2008. április 30., szerda

SPEZI - Azub

Ahogy már korábban is hírül adtuk, a csehek jelentősen kibővítették kínálatukat. Tavalyi kínálatukat megduplázták, ugyanis kijöttek egy olcsóbb, egyszerűbb hátsó villával szerelt sorozattal, mely három modellből áll: A Bufo két 20”-os, az Ibex két 26”-os, míg az Apus elöl 20”, hátul 26”-os kerekekkel van szerelve. Áruk 1390 Eur-tól indul (az árban már a Magyarországra szállítás költsége is benne van!), ami a minőségüket is figyelembe véve rendkívül kedvezőnek mondható, tulajdonképpen a legjobb ár/érték hányadossal rendelkeznek a rekumbensek között. Az alapárban a felső kormányos modell szerepel, míg felárért kaphatóak alsó kormánnyal is. Két új színt is bevezettek, így ezentúl krém és olivaszürke színben is gyártják fekvőiket.
Üröm az örömben, hogy a tavalyi modellek ára viszont 15%-al megemelkedett.
Mivel az Azub a vezető trike specialista cég, a Greenspeed európai partnere, így náluk lehetett megtekinteni az ausztrálok termékeit is. A tavaly bemutatott Anura-t végre ki is tudtuk próbálni. Tetszett, várhatóan komoly ellenfele lesz a Hase Kettwieselnek. Persze leginkább majd csak akkor, ha az egyszerűbb kialakítású differenciálmű nélküli kivitellel is megjelennek, mivel a difivel, Schlumpf első váltóval és egyéb finomságokkal szerelt modell ára 2690 Eur. A többi bemutatott modelljük mind tadpole (azaz elöl két, hátul egy kerekes) kivitelű, melyek már komoly hírnévnek örvendenek világszerte.
Érdekes volt, hogy az Azub nem hozta el az új, merev vázas, olcsó rekuját. Ez vélhetően annak is köszönhető, hogy új márkanév (Forall, azaz Mindenkinek) alatt fogják forgalomba hozni, nem akarván rontani vele kiváló presztízsüket, melyet igényes kialakítású, elsőrangú termékeikkel vívtak ki. A Forall ugyan megbízható, jó termék lesz várhatóan, azonban pár ponton kompromisszumot kellett kötniük a költségcsökkentés miatt, hiszen 700 Eur alá akarták levinni a fogyasztói árát.

Nincsenek megjegyzések: