2009. július 2., csütörtök

Ambringa túra július 11-én

Miután az utolsó alkalommal jól eláztunk, azóta izgatottan figyeltem az időjárás előrejelzést. Egyelőre príma időt jósolnak július 11-re, úgyhogy a következő Ambringa túránkat erre a napra szervezzük. Indulás a szokott időben, tehát 14:30-kor az Annyira Más Bringaboltból, Budakalászról.
Mivel múltkor végül nem az előre tervezett útvonal valósult meg, most ismét ugyanazt az irány célozzuk meg: a Duna pesti oldalán egy gyönyörű, hangulatos kerékpárúton felmegyünk Vácig. Először áttekerünk tehát a Megyeri hídon, majd ott északnak fordulunk. Sajnos innentől pár száz méter után Dunakesziig csak országúton tudunk haladni, de ez csak kb 2 km, utána lekanyarodunk a főútról. Amint elértük a Duna melletti sétányt, onnantól kerékpárúton megyünk végig. A legszebb rész szerintem a Göd feletti szakasz, ahol különösen hangulatos környezetben, a part közelében, árnyas fák között megyünk Vácig.
Ahogy eddig is, lehet jönni bármilyen kerékpárral, de aki szeretne, bérelhet tőlünk sokféle fekvőkerékpárt. (Konkrét lista árakkal együtt itt.) Aki a bérlés mellett dönt, azokat kérjük, hogy igényét minél előbb jelezze a konkrét rekumbens megjelölésével. A foglalásokat beérkezési sorrendben tudjuk csak elfogadni, ezért érdemes nem az utolsó pillanatra hagyni a döntést...
Felhívjuk mindenkinek a figyelmét arra is, hogy a pontos indulás érdekében időben érkezzen a bolthoz. Akik bérelnek is, azok legkésőbb 12:30-ra jöjjenek, hogy legyen elég idő a személyes beállításokra, a próbára.
Szeretettel várunk mindenkit július 11-én egy kellemes közös bringázásra!

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Ez jó ötlet, s most még eléggé időben is írtátok ki. De kérdem én, ilyen víz állás mellet, szerinted mennyit fogunk úszni Vácig? Szerintem többet mint szeretném.
Eiler-Kiss

Murla írta...

Ezen már én is gondolkodtam, úgyhogy előtte még végigjárom valamikor. Állítólag feljebb már nem megy a víz, lassú apadás várható. Ha mégsem lenne járható, akkor változtatunk az útvonalon.