2010. március 8., hétfő

Bringaexpo után - Ambringa túra előtt

Tegnap zárta be kapuit a Bringaexpo, mely elég vegyesre sikeredett. Mielőtt azonban mesélnék róla pár szót, ezúton is megköszönöm minden kedves érdeklődőnknek, hogy ellátogatott a standunkra! Bízom benne, hogy megérte.
Nézzük mindenesetre a történéseket időrendben. Csütörtökön a szakmai napon szinte alig voltak, több kiállító is panaszkodott, hogy a boltjában többen fordulnak meg, mint ahányan kilátogattak a rendezvény első napjára...
Péntektől aztán kezdett beindulni a dolog, szombaton pedig nem volt okunk panaszra. 6 fős csapatunk becsülettel állta a rohamokat. Gondoltuk vasárnap is hasonló lesz a helyzet, de sajnos nem így történt. Koradélután a hangosbemondó műszaki okokra hivatkozva mindenkit kiküldött a pavilonokból. Gyorsan kiderült, hogy bombariadót jelentett be egy természetesen név nélkül telefonáló, így az expo utolsó napját sikerült teljesen tönkretennie. Hiába várakoztunk a visszatérés lehetőségére, aznap már nem engedtek be senkit a pavilonokba, így a pakolás is átcsúszott a hétfői, azaz a mai napra. Elég rossz vicc volt, mondhatom, sok embernek sikerült komoly gondot okoznia... Sokaknak a kulcsai, a pénze és az iratai is benn maradtak a standon, így még a hazajutás sem volt egyszerű, főleg vidékre!
Na mindegy, nézzünk inkább a jövőbe!

Ambringa naptár kijavítás
Az egyik látogató jelezte, hogy nem igazán lát semmit az Ambringa naptárban, amit pedig pont azért készítettünk, hogy nyomon lehessen követni a rendezvényeinket. Sikerült a hibát orvosolni, így most már minden láthatóvá vált. Ide kattintva elérhető.

Ambringa túra március 13-án
Rögtön fel szeretném hívni mindenkinek a figyelmét a most szombati Ambringa túrára, mely a szokásos módon, fél 3-kor indul a boltból, hogy egy kellemes baráti kerekezés után 7 óra körülre visszaérkezzünk a kiindulópontra. A túrára minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Természetesen lehet jönni bármilyen saját kerékpárral is, de aki szeretne, demogépeinket ki is bérelheti a szokásos árakon. (Bérelhető gépekről és az árakról ezen a linken talál infprmációt.)
Szeretettel várunk mindenkit legkésőbb 14 órára. Aki bérelni is szeretne, attól a beállítások és az esetleges begyakorlási idő miatt azt kérjük, hogy legkésőbb délre érkezzen meg, de nem ártana még előbb, hogy időben el tudjunk indulni. A korai sötétedés miatt mindenki hozzon magával lámpát is, amit nem árt, ha nem a táskájába tesz, hanem a kerékpárra szerel fel...

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

...és merre menne a menet 13-án...???
Üdv, stoki

Unknown írta...

Ha így haladunk, hó túra lesz:-)
Szöges gumikkal készültök?

Murla írta...

Hát igen, szomorúan látom a fejleményeket, már páran vissza is mondták a túrát... Az útirány még függ az utak állapotától, most még nem tudok válaszolni sajnos.