2008. december 5., péntek

Karácsonyi akció

Már javában benne vagyunk az adventben, és az elmúlt hetek beszélgetései alapján sokan nem csak a közelgő ünnepre várnak, hanem az Annyira Más Bringa karácsonyi akciójára is. Biztosak vagyunk benne, hogy nem fognak csalódni és akik valóban vásárolni szándékoznak, azok most mindannyian találhatnak kedvükre való kerékpárt. Akciós termékeink listáját ennek megfelelően úgy állítottuk össze, hogy szinte valamennyi fő típusból legyen benne legalább egy modell. Árban is széles a választék, hiszen már 120 ezer forinttól kezdve tudunk kínálni megbízható, kiváló minőségű gyári rekumbenseket, sőt emellett hagyományos kerékpárok is helyet kaptak ajánlataink között.

Az akció december 8-án indul és aranyvasárnap, december 21-én zárul. Aki tehát álmai bringáját szeretné látni a fa alatt, ne várjon sokat, hiszen mindegyik modellből csak egyetlen példányunk van. Aki előbb lép, az viheti haza a kiválasztott modellt, úgyhogy hajrá!

Nézzük hát az akciós termékeket (a csatolt képek nem az adott példányról készültek, így csak tájékoztató jellegűek):

Challenge Hurricane SL - Hihetetlen kedvező ajánlat!!!
Használt, de szinte teljesen új, kiváló állapotú, mindössze 117km-t futott, kék szinű, Sram Dualdrive-os, Avid BB-7-es fékekkel szerelt szuperkönnyű össztelós félverseny reku a híres holland gyártótól. Pupu gépéhez nagyon hasonló, rengeteg extrával felszerelt, úgymint csomagtartó, sárvédő, fejtámasz, két B&M tükör, Cateye vezetéknélküli komputer, Ventisit ülésszivacs, erősített kerekek, Schwalbe Marathon külsők. Az ülés és a szivacs mérete L, a váz univerzális. Ha valaki most ugyanezt meg szeretné rendelni, akkor a magas Eur árak miatt 785eFt-ot kellene fizetnie, most azonban mindössze 499eFt-ért, tehát 37%-os kedvezménnyel elvihető ez az akár újnak is tekinthető példány. (Levehető extrák nélkül pedig már 450eFt-ért!) Ez egy kivételes, egyedi lehetőség, árban jócskán a viszonteladói beszerzési ár alatt, így ennyiért szerintem a legjobb vétel címet nyugodtan megkaphatja! Akit érdekel, az gyorsan jöjjön érte, mert tudok pár komoly érdeklődőt...

Optima Baron (bemutatódarab)
A sebességmániások egyik kedvenc gépével Sala kolléga nyáron a Millenáris Velodromban közel 42km/h átlagot ment a 8 körös időmérésen, mellyel térdproblémájából éppen csak gyógyulva, minden gyakorlás nélkül, rögtön a második legjobb időt sikerült futnia. Az eredmény azt hiszem önmagáért beszél. A gép keveset futott, megkímélt állapotban van, extraként fejtámla van rajta. Új ára 523eFt, de most 30%-os kedvezménnyel, már 366eFt-ért hazavihető ez a fenevad!

Azub Mini (új)
Teljesen új, még egyáltalán nem használt narancs színű Alivio felszereltségű fekvő. Mivel van belőle egy fehér, Dualdrive-os demo gépünk is, ezért adnánk most nagyon kedvező áron. Ha valaki most rendelné meg, akkor ugyanezt a modellt 495eFt-ért tudnánk adni, akciónk keretében viszont most 120eFt-tal olcsóbban, csak 375eFt!

Sun EZ-1 SX (tesztgép)
A legkedvezőbb áru rekumbensünk, melynek új ára is nagyon kedvező (150eFt), most azonban már 120eFt-ért megvásárolható. Kb 300 km-t használt, jó állapotú, strapabíró modell, mely egyébiránt a világ egyik legsikeresebb fotelbringája. Van belőle több is, így csak azért adjuk el, hogy az olcsóbb rekukra vágyók is örülhessenek akciónknak.

A már kezdetben is jó 20/26-os merev vázas SWB modellt többször is módosítottuk (ülés alacsonyabbra helyezése, hajtható kormánystucni és a kitámasztó lecserélése, Schwalbe Big Apple gumik felrakása), így most már igazán príma gép vált belőle. Egyetlen szépséghibája, hogy csak a kb 190 cm alattiaknak állítható be. Ára magáért beszél, hiszen az extráival 188eFt-ra kijövő gépet most már 150 eFt-ért magáénak tudhatja valaki. Szinte teljesen új, még 100 km-t sem futott.

Steintrikes RoadShark (tesztgép)
20/26-os tadpole trike, mellyel Sala szeretett volna Szilvásváradon indulni. Sajnos ezt a szervezők elutasították, így csak kb 400 km-es, "kímélő" használatban volt része. A komplett gép új ára 520eFt, de most 28%-os kedvezménnyel 375eFt-ért elvihető.

KMX ST-klass (használt)
Az angol tadpole specialista KMX legolcsóbb 2007-es felnőtt modellje. Az eredeti árhoz képest 25%-kal olcsóbban szeretné a tulajdonos eladni 190eFt-ért.

Hase Kettwiesel (tesztgép)
A 2006-os, még acélvázas példányunkat szeretnénk lecserélni az új aluvázas darabra, ezért a lámpaszettel és lánchossz-kiegyenlítővel felszerelt, keveset használt mintadarabunkat, melynek új, aluvázas verziója 659eFt-ba kerül, ezt a példányt azonban ehhez képest most 32%-kal olcsóbban, 449eFt-ért adjuk. Kb 400 km-t futott, de príma állapotban van.

További, teljesen új, 2008-as akciós gépek azoknak, akik valamilyen furcsa, érthetetlen okból nem rekumbensekre vágynak...:
Dahon Jetstream 196.000 Ft helyett 169.900 Ft
Kona Lana'i 16" 84.900 helyett 72.900 Ft
Kona Fire Mountain 20" 119.900 helyett 99.900 Ft
Kona Dew 52 cm 89.900 helyett 79.900 Ft
Kona Shred 179.900 helyett 154.900 Ft
Kona Dawgma 17" 349.000 helyett 314.900 Ft
Cube XMS 20" 317.700 helyett 299.000 Ft
Ugye, tisztes lista, kellemes kedvezményekkel?
Igyekszünk... :)
Érdemes lesz tehát benézni hozzánk. Hogy megkönnyítsük az érdeklődők dolgát, idén ezüst- és aranyvasárnap is nyitva leszünk. Egyben fel szeretném hívni mindenki figyelmét ezúton is arra, hogy a két ünnep között viszont zárva tartunk.
Várunk mindenkit szeretettel Budakalászon!

Nincsenek megjegyzések: