Ahogy korábban már beharangoztam, 2 napra kiruccantunk Csehország Hodonin régiójába, hogy résztvegyünk az ottani rekus találkozón. A meeting szerdai gyülekezéssel indult és vasárnapig, azaz hetedikéig tartott. 
A csütörtökre 110 km-es túra volt tervezve, mely reggel 8:15-kor indult. A hajnal hüvös volt ugyan, de már korán reggeltől nyüzsgött az élet. Jó volt látni a sok lelkes rekust, amint a gyülekezőhelyen várta az indulást. Mivel előzőleg sikerült a Velokraft VK-3-as gépemet ismét használható állapotba hozni, így avval vágtam neki a túrának, feltételezve, hogy aszfaltos terepet választottak a szervezők. Na ebben erősen tévedtem, mivel pár km után erdei útra fordultunk. 
Az először homokos, majd később köves off-road nem igazán kedvezett a Stelvio-imnak, így folyamatos koncentrációra volt szükség, hogy kikerüljem az akadályokat. Ez persze nem mindig sikerült, sokszor éreztem, hogy egy-egy kő miképp dobja meg a kereket oldalra. A terep nem csak nekem okozott gondot, így rendkívül lassan haladtunk előre. (Megj.: Este, mikor az azubos Honzával beszélgettem és kifaggattam, hogy miért kellett ilyen utakon vinni a csapatot, azt válaszolta, hogy az Azub az első rekus cég, aki be szeretné bizonyítani, hogy a fekvők terepre is használhatóak, most pedig még azt is, hogy velomobilokkal is lehet off-roadra menni. Ő egyébként a WAW gyártmányú velomobiljával jött, mely az elmondása szerint még nagyobb kínlódás volt ezen a talajon.)
Maga a táj szép és változatos volt, így arra panaszunk nem lehetett. A szervezők láthatóan igyekeztek a forgalmas utakat elkerülni, hiszen a kb 70-80 rekusból álló sor komoly nehézségeket állított volna a többi közlekedő elé. Városon áthaladva így is döbbenten ácsorogtak az autósok-gyalogosok, és várták, hogy mikor lesz vége a furcsa sorunknak, mikor tudnak végre kifordulni a mellékutcából... A szervezők egyébként fantasztikus munkát végeztek, szinte valamennyi kereszteződésnél, elágazásnál megállt közülük valaki és biztosította az akadálymentes továbbhaladásunkat, illetve megakadályozta, hogy bárki eltévedjen, rossz irányba forduljon. Még szervizes autó is volt, mely (bár nem mindenhova tudott követni minket, de) igyekezett megoldani a felmerülő problémákat, illetve felvenni az arra rászorulókat.
Kicsit késésben lehettünk, mivel az egy órára tervezett ebédre csak négy után került sor. Szerencsére a koradélutáni megálláskor lehetőség volt egy kis evésre, így azért könnyebb volt kibírni a rendes ebédig, már aki nem hagyta ki a kolbászsütödét. 
Megállásokkor lehetőség volt nézelődni a számtalan fekvő között, sokan próbára is kérték egyik-másik érdekességet. Márpedig abból volt pár. Csak hogy a legérdekesebbeket említsem, fából vagy karbonból készült gépek, két és háromkerekű burkoltak, egyedi megoldások szinesítették a képet. Érdekes volt megfigyelni, hogy nagyrészt három fő csoportba voltak sorolhatók a gépek:- Azub és Greenspeed termékek, melyek a honi gyártó kínálatának dominanciáját mutatták és leginkább a helybeliek használták őket;
- A kevés egyéb gyári gép tulajdonosa között alig volt cseh vagy szlovák, szinte mindig kiderült, hogy holland, német, izraeli, szlovén vagy éppen magyar gazdája van az adott fekvőnek;
- Házi gyártmányok. Ebből volt pár, minőségileg és kidolgozásában széles skálán mozogtak.
A házi gyártmányok egyébként nem korlátozódtak csak a komplett gépekre, hiszen sok gyári gépen lehetett látni szokatlan, házilagos kiegészítőt, mint például térképtartó állvány, napelemes GPS töltő, index, sztereó kétoldali hangszórós rendszer, komplett fedélzeti műszerfal hőmérővel és egyéb nyalánkságokkal, stb. Volt tehát mit csodálni...
Visszatérve a túrára, ennek végső uticélja egy hármas határ elérése volt, mely két folyónak az összefolyásánál volt található. A három part három országhoz tartozott, jobbra Ausztriára, balra Szlovákiára lehetett áttekinteni, mi pedig a szigetszerű csúcshoz érkeztünk egy bozótos-csalános rövid földúton végighaladva, melyet sokan csak gyalog vállaltak. Mindenesetre érdekes volt, bár megörökítenem sajnos nem sikerült, mivel pont ott merült ki a fényképezőgépem aksija.
Visszafelé végre megérkeztünk a Restauracia-ba, ahonnan aztán az estebédünket elköltve immáron nagyobb iramban haladtunk visszafelé döntően már betonútakon. Ekkor a nagy csapat egysége már felbomlott, mi az elöl haladó gyors menethez csatlakoztunk. Mikor ismét köves részhez értünk, kicsit aggódtam is, hogy lemaradva hogyan fogok hazatalálni egyedül térkép nélkül, de szerencsére nem sokáig tartott a rossz szakasz, így a kb 100 m-es lemaradásomat betonon sikerült gyorsan visszadolgoznom. Még sötétedés előtt sikerült visszaérkeznünk, de még este tíz óra körül is szállingóztak vissza fekvősök és a szervízjáratnak is többször kellett fordulnia.
Este összejött a hat fős magyar csapat, és jó hangulatban elbeszélgettünk a fedett szabadtéri bárban. Volt közben egy fotózkodás, mivel minden résztvevőről és fekvőjéről készíteni szerettek volna fotót. Késő este még meghallgattunk egy vetítéssel egybekötött utibeszámolót egy izlandi fekvős túráról. Hát nem biztos, hogy elmennék akkora hidegbe és szélbe rekuzni, de élmény lehetett, az biztos. Bár többek szerint ehhez nagymértékben hozzájárulhatott a túrázó rekusunknak a rengeteg japán turistahölgynél elért sikere, mely a Greendspeed GTO trike-nak volt jelentős részben tulajdonítható...
Másnap pénteken már könnyedebb program volt tervezve. Reggel hajókirándulásra mentünk több csoportban a Morava folyóra. 
Míg vártunk a később indulók visszaérkezésére, ismét volt kis időnk egymás gépeinke próbálgatására. Nekem különösen két fekvő keltette fel az érdeklődésemet: egy back-to-back tandem, illetve egy flevobike-python öszvér. 
Előbbi azért érdekes, mert itt a hátsó ember háttal ül a menetiránynak, így nem is lát előre. A kapitány ennek megfelelően szóbeli utasításokat is ad, hogy mikor hajtsunk, mikor álljunk le. Negyven km/h környékén haladva már erősen próbáltam visszaidézni magamban, hogy mi is volt arrafelé az úton, ahol haladtunk, mikor kellhet majd kanyarodni... Nagy élmény volt, bár hosszú túrára nem biztos, hogy ilyen tandemmel mennék.
A másik érdekesség egy olyan elsőkerékhajtású modell, melyet lábbal kell kormányozni a váz első harmadának elfordításával. Kipróbálásának lelkesedését erősen megtörte, mikor láttam az előttem próbálkozók sikertelenségét, pedig köztük volt olyan is, aki egy évvel korábban már használt ehhez nagyon hasonló modellt. Kérdeztem a tulajt, hogy neki mennyi időre volt szüksége a begyakorlásra. A válasz különösen elkeserítő volt, mert közölte, hogy egy nagy parkolóban eltöltött egy hét gyakorlás után már képes volt 4-5 métert megtenni. Nekem a rekusoktól nyüzsgő gát állt volna rendelkezésemre maximum kb 5-10 percig, így lemondtam a próbáról...
Indulás után Hodonin város egyik előre lefoglalt éttermében megebédeltünk, majd ismét földutakon elkerekeztünk az ügyességi és gyorsasági versenyek kiszemelt helyszínére. Itt egy ideális, lezárt 2,5 km hosszú aszfaltút várt ránk. Én nem indultam, de a három magyar rekus társam nekivágott az időfutamnak és derekasan helytálltak az erős mezőnyben. A végső sorrend és az ő eredményeik elutazásunkig nem derült ki, de a versenyt valószínűleg a burkolt kétkerekűvel száguldó versenyző nyerte.
Ezután jött a trike-race. Egy megfelelően kialakított kanyargós pályán indították a versenyzőket, egyszerre általában hármat, akik közül az első körben ketten, majd kieséses rendszerben már csak az első helyezett jutott tovább. A tőlünk vásárolt TW-Bents Arrow-jával rajthoz álló, egyébként Szlovákiában élő rekus honfitársunk, Csaba több fantasztikusan izgalmas körben jutott tovább, majd végül egy elhibázott rajt miatt az elődöntőben esett csak ki, ezúton is gratulálok neki! (Megjegyzem a gyorsasági versenyen is indult, ott gyermekét utánfutóban húzva tekert.) A háromkerekűek versenyét egy fiatal srác nyerte, aki minden körben nagyon meggyőző teljesítmennyel hozta a futamait.
Mivel a program most is hosszabbra sikeredett a tervezettnél, így a lassúsági verseny elmaradt, hogy legyen idő világosban visszajutni a kempingbe. Most is az előcsapathoz csatlakoztunk és jó sebességgel tekertünk hazáig. Ha néha egy-egy emelkedőn harminc alá mentünk, Péter azonnal élre tört, hogy fokozza az iramot...
Visszaérkezés után igyekeztünk még világosban összepakolni, ami szerencsésen sikerült is. Elköszöntünk még cseh barátainktól, megköszöntük Romantic-nak, az esemény házigazdájának a príma szervezést, további jókat kívántunk a hétvégi programokhoz, majd útnak indultunk vissza Pestre. Hazafelé megbeszéltük a kocsiban, hogy mindenképpen érdemes volt eljönnünk, sok élménnyel gazdagodtunk. Jövőre remélem még többen leszünk!
A nagyobb tömeg a pavilonokban is érezhető volt, folyamatosan áramlott a nép, lassabban lehetett előrehaladni. Elsőnek a Hase standot kerestem fel, ahol egyrészt megmutatták az újdonságaikat, másrészt végre személyesen is találkozhattam és elbeszélgethettem Verenával, aki a rendeléseinket kezeli. A nagy újdonságuk az immáron szétszedhető Pino tandem, melyen elöl fekvős, hátul hagyományos bringás kap helyet. 
Egy megfelelő kofferben azt is bemutatták, hogy milyen kicsi kofferbe belefér, ha a fekvősnek nem hálós, hanem kompozitos ülése van. Az új színeik (és matricáik) végre kicsit barátságosabbak, vidámabbak, mint az eddigi kicsit unalmas piros és fekete. 
Bemutatták még a standon a díjnyertes Ortlieb fekvős táskákat, melyekkel megtekinthettük mind a Tagunt, mind a Kettwieselt, mind a Pino-t.
Ha már tandem, akkor ne csak egyről tegyek említést, hiszen volt pár érdekesség ezen a fronton is. Elsőnek talán a Pedersen tandemjét emelném ki, melyet most láttam először. 
Természetesen kiállították a hagyományos, egyszemélyes modelljeiket is, sőt egy száz éves példány is melléjük volt rakva, melyen különösen a korabeli Rohloff agy és az ékpályás szorítású első fék tetszett. Ez a több, mint száz éve gyártott kerékpár, mely arról nevezetes, hogy szíjakon függő bőrülése van, különösen jól mutatott kétszemélyes kivitelben. 
Volt persze kinn hagyományos tandemből is jópár, például a Santana-tól egy szétszedhető könnyű karbonos. Ez sem lesz vélhetően a legnagyobb példányszámban eladott kerékpár, akkor már talán az MSC Zion tandemje inkább számíthat sikerre az össztelóssága ellenére is csak mindössze 20,1 kg-os tömegével és 2890 Eur árával. 
A Schwinn "natural fiber composite" bringája egy érdekes kísérlet arra, hogy miképp lehet a természetes növényi anyagokat a kompozit technológiával ötvözni.
Hosszasan elidőztem viszont az Union standjánál. E-hub nevezetű termékükkel 7-10%-os teljesítménynövekedés érhető el hegymenetben úgy, hogy közben alacsonyabban marad a oulzus, kisebb lesz a laktátszint, sőt még a térdfájásosok is megoldásra lelhetnek vele problémájukra. 
A konkrét konstrukcióról nem sikerült pontos információkat kapnom, de valamilyen rugós mechanizmus van az agyba építve, mely csökkenti a pedál holtpontja körüli nehézségeket. Az előző nap megcsodált, hasonló célra tervezett Rotor hajtóműhöz képest ennek hajtása közelebb áll a hagyományoshoz, így könnyebb megszokni, legalábbis a gyártó elmondása szerint. Mivel kipróbálni nem tudtam, így csak a tőlük hallottakra hagyatkozhattam, de remélem a közeljövőben lesz saját tapasztalatom erről a termékről is. Mindenesetre az bíztató, hogy a szóló férfi kategóriában RAAM győztes szlovén versenyző az ő terméküket használja. Lehet, hogy nem csak az járul hozzá a sikeréhez, hogy kibírja alvás nélkül Amerika átkerekezését?
Ezen a napon is láttam pár rekut, többek közt a Bacchetta két gépét, illetve a Pirol össztelós trike-ját. Utóbbi egyébként 3 standon is kinn volt, legfeljebb más név alatt. (A Toxy trike-ja is valójában az ő termékük...) 
Elbeszélgettem a világ talán legjobb agydinamóit gyártó német kiscég egyik vezetőjével, akik örültek, hogy érdeklődöm a termékeik iránt. Megállapodtunk, hogy képviselhetem őket Magyarországon, így várhatóan a következő szezonban már kaphatóak lesznek nálunk a SON termékei. (Zsizsi, mit szólsz?!)
Sajnos egy idő után lemerült a fényképezőgépem, így már csak óránként 1-2 képet tudtam készíteni. Így voltam például a Zeppelin Hall-ban is, ahol az elektromos hajtás szerelmesei csemegézhettek. Találtam pár új érdekességet, de még mindig a Bionx és a Gruber Assist a kedvenceim ezen a téren. A Bionx sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy már mások is megvették tőle a licencet, hogy a saját nevük alatt forgalmazhassák ezt a príma elektromotort. A kanadai anyacég most végre létrehozta német leányvállalatát, így talán jövőre már egyszerűbb és gyorsabb lesz hozzájutni termékeikhez. Az ár majd még később derül ki, fogok kapni ajánlatot tőlük is. Én mindenesetre bizakodó vagyok, remélem sikerül olcsóbban kínálnom terméküket.
Sok egyéb érdekesség után végül kimentem a tesztpályára, de sajnos itt ez nem volt olyan jól megszervezve, mint a SPEZI-n. 10 perc várakozás után egyetlen terméket lehetett csak kipróbálni, így a tavalyi Eurobike díjazott rekujára esett a választásom, a Flevobike Greenmachine-ra. Igazából leginkább arra voltam kiváncsi, hogy mennyire érezhető a teljesen zárt hajtáslánc belső ellenállása. Mivel kevés volt az idő, meg a hely sem volt erre megfelelő, így nem tudtam korrekt véleményt alkotni, de picit nehézkesebbnek tűnt így elsőre. Persze az is igaz, hogy a Rohloff-ok bejáratására vonatkozó 500 km még messze nem volt a gépben, ráadásul sok mindent megérhet a teljesen időjárásvédett hajtás, a gyönyörű forma és a fantasztikus kidolgozás.
Tényleg hatalmas, rengeteg kiállítóval, még több termékkel, látnivalóval, valóban lehetetlen feldolgozni két nap alatt. Viszont én célirányosabb voltam, nem akartam mindent meglátni, megismerni, így nekem elég volt. Mondhatni elsőre ennyi elég is volt. 
Végigmentem az összes pavilonon, szemrevételeztem minden standot, de csak akkor álltam meg, ha valami rögtön megragadta a figyelmemet. Még így is csak éppen elég volt a két nap. Ha megpróbáltam volna mindent befogadni, megérteni, akkor még a többszörös időráfordítás is kevés lett volna. Ne várja hát senki most, hogy teljeskörű és részletes beszámolót írok, még csak azt sem, hogy a legfontosabb újdonságokról említést teszek.
Amik leginkább érdekeltek, azok a rekus gyártók és újdonságaik, illetve azok a különleges termékek, melyeket eddig csak interneten és szakújságokban láttam. Nem mentem el természetesen behunyt szemmel egyik stand előtt sem, így sok gyönyörű gépen akadt meg a szemem, illeve időztem percekig. Szinte minden kerékpártípusból találtam fantasztikusat, de a legtöbbször az országúti és az időfutam versenygépeken és az utcai fixiken akadt meg a szemem, ha éppen nem rekut vizslattam. És még csak nem is mindig a karbonos csodákon, pedig azokból számtalan remekműbe lehetett botlani. Volt például egy fixi, mely letisztult vonalaival, mesteri kidolgozásával egy pillanat alatt megértette velem, miért vannak oda sokan ezekért a gépekért. Olyan szép volt, hogy még lefotózni is elfelejtettem...
Na de térjünk azért vissza a számomra legérdekesebbhez, a fekvőkhöz. Ebből a szempontból nézve az Eurobike lényegesen szegényesebb, mint a kedvenc kiállításom, a SPEZI. Ennek oka, hogy itt leginkább a német rekugyártóknak illetve forgalmazóknak volt standjuk, a többi náció legfeljebb csak látogatóba jött nézelődni. (Találkoztam például rögtön a nap elején az azubosokkal.) 
Na persze ettől még így is több mint egy tucat fekvős cégnek a termékeibe botlottam , a teljesség igénye nélkül például a Hase, HP-Velotechnik, KMX, Toxy, Pirol, Steintrikes, Sun, ICE, Flevobike, Bacchetta, Pacific Cycles, Velokraft.
A legszembetűnőbb talán az volt, hogy ezen a téren a fő újdonságokat a telós kivitelek, a szétszedhető, illetve összehajtható modellek jelentették. Bemutattak például 3 össztelós trike-ot, mely azért is feltünő, mert pár éve még egy-két kivételtől eltekintve (pl: Tripendo) legfeljebb hátsó lengéscsillapítású háromkerekűek léteztek a piacon. A tavaly a Steintrikes kínálatában megjelent Mad Max Evo 1 után (mely most kis továbbfejlesztésen-finomításon esett át), most megtekinthettük a Pirol össztelósát (kissé technokratára, ormótlanná sikeredett szerintem), sőt a HP-Velotechnik is kijött Scorpion Trike-jának fs, azaz össztelós változatával, mely ráadásul tudtommal az első összecsukható ebben a kategóriában. 
Kaptak is érte egy Eurobike díjat, de meg is érdemelték, azt gondolom. Ők nem a szokásos megoldást választották koncepcióként, hanem az autógyártásban ismert és bizonyított McPherson rendszerű konstrukciót adaptálták nagyon sikeresen. Az elöl 6-6 cm-es, hátul 8 cm-es csillapítás gyönyörűen kisimítja az út egyenetlenségeit, míg a stabilizátorrúd a gyors kanyarokban is besegít a felborulás elkerülésébe. Különösen pozitív volt számomra a mindössze 17 kg-os össztömeg, mely miatt dinamikus tudott maradni a gép, nem kell súlyfelesleget magával cipelnie a kényelemre vágyó rekusnak. Ez azért is nagy dolog, mert az össztelós trike-ok 20 kg felett kezdődnek egyébként. 
Természetesen ki is próbáltam rögtön, és nagyon tetszett. Az ára ugyan nem lesz alacsony, ennek ellenére fogunk belőle tartani, hiszen a hazai utak minőségét figyelembevéve lehet rá érdeklődés, legalábbis most így gondolom. Mivel a gyártás a jövő év elejével indul, így tavaszra már nekünk is lehet belőle egy példányunk. 
Kényelemre visszatérve, senki ne mondja nekem, hogy a hagyományos bringák nyerge tökéletes. Ha így lenne, nem láttam volna legalább 20 különféle gyártótól szokatlan, új, kényelemnövelő megoldást. Volt ezek között felfújható légpárnás, szélességállítós, prosztatakímélő szíjfelsőrészes, de a legtöbbször a nyereg előrenyúló részének kisebb-nagyobb mértékű elhagyásával próbáltak a tervezők megoldást találni a fenékproblémára. Egyes nyergek már inkább egy lóca rúdjára hasonlítottak, melyre az ember ráteszi a hátsóját, nem pedig egy nyereg, amit a lábaközé vesz. Mit kell ennyit szenvedni, üljön a többség rekura és nem csak a feneke, de a dereka, nyaka, csuklója sem fog fájni többet a kerekezések után! 
A térdfájdalom egy másik potenciális probléma néha a bringások táborában. Erre kínál jó megoldást a Rotor cég, melynek ovális lánctányérú , illetve független, indirekt hajtókaros megoldású termékei csökkentik a pedál holtpontja által felmerülő gondokat. (Másnap ugyanerre a problémára találtam egy másik, állítólag jobb megoldást is, de kipróbálni egyiket sem tudtam.)
Érdekesnek találtam pár újdonságot:
A Pinhead és a Pitlock termékek a kerékpár biztonságát szolgálják azáltal, hogy csak speciális szerszámmal teszik oldhatóvá kerekek, a kormány és az ülés rögzítését. A rendszerek előnye a már ismert megoldásokkal szemben, hogy az oldókulcs variációs lehetősége magas, a kulcs nem másolható, illetéktelenek számára beszerezhetetlen.
ABS kerékpáros fékpofákat és teleszkópokat mutatott be egy távolkeleti gyártó. Karbantartást nem igényelnek, hosszú élettartamúak. A megoldást szabadalommal védték le. Jelenleg a végső tesztelés folyik, de várhatóan a jövő év elején már rendelhetőek lesznek termékeik. Az autókban mára a blokkolásgátló szinte már kötelező tartozék, de hogy a kerékpároknál mennyire válik be, azt nem lehet tudni. Montiknál, homokos, laza talajon nem valószínű, hogy lenne értelme, de betonra, csúszósabb utakra talán inkább. Amint kapunk belőle, kipróbáljuk.
Sikerült találni pár olyan gyártót, akiknek van jónak tűnő telós villájuk 20" első kerékhez. Sajnos ez a méret elég mostohán kezelt. Az árak széles sávban mozognak várhatóan, hát majd meglátjuk érdemes lesz-e valamelyiket kínálni.
Késő délután csörgött a telefonom és hívtak az AFS Cycle standjára. Ők a Sun rekumbenseinek gyártói, most pedig elhozták kiállítani az új termékeik prototipusait. Ez volt az egyik legfontosabb ok, amiért mindenképpen ki szerettem volna jönni az Eurobike-ra, hiszen nem nagyon lehet máshol Európában szemrevételezni gépeiket, ők pedig előre jelezték a megjelenésüket. Most végre itt volt hát az alkalom, gyorsan nekiestem mindegyiknek. Sajnos az első két gép után zuhogni kezdett kinn az eső, így kénytelen voltam a pavilonon belül tesztelni. 
A legjobban a Tomahawk tetszett. Ez a gép tulajdonképpen az Easy Racers új, a tőlük megszokottnál magasabb hajtóművű LWB-jének egyszerűbb felszereltségű változata. Az ülés beállítási megoldása ugyan nem volt még tökéletes, így eltartott kb 5 percig, mire a méretemre tudtuk állítani, de aztán már kellemes volt a használatban. Kormánya közepesen széles, így kanyarban is elérhető mindkét kézzel, ugyanakkor már kellően segíti a kézbentarthatóságot, az egyensúlyozást. Hosszú tengelytávjához képest kis helyen meg tudtam vele fordulni. Ülése az előző gépeikéhez hasonlóan nagyon kényelmes, szerintem igazából csak a huzatot cserélték ki rajta komolyabbra.
Többféle trike-ot hoztak ki, három deltát és egy direkt kormányzású tadpole-t. Utóbbit ki sem próbáltam, mivel sem árban, sem minőségben nem tűnt a jó vételnek. A delták közül legjobban a kompozit üléses sportverzió tetszett, a felső kormányos deltájuk már kevésbé (amolyan öreguras típus, szebb köntösben), a középső telós modelljük pedig túlságosan súlyos, valamint a hajtási hatékonysága is nagyon kedvezőtlen. Vélhetően nem véletlenül raktak rá elektromos rásegítést...
A végére hagytam a legolcsóbb típusukat, az X-1-et, mely majd valamikor az EZ-1 utódja lehet. Geometriai méreteiben elődjével szinte teljesen megegyezik, hiszen ez már jól bevált. Az ülése azonban most már nem vízszintesen, hanem egy előre lejtő pályán mozog, így az alacsonyabbak lejjebb ülnek, mint a magasabbak, ráadásul a pedál és az ülés szöge állandó maradhat ezáltal. A design ízlés kérdése, szerintem jelentősen szebb, de mindenképpen modernebb. Hátránya viszont, hogy bonyolultabb konstrukció, miáltal nagyobb lett a tömege és az ára is. A kiállított darabra már korábban lecsaptam, mivel szerettem volna az új termékeiket rendelés előtt kipróbálni illetve letesztelni tulajdonságaikat valamint piacképességüket. Ez a darab tehát egy ideig még biztos nem lesz eladva, hogy megfelelő mennyiségű tapasztalatot gyűjthessünk róla. Eredetileg úgy volt, hogy csak vasárnap fogom tudni kézhez kapni, de végül már szombaton elvihettem. Ha a zuhogó eső nem akadályozott volna meg benne, este már mentem is volna vele bringázni egy jót. (Szerencsére másnap azért bepótoltam...) 
Ez a rengeteg bringaút, rengeteg kerékpáros (köztük ingázó, edző, túrázó, kerekező), gondozott rétek, rendbentartott portálok, nyugodt, mosolygós emberek... Bad Waldsee, ahol megszálltam, ahogy a nevében is benne van fürdőváros. Van két tava, sok-sok gyógy illetve welness hotele és egy hangulatos belvárosa. A tavak egyikét este körbejártam, egyszerűen lenyűgöző ez az idill. A sétaút mentén minden megtalálható: fajátszótér, fémjátszótér, külön mérleghinta, ellipszisgép, zenélő padlólapok, fából épített fülkagyló, kő távbeszélőállomás, billenő függeszkedőkerék, talajlabirintus, mezítlábas burkolat-felismerő-kerengő, minigolf, kényelmes padok és még egy csomó egyéb minden. Egyik sincs megrongálva, nem firkáltak rájuk, nem vitték el a felét. Egyszerűen ott vannak, szépek, hivogatóak. Az emberek pedig élvezettel használják őket, hiszen ezért vannak ott, hogy örömet okozzanak. És ez így van rendjén. 