2009. november 16., hétfő

Megjegyzés írása

Mivel jelzés érkezett számomra, hogy nem mindenkinek egyértelmű, hogy miképp lehet megjegyzést küldeni a bejegyzéseimhez, ezért inkább leírom, hátha többek számára is hasznos lesz. Tehát röviden:
Minden bejegyzés után szerepel egy sor, mely úgy kezdődik, hogy "Bejegyezte:". Ebben a sorban lehet látni, hogy hány megjegyzés érkezett az adott bejegyzéshez. A sor ezen része úgy van elkészítve, hogy egyben linkként is funkcionál. Ha tehát valaki rákattint, akkor feljön egy kis ablak, melybe rögtön írhatja is a hozzászólását, véleményét. Mivel azonban a kéretlen, automatikusan generált reklámüzenetektől védeni szokták a blogokat (is), ezért amennyiben valaki nem gmail-es e-mail címéről bejelentkezve teszi mindezt, egy ellenőrző mezőbe be kell írnia a felette látható pár karaktert, amit egy program jellemzően nem tud megtenni, csak egy élő személy.
Ezután már csak azt kell eldönteni, hogy mennyit árul el magáról a hozzászóló. Ha nem gmail-es valaki, akkor célszerű az "Identitás választásá"-nál vagy a "Név/URL", vagy a "Névtelen" mezők valamelyike melletti jelölőt választani. Előbbit azért javaslom inkább, mert megadható a becenév, ami azért csak személyesebbé teszi a dolgokat, nem?
Még annyit, hogy mivel a megjegyzések csak a moderátor jóváhagyásával kerülnek ki a nyilvánosság elé, ezért ne várja senki, hogy azonnal megjelenik az üzenete. Ez pár perctől akár pár óráig is eltarthat, de amennyiben nem törvénybe ütköző, vagy durva hangú a véleménye, úgy biztosan olvasható lesz hamarosan a megjegyzések között.
Sok sikert, remélem tudtam segíteni, így most már semmi sem tántoríthatja el a tömegeket, hogy rengeteg személyes megjegyzéssel gazdagítsák a blogot! :)

Nincsenek megjegyzések: