2010. január 10., vasárnap

Legésszerűbb = legjobb?

Egy hagyományos kerékpár esetében a lábunk hátrébb van, mint a karunk, így természetes, hogy az első kereket kormányozzuk, a hátsót pedig hajtjuk. De rekumbenseknél a kérdés már nem ilyen egyértelmű.
Mivel a lábunk van elöl, így adódna, hogy az első kereket hajtsuk, ne a hátsót. Ha pedig már így alakul, akkor egyszerűbb lenne konstrukciós szempontból, ha a hátsó kereket kormányoznánk. Ez így együtt olyan, mintha egy bringára fordítva ülnénk fel...
Nem reménytelen ugyan megtanulni, de ez alapesetben a cirkuszi akrobaták műfaja. Ha valaki próbálta már, akkor tudja miről beszélek. Ha még nem, de érdekli, akkor csak saját felelősségére kisérletezzen, de akkor is csak nagyon óvatosan.
Én eddig csak egy ilyen rekuval mentem, de legalább annak volt 3 kereke. Ez volt a Culty:

Elvben tehát nem kellett attól tartanom, hogy felborulok, ettől függetlenül többször majdnem elestem vele. Minden fordítva történik rajta, teljesen másképp, mint amit az ember megszokott, így amikor vissza szeretnénk nyerni az egyensúlyunkat, akkor a korrigáló kormánymozdulat miatt pont kifordul alólunk a bringa, így szinte elősegíti az esést. Idővel nyilván be lehetne gyakorolni, de az első tapasztalatok, meg a Culty finoman szólva nem vonzó külseje nem igazán ösztönöztek erre... :)
A kétkerekű verziók esetében a betanulás még sokkal nehezebb, hiszen itt sokkal könnyebb felborulni. Ettől függetlenül, a kísérletező kedvű rekusok némelyike próbálkozik a kérdés megoldásával, hiszen ha sikerülne a kezelhetőséget jelentősen javítani, akár még optimális fekvőkerékpárt is kaphatnánk. Egy ilyen próbálkozást tekinthetünk meg az alábbi videón:

Nem tudom, hogy az alkotó mennyit gyakorolt a felvétel elkészítése előtt, de egészen egyszerűnek tűnik a dolog. A lényeg egyébként az utolsó fél percben látszik, hiszen ott mutat be egy szűkebb fordulót, valamint akkor látható a működési mechanizmus. (Az első pár percet akár ki is hagyhatták volna.)
Íme egy másik videó, mely szemléletesebb és lényegretörőbb (csak 56 másodperces):

Nagyon szívesen kipróbálnám, ha valaki elkészíti a videó alapján, kérem szóljon!
Vannak komoly fenntartásaim ugyan, de szeretek kipróbálni minden érdekes elképzelést, hiszen más úgy véleményt mondani.
Az mindenesetre biztos, hogy még ha sikerül is könnyíteni a kezelhetőségén, illetve a betanulhatóságán, mint például, ha a kormányzást az első keréknél hagyjuk, a fizika törvényszerűségei akkor is hoznak magukkal egy problémát.
Mivel minél magasabban ül a bringás, emelkedőknél annál hátrébb mozdul a súlypont, így az első kerékre eső súly és evvel együtt a hajtott kerék tapadása fronthajtás esetében rosszabb lesz, tehát korlátozottá válik a mászóképesség, főleg nyálkás, csúszós, vagy éppen laza talajon. Sajnos ezért komoly csomagos túrákra nem is lehet ezekkel a rekukkal menni. (A tavalyi Race Across Hungary-n, bár nem vittünk magunkkal súlyos csomagot , sőt nem volt igazán komoly emelkedő sem, a fronthajtású géppel jövő társunknak egyszer még így is le kellett szállni egy rövidebb szakaszon, mert kipörgött az első kereke.)
Ha alacsonyabbra és előbbre helyezzük a súlypontot, mint például a Cobra esetében, az ugyan sokat javít ezen a gondon, de a nagyon alacsony rekukat nem mindenki szereti...
A legésszerűbb megoldás tehát sajnos nem mindig a legjobb, de érdemes keresni az optimumot!

Nincsenek megjegyzések: