Ádám szerint a tavalyi 685 km-es "nagy" Race Across Hungary (RAH) után az idei, mindössze 272 km-es verzió akár RAH-sprint-nek is nevezhető!
Ha valakiben felmerülne a kérdés, hogy miként lehet ugyanaz a verseny ennyire különböző távú, hát egyszerű: tavaly nyugat-kelet irányban szeltük át Magyarországot, míg idén észak-déli irányt választottuk, többek közt azért is, hogy többen vállalkozzanak a táv legyűrésére. Többen is lettünk, hiszen kilenc fő sorakozott fel október 10-én éjszaka 0 óra 59 perckor Balassagyarmaton a rajthelyen. (Az indulás időpontjából egyébként tisztán látszik, hogy most nem én voltam a főszervező, ugyanis én ekkor vagy még később szoktam lefeküdni aludni...)
Elindultunk hát, és bár a szervező, Gábor úgy képzelte, hogy mindannyian nagyjából együtt fogunk maradni a táv folyamán, tulajdonképpen párszáz méter után szétszakadtunk. Én például még ügyetlenkedtem kicsit a gps-em bekapcsolásával, így mire utolértem a többieket, Pupu és Ádám már el is húzott tőlük. Az első emelkedőket követően elindultam ugyan, hogy utánuk eredek, de pár km után letettem arról, hogy együtt haladhatok tavalyi RAH-os társaimmal. Kicsit szomorú lettem ugyan ettől, dehát aki lassan eszmél, hogy a "Race" tulajdonképpen versenyt jelent, az bizony lemarad!
Innentől egyedül tekertem a sötét éjszakában, úgyhogy csak annyi információm volt a többiekről, amennyit telefonon sikerült megtudnom. Mivel Pestre beérve már igencsak álmos lettem, így a mobilomat próbáltam igénybe venni, hogy egy kis beszélgetéssel ébren tudjak maradni. Nem volt egyszerű, a hajnali 4 és 7 közötti 3 óra jelentette a legkeményebb megpróbáltatást. Távban ugyan ez nem volt még sok, de ekkorra már a hőmérő higanyszála minuszba csapott, ami abból is látszott, hogy az út menti árkokban már a fűre fagyott a dér, de érzetben az álmosság csak tovább rontott a helyzeten. Fázós lévén, felvettem már valamennyi magammal hozott ruhát (felül például két téli szélálló meleg felső és még egy thermo-s hosszúujjú ambringás felső és egy ujjatlan trikó is volt rajtam), de még így is fáztam kicsit! Hiába a kamásli, a bankrabló maszk, a 3 nadrág, a 4 felső, a legmelegebb téli kesztyű, ha az ember fázós és álmos, akkor bizony szenvedés jut osztályrészül.
Nem is csodálkoztam tehát azon, amikor megtudtam, hogy Pesten hárman is feladták a versenyt, engem is csak a makacsságom tartott vissza, miközben bizonygattam magamnak, hogy meg tudom csinálni. Közben mindenesetre megfogadtam, hogy többet ilyen korán nem fogok indulni, mert nem passzol a bioritmusommal. Mindent kipróbáltam: megálltam, öltöztem, átöltöztem, ettem, ittam, telefonáltam, hangosan beszéltem, csak hogy ne aludjak el és ne fagyjak meg. Inni például nem sok kedvet éreztem, ugyanis olyan hideggé hűlt le a kulacsba rakott ital, hogy pár korty után lefagyasztott belülről. Rendesen le is lassultam, így mikor 117 km-nél jártam, a Puputól telefonon megtudtam, hogy már 30 km-rel előttem járnak!
A lemaradásom tehát óriásira duzzadt az élen haladó Pupuhoz és Ádámhoz képest, ami csak tovább nőtt napfelkeltéig, illetve amíg ki nem sütött a nap.Szerencsére ez is bekövetkezett és a nap sugaraival ismét visszatért belém az élet. A hőfok emelkedésével együtt a sebességem is egyre növekedett, az utolsó 4 órában már jellemzően 30-35 km/h közötti sebességgel sikerült robognom, végül 13:25-kor haladtam át a képzeletbeli célvonalon harmadikként 25,9 km/h-ra feljavított átlagsebességgel.
Gratuláltam Pupuéknak majd miközben vártunk a többiekre, megosztottuk egymással úti élményeinket.
Pupu például a következőképpen élte át a történteket, íme az írása:
Úri dolgom volt, feleségemmel autóztunk Balassagyarmatra, nem kellett hat órát vonatoznom, mint Novák Ádámnak… Negyedórával a rajt előtt érkeztünk, alig volt időm összekapni magam. Aztán egy csoportkép a mezőnyről, és mehetünk. Csillagos ég alatt csípős hideg volt, egy szál vékony passzentos nadrágomban nagyon bizsergette a combom, belehúztam hát rendesen, hogy felmelegedjek. Amúgy sem akartam taktikázni: ezt végig kell nyomni keményen, és kész!
Alig pár kilométer után befogott és megelőzött Ádám, de nem nagyon gyorsan húzott el, még a Rétság utáni dombon is láttam a piros villogóját. Erősen hajtottam az emelkedőkön, a lejtőkön is eresztettem (60,2 km/óra v olt a csúcs), ami sötétben eléggé izgalmas, noha nagyon jó a világításom. A Börzsönyben egy kuvikkal felelgettünk egymásnak. Három óra alatt értem Vácra, négy alatt a Lánchídhoz. Taksony végénél épp elemet cseréltem a fényszóróban, amikor meglepetésemre elment mellettem Ádám: mivel nagyon fázott, melegedett és teázott egy benzinkútnál, húsz percet veszített. Kisvártatva utolértem, mert épp – persze menet közben, mint én is mindig – evett, és innen már együtt haladtunk tovább. Utazósebességünk 28-30 km/óra között járt; nem segítettük egymást szélárnyékkal, egymás mellett mentünk. Lassan megvirradt, és Murla hívott telefonon, hogy egy kis beszélgetés átsegítse álmosságán. Meggyötörte a fázás, 30 km volt a lemaradása.
Mi repesztettünk tovább, de Kalocsa előtt Ádám gumidefektet kapott. Kicsit visszavettem a tempóból, hogy utolérhessen, de hiába: mint utóbb kiderült, nagyon nehezen jött le a külső gumi a kerékről, hosszú kínlódást okozott. Egyedül hajtottam tovább, már szép napsütésben, Sükösd hosszú lejtőjén elrágcsálva második vajas kenyeremet. Még néhány Cerbona, egy kulacsnyi víz és három Red Bull fogyott az úton. Jól ment a hajtás, Baja után, a végső szakaszon már végig 30 fölötti tempóval – 11 óra 13-kor, tehát 10 óra 13 perc elteltével elsőként értem be a Teaházhoz Hercegszántón. A 268 kilométeren 9 óra 46 perc volt a menetidő, az átlagsebesség 27,4, nagyon elégedett vagyok vele. Milyen más volt most minden, mint tavaly, amikor sokat kínlódtam a talpzsibbadással, és Balázs Peti szinte a hátán vitt be a célba! Kár, hogy ő most nem jött – nem szereti a hideget.
Alig kaptam kézbe barna sörömet, már Ádám hívott, hogy merre kell menni a faluban, és 11 perccel utánam be is futott, frissen és vidáman. Murla két órával később érkezett meg – nem mi győztük le őt, hanem az éjszaka és a hideg. Három résztvevőre már nem számíthattunk, ők feladták. Az ötletadó és szervező Róbert Gábor harmadmagával messze Baja előtt járt még, őket az vetette vissza, hogy egyesek lámpa nélkül (!) vágtak neki egy éjszakai kerékpárversenynek, és mindenféle segítségre, támogatásra szorultak. Nem is érti az ember…
Nagyszerű túra volt, számomra végig élvezetes és pozitív élmény, köszönöm az ötletadó és tervező Gábornak, valamennyi résztvevőnek és segítőnknek!
A versenyt végül hatan teljesítettük, sorrendben a következők:
Karlovitz "Pupu" Kristóf, a rangidős,
Novák Ádám, a tavalyi győztes,
Murlasits Attila, szerény személyem,
Róbert Gábor, a főszervező,
Kasza Róbert, a házirekus,
Boros János, a hagyományos bringás.
Gratulálok minden résztvevőnek!
