2008. március 10., hétfő

Krakkói kirándulás

A nemrég meghirdetett felhívásomra, hogy várjuk bárkinek a rekumbensekkel kapcsolatos élménybeszámolóját, kaptam Bartos Tibortól az első túrabeszámolót, melyet örömmel adok közre:

"Habár ez egy Cseh Tamás – Másik János dal címe, most kisajátítom azon egyszerű oknál fogva, hogy… odakerekeztem!
Én egy Lengyelországba szakadt hazátokfia vagyok. Habár most Katowicében élek, de a szívem mégis Krakkóba húz, ahol az egyetemet végeztem. És azért is, mert Krakkó tényleg Közép-Európa gyöngyszeme. A távolság Katowice és Krakkó között nem több 90 kilométernél, tehát kerékpárral akár egy nap alatt megjárható. Voltam is már ott, nem is egyszer, ámdebár ezidáig csak a hagyományos drótszamárral (legkellemesebb élményem az volt, amikor – magyarországi magányos túrámat előkészítendő – teljes felszereléssel, sátorral-hálózsákkal kerekeztem el a volt királyvárosba, majd egy Visztula-parti kempingben eltöltött éjszaka után vonattal jöttem vissza Katowicébe.) Hosszabb ideje terveztem, hogy Azub-nak is meg kellene mutatni Krakkót. Ennek egy szép későőszi szombat délután jött el az ideje. Az egész útra nem vállalkoztam – arra nem is volt idő, mivel csak 2 órakor kerekedtem fel – de kb 30 km-nyire Katowicétől csodálatos erdei kerékpárút indul Krakkó irányába, így onnantól terveztem „saját lábon” a kirándulást. Megkértem Misi fiamat, hogy odáig vigyen el kocsival, és hogy este jöjjön el értem Krakkóba: nem volt nehéz rábeszélnem, bár jobban örülnék, ha velem kerekezne. Ő szívesebben kerekezik.... a kocsi kormánykereke mögött.
Néhány fénykép ízelítőül, kis szöveges kiegészítéssel:
Hát így kezdődött a kirándulás

„Rekus érzés” – hát ilyen élményt semmilyen más kerékpár nem nyújt!

Krakkóhoz közeledvén ilyen sok kerékpáros útvonal keresztezi egymást.


Ezen a lejtőn 52 km/h-ra gyorsultam, és csak egy kanyar miatt nem többre!

Ez nem UFO-garázs, hanem egy kereskedelmi rádió műszaki telepe

A királyváros kapujában – hát ide akartam eljutni :


Mára ennyi elég...

Megjött a tehertaxi!"

Köszönöm Tibornak a túrabeszámolót!

Nincsenek megjegyzések: