Kicsit rendhagyó lesz ez a beszámoló, olyan, mint maga a mai délután. Nem tudok vissszagondolni rá másképp, mint örömmel. Tele vagyok köszönettel ezért!
Először is meg szeretném köszönni mindenkinek, hogy eljött. Nagyon jó volt ismét ennyi bringást látni a bolt előtt, jó volt érezni, hogy másnak is fontos a rekus ügy. Nem tudom pontosan, hányan voltunk, mert a túra nem végig ugyanannyi résztvevővel ment végig, így nem is tudtuk rendesen megszámolni, hiszen közben csatlakoztak hozzánk, illetve mentek tovább páran, de 42 főig eljutottunk az utólagos számolásban. Ez pedig már számomra komoly tömeget jelent. Ahogy hosszan kígyózó sorban tekertünk fel a Megyeri hídra, vagy ahogy hosszú percekig haladt el a fekvősök sora a bámészkodók előtt, hát ez bizony nagyszerű érzés volt! Köszönöm!
Talán azért is örülök ennyire, mert ebben az évben többször is pocsék időjárást fogtunk ki, ami rendre elkedvetlenítette az esetleges érdeklődőket. Volt olyan túránk is, mikor az esőben csak páran voltunk. Most viszont ez a túra kárpótlást jelentett, legalábbis számomra.
Már a héten érezni lehetett, hogy most talán sokan leszünk, hiszen a bérlési foglalások is szépen gyűltek, olyannyira, hogy volt olyan reku, amit hárman is ki akartak bérelni. Szombaton reggeltől aztán fokozatosan egyre többen lettünk, végül már egészen eltorlaszoltuk a zsákutcánkat.
Fél 3-kor a programot avval nyitottuk, hogy kicsit megemlékeztünk az első Race Across Hungary-ról, átadásra került a teljesítőknek járó emlékérem. Itt köszönöm meg Balázs Péternek, Karlovitz "Pupu" Kristófnak és Novák Ádámnak, hogy eljöttek. Jó volt ismét látni Titeket! Azt gondolom, hogy a 680 km-es közös élmény sokat jelent mindannyiunknak, és közelebb hozott bennünket egymáshoz. Én legalábbis így érzem, remélem Ti is.
Ezután meglepetésként a Pupu ragadta magához a képzeletbeli mikrofont és átnyújtott részemre egy kedves Díszoklevelet, melyet az Annyira Más Bringabolt baráti társasága előzőleg már alá is írt. Köszönöm, hihetetlenül jól esett, főleg mikor utólag a szemüvegemet felvéve el is tudtam olvasni, hogy mi van rajta!
Pár perc késéssel végül elindultunk 55 km-es túránkra Vácra és vissza. Erről sokat nem tudok írni, mert sok minden nem maradt meg bennem, csak az, hogy egyszerűen boldog vagyok. Az idő szép volt, a Duna és a partja gyönyörű, a rekusok és a hagyományos bringával velünk tartók barátságosak és kedvesek, sőt még a járókelők is mosolyogva néztek ránk. 
Csak egy kis momentum a túráról:
Ahogy tekertünk az egyik kis utcán, egy 8 év körüli kisgyerek felkiáltott:
-Nézd mama, fekvőbiciklik!
Mire az édesanya:
- Nem a biciklik a fekvők, hanem a rajtuk lévő emberek!
Először is meg szeretném köszönni mindenkinek, hogy eljött. Nagyon jó volt ismét ennyi bringást látni a bolt előtt, jó volt érezni, hogy másnak is fontos a rekus ügy. Nem tudom pontosan, hányan voltunk, mert a túra nem végig ugyanannyi résztvevővel ment végig, így nem is tudtuk rendesen megszámolni, hiszen közben csatlakoztak hozzánk, illetve mentek tovább páran, de 42 főig eljutottunk az utólagos számolásban. Ez pedig már számomra komoly tömeget jelent. Ahogy hosszan kígyózó sorban tekertünk fel a Megyeri hídra, vagy ahogy hosszú percekig haladt el a fekvősök sora a bámészkodók előtt, hát ez bizony nagyszerű érzés volt! Köszönöm!
Talán azért is örülök ennyire, mert ebben az évben többször is pocsék időjárást fogtunk ki, ami rendre elkedvetlenítette az esetleges érdeklődőket. Volt olyan túránk is, mikor az esőben csak páran voltunk. Most viszont ez a túra kárpótlást jelentett, legalábbis számomra.Már a héten érezni lehetett, hogy most talán sokan leszünk, hiszen a bérlési foglalások is szépen gyűltek, olyannyira, hogy volt olyan reku, amit hárman is ki akartak bérelni. Szombaton reggeltől aztán fokozatosan egyre többen lettünk, végül már egészen eltorlaszoltuk a zsákutcánkat.
Fél 3-kor a programot avval nyitottuk, hogy kicsit megemlékeztünk az első Race Across Hungary-ról, átadásra került a teljesítőknek járó emlékérem. Itt köszönöm meg Balázs Péternek, Karlovitz "Pupu" Kristófnak és Novák Ádámnak, hogy eljöttek. Jó volt ismét látni Titeket! Azt gondolom, hogy a 680 km-es közös élmény sokat jelent mindannyiunknak, és közelebb hozott bennünket egymáshoz. Én legalábbis így érzem, remélem Ti is.
Ezután meglepetésként a Pupu ragadta magához a képzeletbeli mikrofont és átnyújtott részemre egy kedves Díszoklevelet, melyet az Annyira Más Bringabolt baráti társasága előzőleg már alá is írt. Köszönöm, hihetetlenül jól esett, főleg mikor utólag a szemüvegemet felvéve el is tudtam olvasni, hogy mi van rajta!
Pár perc késéssel végül elindultunk 55 km-es túránkra Vácra és vissza. Erről sokat nem tudok írni, mert sok minden nem maradt meg bennem, csak az, hogy egyszerűen boldog vagyok. Az idő szép volt, a Duna és a partja gyönyörű, a rekusok és a hagyományos bringával velünk tartók barátságosak és kedvesek, sőt még a járókelők is mosolyogva néztek ránk. 
Csak egy kis momentum a túráról:Ahogy tekertünk az egyik kis utcán, egy 8 év körüli kisgyerek felkiáltott:
-Nézd mama, fekvőbiciklik!
Mire az édesanya:
- Nem a biciklik a fekvők, hanem a rajtuk lévő emberek!
2 megjegyzés:
Omlás:
A mama pontos válasza így szólt:
Nem a fekvőbicikli, hanem fekvő ember.
Vagy:
"Nem a bicikli fekvő, hanem az ember!"
Megjegyzés küldése