Végetért a 38. Túrakerékpáros és 3. Különleges Kerékpáros Találkozó, melynek az idén az ország keleti csücskében található Fehérgyarmat adott otthont.
Sajnos az idén az elmúlt évekhez képest lényegesen kevesebben jöttek el, viszont a rekusok részvételi aránya így jelentősen javult. A kb 85 főből ugyanis 9 fő volt fekvőkerékpárral, bár ebből 4 főt kis családom tett ki...
Szatmár-Bereg térség bár teljesen sík, mégis sok gyönyörű természeti és kultúrális látnivalóval várja az idelátogatókat. A három folyó (Tisza, Szamos, Túr) most békésen kanyargott medrében, csak a megemelt töltések jelezték, hogy mire lehetnek képesek, mikor áradnak. A vidék gondozott, ugyanakkor sok helyen a szinte érintetlen természetet lehetett megcsodálni. Az előzetes beharangozás ellenére az utak kifejezetten jó minőségűek, ráadásul általában viszonylag kis forgalmúak, így kiválóak bringázáshoz.
A találkozó július 25-én szerdán kezdődött egy kerékpáros felvonulással, melyen rendőri biztosítással tekertünk végig Fehérgyarmat utcáin. Bár nem minden résztvevőnek tudtak a helyszínen adni a szervezők sárga emblémázott pólót (többek közt mi is csak később fogjuk postán megkapni), de így is szépen besárgult a település.
Másnap csütörtökön a sokféle túralehetőség közül mi egy bringás-evezős vegyes túrán vettünk részt , mely nagyon jó választásnak bizonyult. A kerekezős részben meglátogattunk egy vizimalmot, megnéztük a Kölcsey emlékházat, 
megcsodáltunk egy gyönyörű kopjafás temetőt, majd irány a víz. Kenukba szálltunk és kb 14 km evezés következett a Tiszán le egészen Tivadarig. Itt egy kis ebédszünet után a visszakapott bringákkal hazakerekeztünk. Délután strandoltunk, és megnéztük a Naturpark szépségeiről készített kis tabló-kiállítást.
Pénteken már egy komolyabb túrára neveztünk be, mely a "Kemény dió" nevet viselte. A táv (kb 120 km) nem volt vészes, inkább csak az időjárással kellett megkűzdenünk. Erre a túrára lejött Pestről reggel negyed nyolcra(!) Pupu (alias Karlovitz Kristóf) is, mivel ugyan csak július elején lesz egy éves a fekvőbringája, de a 8000-ik km-ének megtételét együtt akartuk megünnepelni. Így hárman (Miki, Pupu és én) vágtunk neki rekumbenssel az útnak és bár viszonylag későn indultunk, igyekezni sem igazán igyekeztünk, sokszor meg is álltunk, mégis elsőként érkeztünk vissza a célba... 
A túra egyébként már borus időben kezdődött, de hamarosan az esőkabátot is kénytelenek voltunk felvenni. Kicsit csepergett-elállt-esett-elállt, sokáig így ment ez, mintha az idő vacilálna, hogy mi is legyen. Végül csak elszánta magát (sajnos a számunkra kedvezőtlenebb irányba), és hatalmas zuhét kaptunk a nyakunkba. Én a Fujinnal mentem és feltünt, hogy olyan, mintha vízben feküdnék. Mikor kicsit megálltunk, akkor derült ki, hogy nem véletlenül éreztem így: felállásomkor egy kisebb vödörnyi víz ömlött az esőkabátomból az aszfaltra, majd az ülésen az ülésszivacs alatt megtekinthettem a kis tavat, mely békésen hullámzott alattam. Eddig a pillanatig azt gondoltam, hogy mivel rajta fekszem, így az ülés nem lesz vizes, de rájöttem, hogy az esőkabátról oldalt lecsorgó víz pont utat talál magának alám. Kénytelen leszek kis lukat fúrni az ülés legmélyebb pontján, hogy a víz eltávozhasson róla..Mire Pupu Challenge Hurricane-jának a 8000-ik km-éhez érkeztünk, már elállt az eső, kisütött a nap, felszáradt az úttest. E jeles eseményen kulaccsal koccintottunk, lelocsoltuk az ünnepeltet, majd folytattuk utunkat. Innentől már szép időnk volt, így hazaérkezésre már teljesen megszáradtunk.
Szombaton ismét családias tekerést tartottunk, melyen megnéztük a pár éve elpusztult fát, mely alatt Petőfi a Tisza című versét költötte. Hogy stílszerűek legyünk e napon nagyrészt a Túr mellett haladtunk egészen addig a pontig, ahol most ömlik a Tiszába. Mivel az elmúlt században a medrét jelentősen eltérítették, kiegyenesítették, ezért szintje is magasabbra került 3 méterrel, így egy mesterséges vízeséssel hidalták át a két folyó szintkülönbségét. Visszafelé menet bevásásároltunk a környék finom bio lekvárjaiból, melyek sem tartósítószert, sem sukrot, sem egyéb mesterséges hozzávalót nem tartalmaznak. Lám-lám, lehet még így is...
A Találkozó szombat este záróbulival ért véget, bár ezen mi már nem tudtunk résztvenni, mert haza kellett indulnunk. Gyorsan eltelt ez a pár nap, sajnáltuk hogy nem tudtunk tovább maradni. Reméljük, hogy jövőre többen leszünk. Ehhez úgy érzem szükség lenne arra is, hogy a szervezők igényesebb szálláslehetőséget is tudjanak biztosítani a találkozó színhelyén. Sajnos most is jópáran kimaradtunk sok közös programból, mivel csak 5-10 km-es távolságban, más településeken sikerült kultúrált, apartmanos jellegű szállást találni. Ezen még javítani kell a szervezőknek, ha azt szeretnék, hogy többen jöjjenek el egy ilyen, egyébként nívós rendezvényre. Álljon példaként a két évvel ezelőtti, szolnoki találkozó, ami eddig számunkra az etalon ebben a tekintetben.
Viszlát 2009-ben, a negyedik hazai rekus találkozón!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése