2009. április 7., kedd

Két évesek lettünk

Vasárnap, április 5-én tartottuk az Annyira Más Bringabolt második szülinapját. A program elég összetett volt, reggel fél 9-kor kezdődött és 17 óra után ért csak véget.
Reggel főként a versenyen indulni szándékozók gyülekeztek a boltban, de eljött pár kísérő rekus is. Negyed 11-kor indultunk el a versenyre, bízva abban, hogy jó bemelegítés lesz a 20 km-es út. Először még a megszokott útvonalunkon haladtunk, de mivel a sok járókelő-sétáló miatt nagyon lassan lehetett haladni a kerékpárúton, így egy idő után inkább kimentünk a 11-esre, hogy ne késsünk el.
Kiérve szinte csak annyi időnk volt, hogy átvegyük a rajtszámot, lepakoljunk, röviddel utána már be is álltunk az indulásra várók sorába. Az időfutamon kellően nagy feltünést keltettünk szokatlan járgányainkkal, sokan néztek ránk furcsálkozva. Az eredményeink a kevés edzés ellenére jók lettek, bővebbet korábbi bejegyzésemben olvashattok.
Visszaérvén a célba izgatottan vártuk az eredményekre, melyeket időnként kinyomtatva kiakasztottak. Kis evés-ivás után több részletben indultunk vissza a bolthoz, ahová fél 3-ra volt meghírdetve a szülinapi buli. Mikor két rekus barátommal visszaértünk, éppen a Pythont próbálta elsajátítani valaki a védett zsákutcában. (Később még páran megpróbálkoztak a megülésével, volt aki több métert is meg tudott tenni vele.) 15-16 óra között volt szerintem a legnagyobb a tömeg, folyamatosan érkeztek az emberek, egyre-másra tűntek fel az ismerős kedves arcok. Pontos létszámot nem tudnék mondani, de biztos, hogy legalább hatvanan jöttek el hozzánk. Mivel azonban sokaknak hamar el kellett mennie, egyesek meg csak késve érkeztek, így jobban eloszlott a létszám. Volt aki csak pár percre ugrott be hozzánk, de mindenkinek nagyon örültünk. Jó volt érezni, hogy folyamatosan nő a rekus közösség létszáma és tapasztalataim szerint a lelkesedés is. Persze, ahogy az lenni szokott, fényképezni csak akkor tudtam, amikor már kevesebben lettünk. Még a szülinapi tortáról is majdnem elfelejtkeztünk a nagy rohanásban, de szerencsére még voltunk páran, mikor végre eszünkbe jutott...
Összességében szerintem jól sikerült a buli, legalábbis sokan ezt mondták, én meg örömmel hiszek nekik!

3 megjegyzés:

BangDe írta...

Még egyszer boldog szulinapot és további sok sikert a rekumbensek johírének oregbítésében. Nagyon lelkesíto olyan emberekrol hallani, olvasni, akikrol látszik, amit tesznek, a biciklizés oroméért teszik - lásd szulinapi fotok. Még egyszer gratula és koszonom.

Bartos Tibor írta...

Kedves Attila,

a bolt megnyitásával nagy fába vágtad a fejszédet két éve, de én ezt úgy értem, hogy nem az erdő kiirtása céljából, hanem hogy szép, új ligetet telepits a korhadt fák helyére :-)

Természetesen a távolság miatt csak lélekben lehettem ott, deazért ott voltam Veletek.....

Remélem összefutunk Germesheimben, én valószinüleg szombaton leszek ott, nyitástól késő délutánig.

Üdv,

Tibor (azaz "recutibi", ugyanis már minden internetes oldalon ezzel jelentkezek be....)

Murla írta...

Köszönet mindenkinek, aki eljött, illetve aki velünk volt lélekben!