2009. január 13., kedd

Már a Morgan is?


Most olvasom, hogy a híres Morgan gyár is beszáll a fekvős bizniszbe! Na persze nem teljesen úgy, mint a normál rekugyártók, de valami miatt úgy érezték, hogy érdemes lenne készíteni a régi Supersport versenyautójuk mintájára egy pedálhajtású járgányt a 6-13 éves korosztály számára. A gondolatot tett követte, és mostanra elkészültek a tervekkel, sőt a honlapjukon már előrendelést is felvesznek.


Az elképzelés szerint "mindössze" 500 példány készül majd belőle, de csak akkor indítják el a gyártást idén augusztusban, ha addig 200 előrendelés összejön. Az ára áfa és szállítási költség nélkül 2150 angol font lesz, de ebben nincs benne a bőrülés, ami szintén kérhető hozzá! természetesen. Eddig 200 darabot csak egyetlen velomobilos gyártó tudott eladni tudtommal, így érdeklődve várom a fejleményeket...
Mindenesetre, ha valakinek lesz belőle, szóljon, csak ennyit kérnék! Bár nem is, azért csak megnézném. :)

2 megjegyzés:

csanya írta...

Eddig azon gondokodtam, hogy mi lesz ha elfogy az olaj és nem lesz alternatív hajtású kocsi. Mit fognak venni a kőgazdagok? Hát ezt!

Murla írta...

Attól tartok, egy felnőtt kőgazdag inkább lovas hintóba szállna a Bentley-je után, de nem izzadná össze magát egy bringán...