2010. április 27., kedd

SPEZI 2010 beszámoló


Örömmel jelentem, hogy a különleges kerékpárok legnagyobb európai kiállítása, a Spezi továbbra is fejlődik, növekszik!
Pont öt éve voltam először itt, és azóta nem hagytam ki egyetlen évet sem, hogy megnézzem a fekvőkerékpárok, összecsukható bringák, tandemek, elektromos bicajok és egyéb furcsaságok kavalkádját, ahol a legújabb és a legfuturisztikusabb termékek mellett megtekinthető rengeteg különlegesség, egyedi megoldás is. A legelterjedtebb modellek mellett láthatók itt csupán pár darabos induló szériában gyártott, sőt még csak prototípusnak számító termékek is, na meg persze rengeteg házilagos eszkálmány.
5 év már elég idő ahhoz, hogy az ember megállapíthassa valaminek a tendenciáját, és szerencsére a Spezi esetében határozottan látható a fejlődés, melyet még a gazdasági válság sem tudott megállítani. Évről-évre több a kiállító, nagyobb a kiállítási terület, több a látogató, és a színvonal is egyre jobb. Ami változatlan, az a vidám hangulat és a barátságos légkör. Jó itt lenni, mert itt még közvetlenebbek az emberek, tudnak lelkesedni, érezni az emberi kreativitást, azt a gyermeki játékosságot, mely annyi örömöt képes adni. Kap is belőle rendesen a látogató!
Aki egyébként nem tudná, a SPEZI Németországnak nagyjából a földrajzi középpontjában, Germersheim városkában kerül minden év április utolsó hétvégéjén megrendezésre. A látogatók két napon át, 3 csarnokban plusz az elmúlt két évben már egy kerítéssel lezárt nagy szabadtéri területen csodálhatják meg a legkülönfélébb különleges kerékpárokat, köztük fekvőbringákat és fekvőtringákat (rekumbens), összecsukható bicajokat (folding), tandemeket, burkolt fekvőket (velomobil), elektromos rásegítéses kerékpárokat (pedelec) valamint szállító járgányokat és egyéb érdekességeket.
A rendezvény színhelyén szintén szabadtéren kerül mindig kialakításra egy tesztpálya, ahol rengeteg gyári modellt lehet kipróbálni. Ide igazolvány leadásával lehet jelentkezni, bejutás pedig félóránként szervezett formában történik, így a csoportok közötti csere idejének levonásával kb 25 perc áll rendelkezésre, hogy mindenki annyi bringát próbáljon ki, amennyit szeretne, illetve amennyit tud. Idén egyébként a tesztpálya tekintetében volt a legjelentősebb változás, ugyanis áthelyezték egy másik helyszínre, így jelentősen megnőtt a befogadóképessége. Először örültem ennek a változásnak, de aztán rájöttem, hogy a régi pálya sarkában lévő oszlopcsarnok kicsit hiányzik számomra, ugyanis a sűrűn elhelyezett oszlopok között szlalomozva jól le lehetett tesztelni az egyes gépek irányíthatóságát, az új pályán viszont hasonló kialakítás nem állt rendelkezésre, itt egyszerűen csak körben lehetett haladni, de azt viszont sokkal hatékonyabban és a kezdők számára biztonságosabban.
Sok egyéb figyelemre érdemes eseményt is szerveznek, például előadásokat és szombaton trike versenyt, vasárnap pedig gyermek játszóparkot, így mindenki találhat a maga és a családja számára szórakozási lehetőséget.
Kérdés persze, hogy mégis merre tart ez az iparág, milyen tendencia olvasható ki a bemutatott rengeteg termékből?
Megállapítható, hogy egyre jobban nyílik az olló, egyre nagyobbak a különbségek. Míg a komolyabb, felkészültebb gyártók egyre kifinomultabb, egyre jobb, egyre szemet gyönyörködtetőbb új termékekkel lépnek piacra, addig néhányan még mindig szinte ugyanazokat a modelleket próbálják eladni, mint 4-5 éve. Valamennyire érezni lehetett azért itt is a válságot, mert talán kicsivel kevesebb volt az újdonság, de azért így is volt min ámulni. Két céget külön kiemelnék, az Azub-ot és az ICE-t, ők ugyanis most rengeteg újdonságot mutattak be.
Ha a fejlesztési irányokat nézzük, bizonyos tendenciák is egyre hangsúlyosabbakká válnak az évek során. A korábbi évek egyre jobban erősödő háromkerekű vonulata mellett idén két terület fejlődött a legjobban, az egyik a velomobiloké, a másik pedig az összecsukható bringáké.
A velomobilok vonatkozásában nem is az új modellek száma a jelentős (bár abból is volt pár), hanem a kiállításon való jelenlétük számossága. Míg évekkel ezelőtt csak pár darabbal lehetett találkozni, most szinte tömkelegével bukkantak fel mind a standokon, mind a kiállítás parkolóiban, vagy a környék útjain. Most először még a tesztpályára is kivittek egyet, természetesen gyorsan ki is próbáltam...
Az összecsukhatóság, illetve a kedvezőbb szállíthatóság az utóbbi években gyűrűzött be mint szempont a fekvők világába. Először érthető módon a háromkerekűek lettek egyre nagyobb számban összecsukhatóak, hiszen ezek alapállapotban lényegesen több helyet igényelnek. A kétkerekűek esetében voltak ugyan bíztató próbálkozások (pl. HP-Velotechnik Grasshopper), de eddig igazából csak a fronthajtásúaknál sikerült jól megoldani a feladatot. Az általunk forgalmazott TW-Bents Cobra volt eddig talán a legjobb a kategóriában, viszont most az Optima bemutatott egy rendkívül ígéretes modell protoverzióját, mely ötletes megoldásával forradalmasíthatja ezt a területet a jövőben.
A további részletekről az elkövetkező napokban igyekszem majd beszámolni, addig is türelmet kérek, mert az általunk készített közel 1600 kép feldolgozása, rendszerezése, valamint az élmények szavakba rendezése eltart egy ideig...

1 megjegyzés:

DrDj írta...

Várjuk a további részleteket! Gondolom tudod, hogy engem mi érdekel a legjobban :D