2011. május 2., hétfő

Spezi 2011 beszámoló I.rész


Mentünk, láttunk, próbáltunk és most beszámolunk... (Remélem már vártátok!)
Persze nem mindenről, hiszen két nap tömény élményanyagát nehéz átadni, de igyekszem azért némi képet festeni a különleges kerékpárok legnagyobb kiállításáról.
Ha valaki most ment volna ki rá először, akkor biztosan ugyanazt érezte volna, amit én 6 évvel ezelőtt: hihetetlen hangulat, rengeteg furcsábbnál-furcsább szerkezet és ember, sok ötlet és rengeteg tapasztalat a kipróbálható számtalan bringával, egyszóval hatalmas élmény. Mivel minden évben kinn töltöm mindkét SPEZI napot, hogy mindent rendesen végig tudjak nézni, ráadásul más európai kiállításra is el szoktam látogatni (pl az Eurobike), így világosan látszik számomra a fejlődés, a változás. Jó látni például, hogy egyre többen érdeklődnek a különleges kerékpárok iránt. Míg pár éve még nem volt nehéz parkolóhelyet találni a kiállítás közelében, most már egész távol kell leraknia annak az autóját, aki nem érkezik meg a nyitás előtt. A jegyvételre várakozók sora is korábban maximum 8-10 méteres volt, most már csúcsidőben kb 30 m hosszan várakoztunk, így a sor vége kinyúlt az épületen kívülre!
Két éve a főépület előtti tér még szabad placc volt csupán, ahol a látogatók lelakatolva otthagyták a bringáikat, most már ez is körbekerített, zsúfolásig megtelt kiállítási terület lett. Érdekes például, hogy ez a külső helyszín egyre szimpatikusabb a gyártók számára, sokan részben vagy egészben ide költöztek ki a belső területekről. A tavaly nagyobb helyszínre telepített próbapálya idénre szűkössé vált, sokan a környező utcákon biztosítottak próbalehetőséget az érdeklődők számára. Röviden tehát látható, érezhető volt a fejlődés annak ellenére, hogy idén pár gyártót hiányoltam a megszokottak közül, vélhetően a gazdasági válság a kisebbek közül néhányat nehéz helyzetbe hozhatott. A válság az újdonságok területén is megfigyelhető volt számomra, a legtöbb gyártó kevesebb és kisebb horderejű fejlesztésekkel tudott csak kijönni.
Mindezek ellenére azért idén sem volt hiány újdonságokból. Trendként el lehet mondani az egyre gyorsabban és egyre kisebb méretűvé összecsukható háromkerekűek térnyerését, valamint az egyre nagyobb méretű kerekekkel kialakított kétkerekűek megjelenését. Emellett az elektromos rásegítések is gyorsan terjednek, valamint a burkolatos megoldások is fejlődnek. Nézzünk akkor az újdonságok közül első körben párat, melyeket az általunk képviselt főbb márkák mutattak be:

Azub
A csehek tettek ki magukért talán a leginkább idén, hiszen sok újdonságot tudtak bemutatni. Megjelentek a két új, kicsire gyorsan összecsukható tadpole (elöl két, hátul egy kerekű) trike-kal, melyek közül az egyik ráadásul hátsó lengéscsillapítással is rendelkezik. (Ennek tavaly már bemutatták a prototipusát, de azóta áttervezték némileg, például most már twist rendszerűvé tették, magyarán a hátsó kerék összecsukáskor 90 fokkal elfordulva befekszik a két első kerék közé.)Hat éves fejlesztési munka eredményeként kijöttek egy kétszemélyes, kétkerekű tandem fekvőkerékpárral, mely szintén összecsukható, illetve szétszedhető, ráadásul kellően merev és erős komoly csomagos túrákhoz is. Finomították a korábbi modelljeik egyes részleteit, például a hátsó lengőkaron a kitámasztó rögzítését, sőt az ülés vázhoz rögzítésének megoldására is kialakítottak egy új megoldást. Mindezek mellett még a táskáikat is volt idejük finomítani, sőt hamarosan egy burkolattal is meg fognak jelenni a háromkerekűikhez. Terveik közül sajnos későbbre tolódott a tavalyi rekus találkozón már általam is kipróbált lowracer gyártásba vitele, de azért erről sem mondtak még le. Sőt megsúgták, hogy remélhetőleg 1-2 év múlva a delta trike-ra vágyóknak is fognak tudni kínálni megoldást!
Van tehát náluk fejlesztés keményen, ami kifejezetten üdvözletes!

Challenge
A hollandok legkedveltebb gyártója most inkább csak kisebb fejlesztésekkel rukkolt elő, mint például az Alizé trike 24-es hátsó kerekű verziója, egy új féloldalas kerékfelfüggesztéshez kialakított dinamó, vagy a Furai modell országúti kerekekkel. A háromkerekűiket most már rendelni lehet hálós üléssel is (az ICE ülését használják, mely az egyik legjobb egyébként). Szebb és könnyebb lett a dönthető felső kormányuk, valamint a láncvezető görgőiken is tovább finomítottak.


ICE
Az angolok a tavaly teljesen megújított modellpalettájukon inkább csak apróbb módosításokat eszközöltek, de ez nem is csoda, mert nagyon jól sikerültek. Ahogy tavaly a próba engem ejtett teljesen rabul, úgy idén a fiam volt az, aki beleszeretett a Vortex modellbe, pedig a háromkerekűek eddig nem tudták magukat igazán belopni a szívébe. Az új hálós ülésük nagyon kényelmes és príma az oldaltartása, jobbat én még nem találtam.


Hase
Tavaly az Eurobike-on már megcsodálhattam, idén tehát már nem jelentett igazán nagy újdonságot a számomra a Klimax modelljük, mely a Kettwiesel-nek egy elektromos hajtással és levehető esőburkolattal ellátott verziója. Ötletes, nem véletlenül nyertek vele díjat a Eurobike-on!


HP-Velotechnik
A fő attrakciójuk a pár másodperc alatt összecsukható Gekko trike volt, mely némileg meglepetés tőlük, hiszen semmilyen lengéscsillapítással nem rendelkezik, pedig a lengéscsillapítás fontos a németeknek. Úgy látszik azonban, hogy muszáj volt nekik egy kedvezőbb árú trike-kal megjelenniük, ha nem akartak piacot veszíteni. Érdekes újítás volt még a magasított ülésű Scorpion, melyben 37 cm magasan (tehát kb az autók ülésének magasságában), 8 illetve 11 cm-rel magasabban ülhetünk, mint a normál hálós illetve a kompozitos ülésben. Inkább a lassabb tempójú haladásra megfelelő, ugyanis a borulékonyság a magasabb súlypont miatt jelentősen megnő. Városban, idősebbek számára azonban hasznos.

KMX
Úgy tűnt, az angolokat a válság visszafogta, így nem kényeztettek el túl sok újdonsággal. A legfontosabb talán az új, immáron alumínium vázas Venom volt, amit remélhetőleg majd követnek a további modellek hasonló, kisebb súlyú verziói is. Kiváncsian várjuk!


Optima
Ők viszont jelentős újdonságokkal rukkoltak elő, ráadásul nem verték előre nagy dobra, így annak ellenére meglepetésként ért a dolog, hogy szóban már említették hónapokkal ezelőtt, de nem vártam mostanra, hogy be is mutatják. Sajnos az összecsukható Baron még mindig nincs gyártásban, de a szuper könnyű Baron Elite és az országútis kerekekkel ellátott új Baron highracer már rendelhető. Négy sikeres modelljüket is áttervezték, így a felsőkormányos Lynxx és Orca helyett lesz az Oryx20 és Oryx26, az alsókormányos Dragon és Condor helyett pedig a Falcon20 és Falcon26. Az új modellekben más a hátsó lengőkar, módosították a geometriát a nagy sebességnél még stabilabb menettulajdonságok érdekében, sztenderdizálták a vázakat, így ugyanazon vázból többféle modell is építhető, javul a variálhatóság, költséghatékonyabbá válik a gyártás.

Steintrikes
Alkalmam volt végre kipróbálni az Explorer trike-ot, mely az egyetlen olyan össztelós háromkerekű fekvő, melynek hátul 26-os kereke van. Nem volt egyszerű dolga, hiszen a HP-Velotechnik Scorpion fs és az ICE Sprint fs modellek már elég magasra helyezték a lécet nálam, bár mindkettő 20"-os hátsó keréken gurul. Ami elsőre megdöbbentő különbség volt, az az Explorer hihetetlen fordulékonysága, hiszen kb 2 méterrel kisebb íven megfordul, mint a Scorpion. Az első lengéscsillapítás is gyönyörűen teszi a dolgát (75mm-es rugóút!), bár ebben az ICE az etalon számomra annak ellenére, hogy a rugóútja annak rövidebb, viszont a kanyarstabilitása miatt nálam első helyen van. A Steintrikes terhelhetősége is fantasztikus, szinte mindent kibír a gyári adatok szerint, tehát aki igazán strapabíró, kényelmes össztelós trike-ot keres, annak az Explorer kiváló megoldás lehet. Aki viszont nem ragaszkodik a 26"-os hátsó kerékhez, annak a Mungo modellt javasolja a gyártó, mely szinte minden egyébben megegyezik az Explorerrel. Bemutattak még egyébként egy négykerekű quad modellt, valamint egy kézi hajtányt is, illetve kipróbálhattuk velomobiljukat is az új nyitható felsőrésszel.
Az első beszámolóba most ennyi fért bele, hamarosan írom a folytatást pár különlegességgel, érdekességgel. Mi lesz még abban?
Például kipróbáltam egy gyönyörű Troytec lowracert, illetve mutatok egy új kétszemélyes velomobilt, hogy csak két dolgot említsek. Viszlát hamarosan!

1 megjegyzés:

Nippon írta...

Szia Attila!
Nagyon tetszett a beszámolód. Szívesen láttam, néztem volna még több képet, videót a beszámolóról. Úgy képzeltem, hogy a leírásban szereplő modellekről vagy egy képsorozat ikon képek formájában melyre rákattíntva megjelenik nagyobban és lapozhatová válik. Vagy egy rövid egy-két perces videók az éppen aktúállis, témában szereplő modellről, standról, gyártóról.
Így is nagyon szép lett köszönöm, hogy megosztottad élményeidet, benyomásodat. (Gábor)