2010. szeptember 20., hétfő

Majdnem elmosta az eső!

Szombaton esőre ébredtünk. Többen már az utolsó napokban lemondták a foglalásaikat, ezért úgy tűnt, elmarad a túra. Nem tudtunk mit tenni, csak vártunk és vártunk, de azon kívül, hogy elállt az eső, nem történt semmi, üres volt a máskor fekvősökkel teli zsákutcánk.
Mikor a bolt bezárt, és senki nem jött el, Tamást hazaengedtem és már csak én készülődtem tekerni. Bár szomorú voltam, hogy egyedül maradok, legalább az idő vigasztalt, mert kisütött a nap és eltüntette a felhőket az égről. Már majdnem elérkezett a beígért 14:29, az indulás időpontja, amikor megjelent Tamás a nejével, majd kis idő múlva egy másik Tamás. (Úgy tűnik, ez a Tamások napja volt!)
Megörültem nekik, mert rossz lett volna egyedül. Gyorsan szavazásra bocsátottuk a kérdést, hogy merre menjünk. Kisebb csapattal könnyebb megegyezni, így gyorsan elfogadtuk a javaslatot, hogy ne mindig északra menjünk, és négyen elindultunk a Római parton dél felé. Átmentünk az összekötő hídon, majd legördültünk az Árpád hídig. Végül tettünk egy kellemes kört a Margitszigeten, majd visszaindultunk. Nem siettünk, hagytunk időt a bámulóknak.

Érdekes tapasztalat, hogy egyre többen tudják, hogy milyen járművön bringázunk, egyre többször hallom a "Mi ez apa?" kérdésre a fekvőbicikli választ. Az igazán tájékozottak a "Nézd, rekumbensek!" felkiáltással mutatnak ránk. Ez jó, mert láthatóan van eredménye a munkánknak, hogy megismertessük (és megszerettessük) az emberekkel a fekvőkerékpárokat. Az első lépést már talán meg is tettük a hosszú úton!

2010. szeptember 14., kedd

RAH 2010

Egy országot többféle irányban lehet átszelni. Tavaly, az első Race Across Hungary-n (RAH) nyugatról (Szentgotthárdról) indulva tekertünk el a legkeletibb településig, Tiszabecsig, ami végül egyhuzamban 685 km volt. Idén egy lelkes rekus barátunk javaslatára észak-déli irányt választjuk, remélve, hogy a rövidebb táv (kb 270 km) több jelentkezőt fog eredményezni.
A mostani Race Across Hungary szervezését az ötletadó, Róbert Gábor vállalta magára, melyet ezúton is köszönünk. Íme a kiírása:
"Összeálltak a „RAH É-D 2010” túra részletei, amelyre nagy szeretettel hívlak téged és minden rekus társunkat!
A túrát mindazon rekus barátaimnak és társaimnak ajánlom, akik egy gyönyörű, napsütéses őszi napon (merthogy az lesz! J) nem restek kora hajnaltól késő délutánig egy haladós, de nem rohanós tempót tartani, mindezt egy kiváló, válogatott társaságban.

Lássuk a részleteket:
Útvonal: Balassagyarmat – Hercegszántó
Táv: kb 270 Km
Indulás: 2010.10.09. 00:59
Induló pont: Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem útja (22-es út városi szakasza) és Bercsényi utca sarkán, a Madách szobortól
Érkezés: ez természetesen mindenki saját tempójától függ, de várhatóan késő délután (még vissza lehet jönni, hacsak valaki nem hercegszántói)
Érkezési pont: a legelső olyan vendéglátó egység, ahol enni, inni lehet

Az útvonal profiljának rövid leírása: Balassagyarmattól Érsekvadkertig az út sík terepen fut (kb 130-150 tengerszint feletti magasság). Érsekvadkerttől kezd emelkedni, számottevő emelkedés Rétság előtt és után lesz, ahol elérjük a 290 méteres! csúcsmagasságot. Szendehely-Katalinpusztától szerpentin vezet le Vácra, innen pedig a gyakorlatilag a Duna lejtését követve érkezünk el hercegszántói kb 80-as magasságig.

Az útvonal a Rétság-Vác szakaszt leszámítva kétszámjegyű úton halad, komolyabb teherautó forgalomra nem számíthatunk már csak a szombati nap miatt sem.

Az indulást azért időzítettem hajnali egy órára, hogy még aznap megérkezzünk Hercegszántóra, hogy ne legyen egy teljes éjszaka, amit át kell tekerni (más abban a tudatban indulni, hogy néhány óra múlva hajnalodik), hogy a viszonylag forgalmas Rétság – Budapest – Kiskunlacháza szakaszt még a forgalommentes éjjeli és kora hajnali időszakban magunk mögött tudjuk.

Balassagyarmat nincs 80 Km-re Budapesttől, így akár rögtön előtte is meg lehet érkezni az indulási ponthoz, de természetesen szállást is lehet foglalni Balassagyarmaton. Hogy mi lenne jobb, azt szerintem mindenki maga vagy esetleg sporttársával dönti el.

Lehet, hogy lesznek olyan jelentkezők, akik szívesen csatlakoznának a túrához menet közben, pl. Budapesten. Őket is szívesen látjuk.

Esőnap: Amennyiben az időjárás előrejelzés egy héttel korábban olyan időt jósol a túra napjára ami miatt le kell, hogy fújjuk, úgy a pótnap október 30. szombat.

Gyertek minél többen!"
Nyilván sokaknak lehetnek kérdései, így a közvetlen kommunikáció segítéséért Gábor engedélyével adom meg telefonos elérhetőségét: +36 30 63 64 672

Szombaton (09.18-án) Ambringa-túra!

Kicsit későn szólok talán, de egyrészt remélhetőleg az Ambringa naptárban már mindenki olvasta, másrészt legalább így nehezebb elfelejtkezni róla :), hogy most szombaton, 18-án Ambringa-túra lesz. Izgulok ugyan az időjárás miatt, de ha a cseh rekus meetinget megúsztuk eső nélkül, talán most is sikerül...
Szeretettel várunk mindenkit a szokott módon:
a, Aki rekut bérel, azokat legalább délre, hogy legyen idő a beállításra és a próbákra. A rekuk lefoglalása a jelentkezés sorrendjében történik! A bérelhető rekuk listáját a honlapról lehet letölteni.
b, Aki saját bringájával jön, azokat is kérjük, hogy időben érkezzenek, mert 14:29-kor indulunk a bolt elől!
Viszlát szombaton!

2010. szeptember 13., hétfő

Cseh rekus meeting - folytatás


Hazajöttünk, de erre sokáig emlékezni fogok! Csak annyit mondhatok, hogy sajnálhatják, akik nem jöttek el!
Több, mint 200 rekus jött össze a hétvégére. Pontos számokat nem tudok, de az érzet hatalmas volt! Mikor együtt elindultunk, végeláthatatlan sorban kígyóztunk, pedig nem tartottuk a libasort...
Volt itt minden: normál túrák, tájékozódási túra, gyorsasági és ügyességi versenyek, bringás felvonulás nappal, majd éjszaka lámpákkal és zenével, esti vetítések, élménybeszámolók, szép vidék, kulturális látnivalók, gyönyörű cseh lányok (többnyire miniszoknyában)... :)
Nekem személy szerint a legmaradandóbb élményt a túrák és a bringás felvonulás jelentette, mert ennyi rekussal még sose tekertem együtt! Az éjszakai különösen látványos volt, mikor pénteken este rengeteg lámpával illetve zene- és zajkeltő eszközzel bevonultunk Uhersky Brodba a kb 6 km-re lévő Nivnicéből (itt volt ugyanis a kempingünk), majd megszálltuk a főteret, természetesen csodálkozó tekintetektől kísérve! Itt minden megfordult, a rekus volt a normális bringás, a hagyományosnak tekintett kerékpáron ülők pedig furcsának érezhették magukat...
Óriási volt, elmondhatatlan!

De tetszettek a himaláyai és az izlandi túrákról szóló esti képes/videós rekus beszámolók is, bár nem ezek a helyek azok, melyekre elsőként gondolok, ha úti célt keresek a következő évi fekvős bringatúrához... :) Ezeken a túrákon tesztelték egyébként az új gépeiket, a merev trike-ot izlandon, az összecsukhatós Minit és a telós összecsukhatós trike-ot pedig a Himaláyában. Egyébként napközben láttunk egy Azub lowracer tesztpéldányt is, bár azt nem tudom, hogy milyen túrán fogják majd tesztelni?
Csütörtök délutántól az időjárás is kedvezett nekünk, az otthoni cudar idő ellenére mi eső nélkül megúsztuk szinte az egészet. Sajnos sokan nem jöttek el az esőtől tartva, így most bátraké volt a szerencse! Eredetileg egyébként 11 hazánkfia vett volna részt a rendezvényen, végül 7-en voltunk, de volt aki csak egy napra ugrott ki.
A lényeg, hogy köszönöm az Azubnak, hogy részese lehettem ennek az élménynek! Köszönöm a hatalmas szervező munkájukat, ami lehetővé tette, hogy gond nélkül élvezhessük a találkozót!
További képek:
http://picasaweb.google.hu/112953633950429087845/2010_Azub_10_Uhersky_Brod#
http://www.youtube.com/watch?v=8HHHN_cOQ54

2010. szeptember 9., csütörtök

Cseh rekus meeting első nap


Üdv a 2010-es cseh rekus találkozóról!
Az Azub szülővárosában, Uhersky Brodban otthon érezhetjük magunkat. Hogy miért? Talán sokan nem tudják, de ennek a cseh városnak a neve magyarul Magyar Brod, vagy még inkább Magyar Gázló, mert annak idején Mátyás király csapatai elfoglalták.
Az idő jobb, mint otthon, délután még a nap is kisütött egy kicsit, addig borongós ködös volt. (Reggel a túra indulását el is kellett halasztani 1,5 órával eső miatt, de utána már nem volt különösebb csapadék.)
Sokan vagyunk már most is (kb 120-130 rekus), de gondolom hétvégére jövünk össze igazán rengetegen. (Már ennyi fő sem fér a képbe, mi lesz itt később!) Nagyon tuti, amikor egyszerre elindul együtt ennyi rekus!
Kár, hogy ebéd után már nem volt együtt a csapat, ugyanis a többféle program miatt szétoszlott a társaság. A körtúra utolsó 25 km-én ráadásul kicsit el is tévedtünk a Mikivel, ugyanis nem kanyarodtunk el a megfelelő helyen. Ez a következménye annak, ha valaki lusta elővenni a kapott térképet, csupán emlékezetből megy! :(
A szervezés egyébként tökéletes, az azubosok jó munkát végeztek, gratulálunk nekik ezúton is!
Duma helyett íme pár kép, bár sajnos nem lettek igazán jók a rossz fényviszonyokat sajnos nem szereti az Iphone...:



2010. szeptember 4., szombat

Gyorsjelentés az Eurobike-ról

Két éve voltam utoljára Európa legnagyobb és legrangosabb kerékpáros kiállításán, az Eurobike-on Friedrichshafenben. A Bodeni-tó mellett elterülő német város kiváló példája egyébként, hogy miként kellene együtt élni a bringásoknak és az autósoknak, hiszen a legtöbb főút mellett pár méterrel található kerékpáros út is, így elkülönülten, biztonságban tekerhetnek a bringások. A kiváló infrastruktúrának köszönhetően szinte már Hollandiában érezheti magát az ember, annyi a kétkerekű!
Visszatérve a kiállításra, hihetetlen, hogy mennyit változott 24 hónap alatt ez a piac! Nem volt elég időm arra, hogy tüzetesen végignézzek mindent, de egy dolgot nem lehetett nem észrevenni: Korábban még csak egy különálló, kisebb területen lehetett látni elektromotoros kerékpárokat, most viszont szinte minden komolyabb gyártó standján találkozhattunk többféle ilyen bringával, ráadásul a kiállítás központi részén hatalmas területet kaptak a gyártók kifejezetten e-bike és pedelec választékát bemutató külön standjai. Aki pedig ki is akarta próbálni mindezeket, számukra kialakítottak egy hatalmas, különálló tesztpályát is! Megdöbbentő volt a változás, jól nyomonkövethető, hogy merre tart a világ fejlett része!
Még a Shimano is kijött az első elektromotoros rendszerével, ami mindenképpen mutat valamit a fejlődés jelentőségéről. De az is lehet, hogy valakinek többet mond a Bosch neve, vagy hogy a Schwalbe külön az elektromos bringákra való külsőkollekciót mutatott be! Még olyan szerkezetet is kiállítottak, mellyel elektromotoros kerekeket lehet építeni! Láthatóan a gyártók komoly jövőt lánakt ebben a termékkörben, nem véletlenül...
Gondolom sokan most legyintenek és nem gondolják, hogy ők valaha használnának ilyen bringát...
Tudom, hogy hazánkban sokan ezeket a termékeket csak időseknek és gyenge fizikumúaknak valónak tartják. Ehhez képest komoly enduro/freeride gépektől elkezdve a túrázós trekkingeken át munkábajárós összecsukhatókig mindenféle kerékpárban lehetett velük találkozni, a jelentős részüket láthatóan kifejezetten nem az időseknek szánták!
Hozzá kell bizony szokni, hogy forradalmi változás zajlik tőlünk nyugatra. Ott már rájöttek, hogy az elektromotoros rásegítés nem elveszi, sokkal inkább kiszélesíti a felhasználói élményt és evvel együtt a lehetőségek körét. Egy pedelec-kel nem gond izzadás nélkül bejutni a munkahelyre, megnő a túrázás során megtehető távolság, sőt a korábban csak nehezen leküzdhető, vagy bevehetetlen emelkedők sem jelentenek ezentúl akadályt elektromos rásegítéssel. A felhasználóknak kitágulnak tehát ezzel a mozgási lehetőségei, ugyanakkor megmarad a sportosság, akinek kifejezetten az a fontos. Nyilván nem fog mindenki ilyen bringára átülni, de hogy egyre többen felismerik a technológia tagadhatatlan előnyeit és evvel együtt megváltozik majd nálunk is az emberek véleménye, abban biztos vagyok.
Nekem ez az Eurobike leginkább tehát az elektromotoros bringák előretörését közvetítette, minden más fejlesztés ehhez képest eltörpül, sajnos még az általam olyannyira szeretett rekuk fejlődése is...
Megerősödött tehát bennem a hit, hogy jó úton jártunk az elmúlt években, amikor a rekumbensek mellett a pedelec kerékpárok fő forgalmazójává is váltunk. A kiállításon ráadásul sikerült az elektromotoros választékunk terén is jelentősen fejlődni. Az eddigi két fő termékvonalunk, a gyönyörő Gocycle és a legjobb pedelec átalakító kitként számontartott Bionx bővített választéka mellett hamarosan az igazán könnyű pedelec kerékpárra (akár már kompletten 11-12 kg-tól) vágyók számára is tudunk megoldást mutatni a Grüber assist egyedülálló termékével, sőt az olcsóbb modellek közül is két új pedelec modellből szereztünk be 1-1 mintadarabot (egy hagyományos és egy rekus típust), hogy letesztelhessük.
Előre tehát a minél kellemesebb kerékpározásért!

Király a reku!

Mi a különbség a hit és a meggyőződés között? Eddig csak hittem, hogy fekvőbringával nagyszerűen lehet hegyet mászni, de most, hogy egy kiváló bringással együtt hajtottunk, megláttam, hogy valójában mekkora potenciál rejlik a rekuban! Két nap alatt bő öt kilométert tettünk meg – persze szintemelkedésben értve, amúgy 150-et.

Mióta idén tavasszal rámentem a fekvőbringás hegyi túrákra, új lendületet vett a hágó- és csúcsjáró szenvedélyem, szép túrákban és maradandó élményekben volt részem, és reményem szerint sikerült egyértelműen bizonyítani a kétkedőknek, hogy rekuval ugyanúgy leküzdhetők a kaptatók, mint standard bringával. Igaz, nem lehet kiállni a nyeregből, de a támlának vetett háttal hatékony a hajtás, gyors lejtőzéskor pedig fokozott biztonságot ad, hogy az alacsony súlyponthelyzetből és a hosszabb tengelytávból adódóan nagyon erős a fékhatás. Ehhez járul a kényelem, a mindenféle kín hiányának előnye. De milyen gyors lehet egy reku hegyvidéken, ha nem én hajtom, a 67 éves nagypapa, hanem egy fiatal triatlon-élversenyző? Nos, minapi túránkon erre is választ kaptam – de haladjunk csak sorjában!

Klagenfurt és Graz között az autópályán haladva hosszan uralja a tájat a hatalmas Grosser Speikkogel (2120 m, BIG 659), csúcsán radarállomás „golflabdáival”. Ahol ekkora létesítmény van, oda út is vezet – régóta fentem rá a fogam. Most végre eljött az ideje, mint ahogy annak is, hogy pillekönnyű Carbonrecumbent rekum tervezőjével és építőjével, Novák Ádámmal együtt bringázzunk egy jót. Két napunk volt, mindjárt az elsőre ezt terveztük, a közeli Weinebene hágóval (1668 m, BIG 662) együtt, de indulásunk előtt emberéletet is követelő katasztrofális időromlás történt, behavazódott minden, így a másnapi programot vettük előre, hogy legyen ideje leolvadni a hónak. Ez bevált!

Szóval meg sem álltunk Karintia déli részén Eisenkappel városkáig (556 m), és kora reggel otthagyva a kocsit rohamoztunk az Eisenkappler Hüttéhez (1553 m, BIG 660). Jól aszfaltozott, keskeny fizetős út vezet fel, kemény emelkedővel – 10 km-en szed fel közel 1000 méternyi szintet, de vannak benne kisebb lejtős szakaszok is.





Egyes hajtűkanyarok csigalépcsőre emlékeztetnek...

A Karavankák látványos mészkő-csúcsait fotózgatva és egymást videózva nyomultunk felfelé a menedékházhoz, ahol jó almás süteménnyel és forró teával ünnepeltünk. Beöltözés után (3 fok volt!) lefelé már helyénvaló volt némi óvatosság, mert ébredeztek már az autósok, az út meg nagyon keskeny. Becsületükre legyen mondva, többen nemcsak lelassítottak, hanem félrehúzódva megálltak nekünk.


Legurulás után csak könnyebb ruhát elővenni álltunk meg az autónál – gyönyörű napos idő lett! –, és már húztunk is tovább a Seeberg Sattelre (1216 m, BIG 661).


Széles, remek út, nem meredek, könnyű zsákmány.

Odafönt már eljött az ebéd ideje, természetesen egy kis sörrel együtt.




Vissza csak 870 méteres szintig gurultunk, ott ágazik el az út a Paulitschsattelre (Pavlicevo Sedlo, 1339 m, BIG 881). Na, ez már komolyabb feladat, bő 10-15 százalékos emelkedőkkel, az elején és a végén lejtős szakaszokkal, amelyeket ugyebár a közepén kell behozni.


Nem könnyű, tehát értékes trófea, gyönyörű kilátásokkal egy impozáns hegykatlanra. A lejtőn Eisenkappel felé 74 km/órás maximumot mutatott a műszer, pompás suhanás volt! A szálláson aludtam egy jót vacsora előtt (éjjel 2-kor indultunk Magyarországról), Ádám viszont futni ment egy órányit a Lavant partjára, hogy mozogjon végre valamit...
Másnap felhőtlen, de metszően hideg virradatra ébredtünk. Vár a Speikkogel, ne várjon hiába! A BIG leírás nehezebbnek mondja a híres-hírhedt Mortirolónál, és csakugyan, a jelzőtábla szerint 11 kilométeren 10-17 százalékos az emelkedő, a szintkülönbség 1670 méter. Könnyű, pihenős rész nincs benne. Nyugodt tempóban vágtam neki, időnként egy-egy rövid szusszanással, némi vízivással, sőt egy Cerbonát is megettem közben. Nem így Ádám! Ő most sportosra vette a figurát, egy darabig a hátát láttam, aztán azt sem.


Láttam viszont egy katonát a Koralpe síközpont felett, ahol a csúcsra vezető útszakasz kezdődik. A derék hadfit azért állították oda a sorompóhoz, hogy érvényt szerezzen a „minden járművel, kerékpárral is behajtani tilos” táblának. Rendes fickó volt, azt mondta, hogy tolni szabad, de tőle fel is ülhetek, csak szálljak le, ha hivatalos kinézetű autó jön, mert bírságolnak.


Persze felhajtottam az odafönn már gyephavas jellegű, tágas körpanorámájú csúcsra, ahol Ádám már éppen egy órája várakozott, kockára fagyva.

Ez igen, sasok is megirigyelhették volna a röpülését! Lefelé persze még inkább – csak ilyenkor veszi észre igazán az ember, milyen magasra kapaszkodott!


Utoljára maradt a Weinebene.


Ott már még jobban kijött kettőnk között az erőnléti különbség. Én már fáradtan, elnyűtten vágtam neki a délutáni melegben, és az 1200 méternyi magasságkülönbségű, 13 százalékos kaptatóval bekezdő úton szükségem volt néhány rövid megállásra.



Ádám ezzel szemben elhatározta, hogy pihenés nélkül rohamoz, kipróbálni, mit tud. Hát, ezen a 14 kilométeren is rám vert egy órát, szerinte versenybringával sem lett volna gyorsabb.

El is hiszem! Tea még ritkán esett ilyen jól, mint a hágó kunyhójának teraszán. A legurulás egyetlen merő gyönyörűség volt a sima aszfaltom, Ádám túllépte a 80-at, én beértem szerény 76-tal.


Már csak haza kellett autózni, az is baj nélkül sikerült – szép az élet!