Ahogy korábban már beharangoztam, 2 napra kiruccantunk Csehország Hodonin régiójába, hogy résztvegyünk az ottani rekus találkozón. A meeting szerdai gyülekezéssel indult és vasárnapig, azaz hetedikéig tartott. 
A csütörtökre 110 km-es túra volt tervezve, mely reggel 8:15-kor indult. A hajnal hüvös volt ugyan, de már korán reggeltől nyüzsgött az élet. Jó volt látni a sok lelkes rekust, amint a gyülekezőhelyen várta az indulást. Mivel előzőleg sikerült a Velokraft VK-3-as gépemet ismét használható állapotba hozni, így avval vágtam neki a túrának, feltételezve, hogy aszfaltos terepet választottak a szervezők. Na ebben erősen tévedtem, mivel pár km után erdei útra fordultunk. 
Az először homokos, majd később köves off-road nem igazán kedvezett a Stelvio-imnak, így folyamatos koncentrációra volt szükség, hogy kikerüljem az akadályokat. Ez persze nem mindig sikerült, sokszor éreztem, hogy egy-egy kő miképp dobja meg a kereket oldalra. A terep nem csak nekem okozott gondot, így rendkívül lassan haladtunk előre. (Megj.: Este, mikor az azubos Honzával beszélgettem és kifaggattam, hogy miért kellett ilyen utakon vinni a csapatot, azt válaszolta, hogy az Azub az első rekus cég, aki be szeretné bizonyítani, hogy a fekvők terepre is használhatóak, most pedig még azt is, hogy velomobilokkal is lehet off-roadra menni. Ő egyébként a WAW gyártmányú velomobiljával jött, mely az elmondása szerint még nagyobb kínlódás volt ezen a talajon.)
Maga a táj szép és változatos volt, így arra panaszunk nem lehetett. A szervezők láthatóan igyekeztek a forgalmas utakat elkerülni, hiszen a kb 70-80 rekusból álló sor komoly nehézségeket állított volna a többi közlekedő elé. Városon áthaladva így is döbbenten ácsorogtak az autósok-gyalogosok, és várták, hogy mikor lesz vége a furcsa sorunknak, mikor tudnak végre kifordulni a mellékutcából... A szervezők egyébként fantasztikus munkát végeztek, szinte valamennyi kereszteződésnél, elágazásnál megállt közülük valaki és biztosította az akadálymentes továbbhaladásunkat, illetve megakadályozta, hogy bárki eltévedjen, rossz irányba forduljon. Még szervizes autó is volt, mely (bár nem mindenhova tudott követni minket, de) igyekezett megoldani a felmerülő problémákat, illetve felvenni az arra rászorulókat.
Kicsit késésben lehettünk, mivel az egy órára tervezett ebédre csak négy után került sor. Szerencsére a koradélutáni megálláskor lehetőség volt egy kis evésre, így azért könnyebb volt kibírni a rendes ebédig, már aki nem hagyta ki a kolbászsütödét. 
Megállásokkor lehetőség volt nézelődni a számtalan fekvő között, sokan próbára is kérték egyik-másik érdekességet. Márpedig abból volt pár. Csak hogy a legérdekesebbeket említsem, fából vagy karbonból készült gépek, két és háromkerekű burkoltak, egyedi megoldások szinesítették a képet. Érdekes volt megfigyelni, hogy nagyrészt három fő csoportba voltak sorolhatók a gépek:- Azub és Greenspeed termékek, melyek a honi gyártó kínálatának dominanciáját mutatták és leginkább a helybeliek használták őket;
- A kevés egyéb gyári gép tulajdonosa között alig volt cseh vagy szlovák, szinte mindig kiderült, hogy holland, német, izraeli, szlovén vagy éppen magyar gazdája van az adott fekvőnek;
- Házi gyártmányok. Ebből volt pár, minőségileg és kidolgozásában széles skálán mozogtak.
A házi gyártmányok egyébként nem korlátozódtak csak a komplett gépekre, hiszen sok gyári gépen lehetett látni szokatlan, házilagos kiegészítőt, mint például térképtartó állvány, napelemes GPS töltő, index, sztereó kétoldali hangszórós rendszer, komplett fedélzeti műszerfal hőmérővel és egyéb nyalánkságokkal, stb. Volt tehát mit csodálni...
Visszatérve a túrára, ennek végső uticélja egy hármas határ elérése volt, mely két folyónak az összefolyásánál volt található. A három part három országhoz tartozott, jobbra Ausztriára, balra Szlovákiára lehetett áttekinteni, mi pedig a szigetszerű csúcshoz érkeztünk egy bozótos-csalános rövid földúton végighaladva, melyet sokan csak gyalog vállaltak. Mindenesetre érdekes volt, bár megörökítenem sajnos nem sikerült, mivel pont ott merült ki a fényképezőgépem aksija.
Visszafelé végre megérkeztünk a Restauracia-ba, ahonnan aztán az estebédünket elköltve immáron nagyobb iramban haladtunk visszafelé döntően már betonútakon. Ekkor a nagy csapat egysége már felbomlott, mi az elöl haladó gyors menethez csatlakoztunk. Mikor ismét köves részhez értünk, kicsit aggódtam is, hogy lemaradva hogyan fogok hazatalálni egyedül térkép nélkül, de szerencsére nem sokáig tartott a rossz szakasz, így a kb 100 m-es lemaradásomat betonon sikerült gyorsan visszadolgoznom. Még sötétedés előtt sikerült visszaérkeznünk, de még este tíz óra körül is szállingóztak vissza fekvősök és a szervízjáratnak is többször kellett fordulnia.
Este összejött a hat fős magyar csapat, és jó hangulatban elbeszélgettünk a fedett szabadtéri bárban. Volt közben egy fotózkodás, mivel minden résztvevőről és fekvőjéről készíteni szerettek volna fotót. Késő este még meghallgattunk egy vetítéssel egybekötött utibeszámolót egy izlandi fekvős túráról. Hát nem biztos, hogy elmennék akkora hidegbe és szélbe rekuzni, de élmény lehetett, az biztos. Bár többek szerint ehhez nagymértékben hozzájárulhatott a túrázó rekusunknak a rengeteg japán turistahölgynél elért sikere, mely a Greendspeed GTO trike-nak volt jelentős részben tulajdonítható...
Másnap pénteken már könnyedebb program volt tervezve. Reggel hajókirándulásra mentünk több csoportban a Morava folyóra. 
Míg vártunk a később indulók visszaérkezésére, ismét volt kis időnk egymás gépeinke próbálgatására. Nekem különösen két fekvő keltette fel az érdeklődésemet: egy back-to-back tandem, illetve egy flevobike-python öszvér. 
Előbbi azért érdekes, mert itt a hátsó ember háttal ül a menetiránynak, így nem is lát előre. A kapitány ennek megfelelően szóbeli utasításokat is ad, hogy mikor hajtsunk, mikor álljunk le. Negyven km/h környékén haladva már erősen próbáltam visszaidézni magamban, hogy mi is volt arrafelé az úton, ahol haladtunk, mikor kellhet majd kanyarodni... Nagy élmény volt, bár hosszú túrára nem biztos, hogy ilyen tandemmel mennék.
A másik érdekesség egy olyan elsőkerékhajtású modell, melyet lábbal kell kormányozni a váz első harmadának elfordításával. Kipróbálásának lelkesedését erősen megtörte, mikor láttam az előttem próbálkozók sikertelenségét, pedig köztük volt olyan is, aki egy évvel korábban már használt ehhez nagyon hasonló modellt. Kérdeztem a tulajt, hogy neki mennyi időre volt szüksége a begyakorlásra. A válasz különösen elkeserítő volt, mert közölte, hogy egy nagy parkolóban eltöltött egy hét gyakorlás után már képes volt 4-5 métert megtenni. Nekem a rekusoktól nyüzsgő gát állt volna rendelkezésemre maximum kb 5-10 percig, így lemondtam a próbáról...
Indulás után Hodonin város egyik előre lefoglalt éttermében megebédeltünk, majd ismét földutakon elkerekeztünk az ügyességi és gyorsasági versenyek kiszemelt helyszínére. Itt egy ideális, lezárt 2,5 km hosszú aszfaltút várt ránk. Én nem indultam, de a három magyar rekus társam nekivágott az időfutamnak és derekasan helytálltak az erős mezőnyben. A végső sorrend és az ő eredményeik elutazásunkig nem derült ki, de a versenyt valószínűleg a burkolt kétkerekűvel száguldó versenyző nyerte.
Ezután jött a trike-race. Egy megfelelően kialakított kanyargós pályán indították a versenyzőket, egyszerre általában hármat, akik közül az első körben ketten, majd kieséses rendszerben már csak az első helyezett jutott tovább. A tőlünk vásárolt TW-Bents Arrow-jával rajthoz álló, egyébként Szlovákiában élő rekus honfitársunk, Csaba több fantasztikusan izgalmas körben jutott tovább, majd végül egy elhibázott rajt miatt az elődöntőben esett csak ki, ezúton is gratulálok neki! (Megjegyzem a gyorsasági versenyen is indult, ott gyermekét utánfutóban húzva tekert.) A háromkerekűek versenyét egy fiatal srác nyerte, aki minden körben nagyon meggyőző teljesítmennyel hozta a futamait.
Mivel a program most is hosszabbra sikeredett a tervezettnél, így a lassúsági verseny elmaradt, hogy legyen idő világosban visszajutni a kempingbe. Most is az előcsapathoz csatlakoztunk és jó sebességgel tekertünk hazáig. Ha néha egy-egy emelkedőn harminc alá mentünk, Péter azonnal élre tört, hogy fokozza az iramot...
Visszaérkezés után igyekeztünk még világosban összepakolni, ami szerencsésen sikerült is. Elköszöntünk még cseh barátainktól, megköszöntük Romantic-nak, az esemény házigazdájának a príma szervezést, további jókat kívántunk a hétvégi programokhoz, majd útnak indultunk vissza Pestre. Hazafelé megbeszéltük a kocsiban, hogy mindenképpen érdemes volt eljönnünk, sok élménnyel gazdagodtunk. Jövőre remélem még többen leszünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése