Már páran rám szóltak, hogy ideje lenne beszámolnom a Pelso-n történtekről, íme hát nem húzom tovább a dolgot.
Most szombaton, június 6-án került megrendezésre az idei Balaton Maraton, melynek keretében rekord nagyságú résztvevő tette meg a 203 km-es távot a Balaton körül. A rajtnál 1500 kerékpáros vágott neki reggel kilenckor az embert próbáló távnak. Idén a rekusok száma is csúcsot döntött, aminek én külön örültem. Hatan indultunk fekvőkerékpárral, és öten célba is érkeztünk.
Számomra idén a Pelso gyötredelmesebb volt, mint tavaly, de ez vélhetően egyrészt annak köszönhető, hogy nagyon keveset tudtam rá edzeni, másrészt valami egyéb gondom is lehetett, mert pár perccel a rajtpisztoly eldördülése előtt még a közeli illemhelyiségben küszködtem hasmenéssel...
Az utolsó pillanatban foglaltam el helyemet rekus társaim, Ádám, Péter, Frigyes és Zoli között, még éppen időben. A rohanásban elfelejtettem betenni a magammal hozott táskába a melegebb felsőmet, valamint az első sárvédőm is lemaradt. Még szerencse, hogy az idő végülis kedvezett nekünk, hideg és eső nélkül tudtunk tekerni, pedig a meteorológia záport, zivatarokat, sőt jégesőt jósolt.
A rajtot követő első kb 10 km most is fékezésekkel, helyezkedésekkel és gyorsításokkal telt, ekkor még a 24km/h-s átlagot sem sikerült elérnünk. Volt tehát honnan fokozni a tempót, amire hamarosan sor is került. Érdekes volt, hogy talán az erős szélnek is köszönhetően, de sokkal jobban szétszakadt a mezőny, így már a déli oldalon is km-eket tettem meg egyedül, szélárnyék nélkül. Először Szemes környékén éreztem, hogy valami gondom van, fájni kezdett a fejem és hányingerem lett. Nem volt mit tenni, lassítottam, illetve próbáltam inni és közben enni egy csokis energiaszeletet, ami olyan volt, mintha fűrészport rágcsáltam volna... Ekkorra a Frigyes és az Ádám már jól lehagytak, sőt, amikor a Peti utolért egy bollyal, hiába szólt rám, hogy csatlakozzak be, mert jó iramot mennek így együtt, hát bizony erősen össze kellett szednem magam, hogy tartani tudjam velük egy ideig legalább az iramot. Közben attól féltem, hogy ha kihajtom magam itt az elején, mi lesz aztán később?
Balatonkeresztúr után a kör legnagyobb emelkedőjén inkább visszafogtam magam, hogy tartalékoljak az erőmből. Mire felértem a csúcsra, addigra Peti a bollyal már jól elhúzott. Szerencsére a lejtő után összejött ismét egy kis csoport, akikkel aztán elég hosszan tudtam együtt haladni, bár a síkon és a lejtőn elhúztam tőlük rendszerint, aztán az emelkedőn utolértek. Rájöttem, hogy minden látszat ellenére tévedés, hogy rekuval nehezebb hegyet mászni. Igazából az eltérő edzettség látszott jobban az emelkedőkön, ami ilyenkor még szembetűnőbb volt, hiszen síkon könnyedén lehagytam őket. A hagyományos kerékpáros és a rekus közötti különbség tehát torzít. Mivel én rekuval mentem, így sokkal kisebb energiával tudtam haladni általában, ami miatt olyanokkal tekertem együtt, akik nálam sokkal erősebbek. Mikor azonban jött az emelkedő, akkor már az erőnlét számított, így azonnal érezhetővé vált a köztünk lévő különbség. Magyarán nem avval van a baj, hogy rekuval annyira nehéz lenne emelkedőn menni, mint ahogy a többieknek tűnhetett, hanem hogy nem volt ugyanannyi erőm az emelkedőkön, mint nekik, ráadásul ilyenkor a fekvős pozíció előnye nem érvényesült.
A második 50 km-en kicsit összeszedtem magam, jobban is ment a bringázás, kezdtem erőre kapni. A frissítőknél megálltam, feltöltöttem kulacsomat, majd egy másik italt is magamhoz véve folytattam utamat. Így mindig volt elég italom a következő szakaszra. Az átlagom is felment 34 km/h fölé, aminek nagyon örültem.
A szervezéssel is meg voltam elégedve, ugyanis ahol csak lehetett, biztosították az utat, a szembejövő autósokat félreállították. Bár volt pár baleset, melyek közül az egyiknél a kialakult dugó miatt még a kerékpárútra is fel kellett mennünk, de hát sajnos ez benne van egy ilyen nagy létszámú versenyben. Arról a sorompóról sem tehetnek, ami megfogott egyszer, pedig éppen jól elszöktem a bolytól...
Egy ideig minden elég szépen alakult, aztán sajnos lassan ismét előjöttek kezdeti problémáim, egyre jobban fájt a fejem és a hányinger miatt is egyre nehezebb volt magamba nyomni valami ételt-italt. Az utolsó 50 km már elég gyötrelmesre sikeredett. Ekkor jött ráadásul az akarattyai emelkedő, az erős szembeszél a 71-es út dél felé menő szakaszán, majd a két utolsó emelkedő a 7-es úton, melyeknek már tavaly is nagyon vártam a végét..
Itt már teljesen szétestek az addig együtt menő csoportok, az ember teljesen egyedül maradva kűzdött a távval és leginkább saját magával. A befutó után még percekig kűzdöttem a rosszulléttel. Szegény Frigyes, meg a kis családom próbált belém ismét erőt verni, de mindehhez kellett vagy fél óra, mire igazán visszatért belém az élet.
Közben megtudtam, hogy Ádám végzett végül az élen, bár sokáig Frigyes vezetett, de begörcsölt Fürednél a lába és ezért fel kellett adnia a versenyt. 
Második rekusként érkezett a célba Peti fantasztikus idővel, ami különösen azért csodálatra méltó, mert egyrészt egy nem is igazán versenyzésre orientált fekvővel (M5 20/20) tekert, másrészt korosztályában az előkelő 19. helyet érte evvel el! Gratulálok ezúton is!
Nekem jutott a képzeletbeli rekus dobogó harmadik helye a tavalyival szinte teljesen megegyező idővel. Talán csak az vigasztalhat, hogy idén a legjobbak kb 8 perccel rosszabb időt tekertek, mint tavaly. A teljes eredménylista egyébként megtekintheti itt, de a rekusok kivonatát kimásoltam ide:
A versenyt követően még jó hangulatban megosztottuk egymással tapasztalatainkat, Elbeszélgettünk minden másról is, közben az Ambringa stand érdeklődőinek megmutattuk a kiállított fekvőkerékpárjainkat és a Gocycle-t, amit szintén elég sokan megcsodáltak. 
Még megvártuk a hivatalos eredményhirdetést, ami az időmérő rendszer problémái miatt elég furcsára sikeredett, mivel az első helyezettek konkrét adatok hiányában megegyezéses alapon lettek kiválasztva. (Az időeredmények végül csak négy nappal később, szerdán kerültek nyilvánosságra.) Nálunk, rekusoknál egyszerűbb volt a helyzet, hiszen egyértelmű volt Ádám győzelme. Gratuláltunk hát neki, majd átadtam részére a 20.000,- Ft-os rekus fődíjat.
Összességében elmondható, hogy nagyon jól sikerült az idei Pelso. Sokkal többen voltunk rekuval, egyre jobb a csapat, kezd amolyan igazi közösséggé kovácsolódni a fekvősök tábora. Ez pedig nagyon jó érzés, remélem más is így látja!
Most szombaton, június 6-án került megrendezésre az idei Balaton Maraton, melynek keretében rekord nagyságú résztvevő tette meg a 203 km-es távot a Balaton körül. A rajtnál 1500 kerékpáros vágott neki reggel kilenckor az embert próbáló távnak. Idén a rekusok száma is csúcsot döntött, aminek én külön örültem. Hatan indultunk fekvőkerékpárral, és öten célba is érkeztünk.Számomra idén a Pelso gyötredelmesebb volt, mint tavaly, de ez vélhetően egyrészt annak köszönhető, hogy nagyon keveset tudtam rá edzeni, másrészt valami egyéb gondom is lehetett, mert pár perccel a rajtpisztoly eldördülése előtt még a közeli illemhelyiségben küszködtem hasmenéssel...
Az utolsó pillanatban foglaltam el helyemet rekus társaim, Ádám, Péter, Frigyes és Zoli között, még éppen időben. A rohanásban elfelejtettem betenni a magammal hozott táskába a melegebb felsőmet, valamint az első sárvédőm is lemaradt. Még szerencse, hogy az idő végülis kedvezett nekünk, hideg és eső nélkül tudtunk tekerni, pedig a meteorológia záport, zivatarokat, sőt jégesőt jósolt.
A rajtot követő első kb 10 km most is fékezésekkel, helyezkedésekkel és gyorsításokkal telt, ekkor még a 24km/h-s átlagot sem sikerült elérnünk. Volt tehát honnan fokozni a tempót, amire hamarosan sor is került. Érdekes volt, hogy talán az erős szélnek is köszönhetően, de sokkal jobban szétszakadt a mezőny, így már a déli oldalon is km-eket tettem meg egyedül, szélárnyék nélkül. Először Szemes környékén éreztem, hogy valami gondom van, fájni kezdett a fejem és hányingerem lett. Nem volt mit tenni, lassítottam, illetve próbáltam inni és közben enni egy csokis energiaszeletet, ami olyan volt, mintha fűrészport rágcsáltam volna... Ekkorra a Frigyes és az Ádám már jól lehagytak, sőt, amikor a Peti utolért egy bollyal, hiába szólt rám, hogy csatlakozzak be, mert jó iramot mennek így együtt, hát bizony erősen össze kellett szednem magam, hogy tartani tudjam velük egy ideig legalább az iramot. Közben attól féltem, hogy ha kihajtom magam itt az elején, mi lesz aztán később?
Balatonkeresztúr után a kör legnagyobb emelkedőjén inkább visszafogtam magam, hogy tartalékoljak az erőmből. Mire felértem a csúcsra, addigra Peti a bollyal már jól elhúzott. Szerencsére a lejtő után összejött ismét egy kis csoport, akikkel aztán elég hosszan tudtam együtt haladni, bár a síkon és a lejtőn elhúztam tőlük rendszerint, aztán az emelkedőn utolértek. Rájöttem, hogy minden látszat ellenére tévedés, hogy rekuval nehezebb hegyet mászni. Igazából az eltérő edzettség látszott jobban az emelkedőkön, ami ilyenkor még szembetűnőbb volt, hiszen síkon könnyedén lehagytam őket. A hagyományos kerékpáros és a rekus közötti különbség tehát torzít. Mivel én rekuval mentem, így sokkal kisebb energiával tudtam haladni általában, ami miatt olyanokkal tekertem együtt, akik nálam sokkal erősebbek. Mikor azonban jött az emelkedő, akkor már az erőnlét számított, így azonnal érezhetővé vált a köztünk lévő különbség. Magyarán nem avval van a baj, hogy rekuval annyira nehéz lenne emelkedőn menni, mint ahogy a többieknek tűnhetett, hanem hogy nem volt ugyanannyi erőm az emelkedőkön, mint nekik, ráadásul ilyenkor a fekvős pozíció előnye nem érvényesült.A második 50 km-en kicsit összeszedtem magam, jobban is ment a bringázás, kezdtem erőre kapni. A frissítőknél megálltam, feltöltöttem kulacsomat, majd egy másik italt is magamhoz véve folytattam utamat. Így mindig volt elég italom a következő szakaszra. Az átlagom is felment 34 km/h fölé, aminek nagyon örültem.
A szervezéssel is meg voltam elégedve, ugyanis ahol csak lehetett, biztosították az utat, a szembejövő autósokat félreállították. Bár volt pár baleset, melyek közül az egyiknél a kialakult dugó miatt még a kerékpárútra is fel kellett mennünk, de hát sajnos ez benne van egy ilyen nagy létszámú versenyben. Arról a sorompóról sem tehetnek, ami megfogott egyszer, pedig éppen jól elszöktem a bolytól...
Egy ideig minden elég szépen alakult, aztán sajnos lassan ismét előjöttek kezdeti problémáim, egyre jobban fájt a fejem és a hányinger miatt is egyre nehezebb volt magamba nyomni valami ételt-italt. Az utolsó 50 km már elég gyötrelmesre sikeredett. Ekkor jött ráadásul az akarattyai emelkedő, az erős szembeszél a 71-es út dél felé menő szakaszán, majd a két utolsó emelkedő a 7-es úton, melyeknek már tavaly is nagyon vártam a végét..
Itt már teljesen szétestek az addig együtt menő csoportok, az ember teljesen egyedül maradva kűzdött a távval és leginkább saját magával. A befutó után még percekig kűzdöttem a rosszulléttel. Szegény Frigyes, meg a kis családom próbált belém ismét erőt verni, de mindehhez kellett vagy fél óra, mire igazán visszatért belém az élet.
Közben megtudtam, hogy Ádám végzett végül az élen, bár sokáig Frigyes vezetett, de begörcsölt Fürednél a lába és ezért fel kellett adnia a versenyt. 
Második rekusként érkezett a célba Peti fantasztikus idővel, ami különösen azért csodálatra méltó, mert egyrészt egy nem is igazán versenyzésre orientált fekvővel (M5 20/20) tekert, másrészt korosztályában az előkelő 19. helyet érte evvel el! Gratulálok ezúton is!
Nekem jutott a képzeletbeli rekus dobogó harmadik helye a tavalyival szinte teljesen megegyező idővel. Talán csak az vigasztalhat, hogy idén a legjobbak kb 8 perccel rosszabb időt tekertek, mint tavaly. A teljes eredménylista egyébként megtekintheti itt, de a rekusok kivonatát kimásoltam ide:
A versenyt követően még jó hangulatban megosztottuk egymással tapasztalatainkat, Elbeszélgettünk minden másról is, közben az Ambringa stand érdeklődőinek megmutattuk a kiállított fekvőkerékpárjainkat és a Gocycle-t, amit szintén elég sokan megcsodáltak. 
Még megvártuk a hivatalos eredményhirdetést, ami az időmérő rendszer problémái miatt elég furcsára sikeredett, mivel az első helyezettek konkrét adatok hiányában megegyezéses alapon lettek kiválasztva. (Az időeredmények végül csak négy nappal később, szerdán kerültek nyilvánosságra.) Nálunk, rekusoknál egyszerűbb volt a helyzet, hiszen egyértelmű volt Ádám győzelme. Gratuláltunk hát neki, majd átadtam részére a 20.000,- Ft-os rekus fődíjat.
Összességében elmondható, hogy nagyon jól sikerült az idei Pelso. Sokkal többen voltunk rekuval, egyre jobb a csapat, kezd amolyan igazi közösséggé kovácsolódni a fekvősök tábora. Ez pedig nagyon jó érzés, remélem más is így látja!
2 megjegyzés:
Köszönöm az elismerő szavakat!
Én is nagyon örülök az időeredményemnek, már csak azért is, mert 1 órával
jobb időt mentem, mint 2005-ben, ugyanezzel a géppel. És közben ugyebár nem
lettem fiatalabb!
Sokat köszönhetek Tamásnak, aki rengeteg jó tanáccsal látott el az AM Bringa
boltban!
Bevált a taktikám is: sosem mentem egyedül, mindig csapódtam valamilyen
bolyhoz, vagy legalább egy bringáshoz. Ekkor előfordult persze, hogy élre
álltam én is néhány percre, de utána tudtam pihenni a szélárnyékban. Itt is
megmutatkozott a reku előnye: a mögöttem jövők azt mondták, jobb lenne, ha
más menne előre, mert én kevés szelet fogok. Természetesen engedtem a
többség akaratának...
Ha jövőre jobban megszervezzük magunknak a versenyt (itatás, hogy ne kelljen
megállni vízért), akkor talán már az összesítésben is említésre méltó
eredményeket érhetünk el. Hajrá rekusok, versenyezzünk minél többen!
Én is gratulálok a rekusoknak, személy szerint úgy gondolom, hogy egy 800 fős mezőnyben 5-6 bátor rekus jelenléte szép teljesítmény. Én Attilához hasonlóan fizikailag kicsit megtörten értem a rajthoz, ezért az elsődleges célom a verseny befejezése volt (ami eddig sajnos nem sikerült technikai okok miatt). Emiatt kicsit letört hangulatban is indultam neki a távnak, de szerencsére a bolyomban nagyon jól elmókáztunk a bringásokkal, ami rövid idő elteltével felvidított. Személyes tapasztalataim szerint a rekusok jelenléte nem hátráltatta a bringásokat, sőt az én bolyomban a hangulatot csak fokozta és ez nagyon jól jött a hosszú tekerés közben.
Szerintem az irány jó, tavalyhoz képest kb. 3x annyian voltunk (ha jól tudom...???), köztük én is mint újonc. Remélem a trend folytatódik és eljön az az idő, amikor a rekusok saját bollyal lánctalpazzák végig a távot:-))
Megjegyzés küldése