2009. március 1., vasárnap

Bringaexpo 2009


Tavaly került megrendezésre az első Bringaexpo a Vasúttörténeti Parkban. A kiállítás nagyon sikeres volt, köszönhetően annak is, hogy a hazai kerékpáros szakma szinte valamennyi fontos cége képviseltette magát, ráadásul nem kis területen. Természetesen mi is kiállítottunk és mondhatom óriási volt az érdeklődés termékeink iránt. Szinte meg sem álltunk reggeltől estig, pedig bővített létszámmal igyekeztünk a látogatók rendelkezésére állni. (Tavalyi beszámolónk itt olvasható.)
A nagy sikerre való tekintettel idén is lesz Bringaexpo március 27-29 között ugyanazon a helyszínen, viszont időközben továbbfejlesztett körülmények között. Jelentősen megnő az expo területe (mi is nagyobb standon állítjuk ki termékeinket), még több kiállító lesz jelen valamint tovább javulnak a feltételek. Minden együtt lesz tehát ahhoz, hogy érdemes legyen kilátogatni 3 és fél hét múlva a XIII. kerületi Tatai út 95. alatti Vasúttörténeti parkba mindenkinek, aki kicsit is érdeklődik a kerékpározás iránt.
Nyitvatartás:
  • 2009. március 27. péntek : 10.00 - 18.00
  • 2009. március 28. szombat : 10.00 - 19.00
  • 2009. március 29. vasárnap : 10.00 - 18.00
A kiállítás minden látogatója megkapja a Bringaexpo hivatalos kiadványát, mely egy kerékpárokat, alkatrészeket és kiegészítőket bemutató katalógus, egyéb hasznos információkkal bővítve. További információk itt.
Több meglepetéssel is készülünk mi is, de ezek most még nem publikusak.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

4 megjegyzés:

Bende írta...

A kiállításon vásárolni is lehet?

Murla írta...

Nem tudom, hogy mi most az utolsó álláspont, de tavaly nem lehetett. (A nagykerek leszavazták anno, pedig szerintem egy kiállításhoz általában hozzátartozik a vásár is, én személy szerint tavaly az Eurobike-on is vásároltam.) Viszont ha most sem engednék, akkor is ez csak a kiállítási területre vonatkozik, a külső parkolóban lévő járművünkből meg fogunk tudni oldani majd bármit...

Lajos írta...

A Nyugati pu-ról,hogy lehet megközelíteni a kiállítást?

Murla írta...

Tudomásom szerint a Nyugati pályaudvarról nosztalgiavonattal (9.40., 10.40, 13.40) lehet kijutni.

(A kisvonat hivatalosan március 29-től október 12-ig közlekedik, de remélhetőleg az expo első két napján is már, ha jók a szervezők...)
Ha mégsem, akkor BKV.