Ismét csúcsot döntöttünk! Ez volt az eddigi leghosszabb és egyben a legnagyobb létszámú rekus túránk. Annak ellenére, hogy végül öten nem tudtak eljönni, még így is 21 fős csapattal vágtunk neki a kb 65 km-esre sikeredett távnak. 
Már majdnem 3 óra volt, mikor kigördültünk a bolt előtti zsákutcából, hogy libasorba rendeződve vonuljunk Szentendre felé. A már jól bevált hátsó utat választottuk, majd rátérve a bringaútra elmentünk a szigetmonostori révig. 
Itt hajóval átkeltünk a Szentendrei szigetre, majd ott haladtunk tovább északi irányba. Csodálkozva tapasztaltuk, hogy milyen nagy a forgalom, néha szinte folyamatosan jöttek az autók, vélhetően a horányi autós réven keltek át csapatosan.
A Laki-cukit persze most is útba ejtettük, itt a rövid pihenőt mindenki kihasználta egy kis nassolásra. Az eredeti terv az volt, hogy innen kettéválunk: az először fekvőzők visszaindulnak Kalászra, a többiek pedig folytatják a túrát a sziget északi csúcskéhez. Mikor azonban a cukrászda után feltettem a kérdést, hogy akkor kik mennének vissza, nem akadt egyetlen jelentkező sem. Így aztán töretlen lelkesedéssel, együtt tekertünk tovább. A Tahitótfalu-Kisoroszi szakasz már sokkal nyugodtabb, csöndesebb volt, ideje volt hát egy kicsit felpörgetni a sebességet. Az egyenes, szinte teljesen sík szakaszon a csoport elején 35 km/h feletti tempót diktáltunk Pupuval. Csak a szigetcsúcson lévő kempingnél jöttünk össze ismét, ahol egy rekus limbózással páran még a sorompó alatt is átfértünk lowracerünkkel...
A Dunához érve 3/4 órás pihenőt tartottunk, így volt idő és lehetőség a fürdőzésre is. A víz elsőre hidegnek tűnt, de pár perc múlva már kellemes érzés volt benne úszkálni, csak a nagy sodrás miatt kellett valamelyest vigyázni. A legtöbben a parton maradtak, és ezt az időt is a tapasztalatcserére, a beszélgetésre használták fel, de volt aki elsétált körbenézni ezen a gyönyörű helyen, ahonnan páratlan kilátás nyílik a folyó mindkét partjára, illetve a visegrádi várra.
Fél hét után valamivel indultunk csak visszafelé. Most már nem kompoztunk, helyette a tahitótfalui hídon gurultunk át, majd szinte megállás nélkül tettük meg az út második felét. A bolthoz visszatérve jó volt látni, hogy még a fekvőket először használóknak sem okozott gondot ez a sokak számára hagyományos kerékpáron már komolynak, fenéktörőnek számító táv. A visszajelzések alapján mindenki nagyon élvezte a túrát, így remélem, hogy sokakkal fogunk még a jövőben a hasonló rendezvényeinken találkozni. Felmerült egyébként az a gondolat is, hogy rendezhetnénk olyan túrát is kifejezetten a gyakorlott fekvősök számára, ahol hosszabb távot és komolyabb szintkülönbséget kell lekűzdeni, mondjuk a Pilisben lévő erdőgazdasági utakon. Nyitottak vagyunk minden jóra, az ötleteket örömmel fogadjuk!
Viszlát a következő túráinkon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése