2008. május 6., kedd

Edzőtúra I.


Már 3 hetünk sincs a Tour de Pelso-ig, ezért úgy éreztem, hogy ideje edzeni rá. Elvégre 201 km az nem semmi. Ekkora távot sose tekertem még.

Múlt pénteken felkerekedtünk hát fiammal, hogy első lépcsőben átkarikázunk Szlovákiába. Egerből indultunk fél 11-kor. Nagyrészt a 25-ös úton haladtunk Szarvaskő, Egercsehi, Bekölce, Borsodnádasd, Arló majd Ózd érintésével. A határt Bánrévét elhagyva úgy léptük át, hogy észre sem vettük egy ideig. Utólag derült csak ki, mikor szlovák nyelvű táblákkal találkoztunk, hogy már Szlovákiában vagyunk. Kinn elfogyasztottuk kis elemózsiáinkat, majd visszafordultunk.
Átmentünk még egy utunkba ugyan nem kerülő, de érdekes gyaloghídon, majd visszafelé felfedeztük, hogy hol állhatott a határállomás. Érdekes, hogy Magyarország kitáblázta magát, Szlovákia viszont nem.Visszafelé kicsit belehúztunk, az utolsó 25 km-en végig 35-45 km/órával száguldoztunk.
Jó volt, összesen 125 km-t mutatott az óra hazaérve.

Nincsenek megjegyzések: