Edzőtúra II

Mivel a gyerkőceimnek érettségi szünetük kezdődött, így szombaton este autóval lementünk Balatonboglárra, ahova persze a rekumat is magammal vittem avval a nem titkolt szándékkal, hogy egy nap alatt körbebringázzam legnagyobb tavunkat. Egyrészt nem akartam, hogy először a Pelso-n találkozzam ekkora távval, másrészt le akartam mérni, hogy nagyjából milyen időre számíthatok majd. Mivel a pénteki túra kicsit lemerített, valamelyest féltem is, hogy mennyire lesz erőm egy több mint 60 %-kal hosszabb tekeréshez így, röviddel utána.
Reggel 8 órakor indultam, ami nálam komoly dolog, nem szeretek ugyanis korán kelni. Mindig csodáltam azokat az embereket, akik a Nappal együtt kelnek, de én ezen ritka esetekben napközben mindig sokkal fáradtabb voltam. Az este az nem gond, éjjel 2-3 óráig viszonylag könnyen fenn tudok maradni, de korán reggel kelni, az nehéz ügy...
Visszatérve az edzőtúrára, úgy terveztem, hogy inkább lassabban, kíméletesebben fogok haladni, nem az idő a fontos, hanem hogy sikerüljön a kerülés. Jó időnek ígérkezett, de az indulást követően 3 percen belül megfagytam a bringán, így fel kellett vennem meleg hosszú nadrágot és felsőt. (A hideg megint a "hajnal" egyik hibája...) Újabb pár kilcsi után az első tárcsafék bowdene kezdett zavarni, mert a lábamhoz dörzsölődött. Jó nagy puttonyomban szinte mindent magammal hoztam, így gyorskötözővel sikerült megoldani ezt a kérdést is. Keszthely előtt végre gyengíthettem ruházatomon, de felül még így is hosszú ujjas - igaz már vékonyabb - mezben maradtam.

Miközben a bringaúton haladtam, sokszor "áldottam" a tervezőket, hogy miképp lehet ennyire cikk-cakk vonalban, számtalan tekergő-korlátos vasúti átjárón, vélhetően a szükségtől vezérelten kijelölt utakon vezetni a kerékpárutat? Nagyjából Révfülöp után lett elegem abból, hogy állandóan leküldenek a part közelébe, bumlizhatok át a vasúton, majd pár kilométer után mászhatok vissza ismét a főút melletti útra. Inkább mentem a 71-esen, az legalább nagyjából egyenesen haladt a célom felé. Döntésemben azért persze az is szerepet játszott, hogy éreztem a kezdődő fáradtságom, és spórolni akartam a még hátralévő 100 km-re az erőmmel.
Érdekes volt egyébként, hogy mennyire nyugodt ilyenkor a Balaton. A vendéglátósok még nagyrészt zárva, emberek is ritkásan. Bringásból viszont ehhez képest elég sokkal találkoztam, bár komolyabb csomagosokkal csak ritkán. Többször megálltam ételt-italt venni, enni, inni, de párszor át is kellett öltözni, mivel az idő folyamatosan változott. Amikor már attól kezdtem félni, hogy leég a tavaszi napfényben a bőröm és azon morfondíroztam, hogy vennem kéne napozókrémet, akkor kb fél óra múlva teljesen beborult, a hőmérséklet esett legalább 8-10 fokot, így ismét be kellett öltöznöm a meleg cuccba.
Balatonkenesén járhattam, mikor már elég erősen kezdtem érezni a combomban az izomlázat. Siófok után már azt vettem észre, hogy ha abbahagyom a tekerést, akkor jobban fáj, mint hajtás közben. Nem maradt hát más megoldás, mint tekerni, tekerni, tekerni... Fülembe csengett az egyik rádiós reklám, hogy a "legjobb dolog hazaérkezni". Másra sem vágytam jobban akkor éppen! Balatonaligai dombtetőről gyönyörű volt a kilátás a fenséges magyar tengerre, még akkor is, ha itt esőcseppek ijesztgettek.
Zamárdi után már kezdtem számolgatni a célidőmet és szinte folyamatosan figyeltem a megtett út számlálóját, mely valahogy érzésem szerint túl lassan haladt előre. A balatonszemesi utolsó kis emelkedő után már tudtam, hogy most már csak sík út van hátra, nem lehet, hogy ne sikerüljön. Végül 205 km megtétele után, pont 8 és fél órás menetidővel és 9 óra 34 perces szintidővel gördültem be a "célba", házunk kertkapujához. Fáradt voltam, fájt mindkét combom, de örültem, hogy megcsináltam életem eddigi leghosszabb távját. Feleségem még készített rólam pár fotót, majd segített izmaim lenyújtásában. A legjobb viszont a forró fürdő volt! Hát az valami mennyei! Kb fél óráig áztattam magam benne, de teljesen újjászülettem a kádban!
Arra számítottam, hogy keddre komoly izomlázam lesz, de szerencsére nem így lett. Már a túra napján estére rengeteget javult a combom, másnapra pedig minden izomláz, fájdalom teljesen elmúlt, mintha mi sem történt volna. Hiába, no, a fekvőbringa egy nagyon jó találmány!
Május 24-én, a Tour de Pelso-n remélhetőleg sikerül ennél lényegesen jobb időt elérnem, egyrészt mert addig még van 2 hét edzési időm, másrészt akkor majd nem kell a bringaút lassításaival bajlódnom. Hát, majd meglátjuk!
Mindenesetre jó lenne, ha minél többen indulnánk rekuval!