2008. március 9., vasárnap

Challenge 2008-as árlista


A Challenge kiadta 2008-as, új árlistáját. Szükség is volt már rá, mivel mostanában sok újdonságot hoztak ki. Az árlistán ennek megfelelően a legnagyobb változást az új, illetve átdolgozott termékek jelentik, de van néhány egyéb módosítás is. A teljesség igénye nélkül a legfontosabb tudnivalók:
  • A legtöbb változatlan konstrukció szerint gyártott termék ára azonos maradt, sőt az új Seiran 26" és 24"-es is a régi Seiran-E árán vásárolható meg.
  • A Trike alapesetben immáron indirekt, másnéven központi kormánnyal készül, a direkt kormányzású verzió csak 220 Eur felárért kapható.
  • A Mistral-E ára 3-5%-kal emelkedett, de még így is ez maradt a legolcsóbb rekumbensük 1550 Eur-ért.
  • A Mistral deluxe ára ugyan szintén emelkedett, azonban figyelembe véve az immáron alapfelszereltségként adott plusszokat (pl: Meks első teló, sárvédő), illetve az egyéb továbbfejlesztéseket, tulajdonképpen kedvezőbb ár/értékű lett.
  • Az új konstrukciós hátsó lengéscsillapítással kihozott Fujin-E és Taifunos alapára változatlan maradt, csak az XT változat emelkedett 100 Eur-val.
  • Érdekes, hogy míg a Fujin SL-II verzió ugyanannyiért rendelhető meg (bár a könnyebb, Ultegrás verzió megszűnt), addig a Fujin SL-I-es ára viszonylag jelentősen 140 illetve 100 Eur-val emelkedett. Így most a merev vázas Fujin drágább lett, mint a telós verzió, mellyel eddig azonos árszínvonalon volt.
  • A kiegészítők, opciók szintén nagyrészt változatlan áron szerezhetőek be, legfeljebb kisebb eltérések vannak a korábbiakhoz képest mindkét irányban.
Összességében tehát szerencsére nagyjából az előző éviekkel azonos árszínvonalon kínálja 2008-as modelljeit a Challenge, ami a műszaki színvonal emelkedését tekintve különösen örvendetes.

Nincsenek megjegyzések: