Egy héten belül kétszer kerültük meg egy nap alatt a Balatont.
A nagy rohanásban még be sem tudtam számolni május 31-i első körünkről, olyan gyorsan eltelt a múlt hét. Pedig jó volt. Mind a társaság, mind az időnk. Úgy tűnik, az égiek kedvelik a fekvősöket, mert bár elég ronda időt mondtak a meteorológusok, sőt az ismerőseink tapasztalatai szerint mind Budapesten, mind Heves megyében be is jött az eső, mi ebből a Balaton mellett szinte semmit sem tapasztaltunk. Egyetlen egyszer kezdett csak el enyhén cseperegni, de mire megálltam, hogy kivegyem esőkabátom, már el is állt... De ne szaladjunk ennyire előre:
Reggel 9-kor gyülekeztünk Balatonbogláron, a szabadstrandnál a platán-soron. Fél órás cihelődés után végre sikerült elindulnunk. Öt fekvősre csodálkozhattak rá a bogláriak a reggeli napsütésben. Az utunk első 40-50 km-re elég lassúra sikerült, vagy hatszor is megelőztük ugyanazokat a túrázó bringásokat, majd mikor mi megálltunk valamiért, ők elhúztak ismét. Ez így ment kb Keszthelyig, ahonnan aztán már Révfülöpig szinte megállás nélkül tekertünk. Itt a kompnál lévő büféknél megebédeltünk. Mire végére értünk az óriás melegszendvicseinknek, megállapítottuk, hogy ez nem volt valami túl nagy kulináris élmény... Gyorsan letoltunk hát a torkunkan egy kis kürtös kalácsot desszert gyanánt.
Továbbmenve pár km után egy úttesten átrohanó fekvősre lettünk figyelmesek. Közelebb érve kiderült, hogy Frigyes az, aki Balatonfüredről jött elibénk saját gyártmányú rekujával. Vele tovább gyorsult a tempónk, mivel ő valóban edzésnek vette a túránkat. Hol a 71-esen, hol a bringaúton robogtunk, attól függően, hogy az utóbbi mennyire volt használható gyors tekerésre.
Tihanyhoz érve pont összefutottunk Joó Antiékkal, akik a komppal jöttek át Szántódról. Megálltunk megcsodálni hazánk egyetlen gyári velomobilját, mellyel Anti már az idei Széchenyi futamon is diadalmaskodott. Balatonalmádi volt a következő rekus találka helyszíne, ahol egy házi gyártású, elektromos hajtással rendelkező delta trike boldog tulajdonosával sikerült összefutnunk. Átadta egy vele délelőtt bringázó rekus barátunk üdvözletét, illetve egy arra járó azubos társunkét úgyszintén, akivel elöttünk valamivel találkozott. Időközben egyébként egy népes bringás csoportban elsuhanni láttunk egy másik rekust Hase Tagunon, vagy ahhoz nagyon hasonló fekvőn. Ha így mindenkit összeszámolunk, akiről aznap tudjuk, hogy a Balaton mellett tekert fekvőkerékpáron, akkor 10-en biztosan voltunk arra rekusok! Ez azért jól hangzik, nem?
Almádi után nem sokkal Frigyestől elbúcsúztunk, mert visszaindult Füredre. Az akarattyai emelkedőn ismét öt fősre zsugorodott csapatunk két részre szakadt szét. Aliga után a löszfalon lévő fantasztikus kilátónál vártuk be Zolit és Palit. Ekkor derült ki, hogy utóbbi társunknak már egy ideje fáj a lába, ezért lassultak le annyira. Mivel a vonatra közel egy órát kellett volna várnia, inkább velünk tartott tovább a túrán, mi pedig oltalmunk alá helyeztük és felváltva kettesével toltuk az utolsó 45 km-en.
Már elmúlt este 8 óra, mire visszaértünk Boglárra. Nem voltunk olyan gyorsak, mint ahogy eredetileg szerettük volna, viszont végülis mindenki teljesítette a 200 km feletti távot. Miki órája szerint 8 órát és 36 percet tekertünk, átlag 23,5 km/h-s tempóval. Szerintem jól sikerült a túra, én örömmel fogok visszagondolni erre később is. Jó volt veletek fiúk, köszönöm az élményt!
U.i.: Palitól még várom a képeket, küldd légyszi!
A nagy rohanásban még be sem tudtam számolni május 31-i első körünkről, olyan gyorsan eltelt a múlt hét. Pedig jó volt. Mind a társaság, mind az időnk. Úgy tűnik, az égiek kedvelik a fekvősöket, mert bár elég ronda időt mondtak a meteorológusok, sőt az ismerőseink tapasztalatai szerint mind Budapesten, mind Heves megyében be is jött az eső, mi ebből a Balaton mellett szinte semmit sem tapasztaltunk. Egyetlen egyszer kezdett csak el enyhén cseperegni, de mire megálltam, hogy kivegyem esőkabátom, már el is állt... De ne szaladjunk ennyire előre:
Reggel 9-kor gyülekeztünk Balatonbogláron, a szabadstrandnál a platán-soron. Fél órás cihelődés után végre sikerült elindulnunk. Öt fekvősre csodálkozhattak rá a bogláriak a reggeli napsütésben. Az utunk első 40-50 km-re elég lassúra sikerült, vagy hatszor is megelőztük ugyanazokat a túrázó bringásokat, majd mikor mi megálltunk valamiért, ők elhúztak ismét. Ez így ment kb Keszthelyig, ahonnan aztán már Révfülöpig szinte megállás nélkül tekertünk. Itt a kompnál lévő büféknél megebédeltünk. Mire végére értünk az óriás melegszendvicseinknek, megállapítottuk, hogy ez nem volt valami túl nagy kulináris élmény... Gyorsan letoltunk hát a torkunkan egy kis kürtös kalácsot desszert gyanánt.
Továbbmenve pár km után egy úttesten átrohanó fekvősre lettünk figyelmesek. Közelebb érve kiderült, hogy Frigyes az, aki Balatonfüredről jött elibénk saját gyártmányú rekujával. Vele tovább gyorsult a tempónk, mivel ő valóban edzésnek vette a túránkat. Hol a 71-esen, hol a bringaúton robogtunk, attól függően, hogy az utóbbi mennyire volt használható gyors tekerésre.
Tihanyhoz érve pont összefutottunk Joó Antiékkal, akik a komppal jöttek át Szántódról. Megálltunk megcsodálni hazánk egyetlen gyári velomobilját, mellyel Anti már az idei Széchenyi futamon is diadalmaskodott. Balatonalmádi volt a következő rekus találka helyszíne, ahol egy házi gyártású, elektromos hajtással rendelkező delta trike boldog tulajdonosával sikerült összefutnunk. Átadta egy vele délelőtt bringázó rekus barátunk üdvözletét, illetve egy arra járó azubos társunkét úgyszintén, akivel elöttünk valamivel találkozott. Időközben egyébként egy népes bringás csoportban elsuhanni láttunk egy másik rekust Hase Tagunon, vagy ahhoz nagyon hasonló fekvőn. Ha így mindenkit összeszámolunk, akiről aznap tudjuk, hogy a Balaton mellett tekert fekvőkerékpáron, akkor 10-en biztosan voltunk arra rekusok! Ez azért jól hangzik, nem?
Almádi után nem sokkal Frigyestől elbúcsúztunk, mert visszaindult Füredre. Az akarattyai emelkedőn ismét öt fősre zsugorodott csapatunk két részre szakadt szét. Aliga után a löszfalon lévő fantasztikus kilátónál vártuk be Zolit és Palit. Ekkor derült ki, hogy utóbbi társunknak már egy ideje fáj a lába, ezért lassultak le annyira. Mivel a vonatra közel egy órát kellett volna várnia, inkább velünk tartott tovább a túrán, mi pedig oltalmunk alá helyeztük és felváltva kettesével toltuk az utolsó 45 km-en.
Már elmúlt este 8 óra, mire visszaértünk Boglárra. Nem voltunk olyan gyorsak, mint ahogy eredetileg szerettük volna, viszont végülis mindenki teljesítette a 200 km feletti távot. Miki órája szerint 8 órát és 36 percet tekertünk, átlag 23,5 km/h-s tempóval. Szerintem jól sikerült a túra, én örömmel fogok visszagondolni erre később is. Jó volt veletek fiúk, köszönöm az élményt!
U.i.: Palitól még várom a képeket, küldd légyszi!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése