2009. február 15., vasárnap

Ambringa-Evobike összefogás

Még véletlenül sem akarok politizálni, de az egyik legnagyobb társadalmi problémát abban látom, hogy hiányzik az összefogás az emberek, a különböző szervezetek, a cégek, illetve a pártok között. Alapvetően sok olyan dolog van, melyben az emberek egyetértenek, de sajnos mégsem képesek az együttműködésre, mivel az egyéni érdekeiket sokkal fontosabbnak érzik a közösség érdekeivel szemben. A féltékenység, az irigység, a pénz- és hatalomvágy sok esetben meggátolja, hogy igazán nagy dolgokat tudjunk elérni együttesen.
Társadalmi méretekben nehéz ezen változtatni, de végülis az minden nagy változás alapja, hogy az egyének megteszik-e a maguk kis lépéseit a remélt változás irányában. Ha már kicsiben sem megy, akkor miért várnánk el ugyanezt nagyban, ahol sokkal nagyobb a tehetetlenség?
Az Annyira Más Bringabolt egyik fő célja, hogy megismertesse és megszerettesse az emberekkel a fekvőkerékpárokat. Nagyon hiszünk abban, hogy a rekumbensek sokkal több mozgásszerető embernek tudnának mindennapi örömöt adni, sőt sok bringásnak egyedül a fekvők biztosíthatnak megfelelő kényelmet, gond és fájdalommentes kerekezési lehetőséget. (És akkor még a könnyebb, gyorsabb haladásról nem is beszéltünk...)
Bár egyetlen komoly bemutatókészlettel rendelkező rekumbens szakboltként megtehetnénk, hogy csak a saját termékeink értékesítésével foglalkozzunk, mi ennek ellenére, eddig is igyekeztünk lehetőségünknek megfelelőn segíteni például a fekvőépítésbe belevágókat, tanácsadással, próba lehetőségekkel, vagy akár speciális rekus alkatrészekkel. Sokan konkurenciánknak gondolják az Evobike-ot, hiszen az ő kínálatukban is szerepelnek rekuk, gondolok itt a Nazca, a Slyway, illetve a Toxy gépeire. Amit azonban sokan vélhetően nem tudnak, hogy bár jogilag semmi köze egymáshoz a két cégnek, jó személyes kapcsolatot ápoltunk eddig is egymással annak ellenére, hogy valamelyest konkurensek voltunk. Most elhatároztuk, hogy közös céljaink elérése érdekében komolyabban segítjük egymást. Kötöttünk egy viszonteladói szerződést, így mostantól nálunk is megvásárolható az Evobike teljes kínálata, ráadásul ugyanazon az áron, melyen ők kínálják. Így lehetővé válik, hogy az érdeklődőknek elég legyen ellátogatni egyetlen helyszínre, az Annyira Más Bringaboltba (Budakalász, Tanító u. 2.), ahol mindkét cég teljes kínálata elérhető. Már most is megtekinthető sokféle evobike-os kerékpáros kiegészítő nálunk, például a kiváló minőségű MSX táskák, de a későbbiekben várhatóan kapunk majd Nazca rekut is, remélhetőleg egy Fuego-t, ugyanis nekem az a legszimpatikusabb a kínálatukból.
Éljen tehát az összefogás és várunk minden kedves érdeklődőt!

2 megjegyzés:

BangDe írta...

ez egy fantasztikus hír..ha minden igaz, amit leírtatok az uzletpolitikátokkal kapcsolatban, akkor folulmúltátok magatokat..szerintem már az is irigylésre mélto, amit idáig tettetek a rekus társadalomért..továbbra is sok sikert és jo szelet

Murla írta...

Köszönjük!