2009. május 10., vasárnap

SPEZI 2009 - Egyéb érdekességek

Elérkeztem a beszámolóm utolsó részéhez, melyben igyekszem bemutatni mi egyebet láttunk még, ami esetleg többeket is érdekelhet.
Mikor a kiállítás előtt nézegettem, hogy mire is számíthatunk idén, akkor örömmel konstatáltam, hogy végre lesz alkalmam megtekinteni két érdekes új rekumbenst, a Minq-et és a Munzo-t. Korábban szerepeltek már a Velovision szaklapban, ott olvastam róluk, azóta szerettem volna kipróbálni valamelyiket. Hogy miért?
Mindkettő fordított villaszögű, magyarán az első villa nem előre áll, hanem hátrafelé, hasonlóan a bevásárlókocsikhoz. Ráadásul elsőkerék-meghajtás teszi még különlegesebbé őket. A Munzo-val kezdtem az ismerkedést. Ez egy igencsak alacsony (20 cm az ülésmagasság) fekvőbringa, mely keskeny, felfelé álló, gépfegyverszerű kormányával nem tűnik kezesbáránynak. A próba azonban rácáfolt a kezdeti aggodalmakra. Nem tudom, hogy ebben mennyit segített az, hogy először a három kerekű változattal kezdtem az ismerkedést, mindenesetre nagyon gyorsan sikerült megbarátkoznom a különleges irányításával. A delta trike verziónál a váz hátsó traktusa két kerekesre van kialakítva, viszont ezek nem közös hátsóvillához kapcsolódnak, hanem egy irányváltó mechanizmuson keresztül csatlakoznak egymáshoz, így bedönthető háromkerekűt kapunk. Kicsit furcsa érzés, hogy trike-on ül az ember, mégis kell egyensúlyozni, bár az irányváltó szerkezeten elhelyezett tárcsafékkel kimerevíthető a hátsó villák aktuális egymáshoz képesti helyzete, ezáltal egy "normál" hátsótelós trike-ot érezhetünk magunk alatt.
Igazán vad helyzetben nem tudtam kipróbálni, mivel csak a kiállítási téren mentem pár kört vele, ahol nagy volt a tumultus, de tetszett. El is döntöttem, hogy a Cobra-ból fogunk készíteni egy ilyen verziót majd.
A kétkerekű verzió ezek után már nem okozott túl nagy nehézséget. Evvel már kimerészkedtem a kiállítás kerítésén kívülre, és gond nélkül kanyarogtam vele a környező utcákban. A konstrukciónak két problémáját fedeztem fel. Az egyik, hogy a kerék (hasonlóan a fronthajtású egyéb modellekhez,) viszonylag hamar hozzáér a lánchoz, a másik hogy ezen kívül a combhoz is, mivel a fordított villaszög miatt közelebb kerül a bringás lábához.
A Minq egy nagyrészt hasonló konstrukció, azonban van pár különbség. Itt a lánc direktebb módon, egyenes vonalban fut a hajtómű és a kerék között, ami ugyan hatékonyabb, viszont még kisebb szögelfordítást tesz lehetővé kanyarodáskor. A kormánya viszont barátságosabb, hiszen "hagyományos" rekukormányt raktak rá. A legszembetűnőbb eltérés viszont az ülés, ami tulajdonképpen egy nyugszék! Ez ráadásul levehető, így elbringázva a strandig, vagy egy szép erdei rétre, ott kényelmesen elheverhetünk a magunkkal vitt ülőalkalmatosságon.
Egy másik érdekes termék, amit a kiállításon volt szerencsém először "élőben" megszemlélni, a Tripod nevű dönthetős trike. A konstrukció nagyon ötletes. A lényege, hogy a keresztkar nem fixen rögzül a fővázcsőhöz, hanem egy ferde tengely révén. Mikor a bringás oldalra dől és bedönti a váz hosszanti részét a hátsó kerékkel, az üléssel, valamint a hajtáslánccal együtt, a keresztkar elfordul, így segít rá a fordulásra. A gép szépen kidolgozott, egyedüli hibája, hogy bár csak hátsó telóval szerelt, mégis 20 kg felett kezdődik a súlya. Ha elkészítenék 4-5 kg-mal könnyebbre, akkor komoly érdeklődésre tarthatna számot.
Ugyancsak a szabadtéri részen tekinthettük meg a Whike névre keresztelt speciális delta trike-okat, melyek 1,6 négyzetméteres vitorlával szereltek. Sok értelmét nem látom, mivel köztudomásúlag egy kerékpárosnak mindig szembe fúj a szél... Vélhetően a tervezők nem az országúti vagy a városi közlekedésre szánták a modelljüket.
A Simpel cégnél bepillantást kaptunk a legújabb ékszíjas hajtásba. Kerékpárjaikon Gates Carbon szíjat használtak a hajtási erő közvetítésére. Ennek a rendszernek az elvi előnye, hogy könnyebb, tartósabb, csendesebb, mint a hagyományos lánc, nem igényel karbantartást és nem koszol. Annak érdekében, hogy a ne csak síkon lehessen használni, általában Rohloff agyváltóval hozták össze. Kipróbálni nem tudtuk, de hátrafelé kézzel hajtva a rendszert, elég nagy ellenállást lehetett érezni, melyet a cég képviselője a Rohloff számlájára írt...
A Busch & Müller standon megtekinthettük a teljes lámpakollekciójukat működés közben. Az egymás mellett elhelyezett modellek minden különösebb magyarázat nélkül is jól prezentálták tudásukat. Aki viszont gyanútlanul belenézett legerősebb modelljük, a Big Bang fényébe, annak egy ideig "káprázatos" lett a világ... Ez a modell egyébként az autók lámpájához hasonló fényerősséget képes produkálni, ráadásul kétféle lencséjével országúton és erdőben is kiválóan használható. Előbbi esetben irányított fénye nem vakítja el a szembejövőket, utóbbinál viszont minden irányba szórja a fényt.
A Santana standján találtuk a kiállítás vélhetően legdrágább kerékpárját, egy szétszedhető karbon-titán vázas hagyományos kettős tandemet. A gép mindössze 12 kg-ot nyomott és a hozzáértők szerint még legalább fél kg-ot le lehetne róla spórolni! Az ára viszont fordított arányosságban van a súlyával, így most pont ezer eurót kérnek érte kg-onként.
Ha már a drága járműveknél tartunk, akkor ejtsünk pár szót a velomobilokról is. Ismét láthattunk pár új modellt azokon kívül is, amelyekről már beszámoltunk (Trice Borealis, Leitra Avancee). Az egyik nagyon látványos darab egy kétszemélyes Quest volt. Négy keréken gördül, a két ülés egymás mellett kapott helyet. A hajtásrendszer is külön-külön lett kialakítva, mindenki a mögötte gördülő kereket hajtja. A kiállítás előtti napokban készült el a mintadarab, de ez nem látszott rajta. A részletekig szépen ki lett dolgozva, látszik, hogy van tapasztalata már a gyártónak. Egyetlen problémás pontot találtam rajta, nevezetesen a kormányzását. Ez középen elhelyezett botkormánnyal valósul meg, azonban azt nem jobbra illetve balra kell elmozdítani, mint ahogy szerintem logikus lenne, hanem előre-hátra. Kicsit szkeptikus vagyok atekintetben, hogy egy kritikus helyzetben biztosan a megfelelő irányban mozdítanám-e el a botkormányt...
A WAW is megújult sok részletében. A borítás többféle anyagból készül, felül karbonszövetből, oldalt pedig aramidból. A szénszövet széle ugyan kissé igénytelennek hatott, de a megfelelő felmatricázás ezt jól eltünteti. Csökkentették az összsúlyt, így akár 24kg-os kivitelt is tudnak gyártani. Megnövelték a belső teret, magasabbak számára is alkalmassá tették, ráadásul úgy, hogy nem csökkent a fordulékonyság. Javítottak az időjárás elleni védelmen, valamint a szellőzésen is. 3 modellre szedték szét a kínálatot, a C-WAW a sebességre orientált kivitel, az A-WAW egy hybrid hajtású hétköznapi használatú jármű, míg a BeWAW a kettő között, a megrendelő kívánságának megfelelőre készített verzió.
A GoOne is kijött egy új modellel, melynek vonalvezetése sokkal harmonikusabb, mivel a burkolat nem ér véget az ülés mögött, hanem befedi a hátsó kereket is. Láthatóan a sebesség szerelmeseit vették célkeresztbe, azokat, akik eddig nem voltak eléggé megelégedve. Elnézve az új modell formáját, most már nem hiszem, hogy sok panasz érheti emiatt a gyártót!
Sok egyéb gyári és házi velomobilt lehetett még látni, ezeket felsorolni is nehéz lenne. A legtöbbet már lehetett látni korábban is, de feltűnt pár új is. A Velayo például egy olyan tadpole-ra épült, melynek első kerekei hajtottak, hátsó kereke pedig kormányzott. Érdekes lehet nagy sebességű kanyarokban...
Láthattunk még rengeteg hasznos kiegészítőt, mint például Ventisit ülésszivacsokat, Son agydinamót, Grüber assist nevű, vázba építhető könnyű csőmotort, Radical design és Ortlieb kerékpáros táskákat, dioptriás sportszemüvegeket, és sok egyebet. A Tangaroo kit például egy olyan érdekes új szerkezet, mellyel gyermeket szállíthatunk, aki nem a hátunk mögött, hanem előttünk, a kormányra szerelt ülésben foglalhat helyet. Ez még így talán nem is lenne nagy dolog, azonban a Tangaroo esetében nem csak egyszerű gyerekszállításról van szó, hanem tandemről, hiszen a gyerkőc is rendelkezik saját pedálokkal, melyekkel az első kereket tudja hajtani.
Természetesen sok minden kimaradt a beszámolómból, de remélem, hogy azért valamennyire sikerült képet adnom a Spezi újdonságairól, érdekességeiről. Aki pedig ennél többre vágyik, az legközelebb jöjjön ki személyesen Germersheimbe!


3 megjegyzés:

luisfranz írta...

Hi,

I don't understand your language.
I from Brazil and I like much the recumbent bikes.
Great photos about the SPEZI 2009. I remenbered my visit on Cycle Vision on 2008.

Best Regards!!

FRANZ

luisfranz írta...

Hi,

I don't understand your language.
I from Brazil and I like much the recumbent bikes.
Great photos about the SPEZI 2009. I remenbered my visit on Cycle Vision on 2008.

Best Regards!!

FRANZ

Murla írta...

Hi Franz,
Thanks!
It's great that somebody watches my blog in Brazil!
Best (recumbent) wishes
Murla