2008. október 20., hétfő

Garmin sport GPS forgalmazók lettünk!

Az elmúlt héten nemigen volt időm bejegyzést írni ide a blogba, de most végre ismét internet közelébe kerültem. Az egyik fontos újdonság, hogy Garmin forgalmazók lettünk. Leginkább persze a sport GPS készülékeket érdekesek a számunkra, de elvben bármelyik termékük megrendelhető nálunk. Hogy miért nyitottunk ebbe az irányba?
Már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy szükségem lenne egy kerékpáros GPS-re. Ennek két fő oka volt:
- A bringázásaimon gyakran próbálok ki új utakat, így párszor már gondba kerültem, mikor világosban szerettem volna hazaérni. Főképp a Bükkben bolyongva fordult elő, hogy nekivágtam egy általam korábban nem ismert erdei útnak, így fogalmam sem volt, hogy merre fogok végül kilukadni. Ez okozott már néha meglepetést, mert csak sötétedés után sikerült hazatalálni végül szép nagy kerülővel, ugyanis nem akartam egyszerűen visszafordulni, és visszajönni ugyanúgy. Egy GPS ilyen esetben nagyon hasznos tud lenni, azonban az autóban használt eszközöm akkumulátora csak pár órai működést tudott fedezni, így mindig nyugtalanított, hogy mikor hagy majd cserben. Ráadásul a rajta futó iGo szoftver csak a nagyobb, fogalmasabb utakat ismeri, így sok – akár még betonozott erdei út - nem is szerepelt rajta, hogy az erdészeti utakról ne is tegyek említést. Pedig a legnagyobb békében általában ezeken lehet tekerni!
- Mivel a saját bringáimon kívül igyekszem legalább rövidebb távon kipróbálni az általunk forgalmazott fekvőbringákat, ezért minden ilyen esetben át kellett raknom bringás komputeremet. Vezeték nélküli szerkezet esetén ugyan ez kicsit egyszerűbb, de a fordulatmérő egység ekkor is pluszként jelentkezik egy GPS-s mérőhöz képest. Ráadásul utóbbival a kerékméret beállítása is elhagyható, hiszen nem ebből számítja a megtett utat.
Arra gondolva, hogy másnak is lehetnek hasonló gondjai, illetve igényei, körülnéztem a lehetőségek között. Pupu és más felhasználók kedvező tapasztalatai alapján a Garmin készülékek tűntek a legjobbnak, így ezek mellett döntöttem. Felvettem a hazai forgalmazóval a kapcsolatot, akiktől vettem is gyorsan egy Edge 705-ös készüléket.
Mivel leginkább olyat szeretek forgalmazni, amiről nekem is van személyes tapasztalatom, így saját használatra befogtam az első darabot.
A készülékhez most ingyenesen adnak egy TopoGuide szoftvert is, mely valamennyi hazai utat tartalmazza és az internetről frissíthető. Némi nehézséget okozott ugyan számomra a többszörös kódrendszeren keresztül a térkép felinstallálása, de ez vélhetően a számítógépem beállításainak volt betudható. Az ügyfélszolgálat szeremcsére a segítségemre sietett, és készségesen megoldották problémáimat.
A készülék első próbaútjai igazolták várakozásaimat. A 705-ös kicsi (nagyjából átlagos mobiltelefon méretű), könnyű, nagy színes képernyője van, tudása pedig egyelőre messze az igényeim felett jár, teljes megismerése nekem hosszabb időt fog igénybe venni, erre nem elég az a 10 nap, amióta használom. Sokféleképpen testreszabható, így például mindenki egyszerűen beállíthatja, hogy egyszerre hány adatot és pontosan mit is szeretne látni a képernyőn. A választék hatalmas, hiszen már alapban is komoly listából választhatunk, de a kiegészítők (szívritmusmérő, pedál- és kerék-fordulatmérő) használatával ez még tovább fokozható. Megjegyzem még teljesítménymérőt is lehet hozzá használni, például az SRM cégét. A térképen eddig nem találtam olyan utat, ami ne lett volna rajta, pedig már használtam a Bükkben, a Mátrában, a Tisza-tó és a Balaton mellett is. A megtett túrák feltölthetőek az internetre is, ahol még látványosabban, többféle kimutatásba gyűjtve tekinthetők át. Akár még célokat is meghatározhat magának az ember és nézheti az előrehaladását. Most persze folytathatnám a készülék részletes tesztjével, de erre még nem érzem magamat kellően felkészültnek, hiszen eddig jórészt az alapfunkciókkal ismerkedtem csak meg. Az már most is látszik, hogy egy nagyon okos, széleskörűen használható GPS készülék az Edge 705. Eddig egyetlen hibát találtam benne: mivel jellemzően hagyományos kerékpárokra tervezték, ezért a kerék- és a pedálfordulatot egy egységbe integrálták. Ez viszont nem helyezhető el a fekvőkerékpárokon úgy, hogy a két érzékelő egyszerre tudja venni a saját jelét. Valamelyikről tehát le kell mondani a rekukon, de ez nem olyan nagy gond.
Részletes teszt egyébként az alábbi linken olvasható az Edge 705-ről a PDAPlus honlapon.

Nincsenek megjegyzések: