Velomobil túra

Végre sikerült hosszabb szünet után ismét elmennem a velomobillal túrázni. Mivel az idő is szép volt, a hó is elolvadt már, a lázam is elmúlt, családi és egyéb program sem volt beütemezve, így minden alkalmasnak tűnt egy kellemes ebéd utáni kerekezésre. Ráadásul a héten megkaptam végre a Hozé mestertől rendelt lámpáimat, így rögtön azt is ki tudtam próbálni. Felrögzítettem hát az egyiket, aztán irány a Bükk!

Már az első komolyabb emelkedőnél konstatáltam, hogy a betegség és a kihagyás csökkentette az állóképességemet, de a lelkesedésem a régi maradt, kitartóan pörgettem és lassan, de biztosan haladtam felfelé. Kipróbáltam egy új utat, de sajnos pár km kitérő után egy bányaszerű monstrum sorompója állta utamat. Visszafordultam hát és élveztem a lejtő előnyeit, melyet csak három fekvőrendőr tett fékezőssé. Felsőtárkány felé fordultam, majd a túlsó szélén lévő szép tó mellett elhaladva mentem tovább Lillafüred felé. A tervem az volt, hogy addig megyek, míg csak el nem kezd rendesen sötétedni. Az egyik szép kanyarban, ahol két nagy szikla közé s-kanyarral vezetve vágták az utat, megálltam fotózni. Szépen beállítottam a velomobilt a sziklákhoz, majd elhelyezkedtem a megfelelő szögben. Elővettem a fényképezőgépemet, de a bekapcsolás után sötét maradt a keresője: lemerültek a hidegben az elemek, így magamat átkozva, hogy nem töltöttem fel őket előtte, elpakoltam mindent dolgom végezetlenül. (Ez az oka, hogy egy december végi balatoni túrámról csatoltam ide képet.)

Mikor már eléggé szürkült, visszafordultam és enyhe szemerkélés kiséretében leszáguldottam a hegyről. Útközben párszor magamban felemlegettem a magyar utak "csodás" állapotát, melyek 40-50km/h sebesség felett már elég zajossá és rázkódóssá tették a haladást. Túl gyorsan értem le, így várva a teljes sötétedést ismét visszafordultam pár km-t.
Mivel végre elég sötét volt, nekiláttam a lámpa kipróbálásának. Először nem sokat segített, mivel az utcai lámpák pont azon az oldalon világítottak, ahol haladtam, így amúgy is volt elég fény, de amikor a kandeláberek átkerültek a túloldalra, 3 ledes kedvencem végre nem csak a láthatóságomat, de a látásomat is megtámogatta jópár lux-szal. Mivel ekkorra már tele volt vízcseppekkel a szélvédőm, így kissé megemelt állásba raktam és alatta, a nyitott sávban kukkoltam kifelé az úthibákra figyelve. Leginkább akkor vált láthatóvá, hogy mit tud a mester terméke, mikor nyílt terepre értem. Közvilágítástól távol végre teljesen különvált a fény és a sötét. Örömmel tapasztaltam, hogy NiteRider-emhez képest itt végre látom, hogy az út merre halad, még akkor is, ha a vízcseppeken keresztül nézek. Ráadásul korábbi aggodalmam, hogy az autósok le fogják villogni fényágyúmat, szerencsére nem igazolódott be.

Pár kilométer után kezdtem beleszeretni az "éjszakai" bringázásba, hiszen ha látok, sőt a forgalom is kisebb, akkor nincs miért tartani a téli rövid napoktól, kitágulnak a fekvőzés időkeretei! Boldogan nyugtáztam, hogy ráadásul ennél csak jobb lesz a helyzet, ha nincs eső és/vagy mindkét hozés fénykeltőmet felrögzítem a velomobilra. Ha még pótakksikat is szerzek, akkor akár egész éjszaka szelhetném az országutakat! Mi kellene ennél több? (Csak az alvásra ne lenne szükség...)

Visszaérve Egerbe a bevezető 2x2 sávos úton mellém szegődött egy rendőrautó és kitartóan kísért. Nem nagyon néztem rájuk, úgy tettem, mintha észre sem vettem volna, hogy figyelnek. Közben azon morfondíroztam magamban, hogy nem volt-e tiltótábla a kerékpárosoknak. A felüljárónál fellélegeztem, mikor ők másfelé mentek tovább, de egy perc múlva ismét megpillantottam őket. Innen már hazáig követtek, de legalább már kissé lemaradva. Figyeltem rá, hogy minden kanyarodáskor használjam az indexemet, és egyáltalán minden szabályt betartsak. A házunk előtt megállva ők is lefékeztek, majd kiszálltak a rendőrautóból. Kicsit feszülten néztem rájuk, de kiderült, hogy nincs miért aggódnom, csak kiváncsiak voltak, hogy mi ez a furcsa szerkezet, ami olyan gyorsan haladt. Pár percig beszélgettünk, megmutattam nekik kinyitott állapotban is a velomobilt. Láthatóan furcsállották, hogy csak emberi erő hajtja, tetszett nekik, hogy olyan kényelmes lehet, majd miután megtudtak mindent, ami érdekelte őket, minden jót kívántak, és elköszöntek. Örültem, hogy a rend éber őreinek is elnyerte a tetszését járgányom, hogy emberként és nem közegként viselkedtek és nem hiányolták például a fényvisszaverős kerékpáros mellényemet...

Talán mert ez nem kerékPÁR, hanem TRIcikli? Vagy mert hiába lenne rajtam, ha egyszer úgyis burkolat takar!?