Szombaton esőre ébredtünk. Többen már az utolsó napokban lemondták a foglalásaikat, ezért úgy tűnt, elmarad a túra. Nem tudtunk mit tenni, csak vártunk és vártunk, de azon kívül, hogy elállt az eső, nem történt semmi, üres volt a máskor fekvősökkel teli zsákutcánk.Mikor a bolt bezárt, és senki nem jött el, Tamást hazaengedtem és már csak én készülődtem tekerni. Bár szomorú voltam, hogy egyedül maradok, legalább az idő vigasztalt, mert kisütött a nap és eltüntette a felhőket az égről. Már majdnem elérkezett a beígért 14:29, az indulás időpontja, amikor megjelent Tamás a nejével, majd kis idő múlva egy másik Tamás. (Úgy tűnik, ez a Tamások napja volt!)
Megörültem nekik, mert rossz lett volna egyedül. Gyorsan szavazásra bocsátottuk a kérdést, hogy merre menjünk. Kisebb csapattal könnyebb megegyezni, így gyorsan elfogadtuk a javaslatot, hogy ne mindig északra menjünk, és négyen elindultunk a Római parton dél felé. Átmentünk az összekötő hídon, majd legördültünk az Árpád hídig. Végül tettünk egy kellemes kört a Margitszigeten, majd visszaindultunk. Nem siettünk, hagytunk időt a bámulóknak.
Érdekes tapasztalat, hogy egyre többen tudják, hogy milyen járművön bringázunk, egyre többször hallom a "Mi ez apa?" kérdésre a fekvőbicikli választ. Az igazán tájékozottak a "Nézd, rekumbensek!" felkiáltással mutatnak ránk. Ez jó, mert láthatóan van eredménye a munkánknak, hogy megismertessük (és megszerettessük) az emberekkel a fekvőkerékpárokat. Az első lépést már talán meg is tettük a hosszú úton!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése