2008. május 25., vasárnap

Challenge Fujin felkészítése a Tour de Pelso-ra

Mivel a Velokraft Vk3-asommal edzettem, meg a Tour de Tisza-tón is avval indultam, így a Tour de Pelsora is evvel a géppel mentem volna. Sajnos azonban 3 nappal a verseny előtt vettem észre, hogy valami gond van az első villával. Elsőként még karcolásban reménykedtem, de végül kiderült, hogy a villa jobb szára hosszanti irányban meg van repedve. Természetesen egyeztettem a gyártóval, aki fog ugyan új első karbon villát küldeni, azonban ez már nem érkezhetett meg a Pelso előtt.

Nem volt más választásom, más gép után kellett néznem. Két gép között vaciláltam: Challenge Fujin SLII vagy az M5 ShockProof 559 Ti. Az előbbi mellett szólt a minimálisan kisebb légellenállás, a könnyebb súly, míg az utóbbi a magasabb kivitele miatt előnyösebben használható hagyományos kerékpárosokkal való bolyozásban és a csomagokat is könnyebb elhelyezni rajta. Végül a Fujint választottam, mivel az időjárás előrejelzés esős időt mondott szombatra, a két gép közül pedig csak ennél volt esély sárvédő normális felhelyezésére, melyet röpke 2 óra alatt fel is varázsoltam rá. Bár az első kerékre valót még meg kellett hosszabbítanom egy gumi toldalékkal, hogy ne kapjak "alsó beöntést", de egész jól sikerült szerintem.



A csomagok elhelyezése alapvetően nem volt nagy gond, hiszen a Radical táskák között van erre való több is. A probléma inkább az volt, hogy a lowracerekre való táska elfogyott és az új még nem érkezett meg, amit pedig ehelyett fel tudtam rá rakni, az térfogatban ugyan elegendő, viszont menet közben nem igazán kezelhető, így inkább megálláskor, vagy kissé akrobatikus mozdulatokkal, menet közben előredőlve, majd kifordított testtel hátranyúlva lehet csak kivenni belőle az ételt-italt.


A km-óra, illetve a kulacstartó áthelyezésével zárultak az előzetes munkálatok, és izgatottan vártam, hogy milyen lesz a Fujin versenyhelyzetben a 202 km távon.

Nincsenek megjegyzések: