Velocar által inspirálva

Aki ismeri a rekumbens történelmét, az nyilván hallott Charles Mochet-ról. Még az első világháború előtt Mochet kicsi, könnyű autókat épített. Mivel neje aggódott, hogy gyermekük számára egy kerékpár túl veszélyes, ezért készített fiának egy négykerekű, pedálhajtású járgányt, ami nem borulékony. Kiderült, hogy a konstrukció szokatlanul gyors. a kis George könnyedén lehagyta vele a bringás barátait.

A konstrukció sikerén felbuzdulva, Mochet kifejlesztette a felnőttek számára a kétüléses változatot. Az I. világháború utáni gazdasági helyzet segítette a vállalkozást, mivel kevesen engedhettek meg maguknak egy autót, a velocar viszont sokkal megfizethetőbb alternatíva volt. Az eladások szépen emelkedtek a harmincas évekig.

A velocarok további térnyerésének azonban pont a gyorsasága szabott határt. Ugyanis kanyarban, nagy sebesség esetén könnyen fel lehetett vele borulni, ha valaki nem volt elég elővigyázatos és nem fékezett eléggé. Mochet próbálkozott a 3 kerekű verzióval is, de az még borulékonyabb volt. Ekkor jutott eszébe, hogy félbevágja a velocart, ezáltal tulajdonképpen feltalálta fekvőkerékpárt. Ez az első rekumbens két 50 cm átmérőjű keréken gurult, tengelytávja 146 cm volt, hajtóműve pedig 12 cm-rel az ülés felett helyezkedett el. A kormány szár nem a villanyak egyenes folytatásaként volt kialakítva, hanem egy kardáncsukló révén kb 60 fokos szögben megtörve folytatódott a bringás irányában. Ezáltal a normál kerékpárokhoz hasonló első villaszöget lehetett alkalmazni úgy, hogy közben az első kerék éles szögben elfordítható maradt.
Az ötlet kiváló, mégsem használják manapság. Mindig kiváncsi voltam, hogy milyen lehetett ez a kormány a gyakorlatban, de hát a múzeumban ugye nem ülhet fel a kiállított tárgyakra az ember...

A decemberi Bikemag-ban aztán megpillantottam egy ilyen kormánymegoldással ellátott fekvőt, melyet egy szegedi rekus, Jenei István készített. Róla már korábban is hallottam, sőt telefonon is beszéltünk már, de mikor decemberben levélben megkeresett, megegyeztünk, hogy személyesen is találkozunk. Most pénteken leutaztam hát Szegedre és mondhatom érdemes volt. Azon túl, hogy megismerkedtem egy kedves emberrel, megnézhettem, sőt ki is próbálhattam műtárgyaknak is beillő fekvőbringáit. Szerintem élőben még jobban néznek ki, mint a magazinban...

Látszik rajtuk, hogy az alkotójuk számára nem egyszerűen az volt a cél, hogy összehozzon egy működő szerkezetet, hanem rendkívül fontos szempont volt a minél harmonikusabb, esztétikusabb formai megoldásokra való törekvés. A formavilága valahol a régmúltat idézi, mégis van benne valami friss, modern. Látszik rajta, hogy vasas emberként sok szép kovácsoltvas tárgy van már mögötte, melyekből szintén megtekinthettem jópárat a műhelyében és a képgyűjteményében. (Megjegyzem mutatott olyan marhacsontból aprólékos műgonddal készített faragványt is, melyet kalandos életének egy korábbi fejezetében, még tengerészként alkotott.)

Visszatérve a rekuira, nekem leginkább a kardános kormányú fekvője nyerte el a tetszésemet, és ebben nem csak az játszott szerepet, hogy ez volt számomra az érdekesebb, különlegesebb. Mivel ez készült később, ebben már felhasználta az első gépe készítésekor szerzett tapasztalatokat. Bár ez a reku sem lenne a grammhuszárok kedvence, mivel tetemes a tömege, de mivel Szeged sík vidéken fekszik, így ez nem jelent konoly hátrányt. A kormánya viszont rendkívül érdekes. Elsőre nem volt egyszerű elindulnom vele, mivel teljesen másképp viselkedett, mint amit eddig megszoktam, de 20-30 m megtétele után már nagyjából ráéreztem a dologra, utána már csak a kritikusabb helyzetekben kellett jobban koncentrálni. Az a furcsa benne, hogy nagyon direkt, érzékeny, finom mozdulatokat igényel, ugyanakkor az egyensúly megszerzése/megőrzése céljából nem lehet a megszokott módon a kormányra terhelni, mivel az a kerék azonnali elfordítását vonja maga után. Ez különösen a kanyarokban igényel nagyobb figyelmet, bár nyilván a gyakorlat ezen sokat javít. Szokatlan még, hogy a hosszú tengelytáv ellenére, a meredek villaszögnek köszönhetően nagyon nagy mértékben elfordítható az első kerék, így megfelelő gyakorlással kis ívben meg lehet fordulni vele. Összességében mindenképpen érdekes és kellemes tapasztalatokkal lettem gazdagabb. Nem állítom, hogy teljesen meggyőzött volna ez a kormányzási mód, de nekem tetszett, ezért a teljes kihalását továbbra sem értem.

Sajnos, mire kis túránkról visszeértünk, már eléggé besötétedett, így nem tudtunk jó képeket készíteni, de remélem, hogy a lényeget azért ezeken is lehet látni. Istvánnak nagyon köszönöm a lehetőséget, gratulálok gyönyörű alkotásaihoz és örülök, hogy ismét egy lelkes, ügyeskezű rekussal volt alkalmam megismerkedni a személyében.