2011. február 13., vasárnap

2011-es Ambringa esemény naptár

Elkészítettük az idei év Ambringa naptár-ját, melyet márciustól kezdve degeszre tömtünk programokkal. (A naptár bal felső sarkában lévő nyilakra kattintva lépkedhetsz a hónapok között.) Beleraktuk azokat a túrákat, kiállításokat, rendezvényeket, melyeket vagy mi rendezünk, vagy legalábbis részt szeretnénk rajtuk venni. Mindegyik egy príma alkalom arra, hogy találkozzunk!
Újdonság, hogy igyekeztünk időben jobban megjegyezhetővé, illetve tervezhetőbbé tenni az Ambringa túrákat, ezért mindig a hó második szombatját választottuk ki erre a célra. (Ezek azok a túrák, melyeket szezonban havi rendszerességgel szoktunk tartani, és amelyekre kedvezményesen lehet tőlünk bérelni rekumbenseket egy 40-60 km-es szombat délutáni közös bringázásra a bolttól indulva.)
Hasonlóan, mint tavaly, idén is lesznek tapasztaltabb rekusoknak szóló túráink is, melyeken jellemzően Magyarország távolabbi bringaútvonalai közül járunk be pár gyönyörűt. Tavaly ilyen volt a vértesi és a bakonyi túránk, idén még szervezés alatt állnak mind a helyszínek, mind a pontos időpontok. Minden jó ötletet örömmel fogadunk!
2011-ben is szeretnénk ellátogatni pár kerékpáros versenyre, kiállításra és egyéb rendezvényre. A naptár még biztosan nem tartalmaz minden programot, úgyhogy érdemes a későbbiekben is nyomon követni, néha ránézni. (Link a naptárhoz.) Javaslom vegyétek fel a naptáraitok közé, amennyiben a Google Naptár funkcióját használjátok.
Az egyes programokról bővebb információt majd még természetesen adunk, illetve feltöltjük az egyes események leírásához is. Reméljük, hogy a naptárunk közreadásával segíteni tudunk mindazoknak, akik szeretnék programjaik közé beiktatni, hogy találkozzanak velünk illetve rekus barátaikkal! Mindenkit szeretettel várunk!

4 megjegyzés:

Szamóca írta...

Sziasztok!
Nagyon tetszenek ezek a szombat délutáni közös rekus bringázások, nagyon szívesen is mennék, remek ötlet, hogy lehet bérelni tőletek aznapra, de vajon elindulhatok egy ilyen 40-60 km-es túrára úgy, hogy ezeket a bringákat még csak kipróbáltam, de igazából sosem használtam.
Rendszeresen bicajozom, erőnléttel nincs gond, csak ezek a fekvőkerékpárok ismeretlenek, de nagyon tetszenek.

Murla írta...

Szia!
Nyugodtan jöhetsz, nem jelent problémát. Pont ezért kérjük a reku vonatkozásában teljesen kezdő bérlőket a déli érkezésre, hogy előtte legyen idő beállítani mindent, majd tudjanak szerezni elég rutint. A táv pedig minimális kondival már teljesíthető egy fekvőbringával.
Pár éve az első túráknál még én is aggódtam, hogy mit teszünk, ha valaki nem bírja, de a tapasztalat nagyon pozitív, olyanok is meg tudták csinálmi, akik életükben nem tekertek egyszerre 20-30 km-nél többet!
Szeretettel várunk!

BangDe írta...

Azt szeretném csak megkérdezni, hogyan tudom felvenni az eseménynaptáratokat a Google naptáramba?

Murla írta...

Ha van gmail fiókod, és saját naptárad, akkor annak a weboldalát megnyitva, bal oldalon, a "Saját naptárak" alatt van egy "Más naptárak" rész, ott tudod felvenni a naptárunkat.