnem szélcsendben érte el, kizárólag a saját erejét használva.
További információk, képek az alábbi linken.


2008. szeptember 18., csütörtök

Python

Egy érdekes központi kormányzású rekumbenst készít az egyik rekus társunk. Alapelvét tekintve a Pythonok (de nem a kígyók) családjába tartozik a gép, ráadásul ezen belül is az első össztelós lenne. Úttörő tevékenység sose könnyű, egy ilyen furcsa szerkezetnél meg különösen. Ha a fekvősök különcök, furcsák, akkor a pythonosok nem is tudom, hogy minek nevezhetőek...
Mivel folyamatosan informált a fejlesztése előrehaladásáról most már kellően izgatottá tett ahhoz, hogy nagyon várjam a napot, amikor ki is próbálhatom a produktumát.

Addig is készített egy ismertetőt a központi kormányzású rekukról, azon belül is főképp a Pythonokról, hogy érthető lehessen, miért is olyan különlegesek ezek a szerkezetek, miben mások. Az alábbiakban ezt az anyagot olvashatjátok:

"Mint klasszikusokon (P.Howard) nevelkedett kultúrlény megtanultam, milyen fontos egy jó kezdés! Nos, aki már kapcsolatba került a fekvőbringákkal, annak sokat sejtet a következő felsorolás:

-elsőkerék-hajtás (jó kapaszkodó képesség, rövid lánc, kisebb önsúly)
-alacsony építés (kisebb légellenállás, nagyobb sebesség)
-kis forduló kör (városi használhatóság)
- akár 28” kerekek (gyors, komfortos)

A hozzáértők már ingatják a fejüket. 28” kerekek és alacsony építés? Első kerék-hajtás és kis forduló kör? Na, neee! Talán akkor lenne hiteles a felsorolásom, ha azzal folytatnám: „Ön ezek közül kettőt választhat!”
Tehát mi is ez? Ő a rekumbensek egy kis csoportjának, a központi kormányzású fekvőknek egyik tagja, a neve PYTHON.
Mi is az a központi kormányzás? Röviden az elmélet lényege: „a te tested, a te kormányod”. Nincs tehát szükség a hagyományos értelemben vett kormányra, hiszen ezeken a gépeken elengedett kézzel lehet közlekedni. A kormányzás nem kézzel, hanem lábbal valósítható meg olymódon, hogy nem csak az első kerék, hanem a kerékpár első traktusa kerül elfordításra. A hagyományos értelemben vett kormánycsapágy tehát nem elöl helyezkedik el, hanem a kerékpár közepe tájékán. Ezek a rekumbensek majdnem mindig elsőkerék meghajtásúak, ráadásul rövid és egyenes láncvonallal építhetőek, sokszor egyszerűen összecsukhatóak.
Mint tudjuk nincs új a nap alatt, ezért óvatosan kell fogalmaznom azzal kapcsolatban, ki volt az első. Éppen ezért csak a 80-as évektől említeném a példákat.
Johan Vrielink nevéhez fűződik a flevobike, amely 1980-ban készült el. (http://flevofanclub.ligfiets.net/index.php?doc=ch4-02)
Jürgen Mages 2001 szeptemberében tovább gondolva az ötletet, megépítette az airbike-ot.
Majd 2003 februárjában megépítette az első Pythont, a P1-et. (azóta a P5-nél tart és 25’000 km.-t tekert a Pythonokkal.)(http://www.python-lowracer.de/)
A központi kormányzású rekumbensek három fő csoportjából egyedül a Python rendelkezik negatív trail-lal.
Mi is az a trail? A trail a kormány nyak meghosszabbításaként húzott egyenes és az első kerék középpontján át a talajra vetített merőleges közötti távolság. Ez a kerékpárok döntő többségénél pozitív. Azonban a Pythonoknál az első kerék mögé esik, tehát negatív.
Miért? Ha egy alacsony központi kormányzású fekvőkerékpárt akarunk építeni, akkor a pozitív trail eléréséhez nagyon ferde kormányszög lenne szükséges. Ez viszont két hátránnyal járna:
1, A kormányzott első kerék a saját önsúlyánál fogva erőteljesen bebillenne a kanyarban, visszafordításához erős visszahúzó megoldásra lenne szükség.
2, Nagyon megnövekedne a fordulókör.Ha viszont megengedjük a negatív trail-t, akkor nagyobb szög mellett megoldhatók a fenti problémák. Ferdén előre lejtő tengely esetén ugyanis az első kerék elfordítása esetén a csuklópont és evvel a felette fekvő bringás is felfelé mozdul el. A gravitáció miatt tehát tulajdonképpen a bringás saját testsúlya téríti vissza a nyugalmi helyzetbe, azaz egyenesfutásba a kerékpárt. Ehhez természetesen a csuklópont nem lehet függőleges a talajra, akkor ugyanis a visszatérítés nem valósulna meg a fenti módon, az első kerék azonnal elfordulna tekeréskor, a kerékpár szinte irányíthatatlan lenne. A megfelelő ferdeség és utánfutás már sok tényezőtől függ, hiszen például a ferdítés mértékével arányosan a kerékelfordításhoz szükséges erő is megnő, illetve a kerék is egy bizonyos határon túl már a túlbillenésre képes. Ideálisnak nagyjából 63 fok körüli szöget tartanak.
Természetesen ez önmagában túl egyszerű. Ahhoz, hogy egy Python jól működjön, az adott bringás és kerékpár tömegéhez és tömegeloszlásához, illetve súlypontjához kell hangolni a kormányszöget, az utánfutás (illetve jelen esetben az előfutás) értékét, gyakorlatilag tehát az egész eléggé személyre szabott. Vélhetőleg ez az oka annak, hogy egyetlen gyártó sem készít sorozatban ilyen rendszerű, elvű gépeket.
Ennek ellenére a világon kb. 40 egyedi gép létezik 16”-tól, 28”–ig pl.:
Japánban
Németországban
és Magyarországon
A Python első kereke nem fordul, hanem dől. Ez az oka annak, hogy a rekumbensek nagy részével szemben, meglepően kis helyen megfordul. A súlypont és az építés alacsony, irányítani lábbal és csípővel kell. Az épített gépek többségénél éppen ezért a kezelőszervek a kormány-nyak mögé kerülnek.( http://www.omanetti.fi/ninajukk/python.mpg)Ha valaki kedvet kapott egy pythonhoz az legyen türelmes, számítson hosszú kísérletezésre és arra, hogy mire elkészül annyi pénzt fog költeni, hogy akár vehetett volna egy gyári gépet is. De az nem PYTHON!

LPL "

2008. szeptember 16., kedd

Mi már bringáztunk a Megyeri hídon!


Ahogy egyik rekus társunk mondta a Megyeri hídon történő átkerekezést követően:

"Ez jó lesz bringaútnak, csak azt nem tudom, hogy hol mennek majd az autók!"

Hát igen! Nem is lenne rossz, ha ilyen többsávnyi szélességű kerékpárutakon haladhatnánk szerte a városban, illetve az országban. Maradjunk azonban a realitásoknál és örüljünk annak, ami van. Bár hogy van, az még csak félig igaz. Ugyanis megépült ugyan, de hivatalosan még nem adták át a hidat, az még várat magára, sőt vannak nehézségek is evvel kapcsolatosan. Ahhoz ugyanis, hogy a híd megkapja a használatbavételi engedélyt, több helyi önkormányzatnak is hozzá kell még járulni. Viszont például Szigetmonostor ezt egyelőre megtagadta, hiszen bírósági határozata van arról, hogy ha már nem készült lejárat a szigetre az M0-ás hídról, egy külön hídat kell részükre építeni, mely biztosítja a könnyebb ki-és bejárásukat. Ez a másik híd viszont még terven sem nagyon létezik...
A lényeg, hogy most szombaton ez még csak egy nyílt nap volt, nem pedig hídátadás. Az illetékesek szerint arra kb egy hónap múlva fog csak sor kerülni.


Ettől függetlenül szép számban, 20-an gyűltünk össze, hogy fekvőkkel elsőként haladjunk át az új hídon. Ráadásul ebből 18-an rekuval voltunk, csak két "furcsa", azaz hagyományos kerékpár volt köztünk. A képletes startpisztoly eldördülése előtt egy-két perccel érkeztünk a híd budai oldalához, ahol meglepően kevesen gyülekeztek. Két fotó ellövését követően már megkaptuk is az engedélyt az indulásra. Az északi oldal autós sávjai két órára a bringások rendelkezésére állt, mi ebből csak 10-15 percet vettünk igénybe, amíg kétszer oda-vissza végighaladtunk rajta. Kicsit szomorúan konstatáltam, hogy kevesen használták ki a lehetőséget, vagy legalábbis kevés bringáshoz jutott el a kivételes lehetőség híre. Nekem tetszik egyébként az új építmény, modern, kecses, nem hivalkodó.
A pesti lehajtót nem tudtuk kipróbálni, mivel a déli oldalra irányítottak a lemenetelnél, így egy ideig az autók között kellett mennünk, mire a Váci útnál rácsatlakozhattunk a kerékpárútra. A neten lehet ugyan olvasni felháborodott írásokat ezen bringaút kijelölésével és minőségével kapcsolatosan, de én annak örülök, hogy legalább megépült és ráadásul a szokásosnál általában szélesebb. Sajnos csak a Fóti úti becsatlakozásig tart, onnan a járdán lehet haladni egészen az Árpád útig, de innen megint biztonságosabb, jobb, kijelölt úton haladhattunk az Árpád hídig. Ezen bementünk a Margit-szigetre, ahol megálltunk kölcsönzős ismerősünknél egy fotó erejéig. (Ide már nem jött velünk mindenki, mivel páran korábban visszafordultak.)


Az egyik büfénél volt idő egy kis evésre-ivásra, valamint egymás rekujának kipróbálására. A szigetről felhajtottunk a Margit hídra, ahol egy lezárt autós sáv áll hétvégenként a kerekezők rendelkezésére. Visszamentünk rajta Pestre, majd a felső rakparton haladtunk vissza északi irányba. Mielőtt az Árpád hídon átmentünk Budára még Pupu nagy lelkesedéssel, hosszasan simogatott egy szép afgán agarat, melynek gazdája szomorú jegyezte meg:
"Mindenki csak a kutyámat akarja simogatni, engem meg senki!"

Budára érve ismét északnak fordultunk, és nyugodt tempóban visszakerekeztünk Kalászra. A teljes megtett táv most csak 40 km volt, ráadásul korábban indultunk, ezért hamarabb is érkeztünk meg, viszont így több idő maradt még beszélgetni, tapasztalatokat cserélni. Felmerült a kérdés, hogy az ősz előrehaladásával együtt az egyre hidegebb és egyre hamarabbi sötétedés mellett lesz-e még az idén túra. Remélem nem ez volt idén az utolsó, ha lesz rá igény, akkor mi szivesen tartanánk még a további hónapokban is túrákat.

Elvittük a jóidőt Hodoninból?

Egy kedves idegenbeszakadt hazánkfia, B. Tibor küldte az alábbi levelet arról, hogy miképp alakultak a dolgok a múlt heti rekus találkozón Hodoninban, miután pénteken este eltávoztunk.
(Vele egyébként már előzőleg is kapcsolatban voltam a neten keresztül, Ő küldte a blogban korábban közzétett krakkói utibeszámolót, de személyesen a Cseh Rekus Találkozón sikerült csak összeismerkednünk. Ambringás pólójában büszkén feszített a népes nemzetközi csapatban...)

Honfitársaim!
Honnan a francból tudtátok, hogy pénteken este el kell onnan húzni a csikot????
Na, akkor most pár mondatban elmesélem.
Leszállt az est. Aztán később az a két sör is leszállt bennem, amit este megittam a szlovéniai Peter társaságában, de ennek majd hajnalban lesz további jelentősége. Az eredményhirdetésnek - sajna - csak egy magyar vonatkozása volt: Csaba megkapta az "alvógyerekkelazutánfutóbanleggyorsabbankerekező" megtisztelő cimet - ehhez diploma és egy üveg helyi bor járt.
Kb 11-kor szétszéledt a társaság. Olyan hajnali 4 tályában nem csak a már fentebb megemlitett sör keltette nyomás hatására, hanem a gyanus hangok miatt is kimásztam a sátorból. Kint süvitő szél fogadott: a sátrak úgy néztek ki, mint megannyi földhöz pányvázott léggömb, közvetlen felszállás előtt. És habár havat nem láttam magam körül, de a hőmérsékletet figyelembe véve nem lepődtem volna meg....
Reggel 6-kor megnéztem a kocsi hőmérőjét: 6 fok volt (a szél miatt a "real feel" minusz hat lehetett). Reggel hétre - lineárisan követve az óra mutatóját - "már" 7 fok lett. És akár hiszitek, akár nem: nyolcra már a higany szála is feltornázta magát nyolcra.
Na, én akkor eldöntöttem, hogy mivel sem sapka, sem sál, sem kesztyü nem volt nálam, a lábamon pedig szandál volt és nem sibakancs, ezért nem indulok el a csábos 60 kilós túrára. A társaság két csoportban (de mind jégeralsóban-kesztyüben-sapkában) végülis kilenckor elhagyta a tábort - szép napsütésben, de természetesen KILENC fokban!
Ekkor úgy döntöttem, hogy tábort bontok. Mivel a szél ereje nem sokat csökkent, igy a cölöpök kirángatása után a sátram úgy viselkedett, ahogy várható egy startra kész léggömbtől: elszállt. Hihetetlen jól nézhettem ki, amint ott küzdöttem az elemekkel. A vége az lett, hogy begyömöszöltem a kocsi csomagtartójába, ahogy volt, nedvesen-füvesen.
A lineáris hőmérsékletemelkedési matematikai mutatvény csak 11-ig állta a sarat: onnantól már csak az eltelt órák száma nőtt, a hőmérséklet viszont abszolút konstans
maradt. Délután Katowicében kb ugyanaz a "meleg" fogadott, de hála az Égnek - a szél nélkül, ezért lepucolhattam a sátramat és elcsomagolhattam a kempingfelszerelést - gyanitom jövő tavaszig nem lesz rá szükségem.
Hát ennyi. Fantasztikus volt, kár hogy a csládom nem az a fajta, hogy ilyennek örülni tudna.
De Ti ott voltatok pótcsaládnak.....
Fekvőkerekes üdvözlettel,
Tibor

Köszönöm Tibornak a kedves levelet, valamint hogy megengedte a közkinccsé tételét.

2008. szeptember 14., vasárnap

Cseh Rekus Talin voltunk

Ahogy korábban már beharangoztam, 2 napra kiruccantunk Csehország Hodonin régiójába, hogy résztvegyünk az ottani rekus találkozón. A meeting szerdai gyülekezéssel indult és vasárnapig, azaz hetedikéig tartott.
Három főből álló csapatunk (Péter, Miklós és én) szerdán sötétedés után érkezett, miután némi nehézséggel sikerült megtalálni a kempinget. Egyszerúen nem vettük észre a parányi táblát, hogy hol kell lekanyarodni a főútról... Egy idő után persze már gyanítottuk, hogy túlmentünk, majd a szembejövő két rekust látva visszafordultunk és a segítségükkel rá is találtunk a táborra. A sátorok felállítása sötétben kicsit nehezebben ment, mint gondoltuk és a cseperedni kezdő eső sem bíztatott sok jóval. (Szerencsére a továbbiakban nagyon kellemes időnk volt, ideális bringás időnk volt mind a két napon.)
A csütörtökre 110 km-es túra volt tervezve, mely reggel 8:15-kor indult. A hajnal hüvös volt ugyan, de már korán reggeltől nyüzsgött az élet. Jó volt látni a sok lelkes rekust, amint a gyülekezőhelyen várta az indulást. Mivel előzőleg sikerült a Velokraft VK-3-as gépemet ismét használható állapotba hozni, így avval vágtam neki a túrának, feltételezve, hogy aszfaltos terepet választottak a szervezők. Na ebben erősen tévedtem, mivel pár km után erdei útra fordultunk. Az először homokos, majd később köves off-road nem igazán kedvezett a Stelvio-imnak, így folyamatos koncentrációra volt szükség, hogy kikerüljem az akadályokat. Ez persze nem mindig sikerült, sokszor éreztem, hogy egy-egy kő miképp dobja meg a kereket oldalra. A terep nem csak nekem okozott gondot, így rendkívül lassan haladtunk előre. (Megj.: Este, mikor az azubos Honzával beszélgettem és kifaggattam, hogy miért kellett ilyen utakon vinni a csapatot, azt válaszolta, hogy az Azub az első rekus cég, aki be szeretné bizonyítani, hogy a fekvők terepre is használhatóak, most pedig még azt is, hogy velomobilokkal is lehet off-roadra menni. Ő egyébként a WAW gyártmányú velomobiljával jött, mely az elmondása szerint még nagyobb kínlódás volt ezen a talajon.)
Maga a táj szép és változatos volt, így arra panaszunk nem lehetett. A szervezők láthatóan igyekeztek a forgalmas utakat elkerülni, hiszen a kb 70-80 rekusból álló sor komoly nehézségeket állított volna a többi közlekedő elé. Városon áthaladva így is döbbenten ácsorogtak az autósok-gyalogosok, és várták, hogy mikor lesz vége a furcsa sorunknak, mikor tudnak végre kifordulni a mellékutcából... A szervezők egyébként fantasztikus munkát végeztek, szinte valamennyi kereszteződésnél, elágazásnál megállt közülük valaki és biztosította az akadálymentes továbbhaladásunkat, illetve megakadályozta, hogy bárki eltévedjen, rossz irányba forduljon. Még szervizes autó is volt, mely (bár nem mindenhova tudott követni minket, de) igyekezett megoldani a felmerülő problémákat, illetve felvenni az arra rászorulókat.
Kicsit késésben lehettünk, mivel az egy órára tervezett ebédre csak négy után került sor. Szerencsére a koradélutáni megálláskor lehetőség volt egy kis evésre, így azért könnyebb volt kibírni a rendes ebédig, már aki nem hagyta ki a kolbászsütödét.
Megállásokkor lehetőség volt nézelődni a számtalan fekvő között, sokan próbára is kérték egyik-másik érdekességet. Márpedig abból volt pár. Csak hogy a legérdekesebbeket említsem, fából vagy karbonból készült gépek, két és háromkerekű burkoltak, egyedi megoldások szinesítették a képet. Érdekes volt megfigyelni, hogy nagyrészt három fő csoportba voltak sorolhatók a gépek:
  • Azub és Greenspeed termékek, melyek a honi gyártó kínálatának dominanciáját mutatták és leginkább a helybeliek használták őket;
  • A kevés egyéb gyári gép tulajdonosa között alig volt cseh vagy szlovák, szinte mindig kiderült, hogy holland, német, izraeli, szlovén vagy éppen magyar gazdája van az adott fekvőnek;
  • Házi gyártmányok. Ebből volt pár, minőségileg és kidolgozásában széles skálán mozogtak.

A házi gyártmányok egyébként nem korlátozódtak csak a komplett gépekre, hiszen sok gyári gépen lehetett látni szokatlan, házilagos kiegészítőt, mint például térképtartó állvány, napelemes GPS töltő, index, sztereó kétoldali hangszórós rendszer, komplett fedélzeti műszerfal hőmérővel és egyéb nyalánkságokkal, stb. Volt tehát mit csodálni...
Visszatérve a túrára, ennek végső uticélja egy hármas határ elérése volt, mely két folyónak az összefolyásánál volt található. A három part három országhoz tartozott, jobbra Ausztriára, balra Szlovákiára lehetett áttekinteni, mi pedig a szigetszerű csúcshoz érkeztünk egy bozótos-csalános rövid földúton végighaladva, melyet sokan csak gyalog vállaltak. Mindenesetre érdekes volt, bár megörökítenem sajnos nem sikerült, mivel pont ott merült ki a fényképezőgépem aksija.
Visszafelé végre megérkeztünk a Restauracia-ba, ahonnan aztán az estebédünket elköltve immáron nagyobb iramban haladtunk visszafelé döntően már betonútakon. Ekkor a nagy csapat egysége már felbomlott, mi az elöl haladó gyors menethez csatlakoztunk. Mikor ismét köves részhez értünk, kicsit aggódtam is, hogy lemaradva hogyan fogok hazatalálni egyedül térkép nélkül, de szerencsére nem sokáig tartott a rossz szakasz, így a kb 100 m-es lemaradásomat betonon sikerült gyorsan visszadolgoznom. Még sötétedés előtt sikerült visszaérkeznünk, de még este tíz óra körül is szállingóztak vissza fekvősök és a szervízjáratnak is többször kellett fordulnia.
Este összejött a hat fős magyar csapat, és jó hangulatban elbeszélgettünk a fedett szabadtéri bárban. Volt közben egy fotózkodás, mivel minden résztvevőről és fekvőjéről készíteni szerettek volna fotót. Késő este még meghallgattunk egy vetítéssel egybekötött utibeszámolót egy izlandi fekvős túráról. Hát nem biztos, hogy elmennék akkora hidegbe és szélbe rekuzni, de élmény lehetett, az biztos. Bár többek szerint ehhez nagymértékben hozzájárulhatott a túrázó rekusunknak a rengeteg japán turistahölgynél elért sikere, mely a Greendspeed GTO trike-nak volt jelentős részben tulajdonítható...
Másnap pénteken már könnyedebb program volt tervezve. Reggel hajókirándulásra mentünk több csoportban a Morava folyóra. Míg vártunk a később indulók visszaérkezésére, ismét volt kis időnk egymás gépeinke próbálgatására. Nekem különösen két fekvő keltette fel az érdeklődésemet: egy back-to-back tandem, illetve egy flevobike-python öszvér. Előbbi azért érdekes, mert itt a hátsó ember háttal ül a menetiránynak, így nem is lát előre. A kapitány ennek megfelelően szóbeli utasításokat is ad, hogy mikor hajtsunk, mikor álljunk le. Negyven km/h környékén haladva már erősen próbáltam visszaidézni magamban, hogy mi is volt arrafelé az úton, ahol haladtunk, mikor kellhet majd kanyarodni... Nagy élmény volt, bár hosszú túrára nem biztos, hogy ilyen tandemmel mennék.
A másik érdekesség egy olyan elsőkerékhajtású modell, melyet lábbal kell kormányozni a váz első harmadának elfordításával. Kipróbálásának lelkesedését erősen megtörte, mikor láttam az előttem próbálkozók sikertelenségét, pedig köztük volt olyan is, aki egy évvel korábban már használt ehhez nagyon hasonló modellt. Kérdeztem a tulajt, hogy neki mennyi időre volt szüksége a begyakorlásra. A válasz különösen elkeserítő volt, mert közölte, hogy egy nagy parkolóban eltöltött egy hét gyakorlás után már képes volt 4-5 métert megtenni. Nekem a rekusoktól nyüzsgő gát állt volna rendelkezésemre maximum kb 5-10 percig, így lemondtam a próbáról...
Indulás után Hodonin város egyik előre lefoglalt éttermében megebédeltünk, majd ismét földutakon elkerekeztünk az ügyességi és gyorsasági versenyek kiszemelt helyszínére. Itt egy ideális, lezárt 2,5 km hosszú aszfaltút várt ránk. Én nem indultam, de a három magyar rekus társam nekivágott az időfutamnak és derekasan helytálltak az erős mezőnyben. A végső sorrend és az ő eredményeik elutazásunkig nem derült ki, de a versenyt valószínűleg a burkolt kétkerekűvel száguldó versenyző nyerte.
Ezután jött a trike-race. Egy megfelelően kialakított kanyargós pályán indították a versenyzőket, egyszerre általában hármat, akik közül az első körben ketten, majd kieséses rendszerben már csak az első helyezett jutott tovább. A tőlünk vásárolt TW-Bents Arrow-jával rajthoz álló, egyébként Szlovákiában élő rekus honfitársunk, Csaba több fantasztikusan izgalmas körben jutott tovább, majd végül egy elhibázott rajt miatt az elődöntőben esett csak ki, ezúton is gratulálok neki! (Megjegyzem a gyorsasági versenyen is indult, ott gyermekét utánfutóban húzva tekert.) A háromkerekűek versenyét egy fiatal srác nyerte, aki minden körben nagyon meggyőző teljesítmennyel hozta a futamait.
Mivel a program most is hosszabbra sikeredett a tervezettnél, így a lassúsági verseny elmaradt, hogy legyen idő világosban visszajutni a kempingbe. Most is az előcsapathoz csatlakoztunk és jó sebességgel tekertünk hazáig. Ha néha egy-egy emelkedőn harminc alá mentünk, Péter azonnal élre tört, hogy fokozza az iramot...
Visszaérkezés után igyekeztünk még világosban összepakolni, ami szerencsésen sikerült is. Elköszöntünk még cseh barátainktól, megköszöntük Romantic-nak, az esemény házigazdájának a príma szervezést, további jókat kívántunk a hétvégi programokhoz, majd útnak indultunk vissza Pestre. Hazafelé megbeszéltük a kocsiban, hogy mindenképpen érdemes volt eljönnünk, sok élménnyel gazdagodtunk. Jövőre remélem még többen leszünk!