Fiammal együtt mentünk Tiszafüredre, a 70 km-es versenyre. Mivel tudtuk, hogy lassúrajt lesz, ezért a célünk az volt, hogy 2,5 óra szintidőn belül teljesítsünk.
Egyetlen fekvőssel találkoztunk, Gyurival a Pedálossal, aki utánfutóval érkezett. Először csak szervízesként akarta végigtekerni a távot, de végül mégis benevezett. (A verseny közben a gáton még szembetalálkoztunk egy trike-os rekussal, bár ő csak nézelődő volt, éppen arra járt.)
Kicsit nehezen sikerült a rajthoz állnunk, ugyanis egymás után állítottak meg bringások, és érdeklődtek hol a szemüvegtükröm, hol a rekumbenseink iránt, így csak a mezőny legvégére sikerült beállnunk. 10:30-kor eldördült a képzeletbeli startpisztoly. Tiszafüreden párszáz méter megtétele után teljesen bedugultunk, bár pontosan nem láttam az okát, úgy tűnt, hogy a szembejövő autósok miatt kényszerültünk percekig állni. A főútra kikanyarodva már végre folyamatosan lehetett haladni, ha lassan is. Kb 10 km után lehetett végre gyorsítani, onnan többnyire 40-45 km/órával robogtunk Kisköre felé a príma minőségű kerékpárúton. Igyekeztünk felzárkózni az élen haladók közelébe, bár erre nem sok esélyünk volt. Amit el tudtunk érni, hogy egyre másra hagytuk le a bringás csoportokat. Sajnos bolyozni csak korlátozottan tudtunk, mivel ketten ekkor már elszakadtunk egymástól, a hagyományos bringásokkal meg nem keveredhettünk, lévén, hogy nem biztosítottunk számukra elegendő szélárnyékot.
Valahol Kisköre környékén lehettünk, amikor frissítő állomáshoz értünk. Sajnos mivel az előttem-mellettem haladóktól csak későn vettem észre, így lemaradtam róla. Maradt a magammal hozott kulacs...
A tó túloldalán aztán nehezedett a helyzet, mivel szembeszéllel kellett megkűzdeni. Ez le is lassította a tempót és a dolgomat is megnehezítette. Egyre nehezebb volt a szél ellen utolérni a bolyozó csoportokat, egy idő után már nem is próbálkoztam ezzel. Egy alkalommal meg is kellett állnom, mivel előttem hirtelen fékeztek, így én is hasonlóra kényszerültem, de hiába engedtem fel az első féket, az továbbra is fogott. Leállás után szerencsére kiderült, hogy csak kimozdult az első kerekem (nem volt eléggé meghúzva a gyorszár), amit gyorsan orvosolni tudtam és már robogtam is a többiek után. A csapat, akikkel tekertem, folyamatosan váltott vezetőkkel haladt, így nekem mindig le kellett maradnom mögöttük, hogy beférhessen elém a visszaálló. Egy idő után aztán úgy éreztem, hogy nekem is kellene némi segítséget nyújtanom nekik, így az utolsó kb 8 km-re előre mentem. Egészen a célig vezettem a sort, ők meg folyamatosan váltották egymást mögöttem. Nagyszerű érzés volt a sor elején menni, bár ekkor már csak 30-35 km/órával tudtam haladni, köszönhetően a nagy szembeszélnek. Az utolsó 1 km-en aztán igyekeztem ugyan belehúzni, de egyikőjük a célegyenesben leelőzött.
Jól esett, hogy a célba érkezés után megálltak mellettem, üdvözöltek és megköszönték a segítséget. Persze ez kölcsönös volt. Kérdeztem, hogy milyen volt mögöttem jönni, mire azt a választ kaptam, hogy nem nyújtottam ugyan olyan jó szélárnyékot, mint egy hagyományos bringás, de azért így is érezhető segítséget jelentett számukra.
Az időm végül 2 óra 10 perc lett kereken, ami jelentősen jobb volt a kitűzött célomnál. Fiam röviddel utánam ért be, lelkesen meséltük egymásnak az élményeinket. Megállapítottuk, hogy az igazi az lehetne, ha rekusokkal tudnánk együtt bolyozni, bár ezt még ki kell próbálni, hogy mennyire működne a dolog. Mindenesetre jó volt, érdemes volt eljönni. Remélem, hogy jövőre többen leszünk fekvősök és jobban tudjuk egymást segíteni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése