2008. március 19., szerda

Bob Yak - TW-Bents Partner-I


Pár hete rendeltünk egy Bob Yak-ot, mely legenda a maga kategóriájában. Ez a modell a legsikeresebb, legjobban elterjedt egykerekű utánfutó. Talán az egyetlen hibája, hogy drága, közel 100eFt-ra jön ki a fogyasztói ára. Az eredeti koncepció tajvani továbbfejlesztett verziója a TW-Bents Partner-I-es modellje, mely amellett, hogy kevesebb, mint a fele áron megvásárolható tőlünk, ráadásul még össze is csukható.
Hogy akkor minek vettünk mégis egyet a drága legendából?
Szeretnénk a saját tapasztalataink alapján megítélni ezen termékek ár/érték hányadosát, hogy valós képet kaphassunk mi is és vásárlóink is.
Múlt héten aztán végre megjött a várva várt Bob Yak. Fekete vázú, nem teljesen új darab, keveset már használták, de így legalább olcsóbban hozzájutottunk. Még ugyan igazi tesztkörülmények között nem vizsgáltuk meg, de elsőre picit csalódás volt. Valahogy többet vártunk tőle, bár valójában nem tudnám megmondani, hogy miben. Nincs vele semmi konkrét bajunk , szépen van elkészítve, könnyű is, merev is, csak nem tűnik úgy, hogy megéri a kétszeres árat. Persze az igazat a tartós használat tudja majd megmondani, arra meg még idő kell. Ígérem beszámolunk majd a tapasztalatainkról.

2 megjegyzés:

Unknown írta...

"Persze az igazat a tartós használat tudja majd megmondani, arra meg még idő kell. Ígérem beszámolunk majd a tapasztalatainkról."

Mi a helyzet azóta a Bob Yak vs TW-Bents Partner-I összehasonlításban?

Üdv,
Rudi

Murla írta...

Egylőre csak a Partner-I-est teszteltük, de az bevált.