2008. augusztus 31., vasárnap

Eurobike kiállítás és Cseh rekus találkozó

Sikerült végre megszerveznem a szeptemberi programjaimat. Két külföldi út fért bele:
1, A jövő héten pénteken (szept.05) kiutazom Friedrichshafenbe az Eurobike-ra. Két napom lesz arra, hogy megpróbáljam végigjárni ezt a hatalmas kiállítást, remélem valamelyest sikerül. Alapvetően azért látogatok ki, mert több várható érdekességet is szeretnék megtekinteni (illetve kipróbálni) rekus fronton, valamint a kerékpáros ipar egyéb új termékeit sem árt megismernem még időben. Haza csak nyolcadikán, hétfőn indulok, utána igyekszem mihamarabb beszámolni a látottakról.

2, Alighogy hazaérek, szerdán délután (szept.10.) már indulok is ki a Cseh rekus találkozóra, Hodonin régióba. Ez jóval közelebb van, még 300 km-re sincs Pesttől. Már jelentkeztem is rá (jelentkezési lap), én leszek a 131. résztvevő, úgyhogy szép nagy csapat fog ott összejönni várhatóan. Itt szintén két napot fogok tudni eltölteni. Csütörtökön lesz egy kellemes 100 km-es túra, majd este társasági programok, pénteken pedig rövidebb kerekezést követően ügyességi és gyorsasági versenyekre lehet számítani. Szállás sátorban oldható meg a Camp Josef kempingben, melynek költsége 60 CZK/sátor és 50 CZK/személy. Jeleztek ugyan kisebb egyéb költségeket is (pl gépkocsi és/vagy lakókocsi díj), de ez még az információt adó hölgy számára sem volt tiszta. Sajnos a rekus mezről már lemaradtunk, de a gyártótól még rendelhető.
A lényeg, hogy ha valaki még kedvet kapna ehhez a bulihoz, akkor jelezze, mert például az utazásban, vagy a bringaszállításban várhatóan tudok segíteni, mivel egyelőre csak ketten megyünk (legalábbis úgy néz ki). Örömmel látnék minden kedves rekus ismerőst!

2008. augusztus 30., szombat

Challenge Furai


Még júliusban jelent meg egy hír az új Challenge "csodagép"-ről a Furai-ról. Furcsa volt, hogy nem a holland gyártótól közvetlenül, hanem csak a honlapjukról szereztem tudomást a fejlesztésükről. Természetesen rögtön kérdőre vontam őket, hogy miért nem tájékoztattak előre egy ilyen fontos eseményről. Kiderült, hogy evvel a modellel kicsit megelőzték a terveiket. Előzetesen ugyanis csak 2009-re szerettek volna megjelenni a Furaival, azonban a prototípus hatalmas sikert aratott annál a pár holland kereskedőnél, akiknek megmutatták. Olyannyira, hogy rögtön meg is rendeltek tőlük egy kisebb induló sorozatot. Ez elég erős nyomás volt arra nézve, hogy igyekezzenek a tervezettnél nagyobb energiákat fordítani a végmunkálatokra, így augusztus közepére-végére sikerült is legyártaniuk a megrendelt mennyiséget.
Ebből ugyan csak az ottani piacra jutott volna, de büszkén jelentem, hogy nekem sikerült egy példányt megszereznem. (Az egyik több darabot rendelő kereskedőjüktől egyet elvettek és nekünk adták...) Ez nagy dolog, mert jelenleg ez a modell még csak pár kiemelt kereskedőnél létezik, a legtöbb európai országban pedig csak álmodozhatnak róla legalább októberig.

Hogy miért is különleges a Furai?

Ahogy már a korábbi bejegyzésben említettem, ez egy 24"-os kerekekkel konstruált middle racer. Ezzel a Challenge egy új, egyedülálló kategóriát teremtett meg, mely kiválóan ötvözi a magas építésű versenygépek (highracerek), az alacsony versenygépek (lowracerek), valamint a túragépek előnyös tulajdonságait:


  • gyors, mivel kis frontfelületű;

  • üléspozíciója középmagas, így amellett, hogy jól látható a forgalomban, mégis alkalmas még az alacsonyabb bringások számára is, mivel le tudják tenni megálláskor a lábukat.

  • 24"-os kerekek révén nagyon komfortos még első teló nélkül is;

  • az új fordított rendszerű hátsó lengéscsillapítás révén egyrészt rövidebb a tengelytáv, miáltal fordulékonyabb, másrészt ugyanakkor az ülés is fektetettebb tud lenni.

Természetesen mindezt a szokásos gyönyörű Challenge részletekkel megfűszerezve kapjuk, miáltal még egyedibbé válik ez a kiváló fekvő.
Most, hogy megérkezett Budakalászra és vidéki utam után visszajutottam a boltba, végre alkalmam volt személyesen is kipróbálni az interneten már megcsodált járgányt. Sala és Zoli már előttem mentek vele keveset, és nagyon pozitív véleményt mondtak telefonon, így alig vártam, hogy a kezeim közé kaparintsam a kicsikét.


Nem csalódtam. Minden a várakozásnak megfelelő volt rajta. Kis sebesség mellett is kiválóan irányítható maradt, nagyobb sebességnél pedig elengedett kézzel is tudtam vele menni kb 2 perc után. Kellően fordulékony, egyedül csak arra kell ügyelni, hogy szűk kanyarban ne ütközzön a sarok az első kerékhez. Ez nekem mondjuk nem jelentett gondot, mivel a Rans-omnál ezt már megtanultam, így automatizmussá vált ennek kezelése, de elsőre egy kezdő számára még odafigyelést igényelhet. De ha már a hajtóműnél tartunk, az egy darabból készült lánctányér és rockring igényes és gyönyörű megoldás.
A kényelemről a már sokat dícsért új hátsó telórendszer gondoskodik pazar módon, elöl pedig nem hiányzott nekem a teló még a tó melletti földúton haladva sem. (Természetesen lehet kérni merev villa helyett headshock rendszerű első telóval is, de szerintem nem szükséges kiadni erre plusz összeget.) A kapott ülésszivacsot viszont kapásból lecserélném, mivel egy ilyen zárt cellás hab egyáltalán nem szellőzik. Ha viszont Ventisit kerül rá, akkor a legjobb szellőzést kapja az ember, mivel még az aluülésen keresztül is képes a levegő áramlani a könnyítő lukaknak hála.

Sajnos nem volt időm hosszabb távon letesztelni a Furai-t, de majd később erre is sor kerül. Az viszont biztos, hogy nekem nagyon tetszik. Eddig mindig kicsit gondban voltam, hogy mit ajánljak azoknak, akik csak egy bringát szeretnének, de az legyen gyors is, kényelmes is, városban és túrázásra is használható, azaz amolyan igazi mindenes. Ez főleg akkor volt probléma, mikor az érdeklődő csak 165-170 cm magas volt de ugyanakkor tartott a Hurricane jellegű alacsonyabb típusoktól. Most viszont már tudok majd mit ajánlani!

2008. augusztus 29., péntek

Leiba x-stream


Meglátogattam Antit és kipróbáltam a velomobilját, egy Leiba x-stream-et. (Köszönet érte!)

Igaz, egy évig tartott valóra váltania álmát, de úgy érzem, hogy végül a sok nehézség ellenére szerencsésen alakult a választása. A Leiba több szempontból is jobb döntés, mint az elsőre kinézett Aerorider, vagy akár a Sunrider. A legfontosabb előnye talán a jelentősen kisebb tömege, mely miatt motor nélkül (vagy lemerült aksival) is könnyebb tekerni vele, illetve a hatótávolsága is nagyobb. Számára előnyt jelent a 26-os hátsó kerék is, mivel így nem kellett újabb elektomotort vennie, tudja használni az Azub 5-ösében lévőt.
A gép formája a mindennapi használatra optimalizált, formás. Kellően rövid, így nem okoz gondot a tárolása, szállítása, kisebb helyen meg tud fordulni. Viszonylag magas építése miatt ráadásul jól lehet belőle előrelátni, ami a legtöbb velomobilnál közel sem ilyen jó. Mivel felül nyitott és teljesen burkolt kialakításban is használható, így mindenféle időjáráshoz ki lehet választani a megfelelőbbet. Szélvédője ugyan műanyag lapból készül, miáltal sérülékeny, könnyen karcolódik, azonban kicsi és csak hajlított (azaz nem domborúan formázott) kialakítású, így bármikor könnyen lecserélhető. A gyári kivitelhez képest annyi változtatás már történt, hogy a burkolatot Anti felmatricázta (nagyon vidám lett) és a Bionx-et is beszerelte, valamint egy kisebb első extra szélvédőt is felrakott, hogy a menetszelet a nyitott használatnál kevésbé érezze.

A próba érdekes tapasztalatokkal szolgált, de mindenképpen teljesen pozitívnak összegezhető. Egy jól átgondolt, kényelmes velomobilt ismertem meg. Az enyémhez képest az összteló miatt sokkal jobban tolerálja az úthibákat. Az első lengéscsillapítása ugyan keményebb, mint ahogy Anti szeretné, de nekem nem tűnt rossznak. Nyilván a menetstabilizálás és a kis kerékjárat miatt nem készítik puhábbra. A menetzaj ugyan erősebb a Leibában, de ez a merev karosszériának köszönhető, ami membránként felerősíti a zajokat. Furcsa volt például, hogy a Bionx hangját eddig nem nagyon vettem észre egyik burkolatlan fekvőnél sem, ebben a burkolatban viszont határozott morajjal jelzi, ha dolgozik az elektromos rásegítés. A motor erejére egyébként nagyobb emelkedőknél szükség is van, viszont hihetetlen élmény felfelé száguldozni...
Ha már a sebességnél tartunk, ebben szintúgy Anti gépe nyerne az enyémmel szemben, mivel lekerekítettebb formát lehet összehozni merev burkolattal, mint kifeszített szövettel. Sík úton könnyű volt vele gyorsan tekerni, csábított a száguldásra, de ellenálltam, hiszen nem akartam leamortizálni egy rossz mozdulattal, vagy egy durva kátyúba kerülve.

Meglepő volt viszont, hogy milyen jól szellőzött a szinte teljesen zárt burkolata ellenére. Ennek legfontosabb előidézői egyrészt a farokrész szellőzőlukai, másrészt a kerékjáratban elhelyezett nyílások voltak (melyek a kormányrudazat miatt vannak ott). Kíváncsi leszek, hogy esős időben mennyire fog itt bejönni a víz. Persze télen szintén érdekes lesz majd megtapasztalni a szellőzés megfelelőségét, de most az esti 22 fok körüli hőmérsékletben kellemesnek éreztem.


A kormányzás szintén nagyon tetszett. Az előre-hátra dönthető botkormányok kellően precízek, jól kontrollálhatók, ugyanakkor kevés helyet foglalnak el. Egyetlen problémám az volt, hogy a viszonylag kis fordulókör ellenére a megfordulás a kisebb mellékutcában csak hátramenet közbeiktatásával volt megvalósítható. Ráadásul mivel a "flinstone" módszerhez csak a jobb lábnak van kivágva az alj, ez kicsit körülményesen sikerült nekem, bár ez kis gyakorlattal nyilván jobban menne. Nagyon tetszett viszont a lámpa és az index kapcsolóinak megoldása, melyek a botkormányok végén kaptak helyet.

A hely nem tűnt kevésnek, jól elfértem benne, sőt még némi csomagot is be lehet pakolni az ülés mögötti részbe. Ide berakható a velomobil tetőburkolata is némi szétszedést követően. Elöl kicsit útban volt a Bionx aksija, de csak minimálisan.

Mindent összevetve nagyon nagy élmény volt a próba és teljes szívvel gratulálok Antinak a príma velomobiljához!

2008. augusztus 25., hétfő

Ambringa túra - augusztus


Talán az első alkalom volt, hogy pontosan, időben tudtunk indulni fél háromkor. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy mindenki időben érkezett a túrára. Többen már 11 körül megjöttek, délre pedig már minden rekubérlő javában próbálgatta a fekvőjét. Olyan is volt, aki a próbák végére megváltoztatta a választását, és másik fekvő mellett döntött.Az idő most kissé bizonytalankodott, koradélután már úgy tűnt, hogy esőt is fogunk kapni a nyakunkba, vagy fekvősen nézve a hasunkra. Szerencsére végül megkegyelmeztek nekünk az égiek és csak a széllel kellett megbírkóznunk, ami egy rekus számára alapvetően kisebb probléma...


Tizenketten jöttünk össze, és a kívánságnak megfelelően végül most is észak felé indultunk. A leányfalui kompnál lévő büfénél volt ismét az első megállónk, ahol ettünk-ittunk egy keveset. A büfénél várakozók között szokás szerint sikert arattunk bringáinkkal, sőt most egy hölgy rögtön ki is szerette volna próbálni a fekvőzést. Kis segítséggel ment egy keveset, bár elég rossz terepet választott, mivel az ottani mély murvában nehezen tudott boldogulni. Itt egyébként én is kihasználtam az időt és kipróbáltam egy általam eddig csak az internetről ismert fekvőt, a Lightning Phantom-ot. Jó kis gépnek tűnik, jellegében a Rans V-rex-hez, illetve a TW-Bents Action-plus-hoz hasonló. A kormánya tipikus Lightning, az ülése úgyszintén. Nekem kicsit túl zárt a hajtási pozíciója, túl ülős, de ez nyilván ízlés és megszokás kérdése is. Köszönet a próbáért Balázs Péternek!
További uticélnak Dunabogdányt választottuk, mivel arrafelé nemrég adtak át egy barátságos kerékpárutat. A 11-es útra kicsit lassan sikerült felkeverednünk, mivel egy végtelennek tűnő esküvői kocsisor és a mély murvás becsatlakozás megnehezítette a dolgunkat. Mikor végre felkanyarodtunk, nem is jöttünk le róla egyhamar, hiszen a tahitótfalui híd után is kellett még tekernünk pár percet, mire rátaláltunk az új bringaút elejére. (Nehéz néha megérteni, hogy miért nem lehet gyorsabb ütemben elérni, hogy a legforgalmasabb kerékpáros területeken végre összefüggő kerékpáros úton lehessen haladni, ne kelljen szakaszonként felmenni az autók közé a főútra. Azért én bizakodó vagyok, csak már jó lenne pár évvel előrébb lenni ebben a kérdésben.)Az átadott új kerékpárút már az új EU szabvány szerint készülhetett, mert jó minőségű, széles. Egy idő után ráadásul a Duna menti árnyas fák között halad, így még hangulatosabb. Sajnos nem élvezhettük hosszan, mert Dunabogdányban hirtelen véget ér, de már ebből is sejthető, hogy mennyire jó lesz majd egyszer a Duna forrásától hazánk déli határáig végig kerékpárúton tekerni!Visszafordulás után kissé szétszakadt a társaság, így Szentendrén a Szamos cukrászdába csak a csapat fele állt meg egy kis nassolásra, a többiek lemaradtak a jóról. Hazafelé új utat választottunk, a 11-es út Duna felöli oldalán maradtunk egész Kalászig. Ez az út ugyan kellemes lesz mire végre elkészül, most azonban még a minősége finoman szólva hagy némi kívánnivalót... Átvergődtünk azért a millió kátyún, bukkanón, gödrön, majd az ártéri rész után a Metro áruház melletti felüljárón keresztül érkeztünk vissza a bolthoz valamivel 7 óra után.

2008. augusztus 24., vasárnap

Hazánk első gyári velomobilja

Hosszú beszerzési projekt végére került nemrég pont.
Nagyjából egy éve határozta el az egyik kedves ismerősöm, hogy a tőlünk vásárolt Azub 5-öse mellé egy teljesen burkolt fekvőtringát szeretne egész éves kerekezéseihez, munkábajárásához. Nagy szorgalommal és a rá jellemző alapossággal körüljárta a témát, majd tavaly októberben megrendelt az egyik holland gyártótól egy Aeroridert. (A velomobilokat szinte kizárólag csak közvetlenül, a gyártótól lehet megrendelni, így próbálják megfizethető szinten tartani az árakat, ami azért még így sem nagyon sikerül...)
Először január végére kapott ígéretet a szállításra, de ez a dátum gyorsan tolódott egyre későbbre. Tavasszal Anti el is jött velem a SPEZI kiállításra, hogy személyes velomobilos tapasztalatait növelje, sőt hogy esetleg rögtön haza is hozzuk a már akkor fél éve megrendelt darabot. Sajnos utóbbi célt nem sikerült elérni, így további várakozásra volt szegény kárhoztatva. Később különböző problémák miatt a megrendelése módosult a gyártó másik, könnyebb és újabb modelljére, a Sunrider-re. Úgy tűnt, hogy ezáltal talán hamarabb jut a várva-várt velomobilhoz, de sajnos az augusztusi átvétel így is meghiusult. Nem akarom tovább fokozni az izgalmakat, a lényeg, hogy Anti végül - érthetően - megunta a végeláthatatlan várakozást és megvásárolta egy másik gyártó demógépét, egy Leiba X-stream-et. (A csatolt képek Anti honlapjáról származnak, a fenti az elsőnek megrendelt Aeroridert, míg az alábbi képmontázs a végeredményt, a Leibát mutatja.)
Már amikor két hete felhívott telefonon titokzatosan, hogy van számomra egy meglepetése, akkor próbáltunk időpontot egyeztetni, de csak ezen a héten fogunk tudni találkozni. Már alig várom!

Természetesen beszámolok majd a tapasztalataimról, de addig is javaslom Anti honlapjának olvasgatását, részben a további információkért, részben mert számtalan egyéb élvezetes, érdekes írása, gondolata megéri a figyelmet!

2008. augusztus 23., szombat

Árkijelzés a honlapon


Mivel nagyon sokféle modell van a kínálatunkon, így korábban nem volt könnyű megtalálni a honlapunkon a kategóriák legkedvezőbb árú típusait, illetve azokat a rekukat, melyek a megadott költségkeretbe befértek. Nehezítette a helyzetet, hogy a konkrét árak csak a gépek adatlapjánál voltak feltüntetve. Páran azt is gondolták, hogy mi csak drága fekvőkerékpárokkal foglalkozunk, olcsóbb modelleket nem tartunk. Márpedig ez tévedés, hiszen nálunk már 140eFt-tól kaphatóak kiváló minőségű fekvők.
Változtattunk tehát a dolgon. Mostantól már a termékkategóriáknál, a rekumbensek képei alatt is feltüntetjük az árakat, így segítve az egyszerűbb eligazodást. Reméljük, hogy így mindenki könnyebben rálel az ígényeinek és a pénztárcájának leginkább megfelelő termékre. Sok sikert a kereséshez!

2008. augusztus 18., hétfő

Szeptemberi külföldi rendezvények

Szeptemberben sűrű programja lesz a kerékpáros-rekumbenses világnak. Szinte egymást fogják érni a különféle rendezvények:
Szeptember 4-7 EUROBIKE Helyszín: Németország, Friedrichshafen
Szeptember 11-14 Cseh rekus Találkozó Helyszín: Csehország, Hodonin régió
Szeptember 15-20 deciMACH Helyszín: USA, Battle Mountain
Szeptember 20-21 IFMA Köln Helyszín: Németország, Köln
Szeptember 24-26 INTERBIKE Helyszín: USA, Las Vegas

2008. augusztus 17., vasárnap

IHPVA World Championship 2008


Tegnap és ma került megrendezésre Angliában az Emberi Erővel Hajtott Járművek Világbajnoksága. Mivel elmenni nem tudtam, így csak távolról próbáltam volna némi információt gyűjteni a rendezvényről, de egyelőre nem jártam sikerrel. Pedig biztos érdekes lehetett, mert a számtalan különféle verseny mellett a programban jó kis rekus túrák is be voltak tervezve. Remélem azért, hogy a következő napokban lesz mit olvasni, nézni róla! Ha valaki talál valami érdekeset, kérem küldjön linket!

2008. augusztus 15., péntek

Bekerültünk a Blikk-be!

Azt hittem, hogy lesz időm előre szólni, de nem így alakult. Tegnap voltak nálunk a Blikktől, hogy készítsenek egy cikket a fekvőbringákról, a mai úságban pedig már meg is jelent, ráadásul egészen jó helyen, a harmadik oldalon.
A fotózás egyébként jól sikerült, hosszan elbeszélgettünk az újságírókkal. Mindketten kipróbáltak pár rekut, egyikőjük még a kétkerekűek használatát is elsajátította. Még az Optima Stingernél sem kellett sokat segítenem, kb 1 m után már magától ment gond nélkül. Mivel láthatóan tetszett nekik a fekvőzés, így bíztam benne, hogy nem lesz negatív a cikk...

2008. augusztus 12., kedd

Augusztus 23-i Ambringa túra

Egyelőre még csak az időpontját határoztuk meg a következő rekus túrának, ami augusztus 23-a, szombat. Ezúttal is zárás után 14:30 körül startolnánk az Annyira Más Bringaboltból (Budakalász, Tanító u. 2.). A pontos úticélt még nem döntöttük el, még az is lehet, hogy most kivételesen dél felé megyünk, de ezt még addig kitaláljuk. Természetesen erre a túrára is lehet bérelni tőlünk rekumbenseket az alábbi demogépek közül :

  • Azub Mini,
  • Azub 5,
  • Azub Max,
  • Hase Tagun,
  • Hase Kettwiesel,
  • Rans Cruz,
  • Rans V-Rex,
  • Steintrikes Nomad+Bionx,
  • Sun EZ-1 SX
  • Sun EZ-Sport AX
  • TW-Bents Action-plus

Ezúttal kicsit változott-rövidült a lista, de szerintem most is lesz miből választani... A túrára való bérlési díj továbbra is egységesen 5000 Ft/model. Ingyen is bérelhető rekumbens, ehhez nem kell mást tenni, mint a túrát követő 2 héten belül vásárolni nálunk egy fekvőt, mivel ebben az esetben a bérleti díj levonásra kerül a vételárból. Kérünk azonban mindenkit, hogy bérlési szándékát legalább 24 órával a túra indulása előtt jelezze felénk, megadva nevét, elérhetőségét és a magasságát, hogy legyen elég időnk beállítani a kívánt gépet. Minden modellből csak egy áll a próbára rendelkezésre, így a jelentkezési sorrend számít a kiosztásnál. Várunk tehát mindenkit augusztus 23-án szombaton!

Fontos: Aki bérelni is szeretne, annak legkésőbb 13 órára meg kellene érkeznie, hogy legyen idő a szükséges beállítási próbára és a tesztvezetésre. Aki pedig még nem ült soha fekvőkerékpáron, legalább délre jöjjön, hogy indulásig tudjon gyakorolni.

Zéta kerékpáros blogja

Jó dolog rekumbensekkel foglalkozni.
Jó, mert a reku olyan valami, ami rengeteg örömet tud okozni: amikor a különböző modelleket próbálgatod, amikor túrázol rajtuk, amikor az először fekvőre ülők arcán látod a kezdődő rajongás tüneteit, vagy amikor fantasztikus emberekkel ismerkedsz össze általuk. Mostanában pedig egyre több érdekességre hívják fel a rekusok a figyelmemet, olyanokra, melyekre egyébként csak kis eséllyel bukkannék. Ilyen Zéta kerékpáros blogja is, melynek linkjét nemrég kaptam.
Mikor először rövid időre ráklikkeltem, csak annyi tűnt fel, hogy ő is fekvős, aki adriai bringás túrára ment július végén. Ma viszont valamiért visszamentem rá és elolvastam a legújabb írását a horvátországi túrájának utórezgéseiről. Annyira megtetszett, hogy gyorsan kiolvastam a teljes blogot. Javaslom mindenkinek!

Van új a Nap alatt?

Kicsit régen írtam ide a blogba, mivel eddig családi nyaraláson voltunk külföldön, de igyekszem majd bepótolni a lemaradást...
Elsőként egy olyan kisfilmre szeretném felhívni a figyelmet, mely régi bringás felvételekből készült és az egyik kedves vevőnk küldte.





Furcsa látni, hogy már a múlt század első felében is mennyi bringás különlegesség létezett. Van ebben minden, a többféle rekun kívül a Hase Pino jellegű félig fekvő- félig hagyományos tandemen át az evezős jellegű hajtású rowingbike-ig bezáróan. És akkor még a sokféle cirkuszi bringáról nem is beszéltünk...

Végignézve a videót az ember eltünődik, hogy milyen keveset fejlődött az utolsó 60 évben a leghatékonyabb és a legkörnyezetkímélőbb közlekedési eszközünk!

2008. augusztus 1., péntek

Elérhetőségi probléma

Bizonyos informatikai problémák miatt jelenleg nem tudom elérni az info@ambringa.hu -ra, illetve a személyes mail címeimre küldött leveleket, így azokra válaszolni sem fogok tudni előreláthatólag augusztus 12-ig, amikor hazaérek Magyarországra. Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérek.