Ekkor már összegyűltek a késő délutáni súlyos zivatarfelhők, dörgött is innen-onnan. A 19,5 km-es kaptatón (1030 m szintemelkedés) Sárika ment elöl autóval, én meg követtem, néha megvárt egy fotóra. Látvány nem sok adódott, szinte mindent belepett a pára.
Az út jó, a legmeredekebb helyeken 12 százalékos, itt-ott gyönyörű ingatlanok szegélyezik. A teteje felé már esett egy kicsit, elég késő is volt már (fél 8), így a csúcson beraktuk a bringát az autóba, és úgy mentünk le. Nem baj, úgyis jobban szeretek felfelé mászni, mint lejtőzni – lejtőn a lócitrom is legurul…
Másnap hajnali indulással már korán eljutottunk a Lago Maggiore partján Castelveccanába. Három BIG-et vettem tervbe, és mivel nagyon keskeny hegyi utakra volt kilátás, Sárika inkább átautózott a túloldalra, megvárni engem.
Elsőként a Passo Cuvignone (1036 m, BIG 734) hágót másztam meg, amely csakis sportszempontból érdekes, mert nemcsak az út vezet végig erdőben, hanem föntről sincs kilátás, csak egy totemoszlop jelzi, hogy szoktak itt kerékpárversenyeket rendezni.
Nem nehéz a feljutás, csak 742 m a szint, és maximum 10 százalékos az emelkedő. Közvetlenül a hágó alatt nagy gyereküdülő van, a srácok persze fociztak. Ezért ugyan kár volt idejönniük, otthon is megtehették volna…
Egy darabig ugyanazon az úton visszagurulva ágaztam el egy nagy lejtőre, ahol legurulva Cuveglio faluba érkeztem, a San Martino csúcs (1079 m, BIG 736) lábához. Meredek hegyoldalban vezet fel a szerpentin, az egyik kanyarnál emlékhellyel: németek gyilkoltak meg itt olasz hazafiakat a háború alatt.
Odafönn a csúcson szép kápolna áll, az elesettek emlékének szentelve. Van egy kis étterem is – zárva tartott, de napos teraszán megszárítgattam a holmimat, miközben a pompás panorámában gyönyörködtem. Lefelé ugyanaz az út várt Cuveglióig.
Onnan, kevés emelkedéssel, át kellett jutni a nem távoli Varesébe. Út közben a "kerékpárosok Madonnájának" képe és emlékfala tűnik fel. Feleségem épp szembe jött Brinzio faluban, rögtön meg is álltunk egy ebédre. Olasz tudásom gyönge, így vívtam egy kicsit a pincérlánnyal, míg megértette, hogy csak olaszos tésztát szeretnénk, második fogás nélkül, de aztán kapcsolt: „Pasta e basta!” kiáltotta. Ez az, meg két sört kérünk!
A nap fénypontjának a harmadik kapaszkodó, a Campo dei Fiori (1207 m, BIG 735) bizonyult. Eleinte széles az út, majd egy leágazástól keskenyebbé válik. Épp ott várt meg párom, így a Fiat Dobló felhajtott csomagtér-ajtaja alatt üldögélve várhattam ki egy hirtelen záport.
A szokott módon, erdőben kanyarog felfelé az út, semmi különös, majd egy helyen tábla jelzi, hogy autóval eddig és nem tovább. Egyedül haladtam tovább egy panorámás parkolóig, ahol barátságot kötöttem egy kiránduló bundás kutyájával, majd nekiindultam, be egy nyitott vaskapun, az obszervatóriumnak. Itt már nagyon keskeny és meredek (13 százalékos) az út, mellette információs táblákkal. Odafönn átjátszó-torony, meteorológiai állomás és kétkupolás csillagvizsgáló van.
A kilátás olyan, mint egy repülőgépről!
Visszafelé a kocsihoz találkoztam egy fiatalemberrel, aki soros görkorcsolyával ment le a meredek lejtőn. Nagyon ügyesen kanyarogva szabályozta a sebességét, egyik lábát egészen behúzta a másik mögé, csak bámultam – de ő is nézett egyet, hogy valaki rekun jött fel ide. Mivel már megint esett és nem is volt olyan jó az út, ismét autóval mentünk le. Innen a Comoi-tóhoz akartunk rögtön átjutni, közben iszonyú felhőszakadást kaptunk. Cernobbio helységben találtunk jó szállást, és a közelben remek vacsorát, de sétálni nem volt kedvünk, mert végig esett.
Látszott, hogy ebből nem lesz jó idő, de kedden reggel, esőben és alacsonyan lógó felhők alatt elszántan nekiindultam a Monte Bisbino (1290 m, BIG 738) csúcsának. Eleinte a hegyoldalba messzire felhúzódó város házai között szerpentinezik az út, majd erdőben és rétek között vezet. Van egy kisebb falu és több szétszórt ház is út közben, de ezekből alig látszott valami – a sűrű felhőben helyenként 20 méterre csökkent a látótávolság! És vannak olasz autósok, akik még ilyenkor is lámpa nélkül járnak a másfél kocsi szélességű úton… Végig esett, ha nem akartam megfázni, csak egészen rövid pihenőket tarthattam. Két kanyart domború, jégként csúszó kövekkel burkoltak, ott tolni kellett, úgy is majdnem elestem.
A teteje felé már fenyvesben kanyarog az út, majd felér egy nagy panoráma-parkolóba, ahol csak a csúcsvendéglő alkalmazottainak autója állt, senki sem volt bolond feljönni, csak egyedül én.
Kifacsartam az esődzseki alatt is csurom vizes pólómat, felvettem egy hosszú-ujjút és esőnadrágot, a sisakomra zuhanysapkát húztam, aztán gyerünk lefelé.
Ez kalandtúrának bizonyult! Látni alig lehet, az út helyenként 13 százalékkal lejt, csúszik rettenetesen, a fék gyengén fog, mert már kopáshatáron voltak a betétek, a kezem meg érzéketlenre fagyott. Az aljában alig tudtam bevenni néhány hajtűt! Végül sikerült baj nélkül leérnem. Az albergóban feleségem segített levetkőzni, mert nem tudtam kigombolni a dzsekimet…Mivel nyilvánvaló volt, hogy ebből napokig nem lesz jó idő, hazaautóztunk. A betervezett további 16 BIG-mászásra majd máskor kerül sor… Idehaza láttam az Interneten, hogy aznap 25 ember vesztette életét nem messze, a franciaországi Draguignan várost sújtó felhőszakadásban és áradatban. Ehhez képest semmiség az én balszerencsém az időjárással – megvárnak azok a csúcsok!
A teteje felé már fenyvesben kanyarog az út, majd felér egy nagy panoráma-parkolóba, ahol csak a csúcsvendéglő alkalmazottainak autója állt, senki sem volt bolond feljönni, csak egyedül én.
Kifacsartam az esődzseki alatt is csurom vizes pólómat, felvettem egy hosszú-ujjút és esőnadrágot, a sisakomra zuhanysapkát húztam, aztán gyerünk lefelé.
Ez kalandtúrának bizonyult! Látni alig lehet, az út helyenként 13 százalékkal lejt, csúszik rettenetesen, a fék gyengén fog, mert már kopáshatáron voltak a betétek, a kezem meg érzéketlenre fagyott. Az aljában alig tudtam bevenni néhány hajtűt! Végül sikerült baj nélkül leérnem. Az albergóban feleségem segített levetkőzni, mert nem tudtam kigombolni a dzsekimet…Mivel nyilvánvaló volt, hogy ebből napokig nem lesz jó idő, hazaautóztunk. A betervezett további 16 BIG-mászásra majd máskor kerül sor… Idehaza láttam az Interneten, hogy aznap 25 ember vesztette életét nem messze, a franciaországi Draguignan várost sújtó felhőszakadásban és áradatban. Ehhez képest semmiség az én balszerencsém az időjárással – megvárnak azok a csúcsok! 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése