2008. március 6., csütörtök

Áttervezett hátsó csillapítás a Challenge-től


Sűrűn jelenik meg mostanában újdonság a Challenge házatáján. Az új Seiran 24-es, a Ventus, a központi kormányzású trike, és a kompozit ülésekhez tervezett kialakítás után megújításra került a Taifun és a Fujin-E modellek hátsó lengéscsillapításának megoldása is.
Az alap problémát a nagyon fekvős telós gépek esetében mindig az jelenti, hogy miképp lehet elegendő és megfelelő helyet biztosítani a hátsó rugóstagnak úgy, hogy az elmozdulással összefüggő teló karakterisztika optimális legyen, de a tengelytáv se növekedjen meg nagyon.

A Challenge ötletes megoldással rukkolt elő: a teleszkópot nem a szokásos helyre, a hátsó villa és az ülés közé, hanem a lengővilla alá helyezte. Így persze speciális himbára volt szükség, de erre is találtak príma megoldást. Az új konstrukció révén úgy tudták csökkenteni az össztömeget, hogy közben javult a komfort, nagyobb kínálatból választható a hátsó teló, javult a hozzáférhetőség és még a terhelhetőség sem csökkent. (3D-s animációs modellen megtekinthető a pontos működés.)
Erre mondják, hogy ÜGYES!

Azok részére persze, akik számára nem olyan fontos a komfort, viszont lényeges a minél nagyobb sebesség és egyben a minél kisebb tömeg, továbbra is a merev vázas Fujin SL illetve az SLII modelleket ajánlják.

Nincsenek megjegyzések: