2010. október 17., vasárnap

Évzáró túra

Köszönöm mindenkinek, aki eljött az év utolsó Ambringa-túrájára tegnap!
Elfelejtettem ugyan pontosan megszámolni, hogy hányan voltunk, de 20-nál is többen indultunk neki a képek alapján összeírva. Közben páran lekapcsolódtak, mivel ők már hazafelé tartottak saját túrájukról.
Bár talán nem minden résztvevő tudja, de Pupu a hídon való áttekerés közben teljesítette 33.333. rekus km-ét. Gratulálok neki ezúton is!
A tervnek megfelelően Vácig mentünk fel, ahol némi kellemetlenség ért, ugyanis pár száz méterrel a kompátkelő előtt leszakadt a lámpatartó konzolom. Még szerencse, hogy nem a RAH-on ért ez a probléma éjszaka. Így míg a többiek a cukrászda örömeit élvezték, én szerelgettem egy kicsit.
Visszafelé ránk is sötétedett, ami okozott némi problémát, ugyanis nem volt mindenkinek megfelelő első világítása, de ezen sorba rendezett menettel próbáltunk segíteni. Végül gond nélkül értünk vissza a bolthoz 1/4 8-ra.
Már most várom a márciust, a jövő évi első közös túrát! Addig is mindenkinek kellemes időtöltést és jó tekeréseket kívánok a hátralévő hónapokban!

Nincsenek megjegyzések: