Nemrég kaptam egy tesztet, melynek szerzője a saját rekus tapasztalatait osztotta meg az Action-plus modellre vonatkozóan. Mivel úgy érzem, hogy hasznos lehet mindenki számára, aki gondolkozik valamilyen reku vásárlásán, így a szerző engedélyével ezúton közkinccsé teszem a teljes anyagot bármiféle módosítás nélkül:
"Kedves Rekusok és leendő Fekvőkerékpárosok!
Murlasits Attila karácsonyi ajándékát, Jan Garbarek zenéjét hallgatva fogok hozzá rekus élményeim és tapasztalataim megírásához. Magamat Gugisnak hívom (ezentúl) a virtuális világban, mivel egyéves kisfiam guginak nevezte el bringámat; bizonyára a gurul szó nyomán. Írásom hosszúsága és részletessége talán próbára teszi az olvasó türelmét, mégis bátorságot merítek abból, hogy nagyon sok időt töltöttem el netezéssel a rekumbensek után olvasgatva, mire a számomra érdekes adatmorzsákat összecsipegettem. Remélem, lesznek olyanok, akiknek éppen írásom terjedelmességével takarítok meg időt.
Kinek szánom írásomat? Főként azoknak, akik a hasznosság és az egészségmegőrzés miatt érdeklődnek a fotelbringázás iránt, s hozzám hasonlóan a lelkiismeretesen adózó közalkalmazottak jövedelemszintjén élnek.
Mi terelt a fekvőkerékpározás felé? A jogsi megszerzését követő években az autózás élménye háttérbe szorította a biciklizését, azonban harmincas éveim derekára már kinőttem ezt a környezetromboló gyerekességet. Így vált a kerékpározás legkedveltebb közlekedési formámmá. Sajnos hét éve kellemetlenkedő prostatitisem miatt 2006-ban és 2007-ben már nem tudtam hagyományos bicón tekerni, ezért új megoldást kerestem. A Bikemag egy kiállításról szóló beszámolójában láttam először rekut, ezt felidézve rávetettem magam a világhálóra, elolvastam a Bikemag múlt évben megjelent rekumbensekről szóló cikksorozatát, majd elkezdtem levelezni Murlasits Attilával, aki ismeretlenül is nagyon szívélyesen segített türelmesen válaszolva kérdéseimre. Remélem, hogy valamelyest meghálálom figyelmességét beszámolómmal.
2008 pünkösd vasárnapján vettem meg –használtan – egy sárga Tw-bents Action-plus típusú fekvőkerékpárt, amelyet az A.M. Bringaboltban, tehát Attiláéknál vásároltak januárban. A reku lényegében vadonatúj volt, az első tulaj pedig – ha terveit betartotta – már váltott is egy félmillás menőbb rekura. Miért nem Attiláéknál vettem új gépet? Hát persze, azok a piszkos anyagiak. Egy minden lehetséges extrával felszerelt gépet kaptam valamivel kevesebbért, mint akkor az új ára volt. Aki a karácsonyi akcióban a felturbózott bringát megveszi vagy megvette 150 000-ért, hasonlóan jól jár(t).
Tapasztalataim nagyon jók. Először néhány adattal érzékeltetem őket. Az elmúlt szezonban kb. 1500 km-t tekertem az Action-plusszal, s az átlagsebességem a széltől és domboktól függően 22 és 26 km között változott, utazósebességem pedig 24–28 km/h volt. A hagyományos kerékpárral 18-20 km-es átlagot értem el jellemzően, gondolom, ezzel az átlagos kerékpáros túrázó kategóriájába tartozom. Tempónövekedésemet ráadásul úgy teljesítettem, hogy kétharmad részben közlekedésre használtam rekumat, felmálháztam túratáskával, s egész napos fizikai munka aktív pihenéssel töltött keretét jelentették a napi 25 km-es utaim. Húsz km/h-nál lassabban még igen erős szembeszélben sem haladtam. Biztos, hogy gyorsulásom egyik oka a pedálklipsz felszerelése volt, amelyet korábban nem használtam, de hamar megszoktam. A klipszszíjnak azonban megvan az a rossz tulajdonsága, hogy nemcsak maga a szíj kopik, hanem a cipő is. Ezért jött el az ideje az SPD-platform kombipedál (Shimano PD-A530) beszerzésének. A fekvőkerékpározással kapcsolatos egyik sarkalatos kérdésre, a sebességre vonatkozóan tehát kijelenthetem: esetemben a reku egyértelműen gyorsabb a hagyományos bringánál. Gugizásom jutalomjátéka november eleji tekerésem volt, amikor szélcsendes időben 10 km-en át 30 és 35 km/h közötti sebességgel hasítottam – valóságos sebességmámort élve át.
A kényelem a másik feltétlen előnye a rekumbensnek. Ugyan az Action-plus merev vázas, mégis a Schwalbe Big Apple gumikkal 2,2 bar nyomáson a rázós utakon is kifejezetten kényelmes. Városban, ahol az út szélén szorong az ember, netán ráadásul az autó és a kátyú is egyszerre jön, s inkább a kátyút választom, jól jön ez a puhaság. Közepes minőségű aszfalton elöl 2,6, hátul 2,4 bar volt a kényelem és a sebesség közötti arany középút. Sima úton persze lehet fokozni a nyomást, arra azonban gondolni kell, hogy hazánkban a legjobb felületű főutakon is vannak tankcsapdák. A kerékpárhoz eredetileg járó Kenda 32 mm-es gumit még nem próbáltam igazán, csak az A.M. Bringa murvás „próbapályáján”, az emlékeim szerint nagyon rázott.
Amikor megvettem a rekut, kissé tartottam tőle, hogy az elméletben ideálisnak tűnő fekvő menethelyzet és a tekerés esetleg mégis fokozza prostatitis miatti panaszaimat. Nem így lett. Az intenzív mozgás – urulógusom szerint – javítja a vérkeringést a kérdéses területen, ezért inkább javult állapotom. A menetszél viszont hűvösebb időben zavaró, ezért kerékpáros nadrágot használok.
Az első négy-ötszáz kilométeren megfájdult a hátam bicózás után. Próbálkoztam az ülés előbbre helyezésével, hogy a vállam-hátam kevésbé legyen a hátsó tengely fölött. Ez azonban 50 km/h-s sebesség fölött és meredek emelkedőn nagymama fokozatban (granny gear) 8 km/h-val tekerve egyértelműen rontotta a stabilitást. Következő kísérletem egy polifoam „beépítése” volt a nyílt cellás szivacs és az üvegszálas ülés közé. Ezt tépőzárak felragasztásával remekül meg lehetett oldani, és az üléshuzat el is rejti. Sokat javított a kényelmen, ugyanis a durva felületű, bazalt zúzalékkal leszórt utak vibrációját teljesen kiszűri, tehát ez a fejlesztés maradt, habár észrevehetően csökkenti az ülés szellőzőképességét. Végül Attila tanácsára az ülés dőlésszögét kb. 35 fokra állítottam, majd végül a rögzítését is módosítottam az A.M.Bringa blogjában javasolt módon. Ezután megszűnt a hátfájdalom. Időközben a hátam is bizonyára hozzáedződött a feladathoz, mert a gerincem melletti két izom szemmel láthatóan megerősödött.
A rekumbensekkel kapcsolatban időnként hátrányként említik, hogy alkalmatlan az esőben való közlekedésre. Ezen a téren nincs nagy tapasztalatom, ugyanis csupán kétszer rekuztam esőben, de nem volt kellemetlenebb, mintha hagyományos kerékpárral mentem volna. Első alkalommal erősen esett, egy poncsó a kormányra és a csomagokra s persze magamra terítve jó védelmet nyújtott, sőt szellőzött is. A teljesen vízhatlan esőnadrágban viszont úgy izzadtam, hogy az embertelen volt. Másodszor csak szemerkélt, a sima kerékpáros ruházat megtette. Hosszú túrán, egész napos esőben tekerni nem lehet nagy élvezet, bár ez mindenféle kerékpárra érvényes. Egyébként pedig a rekunál van lehetőség burkolat kialakítására.
Hol használható az Action-plus? Aszfalton és dögölt murvás úton, esetleg jobb földúton, hiszen az útviszonyoknak megfelelően lehet állítani a guminyomáson. Legalább a karok is izmosodnak kicsit. Mentem már a bicómmal köves földúton is, ráadásul lusta voltam a guminyomáson variálni, tizenöttel el lehetett döcögni. Földúton vagy murvás úton inkább az első, 20-as kerék okozhat kellemetlen meglepetést, amely a laza talajon könnyen kicsúszhat vagy elsüppedhet.
Mennyire volt nehéz megtanulni a fekvőkerékpározást? Néhány óra gyakorlás kell, hogy viszonylag biztonságban érezze magát az ember, miközben alulról szagolja a kamionok kipufogófüstjét. Az egyensúlyérzet nagyon eltérő és a kormányzás jóval érzékenyebbnek tűnik, mint a hagyományos bringán, viszont ebből fakadó előnye, hogy feltehetően nem lopják úgy el, hogy felpattannak rá és eltekernek.
Magáról a kerékpárról is írok. A Tw-bents Action-plus tajvani gyártmány, mint a legtöbb ma kapható alsó és közép kategóriájú bicikli. Belépő szintű gép, a váza örök életűnek mondott CrMo ötvözetű acél, a festés lakk alatt van, a hajtása jó minőségű alkatrészekből áll. Az agyak ipari csapágyasak a Novatec cégtől, a felnik az Alexrims termékei (DA16). A hátsó váltó ugyan Acera, mivel azonban országúton használható inkább a bicó, jól működik. Igaz, mostanában a legtöbbet használt negyedik fokozatra leváltásnál kicsit hezitál a váltó, de talán csak a bowden nyúlt meg. A 24 áttételfokozat elegendő a magyar viszonyokra, alpesi hegyekhez viszont esetleg jól jönne a 34-es Megarange fogaskoszorú a gyári 11-32-es Sram helyett. A hajtómű alu, 30-42-52 fogkiosztású, a Shimano Sora kategóriájának megfelelő Lands Free, amely a gyártó saját márkája. A középső lánckeréken észrevehető a kopás, de külön cserélhető mindegyik lánckerék. A váltókar Sram Centera, jó tulajdonsága, hogy egyszerre akár hét fokozatot is tudok vele váltani, ami a hirtelen lassítás utáni indulásnál fontos. A hosszú láncot nézegetve többször felötlött bennem az előbb-utóbb bekövetkező lánccsere zsebmetsző rémképe. Nos 1500 km után 0,4 mm-es a nyúlás, azaz még vidáman mosolyogtunk a láncnyúlásmérővel együtt.
A dicsérő szavak mellett meg kell említenem, hogy akadt néhány kisebb technikai hiba is a géppel. Az aluöntvény stucni dőlésszögét szabályozó csavar gyengesége okozott némi bosszúságot, de édesapám nyolcvanéves tapasztalatával tíz perc alatt megoldotta egy menetes szárral és egy rézcsővel. Attila hasonló megoldást tett közzé e helyütt, azaz blogjában. A másik problémám abból adódott, hogy eltörött a fejtámla műanyag támasza. Ezt egy 130 mm-es PVC csőből pótoltuk. Egy kis fürészelés, melegítés, fúrás, festés, s megint a gyárinál jobb alkatrészt varázsoltunk. Persze kaphatók jobb fejtámlák is az A.M.Bringában (Optima). Utolsó javítanivalóm a láncvezetőgörgő lefedése, mert a bővebb szárú nadrágokat csúnyán összeolajozom néha. A kerékpár 2008-as modelljénél már az ülés alá helyezte a görgőt a gyártó is. Elsőre is gondolhattak volna erre.
A gyártó honlapja szerint 13-14 kg a kerékpár, az enyém felszerelve csomagtartóval, sárhányóval, tükörrel, kitámasztóval, csengővel, prizmákkal, lámpákkal, lámpatartóval („T-bar”), fejtámlával, pedálklipsszel, szerszámtáskával s a belevalókkal, továbbá pumpával, ráadásult a nehéz Big Apple gumikkal 18,5 kg. A hasonlóképpen felszerelt túrakerékpároknak is ennyi körülbelül a súlya, de kétszer akkora a légellenállási tényezője. A gramm-mániások biztos iszonyodnak, de ne feledjük, nekik ugyan könnyű a biciklijük, de nehéz a pénztárcájuk.
Ha volt türelme az olvasónak végigbogarászni a hosszúra nyúlt beszámolót, bizonyára meggyőződött arról, hogy elégedett vagyok az Action-plusszal. Visszaadta a kerékpározás nyújtotta szabadságélményt számomra, ráadásul kisebb hibái folytán, amelyek kiküszöbölésén el-elgondolkodom, sokkal személyesebb a viszony ember és gép között, mint az átlagkerékpárok esetében. És még a fekvőkerékpározás hangulatát sem említettem, amely igazi „feeling”, amúgy amerikaiasan (vagy hollandosan). Zárásul sorstársaimhoz szólok: Remélem, ha valaki a kerékpározás és prosztatagyulladás szókapcsolatot beüti a keresőprogramba, ez a cikk megjelenik, s az érintett olvasó hasznos és vigasztaló információkkal gazdagodva kezdi el tervezgetni fotelbringája megvásárlását. Köszönöm Murlasits Attilának, hogy erre lehetőséget teremtett.
Boldog új évet és jó hátszelet kívánok! – (A hátszél nem is olyan fontos…)
Gugis "
Köszönöm Gugisnak az anyagot, remélem sokaknak segítenek majd a benne lévő hasznos információk. Szívesen adnék teret ezen blog keretein belül egyébként bárki másnak is rekus tapasztalatai megosztására, bármilyen fekvőbringával kapcsolatosan, amennyiben az hasonlóan valós tapasztalatokon alapul.
"Kedves Rekusok és leendő Fekvőkerékpárosok!Murlasits Attila karácsonyi ajándékát, Jan Garbarek zenéjét hallgatva fogok hozzá rekus élményeim és tapasztalataim megírásához. Magamat Gugisnak hívom (ezentúl) a virtuális világban, mivel egyéves kisfiam guginak nevezte el bringámat; bizonyára a gurul szó nyomán. Írásom hosszúsága és részletessége talán próbára teszi az olvasó türelmét, mégis bátorságot merítek abból, hogy nagyon sok időt töltöttem el netezéssel a rekumbensek után olvasgatva, mire a számomra érdekes adatmorzsákat összecsipegettem. Remélem, lesznek olyanok, akiknek éppen írásom terjedelmességével takarítok meg időt.
Kinek szánom írásomat? Főként azoknak, akik a hasznosság és az egészségmegőrzés miatt érdeklődnek a fotelbringázás iránt, s hozzám hasonlóan a lelkiismeretesen adózó közalkalmazottak jövedelemszintjén élnek.
Mi terelt a fekvőkerékpározás felé? A jogsi megszerzését követő években az autózás élménye háttérbe szorította a biciklizését, azonban harmincas éveim derekára már kinőttem ezt a környezetromboló gyerekességet. Így vált a kerékpározás legkedveltebb közlekedési formámmá. Sajnos hét éve kellemetlenkedő prostatitisem miatt 2006-ban és 2007-ben már nem tudtam hagyományos bicón tekerni, ezért új megoldást kerestem. A Bikemag egy kiállításról szóló beszámolójában láttam először rekut, ezt felidézve rávetettem magam a világhálóra, elolvastam a Bikemag múlt évben megjelent rekumbensekről szóló cikksorozatát, majd elkezdtem levelezni Murlasits Attilával, aki ismeretlenül is nagyon szívélyesen segített türelmesen válaszolva kérdéseimre. Remélem, hogy valamelyest meghálálom figyelmességét beszámolómmal.
2008 pünkösd vasárnapján vettem meg –használtan – egy sárga Tw-bents Action-plus típusú fekvőkerékpárt, amelyet az A.M. Bringaboltban, tehát Attiláéknál vásároltak januárban. A reku lényegében vadonatúj volt, az első tulaj pedig – ha terveit betartotta – már váltott is egy félmillás menőbb rekura. Miért nem Attiláéknál vettem új gépet? Hát persze, azok a piszkos anyagiak. Egy minden lehetséges extrával felszerelt gépet kaptam valamivel kevesebbért, mint akkor az új ára volt. Aki a karácsonyi akcióban a felturbózott bringát megveszi vagy megvette 150 000-ért, hasonlóan jól jár(t).
Tapasztalataim nagyon jók. Először néhány adattal érzékeltetem őket. Az elmúlt szezonban kb. 1500 km-t tekertem az Action-plusszal, s az átlagsebességem a széltől és domboktól függően 22 és 26 km között változott, utazósebességem pedig 24–28 km/h volt. A hagyományos kerékpárral 18-20 km-es átlagot értem el jellemzően, gondolom, ezzel az átlagos kerékpáros túrázó kategóriájába tartozom. Tempónövekedésemet ráadásul úgy teljesítettem, hogy kétharmad részben közlekedésre használtam rekumat, felmálháztam túratáskával, s egész napos fizikai munka aktív pihenéssel töltött keretét jelentették a napi 25 km-es utaim. Húsz km/h-nál lassabban még igen erős szembeszélben sem haladtam. Biztos, hogy gyorsulásom egyik oka a pedálklipsz felszerelése volt, amelyet korábban nem használtam, de hamar megszoktam. A klipszszíjnak azonban megvan az a rossz tulajdonsága, hogy nemcsak maga a szíj kopik, hanem a cipő is. Ezért jött el az ideje az SPD-platform kombipedál (Shimano PD-A530) beszerzésének. A fekvőkerékpározással kapcsolatos egyik sarkalatos kérdésre, a sebességre vonatkozóan tehát kijelenthetem: esetemben a reku egyértelműen gyorsabb a hagyományos bringánál. Gugizásom jutalomjátéka november eleji tekerésem volt, amikor szélcsendes időben 10 km-en át 30 és 35 km/h közötti sebességgel hasítottam – valóságos sebességmámort élve át.A kényelem a másik feltétlen előnye a rekumbensnek. Ugyan az Action-plus merev vázas, mégis a Schwalbe Big Apple gumikkal 2,2 bar nyomáson a rázós utakon is kifejezetten kényelmes. Városban, ahol az út szélén szorong az ember, netán ráadásul az autó és a kátyú is egyszerre jön, s inkább a kátyút választom, jól jön ez a puhaság. Közepes minőségű aszfalton elöl 2,6, hátul 2,4 bar volt a kényelem és a sebesség közötti arany középút. Sima úton persze lehet fokozni a nyomást, arra azonban gondolni kell, hogy hazánkban a legjobb felületű főutakon is vannak tankcsapdák. A kerékpárhoz eredetileg járó Kenda 32 mm-es gumit még nem próbáltam igazán, csak az A.M. Bringa murvás „próbapályáján”, az emlékeim szerint nagyon rázott.
Amikor megvettem a rekut, kissé tartottam tőle, hogy az elméletben ideálisnak tűnő fekvő menethelyzet és a tekerés esetleg mégis fokozza prostatitis miatti panaszaimat. Nem így lett. Az intenzív mozgás – urulógusom szerint – javítja a vérkeringést a kérdéses területen, ezért inkább javult állapotom. A menetszél viszont hűvösebb időben zavaró, ezért kerékpáros nadrágot használok.
Az első négy-ötszáz kilométeren megfájdult a hátam bicózás után. Próbálkoztam az ülés előbbre helyezésével, hogy a vállam-hátam kevésbé legyen a hátsó tengely fölött. Ez azonban 50 km/h-s sebesség fölött és meredek emelkedőn nagymama fokozatban (granny gear) 8 km/h-val tekerve egyértelműen rontotta a stabilitást. Következő kísérletem egy polifoam „beépítése” volt a nyílt cellás szivacs és az üvegszálas ülés közé. Ezt tépőzárak felragasztásával remekül meg lehetett oldani, és az üléshuzat el is rejti. Sokat javított a kényelmen, ugyanis a durva felületű, bazalt zúzalékkal leszórt utak vibrációját teljesen kiszűri, tehát ez a fejlesztés maradt, habár észrevehetően csökkenti az ülés szellőzőképességét. Végül Attila tanácsára az ülés dőlésszögét kb. 35 fokra állítottam, majd végül a rögzítését is módosítottam az A.M.Bringa blogjában javasolt módon. Ezután megszűnt a hátfájdalom. Időközben a hátam is bizonyára hozzáedződött a feladathoz, mert a gerincem melletti két izom szemmel láthatóan megerősödött.
A rekumbensekkel kapcsolatban időnként hátrányként említik, hogy alkalmatlan az esőben való közlekedésre. Ezen a téren nincs nagy tapasztalatom, ugyanis csupán kétszer rekuztam esőben, de nem volt kellemetlenebb, mintha hagyományos kerékpárral mentem volna. Első alkalommal erősen esett, egy poncsó a kormányra és a csomagokra s persze magamra terítve jó védelmet nyújtott, sőt szellőzött is. A teljesen vízhatlan esőnadrágban viszont úgy izzadtam, hogy az embertelen volt. Másodszor csak szemerkélt, a sima kerékpáros ruházat megtette. Hosszú túrán, egész napos esőben tekerni nem lehet nagy élvezet, bár ez mindenféle kerékpárra érvényes. Egyébként pedig a rekunál van lehetőség burkolat kialakítására.
Hol használható az Action-plus? Aszfalton és dögölt murvás úton, esetleg jobb földúton, hiszen az útviszonyoknak megfelelően lehet állítani a guminyomáson. Legalább a karok is izmosodnak kicsit. Mentem már a bicómmal köves földúton is, ráadásul lusta voltam a guminyomáson variálni, tizenöttel el lehetett döcögni. Földúton vagy murvás úton inkább az első, 20-as kerék okozhat kellemetlen meglepetést, amely a laza talajon könnyen kicsúszhat vagy elsüppedhet.Mennyire volt nehéz megtanulni a fekvőkerékpározást? Néhány óra gyakorlás kell, hogy viszonylag biztonságban érezze magát az ember, miközben alulról szagolja a kamionok kipufogófüstjét. Az egyensúlyérzet nagyon eltérő és a kormányzás jóval érzékenyebbnek tűnik, mint a hagyományos bringán, viszont ebből fakadó előnye, hogy feltehetően nem lopják úgy el, hogy felpattannak rá és eltekernek.
Magáról a kerékpárról is írok. A Tw-bents Action-plus tajvani gyártmány, mint a legtöbb ma kapható alsó és közép kategóriájú bicikli. Belépő szintű gép, a váza örök életűnek mondott CrMo ötvözetű acél, a festés lakk alatt van, a hajtása jó minőségű alkatrészekből áll. Az agyak ipari csapágyasak a Novatec cégtől, a felnik az Alexrims termékei (DA16). A hátsó váltó ugyan Acera, mivel azonban országúton használható inkább a bicó, jól működik. Igaz, mostanában a legtöbbet használt negyedik fokozatra leváltásnál kicsit hezitál a váltó, de talán csak a bowden nyúlt meg. A 24 áttételfokozat elegendő a magyar viszonyokra, alpesi hegyekhez viszont esetleg jól jönne a 34-es Megarange fogaskoszorú a gyári 11-32-es Sram helyett. A hajtómű alu, 30-42-52 fogkiosztású, a Shimano Sora kategóriájának megfelelő Lands Free, amely a gyártó saját márkája. A középső lánckeréken észrevehető a kopás, de külön cserélhető mindegyik lánckerék. A váltókar Sram Centera, jó tulajdonsága, hogy egyszerre akár hét fokozatot is tudok vele váltani, ami a hirtelen lassítás utáni indulásnál fontos. A hosszú láncot nézegetve többször felötlött bennem az előbb-utóbb bekövetkező lánccsere zsebmetsző rémképe. Nos 1500 km után 0,4 mm-es a nyúlás, azaz még vidáman mosolyogtunk a láncnyúlásmérővel együtt.
A dicsérő szavak mellett meg kell említenem, hogy akadt néhány kisebb technikai hiba is a géppel. Az aluöntvény stucni dőlésszögét szabályozó csavar gyengesége okozott némi bosszúságot, de édesapám nyolcvanéves tapasztalatával tíz perc alatt megoldotta egy menetes szárral és egy rézcsővel. Attila hasonló megoldást tett közzé e helyütt, azaz blogjában. A másik problémám abból adódott, hogy eltörött a fejtámla műanyag támasza. Ezt egy 130 mm-es PVC csőből pótoltuk. Egy kis fürészelés, melegítés, fúrás, festés, s megint a gyárinál jobb alkatrészt varázsoltunk. Persze kaphatók jobb fejtámlák is az A.M.Bringában (Optima). Utolsó javítanivalóm a láncvezetőgörgő lefedése, mert a bővebb szárú nadrágokat csúnyán összeolajozom néha. A kerékpár 2008-as modelljénél már az ülés alá helyezte a görgőt a gyártó is. Elsőre is gondolhattak volna erre.
A gyártó honlapja szerint 13-14 kg a kerékpár, az enyém felszerelve csomagtartóval, sárhányóval, tükörrel, kitámasztóval, csengővel, prizmákkal, lámpákkal, lámpatartóval („T-bar”), fejtámlával, pedálklipsszel, szerszámtáskával s a belevalókkal, továbbá pumpával, ráadásult a nehéz Big Apple gumikkal 18,5 kg. A hasonlóképpen felszerelt túrakerékpároknak is ennyi körülbelül a súlya, de kétszer akkora a légellenállási tényezője. A gramm-mániások biztos iszonyodnak, de ne feledjük, nekik ugyan könnyű a biciklijük, de nehéz a pénztárcájuk.
Ha volt türelme az olvasónak végigbogarászni a hosszúra nyúlt beszámolót, bizonyára meggyőződött arról, hogy elégedett vagyok az Action-plusszal. Visszaadta a kerékpározás nyújtotta szabadságélményt számomra, ráadásul kisebb hibái folytán, amelyek kiküszöbölésén el-elgondolkodom, sokkal személyesebb a viszony ember és gép között, mint az átlagkerékpárok esetében. És még a fekvőkerékpározás hangulatát sem említettem, amely igazi „feeling”, amúgy amerikaiasan (vagy hollandosan). Zárásul sorstársaimhoz szólok: Remélem, ha valaki a kerékpározás és prosztatagyulladás szókapcsolatot beüti a keresőprogramba, ez a cikk megjelenik, s az érintett olvasó hasznos és vigasztaló információkkal gazdagodva kezdi el tervezgetni fotelbringája megvásárlását. Köszönöm Murlasits Attilának, hogy erre lehetőséget teremtett.
Boldog új évet és jó hátszelet kívánok! – (A hátszél nem is olyan fontos…)
Gugis "
Köszönöm Gugisnak az anyagot, remélem sokaknak segítenek majd a benne lévő hasznos információk. Szívesen adnék teret ezen blog keretein belül egyébként bárki másnak is rekus tapasztalatai megosztására, bármilyen fekvőbringával kapcsolatosan, amennyiben az hasonlóan valós tapasztalatokon alapul.
2 megjegyzés:
Kedves Gugis és Rekusok!
A lánc nyúlás miatt nem kell aggódni. Az én M5-öm kb. 14 ezer km-t futott, és még a kaliber A fele (0,075 mm) sem nyomható be teljesen.
Tapasztalatom szerint a váltó rendetlenkedést (lefelé váltás esetén) a leghátsó bowden ív cseréje szokta orvosolni.
Nagy örömmel venném, ha egyszer össze tudnánk hasonlítani a Big Apple gurulási képességeit a versenygumikéval. Jelentkezzen, aki benne lenne a kísérletben! Én a Kojak (slick, 95 PSI) gumis kerekeimmel (20-as és 26-os) tudok részt venni a mérésben.
Már próbáltam többször is rávenni a bikemagosokat egy ilyen tesztre, szóban nyitottak is voltak, de eddig nem sikerült tető alá hozni. Mindig ott akadtak meg, hogy miképp lehetne olyan feltételeket teremteni, hogy ne legyen támadható a dolog a gyártók/forgalmazók oldaláról.
Persze kihagyhatjuk őket, akkor kevésbé kap ugyan publicitást a dolog, de esetleg könnyebben boldogulunk. Mit javasolsz, hogyan végezzük el a tesztet, hogy minél objektívebb legyen az eredmény?
Mi (Ambringa) be tudnánk szállni mondjuk Marathonnal, Stelvióval, Conti Sportcontacttal, Kenda Kwesttel, így már 6 gumi lehetne a tesztben, ami nem rossz szerintem.
Megjegyzés küldése