2011. március 30., szerda

Ambringa szülinapi programok


Az április 2-i (szombat) Ambringa 4. születésnapi programját az alábbiak szerint alakítottuk ki:

9-12 óra között lehet indulni a boltból a bringás nyomkereső játékra
A játék lényege, hogy egy rejtvényt kell a jelentkezőknek megfejteni. Ehhez minden jelentkező személy vagy csapat kap egy útmutatót. Az ebben lévő helyszínek felkutatásával, majd az ott fellelt információk összeszedésével tudják összerakni a megfejtést. A helyszíneket bringával célszerű felkeresni, így a teljes játékidő kb 1-2 óra ügyességtől függően. Indítás minimum 5 perces időközönként, de lehet csoportosan is teljesíteni a játékot.
Kérünk minden résztvevőt, hogy az étkezést is letudva, legkésőbb 14 óráig érkezzen vissza a boltba, mert egyrészt addig lehet leadni a megfejtést, másrészt a következő napirendi pontot szeretnénk időben indítani! Azokat is várjuk 14 óráig, akik csak a délutáni programokra jönnek.

14 óra 14 perc 14 másodperckor indul a Rekus felvonulás
A remélhetőleg minél több résztvevős felvonulás (lehet jönni bármilyen bringával, mert nem mindenki olyan szerencsés, hogy van már fekvőbringája) az Annyira Más Bringabolt elől indul. Megkerüljük az Omszki-tavat, átkelünk a felüljárón, majd a gáton délnek fordulunk, lemegyünk a Római partig. Itt visszafordulunk és a Pünkösdfürdői úton, majd a 11-es út melletti bringaúton tekerve visszatérünk a boltba várhatóan még 16 óra előtt.

16:30-tól ügyességi játékok és Pupu képeiből vetítés, közben beszélgetés, móka és kacagás

Itt már kötetlenebb lesz a program, de sort szeretnénk keríteni a tavaly már nagy sikert aratott rekus lassúsági versenyen kívül egyéb ügyességi próbatételekre is, ha marad rá idő. Aki szereti a túrázós képeket és az élménybeszámolókat, az megtekintheti Pupu képösszeállítását fekvőbringás túráiról.

Egyéb meglepetésekkel is készülünk, úgyhogy érdemes lesz hozni magatokkal pénztárcát, ha nem akartok lemaradni a szülinapi ajánlatainkról! :)

Szeretettel várunk mindenkit Április 2-án, szombaton!

Nincsenek megjegyzések: