2008. június 6., péntek

Kontakt infókkal a még jobb kiszolgálásért


Mióta megnyitottuk rekumbens szakboltunkat, nagyon sokan meglátogattak bennünket és kipróbálták gépeinket. Mindig öröm látni az arcokon, mikor valaki igazán ráérez a fekvőzés örömére. Könnyű beleszeretni, talán ezért is félnek páran a próbától...
Az eltelt időszak alatt sokszor előfordult azonban már, hogy az érdeklődő nem tudott azonnal dönteni, vagy kifejezetten várni akart még valamelyik beharangozott újdonságra. Később aztán hiába jött meg az új termék, hiába adódott egy jó vételi lehetőség, nem tudtuk értesíteni, mivel nem ismertük az elérhetőségét.
Legutóbb 2 hete volt egy olyan esetünk, mikor a leginkább szimpatikus reku nem volt a boltban, csak kistestvére, ami ugyan nagyon tetszett az illetőnek, viszont éppen aznap foglalózta le másvalaki, meg mégsem ugyanaz a kettő. Megbeszéltük hát, hogy a következő héten felviszem Egerből a sajátomat kipróbálásra. Így is történt, azóta is ott porosodik szegény a boltban... A dolog nem lenne említésre sem érdemes, ha nem szeretném használni ismét otthon! Így viszont nem tudom, hogy csak közbejött valami, ezért a késedelem, vagy esetleg meggondolta magát az illető. Egyszerű lenne felhívni, ha tudnánk a telefonszámát, de sajnos nem kértük el.

Elhatároztam hát, hogy vevőink és a magunk érdekében is, bevezetünk egy kis változtatást: Ezentúl ha valaki kipróbálja valamelyik fekvőnket, elkérjük elérhetőségi adatait. Így elkerülhetjük a hasonló gondokat, ráadásul értesíteni is tudjuk, ha valami olyan történik, ami várhatóan érdeklődésre tarthat számot a részéről. Ezen új szolgáltatásunk révén remélhetőleg méginkább a kedvében tudunk járni vásárlóinknak, hiszen kevésbé maradnak le egy-egy príma lehetőségről.

Nincsenek megjegyzések: